Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1873. március (7. évfolyam, 50-74. szám)

1873-03-04 / 52. szám értesítője

860 319 Soproni hitelbank. A soproni hitelbank részvénytársulatának 3-3 a HARMADIK RENDES KÖZGYŰLÉSÉ­N. 1878. évi márczius h­ó 31-én délután 4 órakor, a soproni hitelbank termében Sopronban (várkerület 84. sz. a. fog megtartatni. A közgyűlés tárgyai lesznek: a) A választmánynak 1872. évi január 1-től ugyanazon évi deczember 31-ig terjedő üzletjelentése. b) Az 1872. évi zárszámla és mérleg megvizsgálására választott három számvizsgáló tag jelentése. c) A tiszta nyeremény hováforditása. d) Négy választmányi tag megválasztása (az alapszabályok 29. §.). e) Három számvizsgálónak és póttagjainak a részvényesek közül leendő megválasztása az 1873. üzleti évre. Azon t. ez. részvényesek, kik a közgyűlésen résztvenni kivánnak, felkéretnek, hogy azon ideiglenes elismervé­nyeket (az uj kibocsátási vételutalványokat) a melyek alapján szavazati jogukkal élni szándékoznak, Sopronban a hitelbank pénztáránál legfeljebb 1873. évi márczius 22-én letéteményezték. Az ideiglenes elismervények (vételutalványok) két egybehangzó szám szerint rendezett és aláirt jegyzékekkel, melyek a soproni hitelbank pénztáránál díjmentesen szolgáltatnak ki, adandók át. A letevő a jegyzékek egyik példányát az elismervénynyel ellátva, visszakapja, mely a közgyű­lésbeni megjelenéskor igazo­lási jegyül szolgál. A közgyűlés megtartása után az ideiglenes elismervények (vételutalványok) a letevéskor nyert jegyzéknek visszadása mel­lett kiszolgáltatnak.­­• A­mennyiben valamely részvényes szavazati jogát meghatalmazott által kivánná gyakorolni (alapszabályok 22. 1.) az utóbbit, kinek magának is szavazatképes részvényesnek kell lennie, egy sajátkezüleg aláirt meghatalmazással kell ellátnia. Sopron, 1873. évi február 24-én. xxxxxxxxxxxxxxxxx 818 3—2 Az i­jpesti takarékpénztár t. ez. részvényesei ezennel tisztelettel meghivatnak az 1873. évi márczius h­ó 30-án d. u. 3 órakor Uj-Pesten a társulat helyiségében tartandó V-­k rendes közgyűlésre Tanácskozás tárgyai: 1. Üzleti jelentés és mérleg bemutatás. 1. A tiszta jövedelem meghatározása és mikénti felosztása. 3. Az alapszabályok módosítása. 4. A felmentvény megadása. 5. A nagy választmány kiegészítása és számvizs­gálók megválasztása. 6. Egyéb az alapszabályok értelmében benyújtott indítványok tárgyalása. Kivonat az alapszabályok 55 §-ából. Szavazati joggal csak azon t. ez. részvényesek bírnak, kik a saját neveikre írott részvényeket legalább 3 nappal a közgyű­lés előtt a társasági pénztárnál leteszik. Kelt Uj-Pesten, 1873. február 23-án. Az igazgató-választmány­xxxxxxxxxxxxxxxxx J 325 "* 3—2 ' A kis-körösi önsegélyző egylet, saját helyiségében 1873. évi mártius hó 23-án d. e. 10 órakor évi közgyűlést fog tartatni, melyre a t. részvényesek meghivatnak. Közgyűlés tárgyai: 1) Elnöki előterjesztés. 2) A lefolyt évi számadások feletti határozat. 3) Elnök, igazgató, titkár választása, és a választmány megalakítása, tekintve az alapsza­bályok 26. §-a értelmébeni átalakítása. 4) Az egyleti szabályok megváltoztatása s egyéb netaláni indítványok. A közgyűlésen szavazni kívánó 1. résztvevők eredeti könyvecskéiket a közgyűlés előtt az igazgató bizottságnak bemutatni, s netaláni megbízatásukat írásban igazolni tartoznak. Kelt Kis-Körösön, 1873. évi február 21-én. A választmányi gyűlés határozatából. Tepliczky János, elnök, 328 1 — 1 Hirdetmény. Miután a 10 elsőbbségi részvényekre szóló 21-ik ideiglen-j­egyre a 2-ik, 3-ik és 4-ik részlet befizetése, többszöri felhívás daczára ezen ideig­­len-jegy tulajdonosa által nem teljesíttetett, en­nélfogva a társulat alapszabályai 6. §-nak értel­­­­mében az eddig már 300 írtban történt részlet­­fizetés ezennel elévültnek nyilvánittatik. Pesten, 1873. márczius 1-én. A pesti Victoria gőzmalom választmánya. 333 2—1 Az aradi légszeszvilágitási részvénytársulat t. ez. részvényesei a f. é. márczius hó 16-án, délután 3 órakor a városi tárgyalási teremben tartandó harmadik rendes közgyűlésre ezennel tisztelettel meghivatnak­­a felkéretnek, hogy minél számosabban megjelenni szíveskedjenek. Tárgyalási sorrend: 1. Az igazgatóságnak 1872. évi jelen­tése, és a mérleg előterjesztése. 2. A tiszta haszon feletti határ­ozat­ho­zatal. 3. Pótválasztások. 4. Az 1873. évi számvizsgáló bizott­ság megválasztása. 5. Az igazgatóság azon javaslat­a fe­letti végzés, miképen lehetne függő­ adós­ságot állandósítani, és egy második lég­­szeszgyüjtőt építeni. Az igazgatóság. Alapszabályi kivonat. 20. §. Csak azon részvényesek élhetnek szavazati jogukkal, kiknek részvényei legalább 6 hét óta a társa­ság részvény­könyveiben saját nevökre átirják és kik azokat a társasági pénztárnál legalább 3 nappal a köz­gyűlés előtt vétbizonylat mellett letették. Nyilvános pénzintézeteknél letett, alapszabályszerűen átírott rész­vényekről szóló térítvények közgyű­lésbeni részvét végett szintén lehetők. 23. §. A sorrendben nem foglalt tárgyakra vonat­kozó önnálló indítványok az indítványozó által legalább is 2 nappal a közgyűlés tartása előtt a választmánynak írásban beadandók, ellen esetben azon közgyűlésen tár­gyalás alá nem bocsáthatók. Al részvényeseknek jogukban áll a benyújtott indítványokat a közgyűlés megnyitása előtt is megtekinteni. 320 §7^2 A szőit-rákosi téglagyár-társulat. Alulirt igazgatótanács ezennel közzé­teszi, hogy a f. évi február 19-én tartott közgyűlés határozata szerint az 1873. évi juli 1-én lejárt osztalék-szelvények 3 írttal már márcz. 1-től kezdve a cs. kir. szab. üz­leti bank fiókjának pénztáránál beváltatnak. Pesten, febr. 25-én 1873. Az igazgató-tanács. Ülő I­I 3—1 színház, vigazda és szálloda­részvénytársaság Temesválrott. 429. A fentnevezett részvénytársaság t. ez. rész­vényesei f. évi mártius hó 16-ik napján d. e.­­10 órakor a társaság saját uj épületében tartandó MÁSODIK ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉN tisztelettel meghivatnak. A napirend tárgyai következők : 1. Évi jelentés az építés elhaladásáról 1872. évben, és a lefolyt alapkezelésről. 2. A számvizsgálóknak választása 1873. évre. 3. A meg­­vizsgált számvitel 1872. évi deczember végéig, és az adandó felmentés. 4. 325 db előjogosított részvényeknek kiadása. 5. Három választmányi tagnak választása. 6. A szálloda-épületnek a vigazdávali bérbeadása. 7. A szín­ház iránt kiirt csődület. 8. A jegyzőkönyv hitelesítésére két részvényesnek kiküldése. Azon t. ez. részvényesek, kik a közgy­ülésben részt venni óhajtanak,az alapszabályok szerint tartoznak,neveikre szóló végkép befizetett ideiglenes részvényjegyeiket 3 nap­pal a közgyűlés előtt a temesvári iparbank pénztáránál letéteményezni. Temesvárott, 1873. évi február 10. Az igazgató választmány. Nomatott a« »Athenaeum« irodalmi és nyomdai rö­vénytársulat, nyomdájában (Pesten, 1873. Barátok­ tere,­­Athenaeum“­épület.)

Next