Budapesti Közlöny, 1869. február (3. évfolyam, 26-48. szám)
1869-02-25 / 45. szám
Pestváros összes választókerületében a választások márt. 18-kán d. e. 8 órakor fognak megkezdetni. A belvárosban választási hely a városház. Választási elnök: Várady Károly, helyettes elnök : Staffenberger István, jegyző : Barna Zsigmond, helyettes jegyző: Viola Imre. A Lipótvárosban választási hely a városi vigazda. Elnök: Haris Sándor, h. e. Barian János, jegyző: Havas Pál, h. j. Horváth János. A Terézvárosban választási hely a polgári lövölde. Elnök : Radocsa János, h. e. Medetz József, jegyző : Altenburger Adolf, h. j. Preisz Henrik. A Józsefvárosban választási hely a lovarda. Elnök: Rock Konstantin, h. e. Sztupa György. Jegyző: Áldássy József, h. j. Biró Antal. A Ferenczvárosban választási hely a köztelek. — Elnök : Morócz István, h. e. Pfeffer János; Jegyző: Mega Sándor, h. j. Csendíts Gyula. Budán márt. 21-én lesz a képviselőválasztás. Az első kerület helyisége az országház a várban, a másodiké pedig a „Fáczán” vendéglő a Vízivárosban. Pesten választási igazolvány kiadatott tegnapelőtt délig: a belvárosban 960, a Lipótvárosban 1088, a Terézvárosban 2120, a Józsefvárosban 1240, a Ferenczvárosban 670 választónak. A „Neue Temesvarer Ztg” -nak írják Nagy Szt.Miklósról , hogy az ottani balközép-párt Rónay János újszegedi szolgabírót tűzte ki jelöltül. Váczról Fáy Béla deák-párti követjelölt fényes fogadtatásáról tudósítják a „P. Napló“-t a választási kerület majd minden községei részéről. Csikszékből írják a „Székely Hírlapinak, hogy ott Antalfi Károly és Lázár Dénes megválasztatása bizonyos. Kassán a visszalépett b. Luzsénszky helyére az ősz Rimanóczy lépett fel követjelöltül a Deákpárt részéről. A casinó termeiben nagy lakomát rendeztek tiszteletére. Az apatini kerületben Mártonfi Károly mint a jobboldal, Kürthy István mint a baloldal követjelöltjei már bemutatták magukat a választóknak, mindkettőnek nagy a pártja. A Lipótvárosban a fővárosi ellenzék elhatározta Horn Ede hazánkfia felléptetését. Középszolnok megyének zsibói választókerületében Urházy György, e kerületnek volt képviselője által kiadott programmból a befejező sorokat közöljük. És mindezen eredmény, mely a kiegyezkedési alapon jött létre, ma koczkára van téve, s veszély fenyegeti a jelen állapotok megszilárdulását, ami pedig feltétele az ország állami függetlensége s nemzeti fejlődése biztosításának. Ezen veszély azon politikában rejlik, amely alapjában támadja meg a fejedelem és nemzet s az osztrák-magyar birodalom két államterülete között létrejött közjogi szerződést — az 1867-diki XII. t. czikket, s ezáltal példát ad az 1865—68-ki országgyűlésen alkotott egyéb törvények megtámadására is, azok bármely czikkelyében s bármely pontjában, a mint érdeke vagy kedve hozza valakinek. Ugyanis a múlt országgyűlés baloldali kisebbsége zászlajára írván az 1791. 10-ik t. czikket, mely szerint „Magyarország semmi más nemzetnek vagy országnak alá nem vetett, független ország“, azt állítja, hogy a közös költségek megállapítására a két ország által kiküldött bizottság (delegatio), valamint a közös ügyek kormányzati kezelésére felállított közös ministérium (a közös kül-, had- és pénzügyi ministérium) ellentétben áll az ország függetlenségével, s ez okból mindkét intézmény megszüntetését, a magyar hadsereg elkülönítését, Magyarország pénz- és kereskedelmi ügyének függetlenségét, s az ország törvényes függetlenségének diplomaticai (talán diplomatiai ?) elismertetését követeli. Ami először is az 1791.10-ik t. czikk által kikötött sarkalatos jogot illeti, ez távolról sincs kétségbevonva, vagy épen megtámadva az 1867. XII. t. czikk által. Ellenkezőleg : a közös ügyeket meghatározó s azok mind alkotmányos, mind kormányzati kezelését megállapító szerződés egy megelőző kétoldalú alapszerződésre — a pragmatica sanctiora van fektetve, s szentesittetvén az újabb szerződés Ő Felsége a király, és elfogadtatván a birodalmi tanácsban képviselt országok által , Magyarországnak az 1791. 10 ik t. czikkbe foglalt sarkalatos joga kettős biztosítást nyert épen a megtámadott 1867. XII. t. czikk által , mert a közös védelmi kötelezettség elismerésének föltétele a pragmatica sanctioban, amire a szerződés alapíttatott, az, hogy Magyarország alkotmányos közjogi és belkormányzati önállása sértetlenül fentartassék. Kérdem már most: vájjon fenyegetve van-e Magyarország függetlensége azáltal, ha a két állam országgyűlése egy-egy bizottságot küld ki évenként, s ezek összeülvén vagy Bécsben vagy Pesten, megállapítják a közös külképviseletre és védelemre szükséges költségek mennyiségét ? — mert ez legfőbb teendőjük, s ezen bizottságok nem avatkozhatnak a magyar országgyűlés és a magyar kormányzat teendőibe. Már kétszer ült össze a két országgyűlés bizottsága s volt alkalom meggyőződni arról : váljon ezen intézmény, melynélfogva a két állam területe a paritás alapján gyakorolja befolyását a közös ügyek alkotmányos intézésére, fenyegette-e Magyarország függetlenségét beavatkozásai által, ellenkezőleg korlátolt térre lévén szorítva, vált-e egyéb belőle, mint az, aminek lennie kellett : egy egyszerű költségvetési bizottság ? De mindamellett, hogy alkotmányos tekintetben ily ártatlan intézménynyé fejlődött ki az annyit kárhoztatott delegatio, nagy fontosságú az Magyarországra nézve politikai tekintetben. Két eljárási mód volt lehető a közös ügyek intézésére nézve a két állam között : az absolut és alkotmányos. Az elsőt el nem fogadhattuk, először azért, mert a magyar király és magyar országgyűlés eddig is alkotmányosan intézkedtek a közös ügyek intézéséről ; míg Ő Felsége mint a többi országok absolut fejedelme, absolut hatalommal rendelkezett az általa leírt többi országok és tartományok érdekeiről és teendőiről; másodszor azért nem fogadhattuk el, mert miután Ő Felsége alkotmányos jogokkal ruházta föl többi országait, ezeket absolut hatalommal ezentúl nem képviselheti, s azok alkotmányos befolyását nem mellőzheti. Nem volt tehát más eljárási mód, mint az alkotmányos, s ennek megfelelő olyan intézmény felállítása, amely nem fenyegeti sem az ország önállóságát, sem nemzetiségét, mint fenyegetné valami birodalmi tanács, vagy központi parlament. Nagy fontosságú ezen intézmény Magyarországra nézve politikai érdekek tekintetéből. Az osztrák-magyar birodalom két fele kölcsönösen egymásra van utalva: közösek érdekeik, melyeket védniök, s közösek ellenségeik, kik ellen küzdeniök kell. Csak a rövidlátó vagy elfogult politikusok nem akarják felfogni, hogy a két állam közt létezni kell valami alkotmányos köteléknek, amely összetartsa századok óta jó és balszerencse közt egymással szövetségben élő népeiket. Vagy tán kívánatos reánk nézve, hogy azon országok népei, amelyek pár hónap előtt bizottságot küldtek Budapestre, azt jövőben Berlinbe vagy Sz. Pétervárra küldjék? Nem hiszem, hogy a józan magyar politika ezt kívánatosnak tartaná. Egyébiránt csodálkoznom kell, hogy épen az ellenzék tartja a delegatio intézményét Magyarországra nézve károsnak, azon ellenzék, amelynek egyik töredéke még néhány évvel ezelőtt nem tartotta Magyarország önállóságára és nemzetiségére veszélyesnek, ha egy dunai confoederationak, melynek Magyarország is tagja lenne, közös parlamentje ül össze Pesten, Zágrábban, Belgrádban, Bukarestben ? Az ellenzék összeférhetlennek tartja az ország függetlenségével a közös ministériumot, a közös kül-, had- és pénzügyminiszer létezését. A két elsőnek létezése a pragmatica sanctioból foly; az utóbbit az újabb viszonyok teremtették, s ez nem is egyéb, mint a közös ügyek költségeinek fedezésére befolyt összegek pénztárnoka. Ha az ellenzék a közös külügyi miniszer helyett külön magyar külügyminiszert kíván, megtámadja a pragmatica sanctioból folyó közös védelem egyik lényeges pontját — a külügyek közös vezetését, s visszaköveteli Magyarország souverainitásának azon jogait, melyekkel 1526. előtt birt, s a melyeket, szövetségre lépvén Austriával, ezzel megosztott. Igaz, hogy Magyarország a tizedik rangú állam volt Európában a mohácsi vész előtt, míg az austriai herczegség a huszonharmadik, s a küludvaroknál ezen rangjában volt képviselve; de kérdjük : vájjon ezen követelés összefér e most a dynastiával és az austriai birodalom népeivel kötött alapszerződésekkel ? vájjon — mellőzve azt, hogy Magyarország némely elvitázhatlan jogokat tartott fenn a külképviseletet illetőleg, — megfelel-e ma Magyarország politikai érdekeinek a külügyek különválasztása ? s vájjon végrehajtható-e ez Európa s a két birodalom jelen viszonyai között ? Ezen kérdésre bátran felelheti mindenki, hogy : nem! Az ellenzék a magyar hadsereg elkülönítését is követeli, ami ellen azonban épen annyi érdek szól, mint a külügyek elkülönítése ellen. Mire vezetne ugyanis a magyar hadsereg csapatrészeinek kiválasztása az összes hadseregből ? Arra, hogy a pragmatica sanctióból folyó közös védelem kötelezettségét illusoriussá tenné ; arra, hogy jelt és példát adna az egész hadsereg szétoszlására, a szélrózsa minden irányában ; vagy arra, hogy egyenes harczot idézne elő a két irodalom hadseregei között. Mindezen eshetőségektől int a magyar politika, mely egy erős rendes sereget, s mellette egy nemzeti szellemben szervezett erős honvédsereget nélkülözhetlennek tart, mind Magyarország állami önállóságának, mind az ország nemzetiségei védelmének érdekében. Azonban nem csak a politikai, de a pénzügyi tekintetek is ellene szólnak valamint a külügyek, úgy a hadsereg elkülönzésének. Most 80% arányában fizetjük az összes külképviselet és az összes hadseregnek költségeit, holott ha ezek különválasztatnának , Magyarországnak egy tekintélyes külképviselet és hadsereg tartására még egyszer annyit kellene fizetnie, mint most fizet. S ha a külön külképviselet és hadsereg birtokába jutna is, váljon a teljesen különvált Magyarország tétele inkább biztosítva volna-e mindazon esélyek ellen, amelyek kívülről és belülről egyaránt fenyegetnék? Vajjon biztosabb volna- e anyagi felvirágzása, amidőn a külképviselet és hadsereg költségei nem 30% arány szerint súlyosodnának vállaira ? Azokra hagyom a feleletet, akik ezen kérdéseket előidézték, olyan követelésekkel állván elő programotokban, amelyek megingatják a király és nemzet közti bizalmat, az osztrák-magyar birodalom közti solidaritást, aggodalmakat keltenek a pénzvilágban, s elvonják tőlünk a szabadelvű Európa rokonszenvét. Az 1866. év előtt, amikor Austria még erős állást foglalt el mind Olasz-, mind Németországban, a magyar politika jóváhagyhatta a personálunióból folyó ezen jogköveteléseket. De 1866. óta egészen megváltozott Austria helyzete: az egykori nagy német állam, a mostani osztrák-magyar birodalom súlypontja észrevehetőleg Buda-Pest kezd lenni. Ezen helyzet jelentőségét és horderejét felfogni, s Magyarországot az adott viszonyok között megerősíteni s tovább vezérelni a békés haladás útján, ez már most a magyar politika feladata. Ez okból, tisztelt polgártársaim! vallásos tisztelettel kell viseltetnünk azon törvények iránt, amelyeket az országgyűlés Magyarország állami és nemzeti létének biztosítása érdekében alkotott. Mindamellett, hogy egy alkotmány ma sem mondható tökéletesnek, s mindeniknél marad valami javítnivaló, nekünk nagy óvatossággal kell eljárnunk az épület javításában, s nem szabad azt egyenesen azzal kezdenünk, hogy szegletköveket törjünk ki, aminek következtében az épület összeomlással fenyegethet, vagy hogy épen az alapot forgassuk fel. — A józan ész elitéli az olyan gazdát, aki sokat építkezik, s aki, ha valami javítást akar tenni, egész épületét lebontja és újból épít. E tekintetben álljon előttünk példa 558