Budapesti Hírlap, 1920. november (40. évfolyam, 261–282. szám)

1920-11-21 / 275. szám

Budapest, 1920. ástTM '8%, 1320 NOV. 21 ^ ^rMf^gyp^fei síim: ára 2 XL. évfolyam, 275/szám APESTIH ( Megjelenik hétfő kivételével mindennap*^ Előfizetési órate: Egész évre 230 kor., félévre 140 .kor., negyedévre 70 kor., egy hónapra 25 kor. Egyes szám ára mindenütt 1 kor. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc M r­ á­nk / H­asáznap, november 21. Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körút 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. „Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, J* Hiszek egy isteni őrült igyásságban, Hiszek Magyarország imitáriádásában. " Amhen.“ Üdvözlet. Budapest, nov. 20.­­Lapunk m­ágis helyén­ beszéli el baráti toll azt, a miről itt síp van. Talán nem sokalja meg közösségi fok, ska még egyszer visszatérünk arra az ünneplésre a melyben a lefolyt négy hét alatt része volt Rákosi Jenőnek, a Budapesti Fi­ír lap­- írtsze­rkesztő­jének. Íia valaha valaki ál­modott ,ifjúságában dicsőségről, babérról, hal­hatatlanságról, és melyik író vagy művész nem álmodott? — akkor én azt mondhatom, láttam álmaim teljesedését. Az álom nem gondolat. Mert gondolatom olyan merész soha sem volt egy sem, egy pillanatra sem, a­mely meg merte volna rajzolni azt a valóságot, a­melyet most láttam. A főváros ünnepei után elmentem­ ne­mes barátaiul hívására szülőföldemre, a faluba, a városokira, gyermekéveim bűvös tanyáira, hol már uj nemzedékek léptek annak helyéin a mely velem egyivásu volt. Róluk szól egy alábbi cikk és nekik szól az én köszönetem­. De mentül mélyebb e köszönet, legyen annál rö­­videbb. Hiszen az én ünnepem csak egy szál égő gyertya lángja volt a nemzet nagy éjszakájá­ban. Egy csöpp édesség a keserű tengerben. Egy édes sóhaj a balsors pusztító fuvallatában. A kiik életünket is szívesen adtuk volna, ha ettől megválthatjuk a nemzetet. Íme, keservünkben tehetetlenül egy ünneplés örömeit szenvedjük el, mert hasztalan lázadozik minden érzésünk az ellen, a­mit részben magunkra hoz­­ünk, részben nem tudtunk elhárítani magunkról, úgy az egy szál gyertya fényében is a reményt ünnepeljük, mely nélkül vigasztalan volna életünk. ■­­ •, , • , .................... De vége az ünnepnek és én köszönetem­ galambjait kiröppentem­ szivemből: szánjanak az ég minden tája felé azokhoz, a­kik szóval, levélben és cselekedettel az én alkonyatom egén tüzeket gyújtottak nekem . .. és így ismét belépek a munka hétköznapjaiba. Mert­ az idő nem áll meg az ünneplőkkel. Az idő pedig ma drágább, mint valaha. Minden órája visszah­ozhatatlan kincset vihet el tőlünk. Forr és zajlik az egész világ körülöttünk. A­kik elti­prottak a száguldó idő paripái által, meg­mozdulnak, mert élni akarnak; az újra feltá­masztó­lak életfeltételeiket keresik; a zsákmá­nyosok prédájuk bizosításán munkálkodnak. Mindenütt láz, izgalom, zendülés és bomlás. Ausztria, Csehország, Szerbia és Románia va­júdnak, a belső bomlás és forrongás láza gyötri őket. Európa egyéb államai: a lengyel, a görög, a német, az olasz — mind az új elhelyezkedés, rendezkedés görcseiben vonaglanak. A nagy diadalmasok: Anglia, Franciaország és az Egye­sült­ Államok is nincsenek súlyos gond és baj nélkül. Csak mi érünk rá várni, csak mi magya­rok. Miniket nem érdekelnek a mai nap ke­servei, pedig nekünk van legtöbb veszteni s ezzel legtöbb nyerni valónk. Mi pártviszállyal, pártomlással, pártalakitással, pártprogramok szerkesztésével töltjük illanó időnket, mikor ösztönszerűen mindnyájunknak egy nézeten, egy értelemben, egy párton, egyetlen egy hiva­tott vezér engedelmességében kellene lennünk. Mily isteneknek való látvány volna, ha akkor, mikor körülöttünk mindenek alatt inog a föld, mi szilárdan, egyértelműen, egy irányban tud­nánk ösztönösen haladni. Mily gyorsan gyó­gyulnának sebeink! Mily hamar megduzzadná­nak izmaink; mily félelmesen gyarapodnék meg erőnk; mily kívánatos volna a barátságunk mindenkire nézve s mily tissta,erreméltó lenne ismét a tekintélyünk. Hogy elhánlgatnának rá­galmazóink, mily hangos lenne barátaink szava, mily hamar meglátnának bennünket, a­kik eddig nem akartak meglátni. Mert ma semmi sem jobb reklám, mint a rend, a munka és az egyetértés egy országban.. Hivatásunk most a fenevadakkal való harc, a melyek fel akarnak bennünket falni. S mi a helyett, hogy tömörülve testvéri szere,' 'tétben ,a hazafi­ hűségben, ezek ellen vetnél mellünket, — egymást lökdössuk, egymással perlekedünk és férgekre vadászunk. Az ünneplésben imejegyek voltunk. Ne le­hetnénk egyek a testvéri, a honszeretetben, a munkában s a harcban is, mely ránk várako­zik? Üdvözlet mindenkinek, a ki velem egyet gondol a hazáért. A kormány munkaprogram­a. A kormányzó többség e­gy­üt­t ma­r­adás­án­ak biz­tosi­t­ására irányult tárgyalások most bizonyos­­nyugvópontra jutot­tak. A kormány új munka­programot állapított s ezt a­­tegnap tartott mi­niszteri tanácsk­ozás formálisan is megerősítet-te. E szerint a nemzetgyűlés legközelebb megoldandó feladatai volnának: a vármegyéről, az állami és társadalmi rend kathatós védelméről és a mun­kás­­­biztosi lésről szóló törvény­javaslatok tárgyalása, a ■melyók azonban csak jelentékeny módosítások­ útján válhatnak törvényekké. Különösen , az állami rend ■védelméről szóló töv­ény­javaslatban olyan, rendelkezések foglaltatnak, a­melyek törvénnyé válásuk esetén teljesen megbénítanák a bírálat jogát és a közélet nyilvános szolgálatát. E javaslatok elintézése után következnék­ az ülésszak berekesztése s ezzel kapcsolatban hosszabb szünet állana be a nemzetgyűlés, munkájában. A­ szünet közben tervezik a kormány rekonstrukció­ját, a­mely nemcsak több rendbeli személyválto­­zással, hanem a mii­is­z­téri­umeik, illetve a minisz­terek és államtitkárok számának csökkentésével s az adminisztratív kiadások leszállításával is igyek­szik előmozdítani a konszolidáció nehéz munkáját. A Benárd—Tomory-ü­gy. A Pol. Tud. jelenti. Ismeretes, hogy Benárd Ágoston nép­ jó­­d miniszter Tomoriy Jenő nemzet­­gyű­lési képviselőt egy hírlapi nyilatkozatáért Sréter István honvédelmi miniszter és Bekén­y Zoltán, cs. és kir. kamarás,, miniszteri osztálytanácsos útján provokáltatta. Benárd megbízottai ma levélben szó­­lí­tották föl Tomory Jenőt megbizottainak megneve­zésére. Torvoly Jenő a következő levélben vála­szolt Sréter István és Bekérni Zoltán dr.-nak. ..Igen tisztelt uraim! Hivatkozással e hónap 19-én kelt hoz­zám intézett b. levelükre, van szerencsém értesíteni, hogy miután a keresztyén kurzusban keresztyén képviselő vagyok, elveimmel ellentétben áll a pár­ba­jozás. A múltban, a­mikor még az elmúlt korszak avult gondolatvilágában éltem, nyolcizben adtam és vettem fegyveres elégtételt s háromszor államfoghá­­­­zat szenvedtem e­ párbajvétségért. Tehát az az aggo­­dalom sem merülhet föl, hogy bárki is párbajellenes­­ magatartásomat félremagyarázza. Egyébként is Be­­j­nárd úrnak a sajtótörvény módot ad arra, hogy az I § általa kifogásolt kifejezésért elégtételt szerezzen­­ ■ magának­ . .. " Abaúj vármegye a közigazgatás reformja ellen. Abaujtoraa várm­egye törvényhatósági bizott­sága a legutóbb tartott közgyűlésén foglalkozott Ferdinandy Gyula dr. belügyminiszternek a vár­megyei közigazgatás reformjára vonatkozó javas­latával. A közgyűlés tiltakozott a javaslat ellen és a következő indítványt fogadta el: Abauj Roma vármegye törvényhatósági bizott­sága Ferdinándts Gyula dr. belügyminiszter úr hi­vatalba lépését sajnálattal veszi tudomásul. A belügyminiszter úrnak — a törvényhatósági és községi választójog reformját illetően — a nem­zetgyűlés elé terjesztett törvényjavaslata nem más, mint a merénylet az ősi, alkományvédő vármegyei szervezet megsemmisítésére, a magyar alkotmány legrégibb, legerősebb bástyájának lerombolására. , Megdöbbenéssel látja a vármegye közönsége, hogy erre a munkára éppen a vármegye egy volt tisztviselője vállalkozott és ezért vele szemben mélységes bizalmatlanságát,,fejezi ki. A­ vármegye ezt a határozatát a belügyminiszterhez felterjeszti. Az osztrák kormányválság. .­uj­jatlan h­ála az általános választójognak legutoliói választásból is a pártok erőviszonyai úgy alakultak, hogy már hetek óta azon törik odaát a fejüket a politikus urak, hogy hogyan is lehetne egy életképes kormányt összetákolni. A pártok mind attól a belső vágytól hevítve mentek bele a választási küzdelembe, hátha sikerülni fog olyan többségre szert tenniük, mely a kormányzásból min­den más pártot kiszorít és a hatalom, birtokában ük maradhatnak meg. A ker­eszt­ény szocialistáknak, kedvezett a sors, megkapták a relatív többséget, de a nagy sikertől bátorságuk csodálatosképpen az inakba szállt és az első perctől kezdve nem is mer­tek gondolni a kormányzás átvételére. S mivel a többi párt sehogysem volt kapható arra, hogy a ke­­resztényszocialisták uralmát zsirálták. előtérbe nyom­­mult az a mentőeszme, a­mely mindig kéznél van, mikor a politikai pártzüllés a felüli okát éri el. elő­térbe nyomult a hivatalnok-kormány gondolata. Ez a megoldás annál is inkább talált tetszésre, mert az általános választójognak tudvalevőleg még az a jó oldala is megvan, hogy éppen a tudás, a tehetség, a karakter és higgadt megfontolás embereit szereti kiszorítani a politikai életből azok javára, a­­kiket a sors mindennel csak éppen a fenti tulajdonságok­kal nem áldott meg. Az általános­­választójognak erre az elmaradhatatlan következményére Ausztria már eddig is erősen ráfizetett. A pártokban alig le­hetett egy féltucat komoly, szakképzett férfit találni, a­kikre a földúlt ország ügyeit a javulás némi re­ményével bízni merték volna, úgy hitték, h­ogy a hivatalnok-kormány ezen a ba­jon is segíteni fog, így került az előtérbe Schober jelenlegi bécsi rend­őrfőnök neve. Az ő kancellárságát már befejezett dolognak mondották, csak munkatársainak az ösz­­szeválogatása volt még függőben. A keresztényszocialisták és a nagynémetek, úgy lettek, mintha önzetlenül a háttérbe húzódva onnan néznék, hogy hogyan rendezkedik be jelölt­jük Schober, a szociáldemokraták pedig szint még egyáltalán nem vallottak, valószínűleg arra várnak, hogy előbb testet öltsön az, a­mire aztán mint pré­dára rávethessék magukat. A pártok önzetlenségét illetőleg alapos gyanúra adhatott okot, hogy Scho­ber szakadatlan tárgyalásai ellenére semmi ered­ményt sem tudott felmutatni és ezért nem is hat a meglepetés erejével az a hír, hogy Schober úgy­szólván az utolsó órában megelégelte a küzdelmet. Ezzel a hivatalnok-minisztérium eszméje is kútba esett. Az új oszták alkotmány szerint a kormányt a nemzetgyűlés nevezi ki, ez ugyan csak formali­tás, de minthogy ennek a nevezetes, aktusnak a mai nemzetgyűlésen kell végbemennie, gondolni sem lehetett arra, hogy tegnapról­ mára Schober helyett valaki mással kísérletezzenek' és így a jobb meg­gondolás­­ ellenére mégis csak a keresztényszocialis­­ták ■ lesznek­' kénytelenek r­aguk kormányt alakí­­tani.­ Alighanem megmarad "Mayr dr.-ral az élén a régi,’mar' hetekkel, ezelőtt lemondott kabinet, me­lyet a látszat' kedvéért' egy-két új emberrel frissí­tenek föl. A forma ezzel meg van mentve, a lényeg azonban menthetetlenül tovább pusztul. Most, hogy az új keresztényszocialista kormány milyen auspi­­cumok mellett veszi át a kormányzás gondját és hogy mily kilátással, azt mintegy bevezetésül gyö­nyörűen­­illusztrálják azok az események, a­me­lyek a tiroli lövészünnepségek alkalmából szemünk elé tárulnak. A szociáldemokraták azzal az érvel

Next