Budapesti KISZ Élet, 1977 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1977-01-01 / 1. szám
csoport, képviselőinek együttes disputáját értjük alatta, olyan „párbeszédeket” sokszemközt, amelyek alkalmat teremtenek tetteink felmérésére és a jövő feladatainak megvitatására. E szómagyarázattal egybekötött rövid kitérőt nem a véletlen szülte a bevezetőbe. Az elmúlt év őszén rendezett munkahelyi ifjúsági parlamentek nyomán szeretném tisztázni először is, mit tekinthetünk egy ilyen fórum legfontosabb szerepének. Maradjunk a leglényegesebbnél: a párbeszédet. Nem is akármilyen párbeszédről van itt szó. Hiszen maga a fórum, az ifjúsági parlament annak a párbeszédnek, amelyre én gondolok tulajdonképpen csak összegzője, ha úgy tetszik hónapok és évek párbeszédeinek végső vízválasztója és természetesen újabbak kezdete. Az elmúlt évi parlamentek nem jelentettek már „újat a nap alatt”. Az 1974-ben megtartott első parlament annyi tapasztalatot, ismeretet nyújtott, hogy óhatatlanul az akkorival összehasonlítva kell szólni a mostaniakról. Az első ifjúsági parlamentek velejárója volt — ezt kár lenne utólag tagadni — valamiféle „csodavárás”. Idősebbek és fiatalok egyaránt óriási kíváncsisággal készülődtek, többekben megfogalmazódott a kérdés: ebből vajon mi fog kisülni? Tudjuk, mi történt. Az aggályoskodók kellemesen csalódtak, a legyintők csodálkoztak, a reálisan értékelők joggal voltak elégedettek. A tapasztalatokról összegzően csak annyit: azóta nem hallani az „ezek a mai fiatalok” megjegyzést. És ez már önmagában nagy eredmény. Ilyen előzmények után sokkal nagyobb nyugalommal, kevesebb kapkodással foghattak a munkahelyeken a parlamentek megszervezéséhez, előkészítéséhez. Ám mégis volt valami hiba, erre utal a parlamentek iránti érdeklődés lehangoló képe. A KISZ IX. kongresszusa kimondta: „Érjük el, hogy az ifjúsági parlamentek közvetlen fórumain minden érintett vegyen részt.” Nem így történt. Üres széksorok, kongó kultúrtermek, árva asztalok jelezték a távolmaradók nagy számát. Az egyik nem éppen kicsi termelőszövetkezet ifjúsági parlamentjére a több mint kétszázharminc év alatti dolgozóból talán ha negyvenen eljöttek. Egy másik, ugyancsak nem kis létszámú ipari szövetkezetben hasonló volt az arány. Sőt akadt olyan parlament, ahol több volt a gazdasági vezető, mint az érdeklődő fiatal. Mi lehetett a kelleténél gyakrabban tapasztalt érdektelenség oka? A parlamentek megrendezése az állami-gazdasági szervek feladata. Úgy tapasztaltam, általában a gazdasági vezetők értik és tudják, hogy az ifjúsági törvény betűjéből és szelleméből fakadó kötelezettségünknek célja és értelme van, szívesen vállalják a fiatalok parlamentje előtti számadást. Nem vonták kétségbe, hogy a fiatalokkal meg kell beszélni az eddig megtett út tapasztalatait, és együttesen kell készülni a jövőre. Nézzük akkor tovább, kutassuk az okot. Nem mozgósított a KISZ és a szakszervezet? De igen. Többnyire hetekkel előtte felkészítették a bizottságok az alapszervezeti vezetőket a teendőkre. A meghívók általában időben eljutottak az érintettekhez, sok helyen előzetesen ki is kérdezték észrevételeikről a fiatalokat, hogy a KISZ-bizottságok vezetői csakugyan értő szemmel és szóval formálhassanak véleményt a gazdasági vezetők beszámolójáról. Megmondom őszintén, én a baj forrásának azt érzem, hogy a parlamenteket mindenütt munkaidőn kívül rendezték meg. Félreértés ne legyen, magam is helyeslem azt az elvet, hogy a munkaidőt ne rövidítsük meg tanácskozással, hiszen feladataink maradéktalan teljesítéséhez a napi nyolc órát intenzíven kell kitölteni. Bajnak én azt látom, hogy a fiatalok nem kis része a munkaidő után nem vállalta a közéleti tevékenységet. Mert hiszen a parlamentek munkájában részvétel ennek tekinthető. És erre érdemes felfigyelni. Az okok kutatásában tehát egy fokkal mélyebbre nézve feltehető a kérdés: vajon miért nem vállalták a közéleti szereplést? A parlamenteken fiatalokkal beszélve következőket hallottam. Igen sokan csak legyintettek, és hivatkoztak termelési tanácskozások, brigádgyűlések eredménytelenségére, vagyis a szocialista demokrácia egyéb fórumainak formalitására. És egyszerűen hozzátették: „Miért pont itt lenne más a helyzet?” Akadt olyan is, a személyeskedés elkerülése végett nem mondom meg a konkrét helyet, ahol arra hivatkoztak többen is, hogy az első parlamenten általuk elmondottakból semmi nem valósult meg, úgy érzik, teljesen fölösleges mégegyszer ugyanazt elmondani. A harmadik csoportja a távolmaradóknak azokból került ki, akik egyéb alkalmakkor sem vállalkoznak semmire, hacsak meg nem fizetik. Rájuk mondhatjuk, ők azok, akikre az ifjúsági szervezet, szakszervezet semmiféle befolyással nem bír. A következtetés azt hiszem egyértelmű. Már néhány bekezdéssel előbb utaltam rá, hogy olyan párbeszéd az ifjúsági parlament, amelyet nem egy-