Budapesti Közlöny, 1870. január (4. évfolyam, 1-24. szám)
1870-01-14 / 10. szám
kevésbé oly természetűnek, mely az ellenfél által is elfogadható lett volna.“. Ilyentörekvések ellen a kormánykénytelen azon jogát fentartani, hogy mindaddig el ne hagyja az eddig követett utat, míg az ellenkező után egy világos czél és megbízható eszköz nem mutattathatik fel. „Az eddig követett rendszertől — folytatja a többség— csak a következő három feltétel alatt képzelhető eltérés, és csak ezen feltételek mellett lehetne az ellenpártok megnyugvását elvárni: vagy hogy a mostani rendszer a foederalismussal váltassák fel, vagy olyan engedmények adassanak, melyek ugyan nem azonosak a foederalismussal, de melyek a hatalmat oly kezekre játszanék, melyek a foederalsmus felé vezetnének; vagy pedig, hogy a pillanatnyi nehézségeket akarják csak legyőzni, azon utógondolattal, hogy később minden megint a régi kerékvágásba hozathatnék.“ „Az első álláspont absolut vészthozó , a második sajnos önámítás a harmadik kockázott játék, mely a birodalom helyzetéhez nem illenék.“ „Ha a föderalismus gyökeresen és őszintén nem foganatosíttatnék, a nemzetiségi súrlódások véget nem érnének. A gyökeres és őszinte föderalizmus azonban, nemcsak hogy azonos az egyes országok minoritásának feláldozásával, hanem a veszély perczeiben a részeknek külfelé irányzandó összműködését is kétségbe helyezné, de még béke idejében sem állíthatná helyre a belbékét. Mert mindössze nem történnék más, mint hogy a mostani állapotot új kormány, új ellenzékkel cserélné föl. Ha pedig Austriában nem lehet szó majoritásokról, hanem csak a napirenden levő kérdések szerint ide-oda hullámzó minoritásokról, akkor ezen új kormány ellenzékét azon kisebbség képezné, mely anyagilag és szellemileg legmagasabban áll, és mely nemzetiségének politikai viszonya mellett a legaggasztóbb ellenzék : — t. i. a német elem.“ A három irányzat veszélyes voltát kimutatván, kijelenti a kormány többsége, hogy az e tekintetben felmerült javaslatokat nem fogadhatja el, melyek azt mutatják, „hogy vagy nem ismerték fel az illetők javaslatainak horderejét, vagy elfogadták konsequencziáit, melyeket a kormány többsége hazafias meggyőződésénél fogva nem fogadhat el.“ Ez okból nem akarja a cseh országgyűlés feloszlatását sem, amivel csak az ellenséges tendentiáknak létetnék szolgálat. A vezérférfiak gyűlésének (Notablen Versammlung) összehívására sem akar a kormány többsége ráállani: „Mert vagy nincs eredménye, és akkor úgy is felesleges volt, vagy van eredménye, és pedig az ellenzéknek kedvezőtlen eredménye és akkor ismét felesleges volt,vagy végre kedvező az eredmény az ellenzékre nézve, akkor a kormánynak kell ellenállást foglalni.“ „A kormány — folytatja a memorandum — ezen törekvéseknek annál kevésbé nyújthat segédkezet, mert oly irányzatnak, mely nem az alkotmány negatíójából indul ki és az egyezkedést akarja, a törvényes út a cseh tartományi gyűlésben és a birodalmi gyűlésben nyitva áll.“ „Bármennyire meg van is győződve a kormány többsége a mondottakról, mégis elismeri, hogy ily nagy és nehéz politikai kérdésekben lehetnek eltérő nézetek. Meggyőződése szerint azonban nem foroghat fel nézetkülönbség arra nézve, hogy egy országban sem, legkevésbé pedig Ausztriában nem lehet a legkomolyabb veszélyek nélkül a közügyek vezetését egy oly kormány kezére bízni, melynek egyes tagjai a követendő útra nézve nincsenek egyetértésben, és kifelé nem jelentkezik egységesnek.“ Aláírva: Plener, Hasner, Giskra, Herbst, Brestl. A memorandum 1869. decz. 18-án kelt. Ezután következik a kisebbség emlékirata, mely azon helyzet constatálásával kezdődik, melyben a krízis a ministériumban kiütött. „A lényeges diffferenczia a választási reform feletti tanácskozások alatt támadt. A miniszterek többsége a reformot csak azon feltétel alatt fogadhatta el, ha azzal egyszersmind az oppositióval leendő alkotmányos kibékülést czélzó lépések történnének. A választási reform módozatai iránt a miniszerek meg nem egyezhetvén, azzal együtt az oppositióval leendő kibékülés kérdése is elodáztatott. A fegyverszünet ezen napjai alatt vétetett tanácskozás alá a trónbeszéd, azon igyekezettel, hogy abban semmi irányban praejudicium ne teremtessék. A decz. 10-én tartott miniszertanács elején Ő Felsége felszólította az összes ministériumot, foglalkozzék azon kérdéssel, hogy mi lépések teendők az alkotmányon kívül álló pártokkal leendő kibékülés iránt. Ő Felsége egyszersmind ez iránt a karácsonyi szünidők után előterjesztendő részletezett programmot kívánt. Ezekkel szemben méltán csodálkozhattak az aláírt ministerek, hogy a többi öt minister dec. 8-án három ministertársuk ignorálásával kormányi programmukat ő felségének beadták. Ez utóbbi bizonyára nem tekinthető az őfelsége kivonatának megfelelő programmal. Az alálírottak szerint a compromissum útján megállapítandó észprogramm létrejöttéig a trónbeszédnek kellett volna programmal szolgálnia; amit a ministeri többség tett, az nem egyéb, mint a trónbeszéd feladása. Ezt tennie a képviselet véleményének bevárása nélkül, sem nem alkotmányos, sem nem parlamentáris. A mellett, hogy az eljárást drastikusnak találja a kisebbség, magának a többségi programmnak igen kétes becset tulajdonít. Mert a mellett, hogy „az eddigi út megtartását" hangsúlyozza, mégis új utat is ajánl, melyről igazán mondhatni, hogy „problematikus és veszedelmes“ , s ez a választási reform keresztülvitelének útja. Kormányprogrammtól követelhetni, hogy határozott és kivihető legyen, de a többség az általa pártolt választási reformot csak megoldandó probléma gyanánt állítja oda; ily programm azonban, melynek magva megoldatlan probléma gyanánt tűnik fel, teljes joggal mondható : „problematikus projectumnak.“ Hogy a ministeri többség itt ismét hangsúlyozza, hogy az alkotmánytól eltérő indítványokat nem teend, alighanem annak öntudata okozta, hogy a választási reform tárgyalásánál nem mindenik tagja mutatott kellő tiszteletet a tartománygyűlések jogai iránt. De a projectum veszedelmes is. Elég nyíltan vallja be a többség, hogy a programm rendeltetése, az oppositiót „lassan kint és lépésenkint meghajlítani,“ és másrészt „a reichsrathot megerősíteni, az oppositio támadásaival szemközt.“ Azonban az oppositio ebben csak a német elnyomói hajlamok megvalósítását látná és általa csak még jobban felingereltetnék. Végre a kielégítetlen lengyelek mégis ott hagynák a reichsrathot, ami feladásul szolgálna a szlovének és tiroliak számára s elhagyatottan és pusztán fog tanácskozni a képviselőházban nem az ország teljes képviselete, hanem a német párt; nem fog neki használni megkettőztetett száma, csak az engedelmes német kormánypártot fogja képviselni, mert egy termékenyítő oppositío halálos lenne e csonka parlament számára. És ugyan mily eszközökkel reméli a többség a csehek ellentállását meghajlítani? Már egy ízben kivételes rendszabályokhoz kellett folyamodni, melyek a helyzetet még roszabbá tették. Azon szemrehányás ellenében, hogy közbejött békülési kísérletek a kormány erejét gyengítették, az alulírottak saját tapasztalásukból mondhatják, hogy már rég újra kellett volna kivételes rendszabályhoz folyamodni, ha az előkészített egyezkedési kísérletek a mérvadó személyiségek befolyásának segítségével nem okoztak volna némi mérsékletet. De ha egyszer valóságba menne át a többség programmja, a merészebb kihágások azonnal ismét szükségessé tennék az alkotmány felfüggesztését. Ez biztosít, hogy erre más tartományokban is nem lesz szükség ? Ki kezeskedik, hogy az állam külviszonyai a lépésenkénti meghajlítására megkívántató időt engedik ? Mindezekhez járul azon kérdés, vájjon a kormány többségének programmja a népesség többsége által elfogadtatnék-e ? A reichsratnak mostani többségére számíthat ugyan a ministérium, ámbár a felirati bizottság albizottságában nem övé a többség és a bizottmányban magában is pártja csak nyolc, hét ellen. De ha mindazon képviselők, kik most távol maradnak, a házban ülnének, a többség kétségtelenül a kibékülési irány mellett volna, ami még nagyobb mérvben állna be, ha újólag a néphez történnék hivatkozás. Ezekkel alulírottak már azon irányt is kijelöltnek vélik, melyben szigorúan alkotmányos utón és némi kilátással a sikerre és a helyzet nehézségének elhárítására törekedni lehetne. A többség elismeri, hogy a birodalom helyzete jelenleg aggasztó. Az absolut stabilitás aligha lehetségessé tenné tehát az eddigi után „türelemmel és kitartással tovább haladni.“ Az alulírottak az alkotmánypárt absolut uralmát az összes nemzeti oppositió felett egyáltalában lehetetlennek tartják. Nem kell feledni, hogy az alkotmánykérdés megvitatását már a galicziai tartománygyűlés resolucziója is elkerülhetlenné teszi. Hazafiúi kötelességünknek tartjuk kijelenteni, hogy az összes nemzeti oppositióval leendő megegyezés eszközlését és annak bevonását közös alkotmányos működésbe fölséged kormánya legsürgősebb teendőjének tekintjük A választási törvények reformja csak egy esetben lehet üdvös: ha azzal együtt a birodalmi képviseletről szóló alaptörvény azon változtatásai létrejönnek, melyek a nemzetiségi oppositiónak saját nézetei szerint az alkotmányban való részvétét lehetővé teszik. De erre az alulírottak távolról sem ajánlanak más utat, mint a törvényest, a szigorúan alkotmányost. A birodalmi alkotmány minden változtatásának kérdése kizárólag a reichsrath teljes illetékességéhez tartozik. Még a tartománygyűléseknek véleményező megkérdezését sem javasoljuk. Csak úgy, ha a reichsrath az, mely az alkotmány változtatása felett dönt, csak úgy lehet minden foederalistikus túlkapásnak, egyes tartományok minden önállási vágyainak, melyeket mi is elutasítunk, tiszteletparancsoló korlátot szabni. Mert ha az így behívandó rendes reichsrath azon ünnepélyes nyilatkozattal hivatik össze, hogy a fentebbiek képezendik tanácskozása kiválóbb tárgyait, ekkor az alulírottak által nyert sokoldalú értesülés szerint és a kormány különbeni czélirányos eljárása mellett a teljes reichsrab összejövetele bizton várható.“ Ezek után a memorandum a többség azon állítása ellen fordul, hogy a kisebbség nem bír programmal. Hivatkozik arra, hogy másrészről a többség számos, a miniszertanácsi jegyzőkönyvekben található ünnepélyes nyilatkozatokban mindennemű kibékülés ellen tiltakozott, ami nem bátoríthatta a kisebbséget egy programm felállítására. Végül a memorandum konstatálja azon nehézségeket, melyek a reichsrath feloszlatásának alkotmányos eszközlése ellen fentorognak. Nem létezik eddig a reichsrath oly nyilatkozványa, mely ezt igazolná, sőt a többség új programmja, mely a trónbeszédet feladja, arra jogosíthatja a reichsrathot, hogy válaszában azon föltevésből induljon ki, miszerint a trónbeszéd programmja legfelsőbb helyen is feladatott. Azért az alulírottak azt hiszik, hogy egyelőre az ő fölmentésük fogja könnyíteni és egyengetni az utat a további szigorúan alkományos eljárásra. Evvel a memorandum tartalmát Ő Felsége legkegyelmesebb figyelmébe ajánlják. — A munkálat kelt 1869. decz. 26 án. Aláírva Taaffe, Potocky, Berger. Bécs, jan. 13. A képviselőház budget-bizottsága 11-iki ülésében jóváhagyta a budgetnek az udvartartásra, cabineti irodára, birodalmi tanácsra és a delegatívra vonatkozó fejezeteit, az előszámítás szerint. Egyúttal a parlamenti ház építésére előirányzott 150,000 ft is jóváhagyatott. A „birodalmi törvényszék“ fejezet alatt beállított 24,000 ftból 10,000 ft terültetett. A „miniszertanács“ fejezet az előirányzat szerint hagyatott jóvá, habár Wickhoff ezen összeg jóváhagyását a miniszeri válság kimeneteléig el akarta napoltatni. Az új arany pénzdarabok vezetésére vonatkozó törvény elfogadtatott. Az egységesítési törvény keresztülvitelére vonatkozó törvény azon hozzátétellel fogadtatott el, hogy a névre szóló államadóssági kötvények is alávetendők az átalakításnak. Ezen átalakítás bélyegmentes. 171