Budapesti Közlöny, 1870. január (4. évfolyam, 1-24. szám)

1870-01-14 / 10. szám

kevésbé oly természetűnek, mely az ellenfél által is elfogadható lett volna.“. Ilyen­­törekvések ellen a kormány­­kénytelen azon jogát fentartani, hogy mindaddig el ne hagy­ja az eddig követett utat, míg az ellenkező után egy világos czél és­ megbízható eszköz nem mu­­tattathatik fel. „Az eddig követett rendszertől — folytatja a többség— csak a következő három feltétel alatt képzelhető eltérés, és csak ezen feltételek mellett lehetne az ellenpártok megnyugvását elvárni: vagy hogy a mostani rendszer a foederalismussal váltassák fel, vagy olyan engedmények adassa­nak, melyek ugyan nem azonosak a foederalis­mussal, de melyek a hatalmat oly kezekre játsza­nék, melyek a foederalsmus felé vezetnének; vagy pedig, hogy a pillanatnyi nehézségeket akar­ják csak legyőzni, azon utógondolattal, hogy ké­sőbb minden megint a régi kerékvágásba hozat­hatnék.“ „Az első álláspont absolut vészthozó , a máso­dik sajnos önámítás­­ a harmadik koc­kázott já­ték, mely a birodalom helyzetéhez nem illenék.“ „Ha a föderalismus gyökeresen és őszintén nem foganatosíttatnék, a nemzetiségi súrlódások véget nem érnének. A gyökeres és őszinte föderalizmus azonban, nemcsak hogy azonos az egyes országok minoritásának feláldozásával, hanem a veszély perczeiben a részeknek külfelé irányzandó össz­­működését is kétségbe helyezné, de még béke ide­jében sem állíthatná helyre a belbékét. Mert mindössze nem történnék más, mint hogy a mostani állapotot új kormány, új ellenzékkel cserélné föl. Ha pedig Austriában nem lehet szó majoritások­ról, hanem csak a napirenden levő kérdések sze­rint ide-oda hullámzó minoritásokról, akkor ezen új kormány ellenzékét azon kisebbség képezné, mely anyagilag és szellemileg legmagasabban áll, és mely nemzetiségének politikai viszonya mellett a legaggasztóbb ellenzék : — t. i. a német elem.“ A három irányzat veszélyes voltát kimutatván, kijelenti a kormány többsége, hogy az e tekintet­ben felmerült javaslatokat nem fogadhatja el, melyek azt mutatják, „hogy vagy nem ismerték fel az illetők javaslatainak horderejét, vagy el­fogadták konsequencziáit, melyeket a kormány többsége hazafias meggyőződésénél fogva nem fogadhat el.“ Ez okból nem akarja a cseh országgyűlés fel­oszlatását sem, a­mivel csak az ellenséges tenden­­tiáknak létetnék szolgálat. A vezérférfiak gyű­lésének (Notablen Versammlung) összehívására sem akar a kormány többsége ráállani: „Mert vagy nincs eredménye, és akkor úgy is felesleges volt, vagy van eredménye, és pedig az ellenzék­nek kedvezőtlen eredménye és akkor ismét felesle­ges volt,vagy végre kedvező­ az eredmény az ellen­zékre nézve, akkor a kormánynak kell ellenállást foglalni.“ „A kormány — folytatja a memorandum — ezen törekvéseknek annál kevésbé nyújthat segédke­zet, mert oly irányzatnak, mely nem az alkotmány negatíójából­ indul ki és az egyezkedést akarja, a törvényes út a cseh tartományi gyűlésben és a birodalmi gyűlésben nyitva áll.“ „Bár­mennyire meg van is győződve a kormány többsége a mondottakról, mégis elismeri, hogy ily nagy és nehéz politikai kérdésekben lehetnek eltérő nézetek. Meggyőződése szerint azonban nem foroghat fel nézet­különbség arra nézve, hogy egy országban sem, legkevésbé pedig Ausztriában nem lehet a legkomolyabb veszélyek nélkül a közügyek vezetését egy oly kormány kezére bízni, melynek egyes tagjai a követendő útra nézve nincsenek egyetértésben, és kifelé nem jelentkezik egysé­gesnek.“ Aláírva: Plener, Hasner, Giskra, Herbst, Brestl. A memorandum 1869. decz. 18-án kelt. Ezután következik a kisebbség emlékirata, mely azon helyzet constatálásával kezdődik, melyben a krízis a ministériumban kiütött. „A lényeges difffe­­renczia a választási reform feletti tanácskozások alatt támadt. A miniszterek többsége a reformot csak azon feltétel alatt fogadhatta el, ha azzal egyszersmind a­z oppositióva­l leendő alkotmányos kibékülést czélzó lépések történnének. A válasz­tási reform módozatai iránt a miniszerek meg nem egyezhetvén, azzal együtt az oppositióval leendő kibékülés kérdése is elodáztatott. A fegyverszünet ezen napjai alatt vétetett ta­nácskozás alá a trónbeszéd, azon igyekezettel, hogy abban semmi irányban praejudicium ne te­remtessék. A decz. 10-én tartott miniszertanács elején Ő Felsége felszólította az összes ministériumot, fog­lalkozzék azon kérdéssel, hogy mi lépések teen­dők az alkotmányon kívül álló pártokkal leendő kibékülés iránt. Ő Felsége egyszersmind ez iránt a karácsonyi szünidők után előterjesztendő rész­letezett programmot kívánt. Ezekkel szemben méltán csodálkozhattak az aláírt ministerek, hogy a többi öt minister dec. 8-án három ministertársuk ignorálásával kormá­nyi programmukat ő felségének beadták. Ez utóbbi bizonyára nem tekinthető az ő­felsége ki­­vonatának megfelelő programmal. Az alálírottak szerint a compromissum útján megállapítandó ész­­programm létrejöttéig a trónbeszédnek kellett volna programmal szolgálnia; a­mit a ministeri többség tett, az nem egyéb, mint a trónbeszéd fel­adása. Ezt tennie a képviselet véleményének be­várása nélkül, sem nem alkotmányos, sem nem parlamentáris. A mellett, hogy az eljárást drastikusnak talál­ja a kisebbség, magának a többségi programmnak igen kétes becset tulajdonít. Mert a mellett, hogy „az eddigi út megtartását" hangsúlyozza, mégis új utat is ajánl, melyről igazán mondhatni, hogy „problematikus és veszedelmes“ , s ez a választási reform keresztülvitelének útja. Kormányprogrammtól követelhetni, hogy hatá­rozott és kivihető legyen, de a többség az általa pártolt választási reformot csak megoldandó pro­bléma gyanánt állítja oda; ily programm azon­ban, melynek magva megoldatlan probléma gya­nánt tűnik fel, teljes joggal mondható : „problema­tikus projectumnak.“ Hogy a ministeri többség itt ismét hangsúlyozza, hogy az alkotmánytól el­térő indítványokat nem teend, alighanem annak öntudata okozta, hogy a választási reform tárgya­lásánál nem mindenik tagja mutatott kellő tiszte­letet a tartománygyűlések jogai iránt. De a projectum veszedelmes is. Elég nyíltan vallja be a többség, hogy a programm rendelteté­se, az oppositiót „lassan kint és lépésenkint meg­hajlítani,“ és másrészt „a reichsrathot megerősí­teni, az oppositio támadásaival szemközt.“ Azonban az oppositio ebben csak a német el­nyomói hajlamok megvalósítását látná és általa csak még jobban felingereltetnék. Végre a kielé­gítetlen lengyelek mégis ott hagynák a reichsra­thot, a­mi feladásul szolgálna a szlovének és ti­­roliak számára s elhagyatottan és pusztán fog ta­nácskozni a képviselőházban nem az ország teljes képviselete, hanem a német párt; nem fog neki használni megkettőztetett száma, csak az engedel­mes német kormánypártot fogja képviselni, mert egy termékenyítő oppositío halálos lenne e csonka parlament számára. És ugyan mily eszközökkel reméli a többség a csehek ellentállását meghajlítani? Már egy ízben kivételes rendszabályokhoz kellett folyamodni, melyek a helyzetet még roszabbá tették. Azon szemrehányás ellenében, hogy közbejött békülési kísérletek a kormány erejét gyengítették, az alul­írottak saját tapasztalásukból mondhatják, hogy már rég újra kellett volna kivételes rendszabály­hoz folyamodni, ha az előkészített egyezkedési kísérletek a mérvadó személyiségek befolyásának segítségével nem okoztak volna némi mérsékle­tet. De ha egyszer valóságba menne át a többség programmja, a merészebb kihágások azonnal is­mét szükségessé tennék az alkotmány felfüggesz­tését. Ez biztosít, hogy erre más tartományokban is nem lesz szükség ? Ki kezeskedik, hogy az ál­lam külviszonyai a lépésenkénti meghajlítására megkívántató időt engedik ? Mindezekhez járul azon kérdés, vájjon a kor­mány többségének programmja a népesség több­sége által elfogadtatnék-e ? A reichsrat­nak mos­tani többségére számíthat ugyan a ministérium, ámbár a felirati bizottság albizottságában nem övé a többség és a bizottmányban magában is pártja csak nyolc­, hét ellen. De ha mindazon képvise­lők, kik most távol maradnak, a házban ülnének, a többség kétségtelenül a kibékülési irány mellett volna, a­mi még nagyobb mérvben állna be, ha újólag a néphez történnék hivatkozás. Ezekkel alulírottak már azon irányt is kijelölt­nek vélik, melyben szigorúan alkotmányos utón és némi kilátással a sikerre és a helyzet nehézsé­gének elhárítására törekedni lehetne. A többség elismeri, hogy a birodalom helyzete jelenleg ag­gasztó. Az absolut stabilitás aligha lehetségessé tenné tehát az eddigi után „türelemmel és kitar­tással tovább haladni.“ Az alulírottak az alkot­mány­párt absolut uralmát az összes nemzeti op­­positió felett egyáltalában lehetetlennek tartják. Nem kell feledni, hogy az alkotmány­kérdés meg­vitatását már a galicziai tartomány­gyűlés resolu­­cziója is elkerülhetlenné teszi. Haza­fiúi köteles­ségünknek tartjuk kijelenteni, hogy az összes nemzeti oppositióval leendő megegyezés eszköz­lését és annak bevonását közös alkotmányos mű­ködésbe fölséged kormánya legsürgősebb teendő­jének tekintjük A választási törvények reform­ja csak egy esetben lehet üdvös: ha azzal együtt a birodalmi képviseletről szóló alaptörvény azon változtatásai létrejönnek, melyek a nemzetiségi oppositiónak saját nézetei szerint az alkotmány­ban való részvétét lehetővé teszik. De erre az alulírottak távolról sem ajánlanak más utat, mint a törvényest, a szigorúan alkotmá­nyost. A birodalmi alkotmány minden változtatá­sának kérdése kizárólag a reichsrath teljes illeté­kességéhez tartozik. Még a tartománygyű­léseknek véleményező megkérdezését sem javasoljuk. Csak úgy, ha a reichsrath az, mely az alkotmány vál­toztatása felett dönt, csak úgy lehet minden foederalistikus túlkapásnak, egyes tartományok minden önállási vágyainak, melyeket mi is el­utasítunk, tiszteletparancsoló korlátot szabni. Mert ha az így behívandó rendes reichsrath azon ünnepélyes nyilatkozattal hivatik össze, hogy a fentebbiek képezendik tanácskozása kiválóbb tárgyait, ekkor az alulírottak által nyert sokol­dalú értesülés szerint és a kormány különbeni czélirányos eljárása mellett a teljes reichsrab­ összejövetele bizton várható.“ Ezek után a memorandum a többség azon állí­tása ellen fordul, hogy a kisebbség nem bír pro­grammal. Hivatkozik arra, hogy másrészről a több­ség számos, a miniszertanácsi jegyzőkönyvekben található ünnepélyes nyilatkozatokban mindenne­mű kibékülés ellen tiltakozott, a­mi nem bátorít­hatta a kisebbséget egy programm felállítására. Végül a memorandum konstatálja azon nehéz­ségeket, melyek a reichsrath feloszlatásának al­kotmányos eszközlése ellen fentorognak. Nem létezik eddig a reichsrath oly nyilatkozványa, mely ezt igazolná, sőt a többség új programmja, mely a trónbeszédet feladja, arra jogosíthatja a reichsrathot, hogy válaszában azon föltevésből induljon ki, miszerint a trónbeszéd programmja legfelsőbb helyen is feladatott. Azért az alulírot­tak azt hiszik, hogy egyelőre az ő fölmentésük fogja könnyíteni és egyengetni az utat a további szigorúan alkományos eljárásra. Evvel a memorandum tartalmát Ő Felsége leg­kegyelmesebb figyelmébe ajánlják. — A munká­lat kelt 1869. decz. 26 án. Aláírva Taaffe, Potocky, Berg­er. Bécs, jan. 13. A képviselőház budget-bizottsága 11-iki ülésében jóváhagyta a budgetnek az udvar­tartásra, cabineti irodára, birodalmi tanácsra és a delegatívra vonatkozó fejezeteit, az előszámítás szerint. Egyúttal a parlamenti ház építésére elő­irányzott 150,000 ft is jóváhagyatott. A „biro­dalmi törvényszék“ fejezet alatt beállított 24,000 ftból 10,000 ft terültetett. A „miniszertanács“ fe­jezet az előirányzat szerint hagyatott jóvá, habár Wickhoff ezen összeg jóváhagyását a miniszeri válság kimeneteléig el akarta napoltatni. Az új arany pénzdarabok vezetésére vonatkozó törvény elfogadtatott. Az egységesítési törvény keresztülvi­telére vonatkozó törvény azon hozzátétellel fogad­tatott el, hogy a névre szóló államadóssági köt­vények is alávetendők az átalakításnak. Ezen át­alakítás bélyegmentes. 171

Next