Budapesti Közlöny, 1911. február (45. évfolyam, 27-49. szám)

1911-02-01 / 27. szám

1911. február 1. Budapesti Közlöny l1. §. A bevezetésben említett engedélyokirat határoz­­mányai, amennyiben jelen »Függelék« határoz­­mányai által nem érintettek, a most engedélye­zett villamos vasútvonalra is kiterj­esztetnek. Budapest, 1911. évi január 18-án. Hieronymi Károly s. k. kereskedelemügyi m. kir. minister. A kereskedelemügyi m. kir. minister 5.013/III/1911. számú értesitéss valamennyi, a vasúti árufuvarozásra vonatkozó nemzetközi egyezmény kötelékébe tartozó önálló igazgatással biró hazai vasút igazgatóságához. A nemzetközi vasúti árufuvarozás számára Bernben felállított központi hivatal 1911. évi január 17-én kelt 467. számú körlevelében fog­laltak alapján értesítem, hogy az 1910. évi októ­ber 18-án megnyílt 9­3­­071 kilométer hosszú lemberg—stojanowi helyi érdekű vasút a meg­nyitás napjától számítva a vasúti árufuvarozásra vonatkozó nemzetközi egyezmény hatálya alá helyeztetett. Minthogy az új vasúti vonal a császári királyi osztrák államvasutak üzemében van, a vasúti vonalak jegyzékének kiegészítése nem szükséges. Budapest, 1911. évi január 27-én. A minister megbízásából: Dr. Neumann s. k., ministeri tanácsos. A m. kir. honvédelmi minister 142.532/24—1910. számú körrendelete valamennyi magyarországi vármegyei és városi törvényhatósághoz, valamennyi horvát - szlavón­or­szági megyei hatósághoz, továbbá Zágráb, Eszék, Varasét és Zimony városokhoz. Budapest székesfőváros törvényhatósága által boldog emlékezetű József főherceg ur , cs. és kir. fensége honvéd főparancsnokságának 25. év­fordulója emlékére a m. kir. honvédség kötelékébe tartozó vagy tartozott egyének árvái vagy fél­­árvái neveltetésére létesített alapítványi helyek közül jelenleg a József fiárvaházban két hely kerül­het betöltés alá, mely helyekre nézve a kijelölés joga, az illetőségre való tekintet nélkül, ő császári és királyi fenségét, József főherceg urat illeti meg. Ezen helyek betöltése céljából az alábbi pályá­zati hirdetményt bocsátom le. Pályázati hirdetmény: Budapest székesfőváros közönsége által boldog emlékezetű József főherceg ur ő cs. és kir. fensége honvéd főparancsnokságának 25. évfordulója alkal­mából s annak emlékére a m. kir. honvédség árvái részére, az illetőségre való tekintet nélkül, létesített alapítványi helyek közül jelenleg a József fiárvaházban 2 hely kerülhet betöltés alá, amely helyekre ezennel pályázat hirdettetik. Az árvaházba való felvétel kellékeikép iga­zolandó : a) az, hogy a felvételni kért gyermek tényleg a m. kir. honvédség kötelékébe tartozott vagy tartozó apának törvényes leszármazója ; b) a vagyontalanság ; c) félárváknál (akik tudniillik apátlanok vagy anyátlanok) az életben lévő szülő vagyontalan­­sága; d) hogy az árva 6. életévét már betöltötte és hogy a 10. életévét még túl nem haladta; e) hogy ép testű és elméjű, a himlőn átesett, vagy ellene sikerrel b­eoltatott. Az árva kora és a szülők elhalálozása hiteles anyakönyvi kivonattal, a testi és elmebeli állapot, a himlőoltás és a vagyontalanság közhatóságilag hitelesített orvosi és helyhatósági bizonyitványnyal igazolandó. A kellően felszerelt bélyegtelen kérvények, me­lyekben a szülő vagy gyám neve, állása és lakhelye (város, megye, utolsó posta) is felemlítendő, 1911. évi március 15-ig a m. kir. honvédelmi minis­­zerhez nyújtandók be, ahonnan Budapest székes­A budapesti m. kir. posta- és távirdaigazga­­tóság közhírré teszi, hogy a czegléd—csemői helyi érdekű vasút Csemő állomásán 1911. évi február 6-án postai ügynökség lép életbe, mely bárhová szóló levélpostai küldemények, továbbá csak a belföldre, Ausztriába, Bosznia- és Hercegovinába vagy Németországba szóló, 1000 korona értéket meg nem haladó pénz- és csomagküldemények felvételével, továbbításával, leadásával és utalvány, nemkülönben postataka­rékpénztári ügyletek közvetítésével lesz megbízva. A postaügynökségnél cheque- és postatakarék­betét csak 1000 korona erejéig eszközölhető. A postaügynökség leszámolás, ellenőrzés és felügyelet tekintetében a Czegléd 2. sz. posta­­hivatalhoz tartozik és összeköttetését nevezett postahivatallal a Czegléd és Kupái Kovácsmajor közt egyszer közlekedő 7304. és 7305. sz. vona­tok útján kapja. A kolozsvári m. kir. posta- és távirdaigazga­­tóság közhírré teszi, hogy a Fo­garas vár­megyében Szunyogszék pályaudvaron ideiglene­sen beszüntetett postaügynökség működését 1911. évi január 22-én újból megkezdte. A postaügynökség bárhova szóló levélpostai küldemények, továbbá csak a belföldre, Ausztriába, Bosznia-Hercegovinába vagy Németországba szóló, 1000 korona értéket meg nem haladó pénz- és csomagküldemények felvételével, továbbításával, leadásával és postautalvány, nemkülönben posta­­takarékpénztári ügyletek közvetítésével van meg­bízva. A postaügynökségnél postautalvány és posta­takarékpénztári és csekk be- és kifizetés csak 1000 korona erejéig eszközölhető. A postaügynökség kézbesítési köre Szúnyog­­szék községre terjed ki. A postaügynökség leszámolás és ellenőrzés tekintetében a feketehalmi postahivatalhoz tar­tozik és összeköttetését a nevezett postahivatallal a mindkét irányú 149. számú kalauzposták útján kapja. A szegedi ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy dr. Kasza Ferenc szegedi lakos ügyvéd, elhalálozása indokából, a kamara lajstromából töröltetett. A főváros hatóságához fognak küldetni és a kije­lölési jog gyakorlása végett József főherceg ur ő cs. és kir. fenségéhez fognak felterjesztetni. Az alapítványi helyek az 1910/11. tanév folyamán lesznek betöltendők s a felvétel vagy fel nem vételről az árvák hozzátartozóit Budapest szé­kesfőváros tanácsa hatósági úton fogja értesíteni. Felhívom a törvényhatóságot, hogy ezen pályázati hirdetményt a törvényhatóság egész területén, a szokásos módon, a legszélesebb körben azonnal tegye közhírré. Budapest, 1911. évi január 24 én. A minister helyért: Karátson s. k., államtitkár. •3—2 ----------­A m. kir. földművelésügyi minister 1911. évi 186. sz. a. kelt elhatározásával a nagybecs­­kereki I. hullámtéri társulat alap­szabályait jóváhagyta. NEM HIVATALOS KÉSZ 4.723/1911. szám. Ösztöndíj-pályázat. Az 1910/11. tanévtől kezdődőleg az Okolicsányi­­féle alapítványnál egy 72 koronás ösztöndíj­állomás töltendő be. Ezen ösztöndíjra csak oly róm. kath. vallásu és az Okolicsányi családból származó jó maga­­viseletü tanulók tarthatnak igényt, kik legalább is már a gimnázium vagy reáliskola I-fő osz­tályát jeles előmenetellel befejezték.­ ­ A folyamodványok a következőkkel szere­­lendők fel: 1. A tanuló születési bizonyítványával. 2. A tanuló múlt évi iskolai bizonyítványával, illetőleg indexével. 3. A tanuló vagyoni és családi viszonyait, valamint a feltételezett leszármazást igazoló hatósági okmányokkal. A folyamodványban meg­jelölendő a pénztár, melynél az ösztöndíj ado­mányozás esetében kiutalandó lenne. Az ekkor felszerelt folyamodványok az Oko­licsányi család legidősebbikéhez Liptó vármegye utján, mint illetékes pártfogóhoz intézendők és az illető tanintézeti elöljáróságnál 1911. évi március 15-ig benyújtandók. A középiskolai tanári testületek a kérvénye­ket szabályszerű tárgyalás alapján 1911. évi március 25-ig a főigazgatókhoz terjesztik fel. A főigazgatók és a felsőbb tanintézetek azokat véleményük kíséretében 1911. évi március végéig fogják az illetékes pártfogóhoz beküldeni. A jel­zett határidő után, vagy az illetékes tanintézeti elöljáróságok mellőzésével a pártfogóhoz közvet­lenül beérkező kérvények nem fognak figyelemben, részesülni. Budapest, 1911. évi január 10-én. A m. kir. vallási és közoktatásügyi 3—3 minister. 142.476/1910. szám. Ösztöndíjpályázat. Néhai nemes Jefuim József alapít­ványánál négy III. osztályú, évi 160 koronával javadalmazott ösztöndíjas és két II. osztályú, évi 100 korona illetménynyel rendszeresített árva­díjas hely lévén betöltendő, e megüresedett ala­pítványi helyekre ezennel nyilvános pályázat hirdettetik. Az ösztöndíjas alapítványi helyeknek elnyeréséért keresztény vallású, szegény magyar állampolgá­roknak középiskolákat, vagy felsőbb tanintézeteket látogató, kifogástalan magaviseletű és jeles elő­menetelű figyelmeket, az árvadíjas állomásokért pedig ugyanily szülőknek bármily iskolába, vagy szaktanfolyamra járó, 18-ik életévüket még be nem töltött, teljes vagy félárva gyermekei, nemre való tekintet nélkül pályázhatnak. 1. Az ösztöndíjas állomásokért jelentkezők folya­modványaihoz csatolandók: 1. Pályázók születési anyakönyvi kivonata. 2. Hatósági szegénységi bizonyítvány. 3. Amennyiben folyamodóknak életben lévő, még keveset­képtelen testvérei vannak, úgy az ezen körülményt hitelesen igazoló családi értesítő, vagy közigazgatási hatósági bizonyítvány. 4. Középiskolai tanulóknál az 1909/1910. évi iskolai bizonyítvány, nemkülönben az 1910/Ij ill. tanév I. feléről kiállított értesítő, egyetemet vagy más ezzel egyenrangú felsőbb tanintézetet lá­togató if­jaknál pedig leckekönyveiknek hiteles másolata. A II. Árvadíj elnyeréséért jelentkezőknél: Az I. 1—3. alatt felsorolt okmányokon kívül: a) Tanulmányaikra vonatkozó múlt és folyó évi bizonylatok. b) Szüleiknek elhunytat és ezzel árvaságukat tanúsító anyakönyvi kivonat. A fentebb megjelölt okmányokkal kellően fel­szerelt pályázati kérvények folyamodóknak ille­tékes tanulmányi hatósága útján, vagy pedig Meixner Emil alapítványi főigazgatóhoz (1. Buda­pest, IV­, Semmelweis­ utca 10. sz. a.) legkésőbb 1911. évi február 15-ig küldendők be. Pályázók különösen figyelmeztetnek, hogy a kitűzött határidő letelte után beérkezendő folya­modványok, vagy a m. kir. vallás- és közoktatás­­ügyi ministeriumhoz közvetlen beküldött folya­modványok érdemleges tárgyalás alá nem vé­tetnek. Budapest, 1910. évi december 20-án. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi ministerium.

Next