Budapesti Közlöny, 1882. október (16. évfolyam, 225-250. szám)

1882-10-18 / 239. szám

tékes polgári hatóság előtt bejelenti. Ugyanezen szabály hasonló módon alkalmazandó azokra is, a­kik valamely előbbi korosztályban ideiglenesen had­képteleneknek nyilváníttatván, időközben szerzik meg az egyévi önkéntesi kedvezményhez megkíván­tam­ kellékeket, és ebbeli igényeket időközben bejelentik. Azon egyévi önkéntesek, a­kik a hadköteles korban avattatnak fel, és az újonczállításnak, ille­tőleg a hadjutalék végleges számbavételének ered­ményéhez képest, korosztályuk és sors­számok sze­rint, a honvédséghez jutnak, a honvédséghez he­­lyezendők át, s az egyévi tényleges szolgálatot, fentartásával annak, hogy általában az állomás­hely választhatásának kizárásával a tényleges szol­gálati évet tanulmányaiknak bevégzése czéljából az ezen §. második bekezdésében foglalt időhatá­rok között szabadon választhassák, a honvédség­nél kötelesek teljesíteni, és ezután a honvédség szabadságolt állományába helyeztetnek át. Az ily egyévi önkénteseknek a honvédségbe való áthe­lyezését azonban, esetről esetre, s a közös hadügy­­miniszerrel egyetértőleg, elengedheti a honvédelmi miniszer, ha az áthelyezés a honvédség tiszti állo­mányi viszonyaira való tekintetből, nem mutat­koznék szükségesnek. Azon egyévi önkéntesek, a­kik rendes újoncz­­állítás alá kerülnek, és sok­­ számuk szerint a pót­tartalékba jutnak, az egyévi tényleges szolgálatot szintén a hadseregben (hadi tengerészetben) tar­toznak teljesíteni. A hadköteles korban álló azon tanulók, kik a főgymnasiumnak, főreáliskolának vagy valamely ezekkel egyenrangú és legalább három éves tan­folyammal bíró szakiskolának két utolsó osztályá­ba, avagy az ily egyenrangú és csupán két évfo­lyamú szakiskolának legfelső osztályába tartoz­nak, ha tanulmányaikkal nem saját hibájukból késtek el, föltételesen és a végleges határozatnak a tanulmányok befejezéséig való függőben tartása mellett, részesíthetők az egyévi önkéntesség ked­vezményében. Az ily föltételesen fölvett egyévi önkéntesek is, a fentebbi szabályok értelmében, sors­számok szerint szintén a honvédségnél kötelesek teljesí­teni az egyévi tényleges szolgálatot. Ha ezen föltételesen fölvett egyévi önkéntesek abban hagyják tanulmányaikat, avagy tanulmá­nyaiknak kellő eredménynyel lett bevégzését a maga idejében nem képesek igazolni, azok a há­rom évi tényleges szolgálatra, illetőleg, ha a hon­védséghez tartoznak, a honvédségi törvény szabta tényleges szolgálatra, utólagosan behívandók. Az egyévi önkéntesek, ha betöltik az egyévi tényleges szolgálatot és megfelelnek a tartalékos, illetőleg a szabadságolt állománybeli honvédtisz­tek részére megszabott feltételeknek, a fenforgó vagy beálló szükséghez és tisztjelölti (hadapródi) rangsorozatukhoz képest, tartalékos tisztekké, ille­tőleg szabadságolt állománybeli honvédtisztekké nevezendők ki. Az ily tartalékos tisztek, hadseregbeli szolgá­lati kötelezettségük ideje alatt, mozgósítás eseté­ben, a szükséghez és a közös hadügyminiszer el­határozásához képest, vagy a hadseregnél, vagy a honvédségnél alkalmazandók. A hadseregbeli szolgálati kötelezettség eltelte után pedig, törvé­nyes rendeltetésükhöz képest, a honvédséghez he­ly­ezendők át, s ezen időponton túl, és saját kérel­mük folytán kivételesen, csakis a honvédelmi mi­niszer beleegyezése mellett hagyhatók meg a tar­talékban. Addig is, míg e részben külön törvény útján lé­tezik intézkedés, megszűnik az egyévi önkéntesség kedvezménye: ha az egyévi önkéntes, akár a tény­leges szolgálat megkezdése előtt, akár annak meg­kezdése után, valamely bűntény, avagy nyereség­­vágyból elkövetett vagy közszemérmet sértő vét­ség miatt, bíróilag elítéltetik. Ez esetben az addig már teljesített tényleges szolgálat a sorhadi, illetőleg a honvédségi tény­leges szolgálati időbe (régibb 4. §. új 1.) beszá­mítandó. Az egyévi önkéntesi kedvezmény elveszítését kimondó határozatot, a büntető bírósági ítélet alapján, a honvédelmi miniszer, esetleg a közös hadügyminiszerrel egyetértőleg hozza meg. (Folytatjuk.) Személyem körüli magyar miniszerem előterjesztésére, lovag Szepsky Frigyesnek, a fiumei tengerészeti hatóság építési felügye­lőjének, a közügyek terén szerzett érdemei elismeréséül, Ferencz József-rendem lovag­keresztjét adományozom. Kelt Mürzstegben, 1882. évi október hó 3-dikán. Ferencz József, s. k. B. Orczy Béla, s. k. Ő császári és Apostoli királyi Felsége legk. meg­engedni méltóztatott, hogy ő cs. és kir. fensége Albrecht főherczeg tábornagy, a cs. és kir. hadse­reg főfelügyelője, a szerb királyi Takovo-rend nagy­keresztjét elfogadhassa és viselhesse. Ő császári és Apostoli királyi Felsége legke­gyelmesebben méltóztatott továbbá: kilstädteni báró Packeny Frigyes táborszernagy­nak, a honvéd-főparancsnok helyettesének, ötvene­dik szolgálati évének betöltése alkalmából, sikeres, az ellenség előtt is kitüntetett szolgálata elismeré­séül, az 1. osztályú vaskorona-rendet — a 2. osz­tály hadi ékítményével — díj­mentesen; vecsei és böröllyő­iságfai báró Vecsey Józsefnek, a gráczi főhadparancsnoksághoz beosztott altábor­­nagynak, ötvenedik szolgálati évének betöltése al­kalmából, békében és háborúban egyaránt kitün­tetett szolgálata elismeréséül, a Lipót-rend közép­­keresztjét díjmentesen; biellei gróf Messey Gusztáv altábornagynak, ő cs. és kir. fensége Rainer főherczeg táborszernagy főudvarmesterének, valamint gróf Attems Sándor czimzetes altábornagynak, ő cs. és kir. fensége Salvator Károly főherczeg ve­zérőrnagy főudvarmesterének, sokévi kötelességhű szolgálatuk elismeréséül, a Ferencz­ József-rend nagy keresztjét adományozni; azután: sövényházi Fricke György vezérőrnagynak, a 16. lovasdandár parancsnokának, a felülvizsgálat következtében »rokkant« gyanánt nyugalmaztatá­­sát saját kérelmére elrendelni, és neki ez alkalom­ból, sikeres, az ellenség előtt is kitüntetett szolgá­lata elismeréséül, a 3. oszt. vaskorona-rendet díj­mentesen adományozni; továbbá: Pelikan Ottomar ezredest, a 9. sz. dragonyos­­ezred parancsnokát— a 16. lovas dandár parancs­nokává, és báró Hermán Ottomár 2. sz. dragonyos-ezredbeli alezredest — a 9. sz. dragonyos-ezred parancs­nokává kinevezni; azután : La Croix Ede békeállománybeli ezredesnek, a kát. állatorvosi intézet parancsnokának a jól meg­érdemelt nyugalomba helyezését saját kérelmére elrendelni és megparancsolni, hogy neki ez alka­lomból, sokévi, békében és háborúban egyaránt kö­telességhű és buzgó szolgálata elismeréséül, a leg­felső megelégedés kifejezése tudtul adassék ; továbbá elrendelni: Stráner Frigyes 12. sz. gy.­ezredbeli alezredes­nek, a pót-felülvizsgálat következtében a várako­zási illetékkel száml. szabadságoltak viszonyába helyezését; Best György 57. sz. gy.­ezredbeli alezredesnek, a felülvizsgálat következtében »csapatszolgálatra képtelen, de helyi szolgálatra alkalmas« gyanánt nyugalmaztatását; Hübsch János várakozási illetékkel száml. sza­badságolt 32. sz. táb. vadász-zászlóalj­beli alezre­desnek, a megújított felülvizsgálat alapján »csapat­szolgálatra képtelen, de helyi szolgálatra alkal­mas« gyanánt nyugalmaztatását; Seyff Ferencz 8. sz. táb. tüzérezredbeli alezre­desnek, a felülvizsgálat következtében »ezidősze­­rint szolgálatképtelen« gyanánt, egy év tartamára, a várakozási illetékkel száml. szabadságoltak vi­szonyába helyezését, és Mikowetz József 11. sz. gy.­ezredbel­i őrnagynak, a felülvizsgálat következtében »csapatszolgálatra képtelen, de helyi szolgálatra alkalmas­ gyanánt nyugalmaztatását; oltrai lovag Descovich Alajos őrnagynak az 51. sz. gy.-ezredtől — a 44. sz. gy.-ezredhez áthelye­zését ; Herrmann Vincze várakozási illetékkel száml. szabadságolt, s a megújított felülvizsgálat alkal­mával szolgálatképesnek talált 51. sz. gy.-ezred­beli őrnagynak — a 12. sz. gy.-ezredhez egyidejű áthelyezése mellett — csapatszolgálatra bevonu­lását, és Form­andel János 72. sz. gy.-ezredbeli őrnagy­nak, a felülvizsgálat következtében »rokkant« gyanánt nyugalmaztatását, és neki ez alkalomból a czimzetes alezredesi jelleget díjmentesen ado­mányozni ; azután: Klein Lipót 52. sz. gy.­ezredbeli 1. oszt. száza­dosnak, a tanítás terén tanúsított sikeres műkö­dése elismeréséül, a kát. érdemkeresztet adomá­nyozni ; továbbá megparancsolni, hogy hasonló alkalom­ból az alább nevezett tiszteknek a legf. megelége­dés kifejezése tudtul adassék, és pedig: wilhelmsthali Kleinschmidt Ferencz vezérkari alezredesnek; Gebauer Antal 54. sz. gy.-ezredbeli őrnagynak; lipcsei Szártory Rezső 34. sz. gy.-ezredbeli 1. oszt. századosnak; Horn Gusztáv 30. sz. gy.-ezredbeli 1. oszt. szá­zadosnak ; Keppelmüller József 12. sz. táb. tüzér-ezredbeli 1. oszt. századosnak; Glas Antal 11. sz. táb. tüzérezredbeli 2. oszt. századosnak, és Jahnel Ede utász-ezredbeli főhadnagynak ; azután: ehrenfeldi Krauss József 31. sz. gy.­ezredbeli 1. oszt. századosnak, saját kérelmére történt nyugal­­maztatása alkalmából, és Mercalo Gábor nyugalmazott 1. oszt. százados­nak, a czimzetes őrnagyi jelleget díjmentesen ado­mányozni ; továbbá elrendelni: Szalyovich József hadmérnökkari 1. oszt. szá­s­zadosnak, és Berlekovic János 12. sz. dzsidás-ezredbeli fő­hadnagynak, a m. kir. honvédség tényleges állo­mányába áthelyezéseket; azután stromwelli Mayer Kamilló 9. sz. gy.-ezredbeli, Meczerek Miksa 37. sz. gy.-ezredbeli, és 2

Next