Budapesti Közlöny, 1877. november (11. évfolyam, 250-274. szám)
1877-11-08 / 255. szám
ben, a mulasztás hátrányos következményeit, az 1868-ik évi 40-ik törvényczikk 42-ik szakasza szerint, maguknak tulajdoníthatják. A második és harmadik korosztálybeli, vagyis az 1857-ik és 1856-ik évben született ifjakra vonatkozólag, részint a korábbi összeirási lajstromok kiigazítása és rendbe hozása eszközöltetik, részint ott, ahol újabb sorozó járások alakultak, ezekhez képest újabb lajstromok állíttatnak össze. Az ezen két korosztályban már összeírt egyéneknek tehát csak azon esetben kell jelentkezniük, ha a hadkötelezettség vagy a tényleges szolgálat alól leendő fölmentésért kívánnak folyamodni. Azonban az összeírási lajstromok, nyilvános helyen, a végett tétetnek ki, hogy azokat mindenki megszemlélhesse, és följelenthesse azoknak neveit, akik az összeírásból bármi módon kimaradtak. Idegen illetőségűek mind a három korosztályban összeírandók. Aki idegen sorozó járásban tartózkodik, és fontos okoknál fogva (például mint hivatalnok, vagy tanuló sat.) tartózkodási helyét el nem hagyhatja, a honossági járásbeli tisztviselőnek előlegesen lett megkeresése, és ennek engedélye folytán, a tartózkodási hely sorozó bizottsága elé állíttathatik. Hogy az ily megkeresések idejében megtörténhessenek, az illető feleknek haladéktalanul folyamodnak kell a honossági tisztviselőkhöz. B. A hadkötelezettség alól való ideiglenes fölmentés. A fölmentési igény igazolására vonatkozó okiratok, folyamodvány kíséretében, már az összeírási jegyzékbe való fölvétel iránti jelentkezés alkalmával, s legfölebb az újonczozási előmunkálatok bevégzéséig, az alólírt községi elöljárónál nyújtandók be. A felszólamlások elintézésére különös bizottságok nem fognak felállíttatni, hanem a fölmentési ügyek eldöntése, első fokúlag, a honossági sorozó bizottságot illeti. Ez okból az újonczállítás első, vagy a szükséghez képest második, és harmadik hat. napja, a fölmentési kérvények tárgyalására fog fordíttatni. A felszólamlási kérvények, és azok mellékletei, bélyegmentesek. A családi értesítő kiállításáért, amennyiben azért díj követelhető, 2 o. é. írtnál többet követelni nem szabad. Ideiglenes fölmentések egyedül csak családi tekintetből engedélyezhetők. Mert, az 1868-ik évi 40-ik törvényczikk 17-ik szakasza szerint, a hadseregbe, hadi tengerészetbe vagy a honvédségbe való belépés kötelezettsége alól, ideiglen csakis a következők mentesek: 1. a keresetképtelen apának vagy özvegy anyának egyetlen fia, vagy ennek nem létében egyetlen veje; 2. az apa halála után a keresetképtelen nagyapának vagy özvegy nagyanyának egyetlen unokája, ha azoknak fiuk nincsen; 3. a teljes árvaságra jutott testvéreknek egy bátyja. Azonban csak vérszerinti egyetlen fiúnak, unokának, vagy bátyának, s illetőleg egyetlen nőnek, lehet igénye a fölmentésre, és csak azon esetben, ha fölmentésétől szüleinek, nagyszüleinek, vagy testvéreinek sat. eltartása függ s ő e kötelezettséget teljesíti is. Törvénytelen fiúgyermeknek hasonlóan igénye van a fölmentésre, ha tőle függ anyja eltartása, s ő e kötelességet teljesíti is. 4. Egyetlen fiúval, unokával vagy bátyával egyenlő igényűeknek tekintetnek, ugyanazon föltételek mellett, azok is, akiknek egyetlen vagy több fitestvéreik a sorhadi vagy tartalékbeli szolgálati kötelezettség alatt állanak; (a honvédségbe vagy póttartalékba sorozottak tehát ide nem értendők); b) 18 évesnél ifjabbak; c) szellemi vagy testi fogyatkozások miatt bármi keresetre képtelenek. 5. Azon körülmény, hogy egyik vagy másik fitestvér, avagy unoka, más helységben, vagy más gazdaságban, s nem a szülei, vagy nagyszülői háznál lakik, a honmaradt védkötelesre nézve fölmentési czimet nem képez. 6. Egyetlen unokáknál a nagyszülők vajói nem vétetnek tekintetbe. 7. Ha valamely hadköteles egyén feleségének szülei már elhaltak, és csak ennek munkaképtelen nagyatyja vagy özvegy nagyanya van életben: az ilyen hadkötelesnek, mint unokavőnek, nincsen igénye a fölmentésre. 8. Épen igy nem menthető fel az sem, akinek egy vagy több fitestvére, munkaképtelen apával, vagy özvegy napával áll vői viszonyban. 9. Egyetlen vő csakis akkor menthető fel, ha szabályszerűleg igazolja, hogy aiának munkaképtelensége, illetőleg anyósának özvegysége, vagyis átalában a fölmentés czíme, az ő nősülésének ideje után keletkezett. 10. Teljes árvaságra jutott testvérrel egyenlő tekintet alá esik az olyan féltestvér is, akinek csak özvegy anyja, és igy a fölmentetni kért hadkötelesnek özvegy mostoha anyja, van életben. 11. Nevelt vagy fogadott fiúk, mint ilyenek, a hadkötelezettség alól nem menthetők föl. 12. Az összeirottaknak édes, vagy mostoha nagyapjai, apjai, ipjai, és 18 éven felül lévő fitestvérei, ha saját munka- vagy keresetképtelenségök miatt unokájuknak, illetőleg fiuknak, egyetlen vejöknek, végre fitestvéreknek a hadkötelezettség alól való fölmentését szorgalmazzák, a sorozó bizottság előtt személyesen tartoznak megjelenni, ellenkező esetben folyamodványaik visszautasittatnak, s az illetőknek netaláni besoroztatásából származó hátrányokat csupán maguknak tulajdoníthatják. A véderőről szóló 1868-ik évi 40-ik törvényczikk 17-ik szakasza nem határozván meg azon életkort, a melyen túl mindenki föltétlenül munka- és keresetképtelennek tekintendő: a felszólamlóknak 60 évesnél idősb férfirokonaik is kötelesek, munkavagy keresetképtelenségek megállapítása végett, a sorozóbizottság előtt megjelenni még azon esetben is, ha már bizottságilag megvizsgáltattak ugyan, de »mindenkorra is munkaképteleneknek nem nyilváníttattak. A megjelenés kötelezettsége alól csakis azok vétetnek ki: a) akik 70-ik életévöket betöltötték, ha keresetképtelenségök, mint köztudomású, a községi elöljáróság által, bizonyíttatik; b) a kiknek nyilvánvaló keresetképtelenségek, szabályszerű vizsgálat folytán, kétségtelennek bizonyul be; c) akik a múlt ujonczozás folytán, akár a sorozó és utóállító, akár a felülvizsgáló bizottság által, már megvizsgáltattak és mindenkorra munkaképteleneknek nyilváníttattak. Ez utóbbiakra nézve elégséges, ha a felszólamlási folyamodványokhoz csatolt hiteles bizonyítványokkal igazoltatik, hogy ezek még életben vannak, s hogy a kérdésben levő hadkötelesek ezeknek még mindig egyetlen egy, figyelembe vehető, és igy az 1878-ik évre is hadmentességi igénynyel biró támaszaikat képezik. 13. Figyelmesekké tétetnek a felszólamló felek, hogy kérvényeiket, a védtörvény végrehajtása tárgyában kiadott utasítás 39. szakasza 2-ik pontjához képest és a m. k. honvédelmi minister 1871-ik évi 32300. számú körrendeletéhez csatolt minta szerint kiállítandó községi bizonyítványokkal szereljék föl. 14. A sorozó bizottságnak a felszólamlások, vagy a tényleges szolgálat alól kért fölmentések tárgyában hozott elutasító határozatai ellen, a felfolyamodványok, kellőleg fölszerelve, az elutasító határozatnak tudtul adásától vagy kézbesítésétől számítandó 14 nap alatt, közvetlenül a sorozó járásbeli tisztviselőnél nyújtandók be. Az ily felfolyamodványok az első fokú elutasító határozatoknak hatályát nem függesztik fel. Azon hadköteles tehát, akinek felszólamlása a sorozó bizottság által elutasíttatott, ha mindjárt fellebbezéssel élne is, szintén megvizsgálandó, és alkalmas volta esetében szintén besorozandó, s kellő időben beadott felfolyamodványa csakis besoroztatása után terjeszthető fel a honvédelmi miniszerhez. Ha pedig az ilyen hadköteles megvizsgáltatván, hadképtelennek és visszahelyezendőnek találtatnék : a reá vonatkozó felszólamlási felfolyamodvány föl sem terjesztetik. Hol, és mely időben, fognak a felszólamlások, és a tényleges szolgálat alóli fölmentés iránti folyamodványok tárgyaltatni, ez utólagosan fog tudtul adatni. C. A tényleges szolgálat alól való fölmentés. Az 1868-ik évi 40-ik törvényczikk 27-ik szakasza értelmében, a népiskolai tanítók, s tanítójelöltek valamint azok, a kik örökség utján jutottak valamely mezei gazdaság birtokába, ha ez utóbbiak rendesen birtokukon laknak, abban maguk gazdálkodnak, s földbirtokuk jövedelme egy öt tagú család önálló eltartására elégséges, de viszont ezen mérv négyszeres mennyiségét nem haladja túl, a hadseregbe (hadtengerészetbe) vagy a honvédségbe történt besoroztatásuk után a népoktatást, és illetőleg a gazdaság kezelését legkevésbé akadályozó időszakban, nyolc hét alatt katonailag kiképzendők, azután szabadságolandók, és béke idején ezen felül csak az időszaki fegyvergyakorlatokban való részvételre szorítandók, vagyis a fentebbi feltételek alatt a tényleges szolgálat alól felmenthetők. Aki ezen kedvezményre igényt tart, annak magát idejében el kell látnia kellő okiratokkal, hogy azokat a szükséghez képest a sorozó bizottsághoz benyújthassa. E kedvezményre igényt tarthatnak : 1. akik mint mezei gazdák, továbbá 2. mint népiskolai tanítók, altanítók, s tanítójelöltek, a közgazdászati és népoktatási érdekek sérelme nélkül, hivatásuk köréből, a fegyverforgatás begyakorlására megkívántató időnél tovább el nem vonathatnak. Azok, akik a sorozás idejében még csak tanítóképezdei hallgatók, a tényleges szolgálat alól, e czimen, föl nem menthetők; s kivételes kedvezményben, csakis alapos indokok alapján, a cs. és kir. közös hadügyminister által, a m. kir. honvédelmi ministerrel egyetértőleg, részesíthetők. Azon föltételek, melyek alatt a mezei gazdák a tényleges szolgálat alóli fölmentetéseket igényelhetik, a következők: a) ha a földbirtok a mezei gazdaságok közé tartozik, legyen az bár nemesi, avagy volt úrbéres; b) ha a földjövedelem, minden más kereset hozzászámítása nélkül, öt tagból álló család eltartására elegendő, de az ily jövedelemnek négyszeres mennyiségét nem haladja túl; c) ha a védköteles e gazdaságnak már tettleges tulajdonosa; d) ha azt szüleitől, öregszüleitől oldalági rokonaitól, vagy akár idegentől örökölte, nem pedig vétel útján szerezte, vagy ajándék képen kapta ; e) ha rendesen gazdaságában lakik, s azt maga személyesen kezeli. A tényleges szolgálat alól való fölmentést illető igényekre nézve bővebb felvilágosításul megjegyeztetik : 1. ha a védköteles, valamelyik elhalt szüléjétől, a gazdaságnak csak felét örökölte, másik felét pedig a még életben levő másik szülőjétől vette át, s ezen gazdaság az öröklött birtokkal azonosnak tekintetik; 2. ha törvényes örökösök egyike, többi örökös társaitól, ezek birtokrészét egyezkedés folytán megvásárolja, az ily módon szerzett gazdaság szintén örökség útján nyert birtoknak vétetik; 3. ha az örökhagyó, még életében, két vagy több részre osztotta birtokát, vagy ha ezen felosztást, akár az örökhagyó végakaratának, akár pedig, végrendelkezés hiányában, saját megegyezésüknek alapján, maguk az örökösök eszközük, ez esetben a tényleges szolgálat alóli fölmentésre mindegyik örökös csak akkor tarthat igényt, ha az örökölt gazdaságrész, a fentebb elősorolt más föltételek mellett, rendes lakházzal és gazdasági épülettel is el van látva. * D. A sorshúzás. Mivel az újonczállítás nem községenkint, hanem sorozó járásonkint történik, a sorshúzás is nem községenkint, hanem járásonkint foganatosítandó. Az ugyanazon sorozó járáshoz tartozó valamennyi községben csak az 1-ső korosztályban összeírt ifjak húznak sorsot. Ezen sorshúzás, a járásbeli tisztviselőnek, s a községek elöljáróinak jelenlétében, fog megtörténni, s határnapjául.... évi ..................................................-ik napja tűzetik ki. Akik bármi okból akadályozva volnának a sorshúzáson megjelenni, azok helyett netalán- meghatalmazottjuk, vagy az illető község elöljárója fog sorsszámot húzni, mely az összeírottra nézve, azon tekintetben, várjon a sorhadhoz, a póttartalékhoz, vagy a honvédséghez lesz-e beosztandó, a védkötelezettség egész idejére irányadó teend. Az összeírt hadköteleseknek tehát a sorshúzásra nem kell szükségkép személyesen megjelenniük. 9210