Budapesti Közlöny, 1868. február (2. évfolyam, 26-50. szám)
1868-02-14 / 37. szám
Az 1867. XII. törv. 37. és 40. § világosan kimondja, hogy „a delegatio hatásköréhez csak azon tárgyak tartozhatnak, melyek a törvényben határozottan a delegatiohoz vannak utasítva“, és hogyha közös költségvetés egyedül azon költségekre terjedhet, melyek a törvényben közöseknek vannak kijelölve.“ Magyarország nem jelölte ki közös ügynek az államadósságot, sőt világosan kimondta, hogy csak politikai tekintetekből vállal el bizonyos állandó, változás alá nem eső évi járadékot. Magyarország törvényes kötelezettsége tehát e tekintetben nem terjed tovább ez idő szerint, az elvállalt évi járadék szabályszerű befizetésének kötelezettségénél, s a kezelés költsége csak akkor vétethetik fel a közös költségvetésbe, ha arra nézve törvény alkottatik. VI. A függő adósság kezelésének költségvetése sem foglalhat helyt ez idő szerint a közös ministerium költségvetésében. Mert habár az 1867. XV. törv. 5. §-a szerint, a függő adósságra nézve közös jótállást vállalt is Magyarország, s a közös jótállást eszméjéből a kezelésre való befolyás, s annak költségeihez való járulás szüksége önkényt folyik is, de nem lehet figyelembe nem venni azon körülményt, hogy a kezelésnek és ellenőrzésnek módjáról, s a kezelési és ellenőrzési költségekben való részesülés arányáról s módozatairól még nem intézkedett a törvényhozás. Az idézett XII. törvény 37. és 40-ik §§-nak világos rendelete ellenére tehát nem határozhat e tekintetben a delegatio , s be kell várnia a törvényhozás intézkedését, mely — a mint bizton remélhető — ép oly kevéssé fog elmaradni, mint el nem maradt sok más oly ügyre nézve is, melyek nem folyván a sanctio pragmaticából, közösekül ki nem jelöltettek. VII. Az osztályhoz utasított költségvetési előirányzatba fölvetettek a központi kormányzat hivatalnokainak nyugdíjai is. A 10-dik mellékleten látható összeállításból első tekintetre kitűnik a nyugdíjak különfélesége. Míg azoknak csak egy része olyan, mely a világosan közös ügyek ellátása folytán érdemeltetett ki, a fölvett évi szükséglet jelentékeny része vagy oly nyugdíjak kiszolgáltatására terveztetik, melyek épen nem, vagy csak részben tekinthetők közöseknek; vagy pedig olyan nyugdíjak számára vétetnék igénybe, melyek kizárólag a magyar korona országainak, vagy kizárólag a Felsége többi országainak költségvetését terhelik. Az osztály ismeri és teljesen méltányolja azon tekinteteket, melyek ezen nyugdíjak egy részére nézve fenforognak, de úgy van meggyőződve, hogy a delegatio, még szorosan körülírt hatáskörének szűk korlátain belül sem rendelheti alá a törvényesség kívánalmait a méltányosság tekinteteinek. Az 1867 : XII. törv. idézett 37. és 40. §-a nyugdijakra nézve is szabályozó, s ezen törvény szerint csak azon nyugdijak vétethetnének fel a közös költségvetésbe , melyek a törvény által közöseknek elismert ügyek ellátása folytán érdemeltettek ki. De az ily elkülönítés alig volna eszközölhető ez idő szerint. Nem szükség e tekintetben egyébre hivatkozni, mint azon nehézségre, melylyel az egyes nyugdíjak természetének szabatos meghatározása összekötve van. E nehézség súlyát növeli azon körülmény, hogy mig az 1867. XII. t. czikk állapitmányai folytán jövőben a közös szolgálat fogalmára nézve nem fog fennforogni kétség, a múlt időkben tett államszolgálatok minőségének meghatározása különböző felfogásnak és magyarázatnak enged tért. Tekintetbe véve tehát azt, hogy a kétes természetű nyugdíjak minőségének meghatározása kívül esnék a delegáció hatáskörén, a kétségtelenül közös nyugdíjak elkülönített megszavazása pedig aggodalmakat kelthetne a többi jóhiszemű nyugdíjélvezőben; az osztály úgy vélekedik, hogy ne vegye fel munkálkodásának körébe a delegáció a költségvetési előirányzat ezen részének tárgyalását, hanem maradjon egyelőre a nyugdíjkérdés a múlt idők még elintézendő nyílt kérdése. A két törvényhozás tüzetes intézkedése kétség kívül, és pedig remélhetőleg a lehető legnagyobb méltányosság alapján e tekintetben is azonnal be fog következni, mihelyt a két minis 429 terium e részben kölcsönös megállapodásra jutván, a két törvényhozásnak indokolt előterjesztést teend. Kelt Bécsben, 1868. évi február hó 7-én. A pénzügyi osztály részéről: Horváth Lajos, osztály-előadó. Ő Felsége többi országai delegatiója BUDGETBIZOTTSÁGÁNAK NEGYEDIK ÜLÉSE FEBR. IC-ÉN. A hadi budget osztálya ma tartott ismét ülést, melyben a hadi budgetet folytatólagosan tárgyalván , a következő határozatokat hozta : „A hadsereg pénzbeli és terményekkel való ellátása“ czimű rovaton eszközlendő megtakarításoknak egyéb czimek alá való áttétele (virement) nem engedtetik meg. Schindler indítványa folytán elhatároztatott továbbá, hogy a budget egyéb czímei közt szabad az áttétel. Ugyancsak Schindler azon indítványa is elfogadtatik, hogy a jelentéshez egy megvitatandó szervezet csatolandó határozatok alakjában a szárazföldi hadseregen legközelebb szükségeseknek mutatkozó átalakításokra vonatkozólag. Schindler formulázta is egyúttal az ezen határozatokat bevezető mondatot, mit szintén elfogad az osztály. Skene indítványozza, hogy a delegátió elé terjesztessék egy határozati javaslat, melynek értelmében a hadsereg administratiója nem katonák kezére bizassék, mit élénk vita után nagy szótöbbséggel elfogad az osztály. Az osztály több tagja indítványokat jelent be, melyek tárgyalása azonban a legközelebbi időre halasztatik. A közös pénzügyőrség jelenti, hogy, a számvevői ellenőrség, a tartalékalap s a vámjövedék költségvetése iránt kiküldött albizottság elkészült jelentésével. Ebben többek közt azt mondja az albizottság, hogy az eddigi államadósság kezelési és ellenőrségi közös költségét felvette ugyan budgetjébe, de indítványozza, hogy „mondassák ki, hogy a delegáció a budget ezen részeinek megállapítása által a két országos képviselet azon határozatainak, melyeket az eddigi státusadósság kezelési és ellenőrzési költsége iránt hozzand, nem kíván útjába vágni.“ Ellenben — úgymond a jelentés — nem bocsátkozott az albizottság a vámjövedék s a fogyasztási adó megtérítése kivetésének bírálásába, mi a két képviselő testület elé tartozik. •A személyzet fizetése összesen 86,700 ftra tétezik ; az egész pénzügyministériumi költség 3,535,990 frtra, (levonatott 433,494 ft); az ellenőrségi költség 959,510 frtra (levonatott 90,445 forint.) HELYHATÓSÁGOK. Pest, febr. 12. A mai közgyűlés a vízvezetés tárgyában nevezetes határozatot hozott. William Lindley, a hírneves angol mérnökkel ugyanis megkötötte a vízvezetés építésére vonatkozó szerződést. Lindley úr London nevezetes részeiben, Hamburgban, Altonában, végre Lipcsében építette a vízvezetést , s igy azon bizalom, melylyel a városi képviselet a szerződés megkötésekor Lindley ur irányában eljárt, teljesen jogosult. Közöljük a szerződés főbb pontjait. Lindley ur évenként 2—3-szor meglátogatja Pestet s addig időz itt, a mig az építés érdeke megkívánja; az utazási költségek őt terhelik. Lindley úr tartozik az építésre vonatkozó összes terveket elkészíteni és azok tárgyában írásbeli kérdésekre is felelni; gondoskodik arról, hogy az építés 600,00nortnál többet ne vegyen igénybe. Halála esetében Mylne, londoni mérnököt ajánló utódául. A város köteles Lindley urnak az építési költségek 5 százalékát tiszteletdíj fejében fizetni, s pedig negyedévenként 200 font sterlinget tevő részletekben; az építési irodát, a segédhivatalnokokat a város fizeti Lindley úr utasítása szerint. Ezen szerződés Fabinyi képviselőindítványára azon póthatározmánynyal toldatott meg, miszerint a szerződés alapján felmerülhető peres kérdések eldöntése választott bíróságra ruháztassék, mely Pesten és a magyar törvények alapján fogja határozatait hozni. Ezen szerződés átalában és pontonként elfogadtatván, Szentkirályi bemutatta a közgyűlésnek a Pesten időző Lindley Williamot. A magas, szikár, angolképű urat a közgyűlés hangos éljenzéssel fogadta. (P. N.) Esküdtszéki Tárgyalás FEBRUÁR 12-ÉN. A „Pester Journal“ szerkesztője Morländer becsületsértési pere Komn Lajos és Stettner Vilmos színészek ellen febr. 12-én került a pesti esküdtszék előtt tárgyalás alá. A vádiratból a következő adatokat vesszük ki: A „Kobold“ cz. lap m. é. aug. 27-ki 28-ik számában megjelent egy „Theater und Kunst“ cz. czikk s egy a „Leibmoniteur“ czimet viselő költemény, melyekben Morländer úr vádoltatik, hogy a különböző felektől dicséreteiért pénzt csikar ki, s hol ez nem sikerül, ott a személyeket veszi üldözőbe. Az előlnevezett czikkben Morländer „zsebmetszőnek, zsoldos dicsérőnek, kalóznak, tollas állatnak, melyet csak etetni kell stb.“ van nevezve. A költemény mérsékeltebben van ugyan tartva, de ez is beszél jutalomról, melyet Morländer Gundytól kapott, hogy rokonszenvét ismét feléje fordítsa. A „Kobold“ szerkesztője Adler Móricz s Noséda nyomtatulajdonos kimondásaiból az tűnik ki, hogy a beperelt czikket Kom Vilmos, a költeményt pedig Stettner Vilmos írta, minélfogva ezek vád alá helyeztettek. A czikk felolvastatván, Kom megjegyzi, hogy annak első részét ő írta ugyan, de a második nem tőle van; Stettner pedig megjegyzi, hogy az ő költeménye ama czikktől egészen független s ő csak annálfogva jöhetett vádkereset alá, mert a költemény közvetlen a czikk alatt jelent meg. Következvén a tanúkihallgatás, felolvastatott a betegség miatt meg nem jelent Gundy igazgató írásbeli tanúvallomása, melyben viszonyát Morländerhez s viszont minden érdektől mentnek mondja. Adler Móricz, a „Cobold“ szerkesztője állítja, hogy a czikknek se kéziratát sem correcturáját nem látta; ő akkor távol s Korn lapjának főmunkatársa volt; várjon ez irta-e a czikket, nem tudja;az elővizsgálatban határozottan állította volt, hogy Korn a szerzője). — Steitert azelőtt csak mint színészt, s mint írót nem ismerte. Az ezután felhívott tanuk közül Landvogt igazgató s Kläger színész Bécsben vannak, Schönfeld Paulinak. a. akiről Morländer annak idején bírálatott itt, mely a „Cobold“ megtámadásait előidézte) beteg. Alsdorf Károly s Gaede K. színészek Morländert csak szívességeiről s önzetlenségéről ismerik. Noséda meghazudtolja Adler szerkesztő azon állítását, hogy távol volt, midőn a beperelt czikkek nyomattak, s állítja, hogy Korn hozta a kéziratot a nyomdába, s Adlerrel együtt bővítették; felmutatja az azóta feltalált kéziratot, melyből kitűnik, hogy azt mindvégig Korn írta. (Korn ezt bevallja; mindamellett állítja, hogy a második résznek nem szerzője.) — Szerfy betűszedő állítja, hogy a kéziratot Korn és Adler uraktól vette át. Ezután a vádló ügyvéde Érti hosszabb vádbeszédben fejtegeti a vádlottak bűnösségét, s Korn Lajosra 600 ftnyi bírságot és 3 havi fogságot, Stettner Vilmosra pedig 100 ft bírságot és 1 havi fogságot kívánt ítéltetni. Korn Lajos tagadásba véve, hogy Morländernek joga lett volna, őt beperelni, minthogy az ő valódi neve Engländer, s ő mint Morländer csak irodalmi, de jogi harczot nem folytathat. Különben a vádolt czikk második részét ő nem írta, hanem Kläger színész mondotta azt Schönfeld Paulinának tollba, s ezt neki el is hozta; jelen lévén pedig a szerkesztő Adler is, ez mondá neki, csatolja a már félig kész saját czikkéhez; minthogy pedig Schönfeld k. a. írása igen apró, ő azt leírta s a magáéhoz csatolta; ő e szerint annak csak leirója volt, s kéri erre Klägert s Schönfeld Paulinát megeskettetni. Stettner azzal védette magát, hogy ő Morländert nem vádolta megvesztegethetőséggel s az általa használt, „kiegyenlítési quota“ s „jutaloménak oly magyarázatot ad, mely semmi sértőt sem foglal magában; különben ő a költeményt Komnak a közzététel szándéka nélkül adta át. Miután ezután a vádló-ügyvéd a vádlottak védokait meggyöngiteni igyekezett, föltétettek a kérdő pontok s az esküdtek félórára visszavonulván, következő ítéletet mondtak: 1. Arra, megvannak-e az esküdtek győződve, hogy a vádolt czikket sajátkezüleg irta s személyesen a nyomdába vitte? — egyhangúlag „igennel“ felelnek; 2. arra, hogy ezek alapján Korn az egész czikknek szerzője? — egyhangúlag „nemmel“ felelnek ; 3. arra, hogy a vádolt költemény Stettnertől van ? — egyhangúlag „igennel“ felelnek;*