Budapesti Közlöny, 1867. november (1. évfolyam, 194-218. szám)

1867-11-21 / 210. szám

Buda-Pest, 1867. 210. szám. Csütörtök, november 21. HIVATALOS LAPO­N a POSTAI POST­AI Egész évre . . Félévre .... Negyedévre Előfizetési árak : Budapesten házhoz hordva : Egész évre .... 18 frt —­kr. SZÉTKÜLDÉSSEL : ...............20 frt. .............10 „ . . . . 5­0 Félévre . Negyedévre 50 Szerkesztőség:Budán, a vizi-városban, Ilona utcza, Reitter féle ház. Kiadóhivatal : Budavár , Iskola-tér, 162. sz. I. emelet. — Fiók-kiadóhivatal : Györy Pál papirkereskedésében, hatvanv­­utcza, 1. sz. a. Pesten. Kéziratok nem küldetnek vissza. Bérmen­­tetlen levelek csak rendes leve­lező­inktől fogadtatnak el. Magánh­irdetések : Egyhasábos petit sor egyszeri hirdetésért 8 kr, többszöri hirdetésért 7 kr minden beiktatásnál. A bélyeg­dij külön minden beiktatás után 30 kr osztr. értékben. HIVATALOS RÉSZ: A keleti marhavész, i. é. november hó első felé­ben beérkezett hivatalos jelentések szerint, bihar­­megyei varsányhelyi pusztán megszűnt, de pest­megyei Abony mezővárosában és trencsénmegyei Gbellán és Oscsadnicza községekben újból kiütött. A vész tehát jelenleg Magyarországon a jász­kerületi sz.-lászlói és békésmegyei kondorosi pusz­tákon, pestmegyei Nagy-Kőrös és Abony, békés­megyei Vésztő és trencsénmegyei Gbellán és Os­csadnicza községekben uralt. A három községben, valamint a sz.-lászlói és kondorosi pusztákon (a Trencsén megyében kiütött rész állása még fel nem jelentetett), a járvány kiütésétől kezdve, 1.900 marhalétszámból, 20 udvarban összesen 2537 da­rab betegedett meg; ezekből 1752 meggyógyult, 756 elhullott, 10 lebunkóztatott és 19 darab no­vember hó 15-én két községben és két pusztán, mint beteg, orvosi ápolás alatt maradt. Az évrendszabályok pontos és szigorú foganato­sítása elrendeltetett, s a vész terjedésének meg­­gátlására a fertőztetett jászkerületi sz­­lászlói pusz­tának és a nagy-körösi határnak egy részén a szi­gorú elzárolás folytonosan katonaság által tartatik fenn, Pesten, 1867. november 16-kán. A f­öldmiv­és-, ipar- és kereskedelmi m. kir. ministeriumtól. NEMHIVATALOS RÉSZ. A párisi kiállítási osztrák biztos jelentése szerint, a nemzetközi jury Párisban, a VIII. csoportozatban a nagy jutalmat Ferencz József Ő Felségének ítélte oda, a földmi­­velés felvirágzására fennálló intézetek eme­léséért és előmozdításáért. HELYHATÓSÁGOK. PESTMEGYE KÖZGYŰLÉSE november 20-dikán. Pest megye tegnap (nov. 20-kán) tartott közgyű­lésén mindenekelőtt az azelőtti napi gyűlés jegy­zőkönyve hitelesítése alkalmából Nyáry Pál a fo­gyasztási adóra vonatkozó egyezkedések ügyében elhatározott feliratban felhozandó érveket még sza­batosabban kívánja kifejtetni, mire nézve azon ér­veket újra előadja; utána Fáy Béla az ugyanez ügyben tegnapelőtt hozott végzésre vonatkozólag a maga s még két bizottmányi tag nevében azon megjegyzést teszi, hogy, miután az e felirat ügyé­­beni vita befejeztekor az elnöklő alispán azon 48. előtti szokást, melynélfogva az elnök még külön is meg szokta kérdezni a gyűlést, vájjon nem ki­­ván-e még valaki szólni, — ezúttal elhagyta, bárha nem kételkedik, hogy a többség helyesen volt kimondva, mindamellett interpellálja a jegy­zőket az iránt, váljon azon korábbi határozat foganatosítása ügyében, mely a jegyzőknek ta­nácskozási szabályok kidolgozását hagyta meg, történt-e azóta valami, s ha nem, hagyassák nekik meg, hogy azokat a jövő hó 16-ki közgyűlésig készítsék el s terjeszszék elő. Az elnöklő alispán Beöthy Lajos szokatlannak találja ezen interpellátiót s azt tartja, hogy ha a múlt gyűlésen valamely bizottmányi tag sértve érezte magát jogában, a végzés kimondása előtt kellett volna nyilatkoznia, s nem más­nap inter­pellálnia. — Gr. Szapáry István is a végzések­­ kimondási módjára tett észrevételt, a mennyiben Pest megyében szavazat nem szokott elrendeltetni. — Több szónok ezen felszólalásban az ellenvéle­­ményüeknek a megveretés fölötti fájdalom-nyilat­kozatát látván, Fáy Béla ezen gyanúsítás vádját elutasítja magától; Máriássy Béla pedig köszöne­tet kíván az elnöknek magatartásáért mondatni. Dalmady Győző végre jelenti, hogy a tanácskozási szabályokat magában foglaló munkálat készen van, 81 pontból áll s ekkorig csak más sürgős­ tár­gyak által szoríttatott ki a napirendből, azon­ban, ha tetszik, azt még e gyűlés folyama alatt előterjesztheti, mi helyeselve tudomásul vétetett. Ezzel hitelesítve lévén a múlt ülés jegyzőkönyve, jelenti az elnöklő alispán, hogy az útonkinevezett főispáni helytartó az üdvözletére kinevezett kül­döttséget az alispáni lakban várja s annak foga­dása után tüstént megjelenend a teremben, mi czélból ő az ülést ezennel felfüggeszti. Mintegy 10 percz múlva visszaérkezett a kül­döttség, s annak elnöke Kovács praelatus jelenté, hogy főispáni helytartó ur ő maga a küldöttséget igen kegyesen fogadá s kijelenté, hogy annak üd­vözletében azon reménynek alapját látja, melyet ő a közte s a megye közt létezendő szívélyes vi­szonyra nézve táplál, s hogy nyomban a küldöttség után a teremben meg fog jelenni. Nehány perczre reá aztán meg is jelent két hajdú s titkára előlépte mellett a déli férfiú s a megye közönsége részéről szívélyes éljenzésekkel fogad­tatott. Elfoglalván aztán székét, következő beszé­det intézett a megye bizottmányához : „T. megye-bizottmányi közgyűlés 1 ” Felsége Apostoli Királyunk legfelsőbb hatá­rozatával, a belügyminister előterjesztése folytán Pest-, Pilis- és Solt, i. e. megyék helytartó fő­ispánjává kineveztetvén, elfoglalom azon díszes állást, melyet előttem annyi bölcs és buzgó hazafi betöltött. Hosszú sorát képezik ezek a jeleseknek, me­lyet közvetlen elődöm fejezett be, ki már két íz­ben viselte a helytartó-főispáni méltóságot. Mindannyiszor szeretet és tisztelet fogadta e helyen, s mindannyiszor sajnálkozás kisérte, mi­dőn azt elhagyta. Miután ezen szeretett férfi önkéntes lemondása folytán most én töltöm be helyét, nem tartok igényt önök előleges bizalmára, mert erre még érdemeim nincsenek, s így nem nyújthatok egye­bet, mint azon elhatározott szándékomat, hogy csekély tehetségemmel a megye közjavára szol­gáljak. De ha mégis méltányolva e szándékomat, a 1. megyei bizottmány hazafias támogatását tőlem meg nem tagadandja, akkor nem kétlem, hogy az ily karöltött törekvésnek sikerülni fog a ránk háramló fontos és egyszersmind nehéz feladatunk­nak megfelelhetni. Ezen törekvéseinkben nem szolgálhat akadá­lyul, hogy a megyék viszonya a felelős kormány­nyal szemközt még rendezve nincsen , a törvény­­hatóságok jogköre szabályozva hajdan sem volt, mi azonban nem gátolta ezeket, hogy a közjóra szolgáló intézkedéseket megtehessék; — valóban bámulnunk kell bölcs eljárásukat, melynél fogva az ily, majdnem független helyzetnek daczára annyi századon keresztül alaptörvényeinket soha sem sértették meg. Innen magyarázható az, miszerint az 1848 iki törvényhozás sem tartotta szükségesnek , hogy a törvényhatóságok jogkörét az akkor módosított kormányforma ellenében rögtön szabályozza, és­­ pedig azért nem, mert meg volt győződve arról, hogy apáink bölcs példáját követve, az utódok is tartózkodni fognak oly intézkedésektől, melyek által a törvényhozás intenziói meghiúsítva len­nének. Minden kornak vannak kötelmei és hivatása, és a törvényhatóságok azáltal tüntették ki életre­valóságukat, hogy az igazság szellemét felfogva, mindenkor magukévá tették. A megyék fennlétük első századaiban kül- és bel-megtámadások elleni védelemre voltak hivat­va, s hogy annak mint feleltek meg, arról a törté­nelem tanúskodik. Később, midőn elleneink nem többé szülőföldün­ket, de alkotmányunkat veszélyeztették, a megyék vívták azon sikeres harczot, melynek folytán tör­vényeinkben az „alkotmányunk védbástyái“ dics­teljes czímmel örökíttettek. A törvényhozás bizonyosan az ekként szerzett tapasztalás alapján rendezendi a megyéket , és meg vagyok győződve,­­ hogy önkormányzati joguk annál tágasabb körre fog kiterjesztetni, mi­nél inkább bebizonyul az, hogy a megyék nem szándékoznak megzsibbasztani a parlamentáris kormányzatot. A ministérium, parlamentáris kor­mányunk e kifolyása is csak úgy felelhet meg hivatásának, ha a törvényeink határai között köz­jóra c­élzó törekvéseiben partikuláris érdekek el­­lentállása által nem gátoltatik. Most egy új korszak küszöbén állunk. A meg­támadások ellen nem többé a megyék felkelő se­regei védik határunkat, azért alkotmányunk s törvényeink oltalma első­sorban az országgyűlést és vele együtt a felelős kormányt illeti. A törvényhatóságok hivatása tehát nagyrészt megváltozott, miért is a jelen viszonyokhoz mért rendezésük szükségessé lett. Vannak, a­kik ezt úgy akarják eszközöltetni, hogy a megyék csupán a beligazgatási körre, és pedig részletezésig kiter­jedő szabályozással szoríttassanak. Én nem osztom ezek nézetét, sőt erős hitem, hogy a megyék ily gépies pontossággal szervezve lehetnek ugyan jó administratív testületek, de meg lesz bennük élve a szellem, mely fiait eddig a közérdekek gyámolítására buzdította. A megyék, melyek pusztán közigazgatási esz­közök, nem felelhetnek meg azon senki által két­ségbe nem vont hivatásuknak, miszerint ők, mint­egy üterei hazánknak, lüktetéseik által észleltet­­hessék az egész államtest kózállapotát. A szabad institutióknak, hogy állandók lehesse­nek , főlényege az, miként önmagukból, mintegy az élettapasztalásból fejlődjenek. Az élettapaszta­lás is legjobban fogja kijelölni a határt, melyen be­lül alkotmányunk alaptörvényeinek sérelme nélkül önkormányzati jogaikat élvezhetik. Feladatunk tehát bebizonyítani, hogy az 1848 - diki törvények által módosított kormányhoz ra­gaszkodva, mint alkotmányos szervezetünk egyes ágazatai,a közös törzs fejlesztésére és erősbítésére törekvéseinket öszpontosítandjuk ; a mellett pedig áthatva a kor szellemétől, nem kisebb feladatunk bebizonyítani azt is, hogy az önkormányzati szer­kezetek leginkább képesek felébreszteni a nemzet szunnyadó erejét és új életet adni a szorgalomnak. A százados tusák megbénították a nemzet ere­jét, és ha alkotmányunk szervezetének ezen leg­régibb, de mindig erőteljes intézményét még arra is fogjuk használni, hogy kitűzve keblében a ha­ladás zászlaját, általa fiait összetartásra, anyagi és szellemi haladásra és mindenekfelett hazánk sze­­retetére buzdítandjuk, akkor még sokáig elmond­hatjuk, mit Kollár a megyei szerkezet melletti lel­­kesültségében oly magasztalólag kifejezett: Deum

Next