Budapesti Közlöny, 1871. március (5. évfolyam, 49-74. szám)
1871-03-01 / 49. szám
figyelmének tárgyát; ha azok nagyon éles voltuknál fogva némelykor mégis kitörnek, szükséges, hogy perczekre szorítkozzék azoknak felemlitése; szem előtt fogja tartani, szem előtt tartja, midőn azon élénk örömről megemlékszik, melyet egy igen tisztelt barátját, a kihez ugyanily élénk rokonszenv régóta köt, látta a tegnapi ülésben hosszasabb távollét után megjelenni, és öröm fokozódott, midőn az ülés végén igen tisztelt barátja, ki sajnálatára nem mellette, de szemben ül vele, felkelt — és örült azért, mert megszokta, hogy tőle sokszor igen jókat és sokszor újakat hall. Megvallja azonban, hogy végig hallgatván beszédét, be kellett vallania, hogy reményében csalódott, legalább újnak el nem ismerheti azon mondottakat, mert ha emlékezete nem csal, még ma is fülében van egy 1861-ben hallott beszéd, amely igen sok czukros víznek felemésztésébe került, és melynek körülbelül ugyanez volt az iránya, rémséges megjósolása Ausztria legközelebbi végveszélyének. Igen, barátja nem emésztett fel czukros vizet és ennek következtében beszéde harcziasabb és ridegebb kinézésű volt, de mint mondá, újat nem mondott, ismételte azokat, miket akkor hallottunk, ismételte most, mikor tán még kevésbé időszerűk voltak, mint voltak akkor. (Igaz!) Nem is kíván azon térre állni, hogy egy ily patheticus és majdnem lehetetlen végű vitát elfogadjon, váljon egy állam, legkevésbé pedig, hogy ezen állam fen fog-e állani vagy nem; de egynéhány észrevételt el nem hallgathatok. Igaza van abban, hogy nem ugyan a nemzetiségi érzés, mint ő mondá, mert hiszen ez sohasem tartotta össze a magyar-osztrák birodalom népeit, hanem az együvétartozás érzete némileg megingattatott az utóbbi időben ; Bach-Schmerlingnek germanizáló centralisatiója ellenhatásokat szült és ezen ellenhatások csökkentették azon népeknek, melyekből a monarchia alakult, úgyszólván a kedvét ezen monarchia fennállásához. De megszűnvén az okok, máris szemlélhetjük, hogy szűnni kezdenek ezen okok következései; nálunk azt hiszem, alig található raisonabilis ember, ki ma a germanizálás veszélyeitől félne. (Berzenczey közbeszól : Dehogynem ! Derültség.) Ha nekünk, t. hát, ellenben sikerülni fog meggyőzni a birodalom túlsó felében lakó németeket arról, hogy mi a paritást nem kívánjuk úgy értelmezni, hogy mi legyünk az egyetlen urak a monarchiában, mert attól tartanak, akkor meggyőződésem szerint náluk is meg fog szűnni az aggodalom. Sőt ha található lenne mondja annak, hogy a két fél közvéleménye közvetlenebb módon és akadály nélkül érintkezhessék, anélkül, hogy az egyes részek jogai feláldoztassanak , azt hiszi, hogy a megnyugvás mindinkább terjedne, és azon együvétartozás eszméje, mely hajdan erős volt, ismét erőssé lenne ma is. Igaz, barátja ezt ugyan nem mondta, de implicite benne volt beszédében az, hogy nehézkesség ezután is maradni ezen monarchia szervezete. De kérdi Keglevich grófot: tud-e Európa e területén egyáltalában egy monarchiát képzelni, mely ugyanazon hiánynál fogva, azaz mert sok kisebb nemzetiség alkotja, ugyanazon nehézségekben ne szenvedne. Mindenik szerkezete kissé mesterséges, kissé nehézkes lesz, főleg pedig nem lehet nemzetiségi alapra fektetni. Azt hiszi, hogy egyáltalában igen veszélyes dolog, államok sorsát csupán ezen eszmének erejére bízni akarni. Először is kénytelen tagadni, hogy Európában tisztán nemzetiségi eszmékre lennének fektetve az államok. Nézzük Elsasst, nézzük Svájczot, nézzük Svéd- és Norvégországot, Angol-, Skótországot, Irhont, nézzük Oroszországot, hisz ezek mind nem egy nemzetiségből alakultak. Ezentúl azonban valamint a nemzetiségi eszméről elismeri, hogy az sok nemesnek, nagynak, szépnek előmozdítója, úgy mégsem feledkezhetik meg arról, hogy igen sokban hasonlít az emberi szenvedélyekhez. Nagy embert nagy szenvedélyek nélkül képzelni és oly kevéssé lehet , mint életrevaló nemzetet nemzetiségének önérzete nélkül, és úgy , mint azon ember, ki csak szenvedélyei által vezetteté életét, nagy dolgokat végezni alig fog: az állami életnek, ha egészséges akar lenni, sem szabad csupán a nemzetiségi érzelmein alapulni és csupán ezekre hallgatni. Képzelje magának, barátja minden zugában Európának, minden kis apró nemzetiségben felkorbácsolva a nemzetiség önérzetét és cselekedni e szerint ezen kis nemzeteket. Ezen állapot élénken fog emlékeztetni Attilának és Alarichnak korára, akkor is csak a nyers erők hatottak, akkor is csak a szenvedélyek, s a nemzeti önérzet működött. Kétszeresen veszélyesnek tartja pedig ez irányzatra való kizárólagos hivatkozást, úgy mint azt barátja tegnap használta, ha nem is ezen monarchiában, de Európának ezen részében, mert egyedül a nemzetiségi ideán nem állhat fenn Austria, de nem állhat fenn Magyarország sem ; szükséges, hogy a kötelességérzetnek, hogy az állami ideának tisztelete legalább is ugyanannyi erőt kölcsönözzön az államnak, s ugyanannyit konferáljon azon állapotok meghatározására, melyekben az létezik. Egy nagy állambölcsész mondotta valaha, szabadjon német fordításban mondanom,más nyelven nem volt ma képes helyesen lefordítani : Kunst is des Menschen natur. Azt hiszi, hogy e mondás igen bölcs és igen helyes. Nem lehet mindent a természetes emberre visszavezetni. Az ember mesterséges lény, és fő része természetének, hogy mesterséges. Nem csak a nemzetiségi érzet, melyet szivében érez, de azon képzetek, melyeket agya alkot, és úgy befolyásolják teendőit mint érzelmei. Gr. Keglevich jóslataiban — mint jós is lépett fel tegnap, — nemcsak Austriára nézve, hanem hogy súlya legyen jóslatainak, hivatkozott e téren eddig viselt dolgaira. Ö. i. előre látta az olasz egységet, előre a német egységet. Ezeket helyesen látta előre, barátja következőleg nagyon sajnálta, hogy nem ajándékozta meg őt azon jóslataival, melyeket a szláv és román egység jövője felett tehetne. És nagyon érdekelné őt ezenfelül tudni, hogy hogyan gondoskodik, az Európában mostan divó a nemzetiségnél talán még erősebb áramlatról, mert úgy hiszi, alig fogja tagadni, hogy a nagy államokba való csoportosulásnak áramlata legalább is oly erős Európában, mint a nemzetiségi. Hogy ez áramlattal szemben igen. barátja, miért látná közönynyel, ha egy nagy állam kis állam készülne lenni, miért, hogy nagy hadsereg helyett kis vagy kisebb serege legyen, ennek magyarázatát igen szerette volna tegnap hallani. Szabadjon barátja még egy mondatára visszatérni. U t. i. emlékezetünkbe felhívta a képv. háznak a múlt nyáron tartott egy ülésének történelmét. Engedje meg, hogy emlékezetének segítségére jöjjön, mert úgy hiszi, hogy azon ülés története, melyben a képv. ház megszavazta az öt milliót, nem egészen úgy volt, mint ő azt méltóztatott előadni. Ő úgy emlékszik a történtekre, — méltóztassék, ha netán tévedne helyreigazítani, — hogy Debreczen városa érdemes képviselőjének interpellációjára az ülés elején felelt a ministerelnök úr; felelt egy szoros neutralitási nyilatkozattal, így nyilatkoznak ily körülmények közt mindig a miniszerek. Így nyilatkoznak, ha ezen neutralitást a végletekig meg akarják tartani, így akkor is, ha ezen neutralitást csak eleve akarják értetni, s még nem hiszik az actio idejét elérkezettnek. Tagadja, hogy Andrásy grófnak nyilatkozata akkor egy bizonyos politikát már jelzett volna. — (Közbeszólva Andrásy Gyula gróf: Engedelmet kérek, igenis!)—jelezte csak a neutralitást. Ezen nyilatokzatnak támogatására felkelt utána — úgy emlékszik — Pest belvárosa nagy-érdemű képviselője, valami hírlapi incidens folytán szólalván föl. Bocsássa meg igen, barátja és Debreczen városa érdemes képviselője is, ha ő, ki cseppet sem akar levonni azon súlyból, melyet az ő személyes tekintélyük képes minden ügynek kölcsönözni, melynek pártolására magukat elhatározták, de támogatásról lévén szó, meg kell jegyeznie, hogy ezen támogatás, melyben Pestbelvárosa igen érdemes képviselője részesítette a kormányt, mély és még nagyobb súlylyal bírt. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Ezután következett a baloldal mélyen tisztelt vezérének és igen tisztelt barátja Keglevich grófnak nyilatkozata. Ezen urak azonban nem elég lettek, helybenhagyni a miniszerelnökur neutralitási nyilatkozatát, hanem ők helyén látták még igen éles német sympathiákat hangoztatni. Úgy hiszi, helyesen adta elő a történteket. (Úgy van!) Engedje meg Keglevich gróf, hogy mindenekelőtt meleg köszönetet mondjon neki azért, hogy szives volt nyilvánosan elismerni, hogy ezen pártnak akkori hallgatása és igy az ő csekély személye is még nem foglalta magában a később követett politikának helyeslését. Erre igen nagy súlyt fektetett. Érzi ugyan ennek nem értékes voltát, de hisz minden egyén ragaszkodik meggyőződéséhez és ő nem igen szeretné, csak egy mákszemet is elviselni azon felelősségnek, melyet ezen később követett politika azoknak vállalta rá, akiktől az ered és akik támogatták. Szabadjon azonban még egy levonást tennie az akkor történtekből; fényes cáfolatát látja bennök a t. túloldalon nagyon kedvelt azon állításnak, hogy mi többnyire a nemzet sympathiával állunk szemközt, önök pedig rendesen azoknak ellen. Bocsássa meg neki a baloldal igen t. vezére, ha ő határozottan állítja, hogy azon perczben, midőn oly sympathiáknak adott kifejezést, melyeknek következését oly messzelátó államférfin mint ő, előreláthatta; midőn tehát a német caesarismus iránti sympathiájának adott kifejezést. (Mozgás a baloldalon. Csernátony közbeszól: Az invasio előtt! ) akkor nem állott az ország sympathiai élén, hanem állott szemben. (Élénk helyeslés a jobboldalon. Csernátony Lajos közbekiált: Az invasio előtt!) Szabadjon most néhány szót az előttünk fekvő kérdéshez szólnia. (Halljuk!) Mindenek előtt örömének ad kifejezést azon nála megszokott férfias nyíltság felett, melylyel az igen t. miniszerelnök úr ezen kérdésben nyilatkozott. Az eszmék most sokkal könnyebben fognak tisztulni, és ezen kérdés egy újabb stádiumba fog lépni. Azon őszinteségnél fogva, melylyel a háznak és önmagának tartozik, nem hallgathatja el azonban azt, hogy ő igen óhajtotta volna, hogy ezen praecis nyilatkozatot már három évvel ezelőtt hallottuk volna (Andrásy Gyula gróf ministerelnök közbeszól: Miért? Mikor?); azonban örül azon most is, és ő kész a központi bizottság javaslatához csatlakozni. Szóló ezután így végzi beszédét : Mielőtt előadásomat bevégezném, t. hát, szabadjon még két észrevételre reflectálnom, mely itt a múlt napokban létetett (Halljuk!) Igen t. barátom, Németh Albert a napokban megtámadott egy barátomat, ki a ház ezen oldalán ül, megtámadta, különösen nagyon sokat gondolva az ő testi termetével és ifjúságával. Én, t. hát, kénytelen vagyok az ilyen irány ellen szót emelni (Helyeslés), és azt hiszem, hogy talán Németh Albert barátom is, hogy ha jól meggondolja a dolgot, eltér azon felfogástól, hogy az embereket réffel kell mérni. (Élénk derültség.) Igaz, hogy ezen mérték nagyon az ő előnyére üt ki (Derültség,) hanem hiszen neki nincs szüksége ezen mértékre, mert ő máskép is megüti a mértéket. Ami pedig a kort illeti, erre nézve már nem szeretnék neki olyat felelni, ami sértő, mert ez távol áll szándékomtól, nem is ő rá értem, amit mondani fogok, hanem csak átalánosságban, hogy t. i. vannak emberek, kik rövid idő alatt többet sajátítanak el, mint másik évtized alatt. Az ifjukor előny arra nézve, ki abban részesül, én szívesen odaadnám azon éveket, melyek engem idősebbé tesznek t. barátomnál, a kor tehát soha sem hátrány, amiért valakit meg kellene támadni, legfelebb irigyelni szabad azt. Még egy észrevétellel tartozom t. képviselőtársam Mátyus Aristidnek. A t. képviselő úr magasztalva Ernuszt Kelemen tisztelt képviselő úrnak magatartását a delegatio egyik ülésében, oly kifejezést használt, amely ellen kifogásom van. Szerinte t. i. Ernuszt képviselő úrnak kívánságára, hogy a katonaság szolgálaton kívül fegyver nélkül járjon, a had minister úgy a mint Mátyus képv. ur mondotta, szégyenteljes választ adott. Nincs semmi kifogásom az ellen, hogy Ernuszt Kelemen tisztelt képviselőtársam magasztaltassék, de sőt hiszem, hogy Mátyus J. képviselő úr csalódik és meg vagyok győződve, e nyilatkozatomat Ernuszt tisztelt képviselő úr is helybenhagyja, ha azt hiszi, hogy oly sok tábornokkal szemben, kik ott ülnek, eszmék hangoztatására és oly nagy bátorságra volna szükség. Ha a tisztelt képviselő úr megtisztelt volna bennünket a delegativ karzatán, tapasztalhatta volna ezt. Amit azonban rövid politikai pályámon eddig észrevettem, az az, hogy a népszerű divatos eszmék kimondására többnyire igen kevés bátorság szűk- 1064