Budapesti Közlöny, 1868. február (2. évfolyam, 26-50. szám)

1868-02-14 / 37. szám

Az 1867. XII. törv. 37. és 40. §­ világosan ki­mondja, hogy „a delegatio hatásköréhez csak azon tárgyak tartozhatnak, melyek a törvényben határo­zottan a delegatiohoz vannak utasítva“, és hogy­ha közös költségvetés egyedül azon költségekre terjed­het, melyek a törvényben közöseknek vannak kije­lölve.“ Magyarország nem jelölte ki közös ügynek az államadósságot, sőt világosan kimondta, hogy csak politikai tekintetekből vállal el bizonyos állandó, változás alá nem eső évi járadékot. Magyarország törvényes kötelezettsége tehát e tekintetben nem terjed tovább ez idő szerint, az elvállalt évi járadék szabályszerű befizetésének kö­telezettségénél, s a kezelés költsége csak akkor vétethetik fel a közös költségvetésbe, ha arra nézve törvény alkottatik. VI. A függő adósság kezelésének költségvetése sem foglalhat helyt ez idő szerint a közös ministerium költségvetésében. Mert habár az 1867. XV. törv. 5. §-a szerint, a függő adósságra nézve közös jótállást vállalt is Ma­gyarország, s a közös jótállást eszméjéből a keze­lésre való befolyás, s annak költségeihez való járu­­lás szüksége önkényt folyik is, de nem lehet figye­lembe nem venni azon körülményt, hogy a kezelés­nek és ellenőrzésnek módjáról, s a kezelési és ellen­őrzési költségekben való részesülés arányáról s mó­dozatairól még nem intézkedett a törvényhozás. Az idézett XII. törvény 37. és 40-ik §§-nak vi­lágos rendelete ellenére tehát nem határozhat e te­kintetben a delegatio , s be kell várnia a törvény­­hozás intézkedését, mely — a mint bizton remélhető — ép oly kevéssé fog elmaradni, mint el nem ma­radt sok más oly ügyre nézve is, melyek nem foly­ván a sanctio pragmaticából, közösekül ki nem je­löltettek. VII. Az osztályhoz utasított költségvetési előirány­zatba fölvetettek a központi kormányzat hivatalno­kainak nyugdíjai is. A 10-dik mellékleten látható összeállításból első tekintetre kitűnik a nyugdíjak különfélesége. Míg azoknak csak egy része olyan, mely a vilá­gosan közös­ ügyek ellátása folytán érdemeltetett ki, a fölvett évi szükséglet jelentékeny része vagy oly nyugdíjak kiszolgáltatására terveztetik, melyek épen nem, vagy csak részben tekinthetők közöseknek; vagy pedig olyan nyugdíjak számára vétetnék igénybe, melyek kizárólag­ a magyar korona orszá­gainak, vagy kizárólag a Felsége többi országai­nak költségvetését terhelik. Az osztály ismeri és teljesen méltányolja azon tekinteteket, melyek ezen nyugdíjak egy részére nézve fenforognak, de úgy van meggyőződve, hogy a delegatio, még szorosan körülírt hatáskörének szűk korlátain belül sem rendelheti alá a törvényes­ség kívánalmait a méltányosság tekinteteinek. Az 1867 : XII. törv. idézett 37. és 40. §-a nyug­dijakra nézve is szabályozó, s ezen törvény szerint csak azon nyugdijak vétethetnének fel a közös költ­ségvetésbe , melyek a törvény által közöseknek el­ismert ügyek ellátása folytán érdemeltettek ki. De az ily elkülönítés alig volna eszközölhető ez idő szerint. Nem szükség e tekintetben egyébre hivatkozni, mint azon nehézségre, melylyel az egyes nyugdí­jak természetének szabatos meghatározása össze­kötve van. E nehézség súlyát növeli azon körülmény, hogy mig az 1867. XII. t. czikk állapitmányai folytán jö­vőben a közös szolgálat fogalmára nézve nem fog fennforogni kétség, a múlt időkben tett államszol­gálatok minőségének meghatározása különböző fel­fogásnak és magyarázatnak enged tért. Tekintetbe véve tehát azt, hogy a kétes termé­szetű nyugdíjak minőségének meghatározása kívül esnék a delegáció hatáskörén, a kétségtelenül közös nyugdíjak elkülönített megszavazása pedig aggodal­makat kelthetne a többi jóhiszemű nyugdíjélvezőben; az osztály úgy vélekedik, hogy ne vegye fel mun­kálkodásának körébe a delegáció a költségvetési elő­irányzat ezen részének tárgyalását, hanem maradjon egyelőre a nyugdíjkérdés a múlt idők még elinté­zendő nyílt kérdése. A két törvényhozás tüzetes in­tézkedése kétség kívül, és pedig remélhetőleg a le­hető legnagyobb méltányosság alapján e tekintetben is azonnal be fog következni, mihelyt a két minis­ 429­ terium e részben kölcsönös megállapodásra jutván, a két törvényhozásnak indokolt előterjesztést teend. Kelt Bécsben, 1868. évi február hó 7-én. A pénzügyi osztály részéről: Horváth Lajos, osztály-előadó. Ő Felsége többi országai delegatiója BUDGETBIZOTTSÁGÁNAK NEGYEDIK ÜLÉSE FEBR. IC-ÉN. A hadi budget osztálya ma tartott ismét ülést, melyben a hadi budgetet folytatólagosan tárgyal­ván , a következő határozatokat hozta : „A had­sereg pénzbeli és terményekkel való ellátása“ czimű rovaton eszközlendő megtakarításoknak egyéb czimek alá való áttétele (virement) nem engedte­tik meg. Schindler indítványa folytán elhatároztatott to­vábbá, hogy a budget egyéb czímei közt szabad az áttétel. Ugyancsak Schindler azon indítványa is el­­fogadtatik, hogy a jelentéshez egy megvitatandó szervezet csatolandó határozatok alakjában a szá­razföldi hadseregen legközelebb szükségeseknek mu­tatkozó átalakításokra vonatkozólag. Schindler for­­mulázta is egyúttal az ezen határozatokat bevezető mondatot, mit szintén elfogad az osztály. Skene indítványozza, hogy a delegátió elé ter­jesztessék egy határozati javaslat, melynek értelmé­ben a hadsereg administratiója nem­ katonák kezére bizassék, mit élénk vita után nagy szótöbbséggel el­fogad az osztály. Az osztály több tagja indítványokat jelent be, melyek tárgyalása azonban a legközelebbi időre ha­­lasztatik. A közös pénzügyőrség jelenti, hogy, a számvevői ellenőrség, a tartalék­alap s a vámjövedék költség­­vetése iránt kiküldött albizottság elkészült jelenté­sével. Ebben többek közt azt mondja az albizottság, hogy az eddigi államadósság kezelési és ellenőrségi közös költségét felvette ugyan budgetjébe, de indít­ványozza, hogy „mondassák ki, hogy a delegáció a budget ezen részeinek megállapítása által a két or­szágos képviselet azon határozatainak, melyeket az eddigi státusadósság kezelési és ellenőrzési költsége iránt hozzand, nem kíván útjába vágni.“ Ellenben — úgymond a jelentés — nem bocsát­kozott az albizottság a vámjövedék s a fogyasztási adó megtérítése kivetésének bírálásába, mi a két képviselő testület elé tartozik. •A személyzet fizetése összesen 86,700 ftra téte­zik ; az egész pénzügyministériumi költség 3,535,990 frtra, (levonatott 433,494 ft); az ellenőrségi költség 959,510 frtra (levonatott 90,445 forint.) HELYHATÓSÁGOK. Pest, febr. 12. A mai közgyűlés a vízvezetés tárgyában nevezetes határozatot hozott. William Lindley, a hírneves angol mérnökkel ugyanis meg­kötötte a vízvezetés építésére vonatkozó szerződést. Lindley úr London nevezetes részeiben, Hamburg­ban, Altonában, végre Lipcsében építette a vízve­zetést , s igy azon bizalom, melylyel a városi kép­viselet a szerződés megkötésekor Lindley ur irányá­ban eljárt, teljesen jogosult. Közöljük a szerződés főbb pontjait. Lindley ur évenként 2—3-szor meglátogatja Pestet s addig időz itt, a mig az építés érdeke megkívánja; az utazási költségek őt terhelik. Lindley úr tartozik az épí­tésre vonatkozó összes terveket elkészíteni és azok tárgyában írásbeli kérdésekre is felelni; gondosko­dik arról, hogy az építés 600,00n­ortnál többet ne vegyen igénybe. Halála esetében Mylne, londoni mérnököt ajánló utódául.­­ A város köteles Lind­ley urnak az építési költségek 5 százalékát tisztelet­­díj fejében fizetni, s pedig negyedévenként 200 font sterlinget tevő részletekben; az építési irodát, a se­gédhivatalnokokat a város fizeti Lindley úr utasítása szerint. Ezen szerződés Fabinyi képviselő­­indítványára azon póthatározmánynyal toldatott meg, miszerint a szerződés alapján felmerülhető peres kérdések el­döntése választott bíróságra ruháztassék, mely Pes­ten és a magyar törvények alapján fogja határoza­tait hozni. Ezen szerződés átalában és pontonként elfogad­tatván, Szentkirályi bemutatta a közgyűlésnek a Pesten időző Lindley Williamot. A magas, szikár, angolképű urat a közgyűlés hangos éljenzéssel fo­gadta. (P. N.) Esküdtszéki Tárgyalás FEBRUÁR 12-ÉN. A „Pester Journal“ szerkesztője Morländer be­csületsértési pere Komn Lajos és Stettner Vilmos színészek ellen febr. 12-én került a pesti esküdt­szék előtt tárgyalás alá. A vádiratból a következő adatokat vesszük ki: A „Kobold“ cz. lap m. é. aug. 27-ki 28-ik számában megjelent egy „Theater und Kunst“ cz. czikk s egy a „Leibmoniteur“ czimet viselő költemény, melyekben Morländer úr vádolta­­­tik, hogy a különböző felektől dicséreteiért pénzt csikar ki, s hol ez nem sikerül, ott a személyeket veszi üldözőbe. Az előlnevezett czikkben Morländer „zsebmetszőnek, zsoldos dicsérőnek, kalóznak, tol­las állatnak, melyet csak etetni kell stb.“ van ne­vezve. A költemény mérsékeltebben van ugyan tartva, de ez is beszél jutalomról, melyet Morländer Gundytól kapott, hogy rokonszenvét ismét feléje fordítsa. A „Kobold“ szerkesztője Adler Móricz s Noséda nyomtatulajdonos kimondásaiból az tűnik ki, hogy a beperelt czikket Kom Vilmos, a költe­ményt pedig Stettner Vilmos írta, minélfogva ezek vád alá helyeztettek. A czikk felolvastatván, Kom megjegyzi, hogy an­nak első részét ő írta ugyan, de a második nem tőle van; Stettner pedig megjegyzi, hogy az ő költemé­nye ama czikktől egészen független s ő csak annál­­fogva jöhetett vádkereset alá, mert a költemény közvetlen a czikk alatt jelent meg. Következvén a tanúkihallgatás, felolvastatott a be­tegség miatt meg nem jelent Gundy igazgató írás­beli tanúvallomása, melyben viszonyát Morländerhez s viszont minden érdektől mentnek mondja. Adler Móricz, a „Cobold“ szerkesztője állítja, hogy a czikknek se kéziratát sem correcturáját nem látta; ő akkor távol s Korn lapjának főmunkatársa volt; várjon ez irta-e a czikket, nem tudja;­­az elővizsgálatban határozottan állította volt, hogy Korn a szerzője). — Steitert azelőtt csak mint színészt, s mint írót nem ismerte. Az ezután felhívott tanuk közül Landvogt igaz­gató s Kläger színész Bécsben vannak, Schönfeld Paulina­k. a. akiről Morländer annak idején bírála­­tott itt, mely a „Cobold“ megtámadásait előidézte) beteg. Alsdorf Károly s Gaede K. színészek Morländert csak szívességeiről s önzetlenségéről ismerik. Noséda meghazudtolja Adler szerkesztő azon állítását, hogy távol volt, midőn a beperelt czikkek nyomattak, s állítja, hogy Korn hozta a kéziratot a nyomdába, s Adlerrel együtt bővítették; felmutatja az azóta feltalált kéziratot, melyből kitűnik, hogy azt mindvégig Korn írta. (Korn ezt bevallja; mind­amellett állítja, hogy a második résznek nem szer­zője.) — Szerfy betűszedő állítja, hogy a kéziratot Korn és Adler uraktól vette át. Ezután a vádló ügyvéde Érti hosszabb vádbe­szédben fejtegeti a vádlottak bűnösségét, s Korn Lajosra 600 ftnyi bírságot és 3 havi fogságot, Stettner Vilmosra pedig 100 ft bírságot és 1 havi fogságot kívánt ítéltetni. Korn Lajos tagadásba véve, hogy Morländernek joga lett volna, őt beperelni, minthogy az ő valódi neve Engländer, s ő mint Morländer csak irodalmi, de jogi harczot nem folytathat.­­ Különben a vá­dolt czikk második részét ő nem írta, hanem Kläger színész mondotta azt Schönfeld Paulinának tollba, s ezt neki el is hozta; jelen lévén pedig a szerkesztő Adler is, ez mondá neki, csatolja a már félig kész saját czikkéhez; minthogy pedig Schönfeld k. a. írása igen apró, ő azt leírta s a magáéhoz csatolta; ő e szerint annak csak leirója volt, s kéri erre Klä­­gert s Schönfeld Paulinát megeskettetni. Stettner azzal védette magát, hogy ő Morländert nem vádolta megvesztegethetőséggel s az általa használt, „kiegyenlítési quota“ s „jutaloménak oly magyarázatot ad, mely semmi sértőt sem foglal magában; különben ő a költeményt Komnak a köz­zététel szándéka nélkül adta át. Miután ezután a vádló-ügyvéd a vádlottak véd­­okait meggyöngiteni igyekezett, föltétettek a kérdő pontok s az esküdtek félórára visszavonulván, kö­vetkező ítéletet mondtak: 1. Arra, megvannak-e az esküdtek győződve, hogy a vádolt czikket sajátkezüleg irta s személyesen a nyomdába vitte? — egyhangúlag „igennel“ felelnek; 2. arra, hogy ezek alapján Korn az egész czikk­nek szerzője? — egyhangúlag „nemmel“ felelnek ; 3. arra, hogy a vádolt költemény Stettnertől van ? — egyhangúlag „igennel“ felelnek;*

Next