Budapesti Hírlap, 1933. november (53. évfolyam, 249–272. szám)
1933-11-03 / 249. szám
1933. NOVEMBER 3. PÉNTEK B. H. A FELEKEZETI BÉKE Jegyében folyt le a reformáció emlékünnepe Ravasz László református püspök a protestánsokat katolikus ősök hálás gyermekének vallja — „Szent István, Szent László, Boldog Margit épenúgy a mienk, mint bárki másé a földön“ — „Aki egy nemzet hőseit felekezet szerint kontingentálja, a világon a legnagyobb destrukciót végzi. Minden eddigit felülmúló lelkesedéssel jelensőséggel ünnepelte meg a protestáns társadalom Luther-napját, október 31-ét. Délelőtt mindenütt istentiszteletek voltak. Debreceni jelentés szerint az ottani református nagy templomban Baltazár Dezső dr. püspök prédikált, délután és este pedig külön összejöveteleken emlékeztek az Ősök nevére és nevük jelentőségére. Budapest protestánsainak az Országos Bethlen tábor-Szövetség, a Magyar Kálvin-Szövetség, az Országos Luther-Szövetség és az unitárius Dávid Ferenc Egylet a Pesti Vigadóban kedden este rendezett emlékezetes ünnepet, amelyen, fényes közönség élén, Horthy Miklós kormányzó is megjelent. Ott voltak még: Lázár Andor igazságügyminiszter, Fabinyi Tihamár kereskedelemügyi miniszter, Sztranyavszky Sándor, Józan Miklós unitárius püspöki helyek, Juhász Andor, a Kúria elnööke, Czettler Jenő, a képviselőház részéről, Darányi Kálmán, Petri Pál, Tasnádi-Nagy András államtitkárok, Benedek Sándor, a közigazgatási bíróság ny. másodelnöke , és még rendkívül sokan a közélet ismert jelesei közül. " Az elnöki asztalnál ültek: Ravasz László dr. református püspök, Radvánszky Albert báró dr., az evangélikus egyház egyetemes felügyelője, vitéz Csécsi Nagy Imre ny. altábornagy, a Bethlen Gábor Szövetség ügyv. elnöke, Kovács Sándor dr. egyetemi tanár, Madai Gyula és vitéz Kozma György dr., unitárius gondnok, Horthy Miklós kormányzót Raffay Sándor dr. evangélikus püspök és vitéz Csécsi Nagy Imre altábornagy fogadták és kísérték fel a nagyterembe, ahol Radvánszky Albert báró dr., az evangélikus egyház egyetemes felügyelője külön is üdvözlőbeszédet intézett a kormányzóhoz, abból az alkalomból, hogy —mint mondotta, — ez az első eset, amikor magyar államfő a reformáció emlékünnepén részt vesz. Ezután Radvánszky Albert báró megnyitóbeszédet mondott, utalva Luther Mártonnak, október 31. hősének néhány nap múlva, november 10-én elérkező négyszázötven éves születési évfordulójára. — Nem vezet bennünket senkivel szemben sem türelmetlenség, nem nézzük a külső körülményeket, amelyek között Luther eszméi diadalt arattak, nem nézzük a mások igazát sem, amellyel szemben Luther a magáét szembeállította, csak a reformáció hősét nézzük ebben a pillanatban, aki tudott hitéért az egész világgal viaskodni és tudta az egész kor mozgató problémájává emelni a reformációt. Az utóbbi évtizedekben Európa keletén nyíltan fellépett az istentagadás sátáni szelleme, amely szentségtörő kézzel mér csapást mindenre, amit a keresztény kultúra kétezer év alatt alkotott. Kérdem, — mondta Radvánszky Albert báró, — nem az egész emberiségnek tett szolgálat-e rámutatni a hit emberére és rajta keresztül az eszményre, amelynek élt? Ezután a Goudimel-énekkar, Veres Sándor vezényletével, kórusokat adott elő, majd Ravasz László dr. dunamelléki református püspök mondott emlékbeszédet. Révasz László dr. hitvallása a kétezer éves anyaszent egyházról *— Bizonyságtevésre jöttünk össze, elsősorban a kívülállókért — így kezdte egyórás beszédét a püspök. Elismerjük mindenkinek a jogát arra, hogy véleményt alkosson rólunk, de követeljük az illetékességet, hogy mi mondjuk meg, kik vagyunk, mi az igazságunk, mit hiszünk és merre járunk. — A világon minden vallásos közösségben van szakadatlan protestálás és reformáció. Jézus egész küldetése reformáció volt, amikor olyan hallatlan dolgokat mondott: „Rontsátok el a templomot és én harmadnapra felépítem", amikor egy egész világgal szemben pártját fogta az elhagyottaknak és azt a szociális gondolatot prokamálta, hogy „elsőkből lesznek az utolsók és utolsókból az elsők“. — Ágoston, amikor boldog páthoszában megindított egy lírát, amely évezredeken át zeng,reformációs munkát végzett, mint azok a hűséges, áldott szerzetesek, akik ebben a látható világban egy láthatatlan világ törvényét, a hatalommal szemben a szolgálatot állították. ' ■— Ha arról van szó, mivel lehet leginkább illusztrálni a reformációt, akkor arra utalnék, amikor Assisi Ferenc találkozik III. Incével, a szegénység boldog vőlegénye és énekese a világ legfélelmesebb szuverénjével. — Tehát a reformációt úgy tekinthetjük, mint a mindenkori fejlődési fajnak előkészítő lendületét, egy dinamikai tényezőt a történelemben, amely a halállal szemben az élet javaiért küzd. •— De kell, hogy még a reformáció pozitív szemléletét is adjuk. A reformáció mindenekelőtt vallásos átalakulás, vallásos forradalom, az embernek az Istenhez való viszonyára vonatkozik. Helytelen az a felfogás, mintha a protestantizmus a liberalizmussal, szabadvizsgálódással, felvilágosodással volna egy, csupán egyidejűek ezek a reformációval, ezekkel rokonságot is mutat és velük belső kapcsolatba is lépett. 1. — Tehát a protestantizmus módszer a Krisztus igaz követésére, Krisztusért van a protestantizmus és a reformáció, eszközi jellegű, sohasem volt öncél és sohasem lesz az. Odafenn az örök üdvösségben már nem lesz protestantizmus, azért, mert teljes lesz az ismeret és annak a történelmileg adott módszernek közvetítő munkája e földi világban lejárt. * .— Helytelen, ha protestánsok, vagy mások úgy gondolkoznak, mintha a mi anyaszentegyházunk négyszázéves, volna. Kétezeréves és az első Pünkösd napjától számít az élete. Ha pedig hozzávesszük az Ótestamentum előkészítő munkáját, akkor azt mondjuk, hogy a mi anyaszentegyházunk, mint a Krisztusé, ott kezdődik, ahol az első kegyelmi tény megtörtént. A mienk Augustinus, Clairveauxi Bernát, Assisi Ferenc, a szentek és a bizonyságtévők és ha mi kritikai módszerrel szoktunk is eljárni és megmondjuk, mik és kik felelnek meg az Evangéliumnak, azért ő a mi nemzetségünk és mi az ő házuk népének valljuk magunkat. A magyarság és a prestantizmus — különösen nem szabad minderről elfeledkezni a magyar embernek. Nem szabad belemenni olyan osztozkodásba, hogy a magyar történelem 1500-ig a másé. Szent István, Szent László, Boldog Margit, Ráskai Lea és Temesvári Pelbárt és minden nagy hitvallója ennek a korszaknak éppenúgy a miénk, mint bárki másé ezen a földön. — Ha ezt a helytelen gondolatot elfogadnánk, akkor a magyar történelem legelső s legnagyobb alakja, Árpád fejedelem senkié se volna, mert akkor még nem keresztény a magyar. És ha most nem is osztozik senki Árpáddal a pogányságban, szent, boldog és misztikus megrendüléssel érezzük: ő volt az áldott forrás, amely ezer évvel ezelőtt magyarnak felfakadt , és átver rajta a magyar lélek tűzpatakja... — Sőt ha a magyar történelemben valaki a protestantizmussal ellentétbe lépett, azért nem zárhatjuk ki azokat szívünkből. A miénk Esterházy nádor, Zrínyi Miklós és Pázmány Péter, —•ki az közülünk, aki kevésbé szereti az édesanyját, ha az véletlenül katolikus volt?! Aki egy nemzet hőseit, a történelem kincseit felekezet szerint kontingentálja, s ezen az alapon a vele nem egyezőt a magyar történelemből, a magyar nemzet nagy erkölcsi értékállományából ki akarja tudni, nemcsak magát teszi szegénnyé és nyomorulttá, hanem a világon a legnagyobb destrukciót végzi. Katolicizmus és protestantizmus egymás erősítésére vannak hivatva — Sokan beszélnek arról, milyen kár, hogy a magyarság a XVI. században „kettészakadt" — így folytatja szavait Ravasz püspök. — Nem felelek erre azzal a nagyon is olcsó fejezettel, hogy hiszen a XVI. század végén az egész magyarság szinte kilencven százalékig protestáns, volt, miért kellett tehát megbontani az ellenreformációval, — a kérdést így szembeállítani helytelen. Aki a történelem törvényeit ismeri, az tudja, hogy a reformáció korában a szakadás megakadályozása nemcsak azokon múlt, akik el akartak szakadni, hanem azokon is, akik nem akarták maguk között megtűrni a szakadásokat. A történelemben adottságok és tények vannak, hiú dolog efelett vitatkozni, ezen mi nem tudunk változtatni. Áll ide is, hogy „Az én gondolataim nem a ti gondolataitok" és ezt telehajtva, alázatosan tudomásul kell venni. Mit tudjuk mi, miért tette ezt a „szakadást“ Istent! — Sok baj, vér származott ebből, de egyben olyan szépségek, igazságok és erők, a magyar géniusznak olyan kivirágzása, győzelme és ereje támadt, amit a reformáció nélkül el sem tudnánk képzelni. Istennek nagy nevelőmunkája folyik ebben a világban, s mi már látjuk, hogy a protestantizmust a katolicizmussal is neveli és a katolicizmust a protestantizmussal neveli. Eljön az idő, amikor megírnak egy könyvet, amelyet mind a két fél az igazságos szót megillető alázattal fogad majd, s amelyben megírják: mit köszön a protestantizmusba katolicizmusnak és hogy mit köszön a katolicizmus a protestantizmusnak... Üzenet a szenvedő emberiségnek a nagyobb szenvedőkről — És ebben az ünnepélyes pillanatban mi, magyar protestánsok gondoljunk meghatottan és hálával elődeinkre, a magyar protestantizmus nemzeti hivatására. Milyen bátor volt, mennyit szenvedett, hogy elthalt ezen a földön! A Himnusz költője nem gondolt reánk, de a magyar protestantizmus sorsa van megírva ebben a két sorban: „Áldjon, vagyverjen sors keze, Itt élned, halnod kell." Gondoljunk a tépett prédikátorokra, akik éhezve járták a városokat, szívükreszorították az Evangéliumit és tűrésükből, munkájukból egy új világ támadt: szürke lateiner, gondolj elődeidre, próbálj hozzájuk hasonló lenni! Gondoljunk azokra a magyar urakra, akik szívesebben választották a börtönt, hóhérbárdot, mintsem hogy megsértsék a szentet, akinek hűséget esküdtek, igyekezzenek a mai lélekben, hűségben hozzájuk méltókká lenni! Gondoljunk az elüldözött, a szegény, zsoltárt éneklő örök Tiborcokra, gondoljon a mai magyar földmíves ezekre a mostaninál is nagyobb szenvedőkre! Ravasz püspöknek szinte minden mondata után szünetet kellett tartani beszédében, annyira gyújtottak, meggyőztek kijelentései, végül pedig percekig zúgott a taps. Ezután Madai Gyula dr., a Petőfi Társaság tagja, országgyűlési képviselő nagyhatású ünnepi ódáját szavalta el, majd Kovács Sándor dr., a soproni evangélikus hittudományi egyetemi kar egyháztörténetprofesszora beszélt. Luther reformátori személyiségével foglalkozott és történelmi helyét állapította meg. Vitéz Kozma György dr., a magyarországi unitárius egyházközi felügyelő-gondnoka rekesztette be az ünnepélyt, s végül a többezer főnyi közönség Luther dalát, az „Erős várunk.. ."-at énekelte, Ákom Lajosnak, a Kálvin-téri templom karnagyának orgona-vezetésével. Ünnepségek országszerte A beérkezett jelentések alapján, a többi ünnepek közül kiemeljük Mátyásföld és környékének összejövetelét, amelyet az ottani Protestáns Egyesület rendezett, s ahol Hegedűs Lóránt tartott előadást. Polémizált azzal a felfogással, mintha a reformáció esetlegességnek — Luther bizonyos lelki megrázkódtatásának volna köszönhető. A legnagyobb művészi alkotásokat a katolicizmus adta a világnak, — az északi hideg tájak népei pedig földrajzi és lélekrajzi szempontból is hivatottabbak az igazság fanatikus kutatására. Ennek a két nagyszerű embertípusnak egyensúlya akadályozza meg, visszaessünk a szélsőségekbe, akár az inkvizícióba, akár a jobbágyságba... A világtörténelem lelki szempontból a felekezetek versenye, legyünk rajta, hogy ez a verseny soha többé nemtelen dulakodássá ne fajuljon. A budai, Szilágyi Dezső-téri református templomban Broschko ,G. Adolf budapesti német evangélikus lelkész, tb. esperes imájai után Basaides Mária, az Operaház tagja, énekelt, Haypál Béla budai református lelkész mondott ünnepi beszédet. Igen sok előkelőség, köztük Puky Endre dr. főt gondnok, a Közigazgatási Bíróság elnöke is hallgatta végig az ünnepséget. Harangavatás volt a reformáció emléknapjának délutánján, a kőbányai evangélikus templomban. Kőszegen ugyancsak október 31-én szentelték fel a reformátusok új templomát. A csak nemrég alakult gyülekezett, Jánky Béla főgondnok, ny. altábornaggyal élén máris templomot szerzett, amelyet egy raktárépületből alakítottak át. Nagyszabású ünnep volt a budapesti józsefvárosi református templomban is, ahol a szépszámú, áhítatos közönség élén megjelent Darányi Kálmán dr. miniszterelnökségi államtitkár is. Itt Szabó Imre, a budapesti református egyházmegye esperese tartotta előadását Kálvin Jánosról. Id. Szabó Aladár dr. lelkész bibliamagyarázatában felsorolta azokat a közös keresztyén igazságokat, amelyeket a reformátusok az evangélikus és a római katolikus testvérekkel együtt vallanak, s azokat a különbségeket, amelyek Kálvin reformációjában jutnak kifejezésre, végül a különböző felekezetek testvéri viszonyának kialakulásáért imádkozott. A budai evangélikus, bécsi kaputéri templomban egész héten át Luther-jubileumi esték vannak, amelyek mindig délután 6 órakor kezdődnek. 9 MÖSSMER vászon, fehérnemű és kelengyeüzlet új helyisége Váci-utca 1-3 alatt megnyílt (Tisza István-utca sarok, Kristóf-térrel szemben) Mi az igazság a lft pénz körül Különféle hírlapi nyilatkozatokból kitűnik, hogy a nagyközönség nincs kellőképpen tájékozva abban a tekintetben, hogy a lakásügyi korlátozások november 1-én történt megszűnése következtében a felvonó használatáért kell-e külön díjat fizetni és ha igen, mennyit. Erre nézve hivatalos helyről a következő felvilágosítást kaptuk: „A lakásügyi korlátozások megszüntetése tárgyában kiadott 1300/1933. M. E. számú rendelet értelmében november első napja után is hatályban maradnak az 1931. évi lakásrendeletnek a házfelügyelők és segédházfelügyelők jogviszonyait szabályozó szakaszai és hatályban marad a felvonóról szóló rendelkezés is, amely megállapítja a fizetendő liftpénzek öszszegét. A rendelkezés azt mondja, hogy a liften szállításért idegenek mindenkor és személyenként, a ház lakói pedig csak zárás után és menetenként 10 fillér díjat kötelesek fizetni. E szerint tehát november 1-től kezdődően a ház lakói nappal a lift használatáért semmit sem kötelesek fizetni, kapuzárás után pedig menetenként, nem pedig személyenként, 10 fillért, viszont az idegenek bármikor használják is a liftet, személyenként, tehát nem menetenként 10 fillér díjjal fizetnek. Eltérés ettől a szabálytól csak ott van, ahol a bérbeadó és a bérlő írásban november első napját megelőzően a szabadforgalmú lakásokra nézve másként állapodtak meg, mert ebben az esetben a megállapodás az irányadó abban a vonatkozásban, hogy a lift használatáért a bérbeadó jogosult-e a bérlőktől különdíjat követelni. Ily esetben a magánjog rendes szabályait kell alkalmazni, elsősorban tehát a jelenleg érvényben lévő 1909. évi fővárosi lakbérleti szabályrendeletet." Az a kérdés, hogy az új lakásbérleti szabályrendelet értelmében miként alakul a felvonódíj kérdése, azon fordul meg, hogy a kormányhatóság jóváhagyja-e a szabályrendelettervezet idevonatkozó rendelkezékezéseit. Az elfogadott szabályrendelettervezet visszaható erejű rendelkezést nem foglal magában, ha tehát a felügyeleti hatóság változatlanul elfogadná a felvonóról szóló rendelkezéseket, olyan szabad forgalmú lakásokra vonatkozó bérleteknél, melyeknél a lakásbérleti szabályrendelet hatálybalépését megelőzően írásban kötött megállapodás szerint felvonódíjat kell fizetni, ez a kikötés az illető bérleti jogviszonyok fennállás alatt hatályos is marad.