Budapesti Közlöny, 1920. november (54. évfolyam, 252-275. szám)
1920-11-25 / 271. szám
2 a 20 koronás pénzjegyeknél 20 fillérrel, a 10 koronás pénzjegyeknél 10 fillérrel, az 5 koronás pénzjegyeknél pedig 5 fillérrel számítandó, amely összeg a beváltásra bemutatott pénzjegy teljes névértékéből levonandó. A sérült 5 koronás pénzjegyeknél levonandó összeg azonban amennyiben nem 10 fillért vagy ennek többszörösét tenné ki — felfelé kikerekítendő oly kép, hogy a tényleg levonásra kerülő összeg tiszel maradék nélkül osztható legyen. Oly hiányzó részekért, amelyek két vagy több négyszögmező érintkezési pontján vannak, nem az egyes mezőkre eső összeg számítandó, hanem azon összeg vonandó le, mely a hiányzó részekre együttvéve megfelel. A félnek kifizetett megtérítési összeg a sérült pénzügyen feltüntetendő. 7§Oly pénzjegyek, amelyekről a sorszám vagy a folyószám hiányzik, továbbá amelyeket a felek már átlyukasztott állapotban nyújtanak át, vagy amelyek valódisága felől — a 3 §-ban foglalt eseteken kívül is — kétség forog fenn, valamint oly pénzjegyek, amelyeknek sérülési módja olyan, hogy azoknak a jelen rendelet 5. és 6. §-ayian körülírt megszabási módja nem alkalmazható, így pl. beragasztott, megszenesedett, rothadás folytán elmáslott, egerek által parányi darabokra összerágott és végre oly pénzjegyek, amelyekből egyes részek ki vannak vágva, vagy amelyek több részből vannak összeillesztve, a m kir. központi állampénztár útján a pénzügyminisztériumnak küldendők be. A jelen, valamint a 3. §-ban foglalt esetekben a pénzügyminisztérium a kicserélés, illetőleg a beváltás tekintetében végérvényesen határoz. " . ......... ... ; * *• 8 §•; * ■ •.Úgy kicserélés (2. és 3. §), mint beváltás ;_(d. ,.§1 esetén a megtérítés bármily törvényes fizé - iszt közÜ*1« fceljers 97§. V -E rendelet. 1920. évi december hó 1-én lép életbe. Budapest,11920. november hó 23.; Báró Korányi Frigyes a k. m. kir. pénzügyminiszter. A m. kir. földmivelésügyi míniszternek 66.868 1920. f. E számú rendelete a halasztást nem tűrő sürgős esetekben házhelyek kijelöléséről szóló rendelkezések végrehajtásához szükséges részletes eljárási útmutatás tárgyában. . Halasztást nem tűrő sürgős esetekben házhelyek kijelöléséről és kishaszonbérletek alakításáról szóló 1920 : XXIX. t.-c. végrehajtása tárgyában kiadott 8420/920. M. E. számú (a Budapesti Közlöny 1920. évi 226. számában kihirdetett) rendelet 20. §-a alapján a házhelyek kijelöléséről hatályban levő rendelkezések végrehajtásához szükséges részletes eljárási útmutatást : "az igazságügyminiszterrel egyetértve egyelőre a ''következőkben állapítom meg: 1. A házhelyek kijelölésénél közreműködő Hatóságok s tennivalóik. 1. §. ; 1 A házhelyek kijelölésénél a községi hatóságot ehelyfelett részben a községi elöljáróság, rész-beli aközségi képviselőtestület végzi. A községi elöljáróságnak tennivalóit rendszerint a községi bíró és jegyző együttesen látja el. A községi képviselőtestületnek azonban jogában állmelléjük még. Egy további, elöljárósági" tágot is kijelölni, vagy pedig a községi elöljáróság tennivalói külön küldöttségre bízni. Ha tehát ,val'a' '^m.ely.koKS^ben. oly. érdekelt felek jelentkeznek/ k akiket' az"1926: XXIXII.-e. házhelyekhez ki van '■ juttatniv a községi képviselőtestületet a legrövidebb időn belül össze kell hívni. A községi képviselőtestület azután mielőbb hozzon határozatot, hogy amennyiben a viszonyok folytán az illető , községben a házhelyrendező eljárás megindítására ^'B^ségk^kn; községi elöljáróságra vagy pedig ■s’ egy külön'; küldöttségre, kívánja-e kiteni azoknak " a' tennivalóknak az elvégzését, amelyeket a 8420/1920. HI E. számú rendelet'' szerint különben a községi elöljáróságnak kell elvégeznie. Ha a községi képviselőtestület az említett tennivalók végzését a községi elöljáróságra kívánja bízni, úgy még hozzon határozatot arra nézve is, kíván-e a községi elöljáróság (községi bird és jegyző) mellé még egy községi képviselőtestületi tagot is kijelölni. (8420/1920. M. É. sz. rendelet 17. §.) Ha kíván, úgy haladéktalanul válassza meg ezt a tagot. Ha pedig a községi képviselőtestület akként határoz, hogy a községi elöljáróság tennivalóit külön küldöttségre bízza, úgy mindenekelőtt aziránt határozzon, hogy 3, 5 vagy 7 tagból álljon-e ez a küldöttség, s azután válaszsza meg a küldöttség tagjait. A küldöttség tagjaivá olyan községi lakos is megválasztható... aki a községi képviselőtestületnek nem tagja. Ügyelni kell azonban arra, hogy csak olyanokat válaszszanak meg, akik a házhelyrendező eljárásnál anyagilag előreláthatóan nem lesznek érdekelve. Külön küldöttséget főleg akkor válaszszon a község képviselőtestülete, ha a községi elöljáróság tagjai a házhelyrendező eljárásnál anyagilag érdekelve volnának. A községi képviselőtestület által választott küldöttség saját kebeléből egyszerű szótöbbséggel azonnal elnököt és jegyzőkönyvvezetőt választ. A jelen §-ban említett határozatokat mind egyszerű szótöbbséggel kell hozni. A községi képviselőtestület határozatait az esetleg megválasztott küldöttség tagjainak névsorával együtt a főszolgabírónak haladéktalanul be kell jelenteni, ; ‘ • • s ■«. Mindaddig, míg a községi képviselőtestület a jelen §. értelmében határozatot ,nem hoz,, a községi elöljáróság tagjai (községi bíró és jegyző) kötelesek a sürgős intézkedéseket maguk megtenni. 7' ■ • • TI. A hT Jirjwe: jelentkezők ■■v- y-'I.n Ha vannak jelentkezők, a községi elöljáróság (vagy küldöttség) a helyben szokásos módon mielőbb határidőt tűz ki azoknak összeírására, akik a törvény értelmében házhelyet kaphatnak. A kitűzött' határidő'ahrtfr azután.M'fem csoportban külön-külön írja össze a jelentkezőket: 1. az első'csoportban a'hadirokkantaikat, hadiözvegyeket és felnőtt hadiárvákat; 2. a második csoportban a mezőgazdasággal foglalkozó, önállóan kereső, önjogú férfimunkásokat vagy az ilyen törpebirtokosokat; 3. a harmadik csoportban az első vagy második csoportba be nem sorolható azokat a csa-ládfőket, akik abban a községben illetékesek, amelyben a házhely juttatható volna, vagy ott legalább 10 év óta állandóan laknak s akiknek állandó tisztességes keresetük is van. Mindegyik csoportba tartozókról külön-külön kimutatást, kell szerkeszteni. Az egyes csoportok összeírását csak a házhelyek céljára előreláthatólag megszerezhetőterület nagyságához, illetve az abból kihasíthatóházhelyek számához képest kell foganatosítani. A községi elöljáróság tehát egyelőre csak azokat a csoportokat hívja fel jelentkezésre és írja össze, amelyekbe tartozók az előreláthatólag megszerezhető területből valószínűleg ,kielégíthetők lesznek. Vagyis, ha a megszerezhető területből előreláthatólag csupán az első csoportba tartozók részére lesznek házhelyek juttathatók, a második és harmadik csoportba tartozók jelentkezésre felhívását és összeírását a községi elöljáróság, (küldöttség) egyelőre kiejtezze. Külön kimutatásbafoglalja a községi elöljáróságazokat, akik nem a községben, hanem más község, határában volnának házhelyekhez é, juttathatók s akik ,azilyen házhelyekre hajlandók is volnánakáttelepülni. Az összeírás alkalmával minden egyesem jelentkezőről meg kell állapítani és az illető csoportról szerkesztett kimutatásba fel költ'vejutni az alábbi adatokat. : -; j.:Azrelsi'i -.csoportbatartozó ^jB^tkt&rakről ;’;'-6'2.akT kiBiutatás adatai.: zzísí-. J. név, .születési hely:(Ev kétség-nerülhet fel, az állampolgárság), vallás,.. életkorf foglalkozás, ■. családi állapot .. . 2. feleségének és szám. szerint fifie/gyzdolt ijjermekeinek neve és életkora;; '7 '. 3. van-e háza; • 4. van-e házépitésre alkalmas'ingatlana, hol és mekkora ; ’ • ' ',1 ' I. /' 5. ' van-e vele együtt élő feleségének vagy vele közös háztartásban élő felmenőjének vagy kiskorú lemenőjének (esetleg házastársa, ilyen felmenőjének vagy lemenőjének) háza vagy házépítésre alkalmas ingatlana, hal és mekkora; 6. esetleg más hozzátartozójától kaphat-e megfelelő házat vagy házépítésre alkalmas megfelelő ingatlant; 7. a hadirokkant, hadiözvegy vagy felnőtt hadiárva ezt a minőségét mivel igazolja; 8. nem foglalt-e földet önkényesen (8420/1920. M. E. sz. rendelet 1. §-a); 9. nem forog-e fenn más olyan körülmény, mely az 1920 : XXIX. t.-c., illetve a 8420/1920. M. E. sz. rendelet 2. §-ának IXL 1—8. pontjai alapján kizárja a házhelyhez való juttatást, ha fennforog, miben áll az; 10. a hadirokkant, illetve a hadiözvegynek elhalt férje vagy hadiárvának elhalt atyja volt-e vitézségi éremmel kitüntetve, és ha volt, melyikkel; 11. a netán juttatandó házhely előrelátható egész ellenértékét, vagy annak hányadrészét tudja kifizetni, milyen részletekben fizethet. II. A második csoportba tartozó jelentkezőkről szóló kimutatás adatai: , 3. név, születési hely (ha kétség merülhet fel, az állampolgárság is), vallás, életkor, foglalkozás, családi állapot; 2. feleségének és szám szerint megjelölt gyermekeinek neve és életkora; 3. van-e háza; 4. van-e házépítésre alkalmas ingatlana; hol és mekkora; 'S:' van-e mezőgazdasági mivelés alatt álló ingatlana, hol és mekkora . ' 6. Vann-e vele együtt élő feleségének vagy vele közös háztartásban élő felmenőjének vagy kiskorú lemenőjének (esetleg felesége ilyen felmenőjének vagy lemenőjének).-' 7 c/ háza vagy házépítésre alkalmas ingatlana, hol és mekkora; 7 . 7 h) mezőgazdasági mivelés alatt álló ingatlana hol és mekkora; " 7. esetleg más hozzátartozójától kaphat-e megfelelő , házat, vagy házépítésre alkalmas megfelelő ingatlant. .v,,.7, " , 8.. önállóan "keres-e: hol, mennyit, milyen minőségben;(napszámos,.részes munkás stb.); 9. önjogy-e ; ló. nem foglalt-e földet önkényesen (8420/1920. M. E. sz. rendelet 1. §-a); 11. nem forog-e fenn olyan körülmény, mely az 1920 : XXIX. t.-c., illetve a 8420/1920. M. E. számú rendelet 2. §-ának III. 1--8. pontjaialapján aházhelyhez való juttatását kizárja s ha fennforog, miben áll az; 12. volt-e katona, teljesített-e harctéri szolgálatot és mennyi ideig; 13. milyen vitézségi érme van, megsebesült-e; 14. a házhely előrelátható egész ellenértékét vagy annak hányad részét tudja kifizetni, milyen részletekben. III. A harmadik csoportba tartozó jelentkezőkről szóló kimutatás adatai: 1. név, születési hely (ha kétség merülhet fel, az állampolgárság is) vallás, életkor, foglalkozás, családi állapot; 2. feleségének és szám szerint megjelölt gyermekeinek neve és életkora; 3. tartja-e fenn a családját és azzal együtt él-e , 4. van-e háza; 5. van-e házépítésre alkalmas ingatlana, hol és mekkora; 6. van-e vele együtt, élőfeleségének vagykiskorú fémerinjének (esetleg, felesége ilyen felmefi&jeiek; vagy lelkestőjének) háza vagy házépítésre alkalmas ingatlana, hol, és mekkora; •7. esetleg más"hozzátartozójától kap-e megfelelő , házat vagy házépítésre alkalmas, megfelelő ingatlant; • 8. vann-e állandó tisztességes ikeresete s ha igen,mi az; • 1 ... ‘9.- nem foglalt-e földet. Önkényesen8420. [ 1920. évi M. El-számú rendelet l. §-a); Iv . 10. ; nem forogva fenn olyan körülmény, amely az 1920 : XXIX. t.-c., illetve a 8420 1920. számú rendelet 2. §-ának IIL 1—8. pontjai ■ alapján kizárja " a házhelyhez való juttatást és ha fennforog, miben áll"az 11. hová való illetőségű és amennyiben nem abban a községben illetékes, amelyben házhelyet kapni, óhajt, mióta lakik állandóan abban a Budapest Közlöny I920 november 25.