Budapesti Közlöny, 1924. szeptember (58. évfolyam, 187-210. szám)
1924-09-02 / 187. szám
1924 szeptember 2. Budapesti Közlöny védelmi minisztérium 19. osztályához terjesztik fel. Pályázati kérvények a felterjesztésre kijelölt hatóságok által el nem utasíthatók. Elkésve érkező pályázati kérvények figyelembe nem vétetnek. A pályázati kérvényekhez melléklendő: 1. Özvegyeknél: a) A házasságkötést igazoló anyakönyvi kivonat; b) hatóságibizonyítvány arról, hogy az özvegy férjének életében attól törvényesen elválva nem volt és hogy férjének elhalálozása óta újból házasságra nem lépett. 2. Árváknál. . . a) Az árvák születési anyakönyvi kivonata; b) úgy fiú mint leányárváknál a folytatott vagy a netalán már bevégzett tanulmányokról szóló iskolai bizonyítvány, esetleg alkalmaztatásukat igazoló bizonyítvány vagy okmány; c) nyomorék vagy keresetképtelen árváknál hatósági orvosi bizonyítvány a nyomorékság, illetve keresetképtelenség mibenlétéről és ennek igazolásául és végül 3. Úgy özvegyeknél, mint árváknál: az özvegyek és árvák vagyoni viszonyait részletesen feltüntető hatósági bizonyítvány, amelyben az is feltüntetendő, hogy az özvegy, illetőleg az árvák élveznek-e valamely alapítványt, ösztöndíjat, díjmentes ellátást vagy sem. Budapest, 1924. évi julius hó 29-én. A miniszter helyett: Holfeld Henrik s. k., h. államtitkár. 555/2. 1924. szám. Pályázati hirdetmény. A Nyugdíjasok Országos Szövetsége részéről az 1923/24., valamint az 1924/25-iki tanévekre pályázatot hirdetek cselekvőképes tagjaink gyermekei részére adományozandó egyénenként 500 .000 korona ösztöndíjakra, valamint egyénenként 60.000 koronától 100.000 koronáig emelhető iskolai nevelési segélypénzekre. Az 1924/25-iki tanévekre vonatkozó ösztöndíj előzetes részletekben is kérelmezhető. A nevelési segély adományozása indokolt esetben előzetesen is folyósítható. Az adományban csakis vagyontalan családtagok — árvák — részesíthetők és elsősorban sznkis jeles előmenetelő tanulók. A jogosultság igazolandó. A pályázati kérvények dr. Marschalkó János nyugalmazott államtitkár úrhoz, a »Nyosz« elnökéhez címzendők és küldendők vagy adandók át II., Csalogány utca 46. em. irodánkban kedd, csütörtök és szombat délelőtt 10—1 óráig. Pályázati határidő 1924. évi október hó 15. napjával záródik. Budapest, 1924 évi julius hó 28-án. Dr. Marschalkó János, nyugalmazott államtitkár, a szövetség elnöke. Hirdetmény: A kisbéri m. kir. tejmunkásképző iskola az 1924. évi november hó 1-én kezdődő egy éves tanfolyamára 10 tanulót fog felvenni. A tanulók lakást és ellátást ingyen kapnak azonban, tekintettel az élelmiszerek drágaságára és az állam teherbíróképességének csökkenésére, a felvételnél — egyéb körülmények figyelembe vétele mellett — az alábbiak szerint fokozódó mértékben részesülnek előnyben azok, akik havonként 40, 60 vagy 80 kg. búza, illetve annak ellenértéke fizetésére kötelezettséget vállalnak. A felvételi feltételek a következők: a) a betöltött 17 éves életkor, mely keresztlevéllel igazolandó; b) erős, egészséges testalkat, mely orvosi bizonyítvánnyal igazolandó; c) elemi iskolai bizonyítvány annak igazolására, hogy a belépni óhajtó jól tud írni, olvasni és a négy alapművelettel számolni; d) kiskorúság esetén írásbeli nyilatkozat kívántatik a belépni óhajtó szüleitől, esetleg annak gyámjától arról, hogy a folyamodó felvételébe * beleegyezik , hogy a tanfolyam tartama alatt a tanulóért az iskolában esetleg teljesítendő fizetéseket magára vállalja; e) a magyar nyelv leírása; f) kifogástalan előélet, mely hatósági erkölcsi bizonyitvány által igazolandó; g) himlőoltási bizonyitvány; h) minden tanuló, ki a tanfolyamra felvétetett, köteles munka- és ünneplőruházaton kívül 6 törülközőt, 6 mellig érő fehér vászonkötényt, 12 zsebkendőt, 6 lábra valót, 6 inget, 6 pár kapcát, ágyneműt és evőeszközt magával hozni. A felvételnél kiszolgált katonák, továbbá azok, akik tehenészetben, esetleg tejgazdaságban már alkalmazva voltak, előnyben részesülnek. Akik magukat ezen tanfolyamra felvétetni kívánják, szabályszerű bélyeggel ellátott és a felvételi feltételekbe említett bizonyítványokkal felszerelt, sajátkezüleg irt s a kisbéri m. kir. ménesbirtok igazgatóságához címzett folyamodásukat legkésőbb 1924. évi szeptember hó 30-áig az alálirt iskola vezetőségéhez nyújtsák be. Kisbér, 1924. évi augusztus hó 13-án. A kisbéri m. kir. tejmunkásképző iskola vezetősége. 2,494/1923—24. R. sz. Hirdetés. Pécs szab. kir. városában elhelyezett m. kir. Erzsébet tudományegyetemmel kapcsolatban létesített egyetemi menza folyó évi október hó 1-ével kezdi meg működését. Az egyetemi menzán való kedvezményes étkezési helyek a nehéz pénzügyi viszonyokra figyelemmel csak nagyon korlátolt mértékben fognak megállapíttatni. Kedvezményes étkezésben csak azok részesülhetnek, akik tanulmányaikban kiváló előmenetelt tanúsítottak és abszolút szegénységet igazolnak. A kedvezményes étkezés iránti bélyegtelen kérvények a menza Igazgató Tanácsához címezve folyó évi szeptember hó 15-ig nyújtandók be az egyetem rektori hivatalába. A kérvény folyamodó indexével, az első félévre beiratkozóknál pedig az érettségi bizonyítványnyal, valamint a szülők vagyontalanságát (szegénységét) igazoló helyhatósági bizonyítványnyal szerelendő fel. A hallgató szegénységét, illetőleg vagyontalanságát igazoló bizonyítvány figyelembe nem vétetik. Hiányosan felszerelt kérvények tárgyalás nélkül visszautasíttatnak. Azok a főiskolai hallgatók, akik szorgalmat és szegénységet igazolni nem tudnak, a folyó évi szeptemberben megállapítandó teljes étkezési díj ellenében szintén igénybe vehetik a menzát, ezt azonban külön nem kell kérvényezniök, csupán az étkezésre való jelentkezés során egyetemi hallgatói minőségüket tartoznak igazolni. A menzaétkezési díj nagysága méltányos összegben nyer megállapítást. Pécs, 1924. évi augusztus hó 7-én. Nagy s. k., rektor. 2.493/1923—24. R. ,sz. Hirdetmény. Pécs szabad királyi városában elhelyezett m. kir. Erzsébet tudományegyetem férfi- és nőhallgatói számára létesített internátusokban a jövő 1924/25. tanév I. felére szóló felvétel iránti kérvények folyó évi szeptember hó 15-éig bezárólag nyújthatók be az egyetem rektori hivatalába. Az internátusokba csak jó előmenetelű, szorgalmas és kifogástalan magaviseletű hallgatók vétetnek fel. Az internátusok Igazgató Tanácsához címzett bélyegtelen kérvények születési anyakönyvi kivonattal, érettségi bizonyítvánnyal (az első ízben beiratkozóknál), illetőleg az egyetemi tanulmányt igazoló leckekönyvvel, a szülők foglalkozását, társadalmi állását és vagyoni viszonyait feltüntető hatósági bizonyítvánnyal szerelendők fel. Ágyneműről és annak mosatásáról minden felvett internátusi tag maga köteles gondoskodni. Pályázati hirdetmény. A Nyugdíjasok Országos Szövetsége részéről az 1923/24-iki tanévekre pályázatot hirdetek állami nyugdíjas cselekvőképes tagjaink gyermekei részére adományozandó 10, egyénenként 80.000 korona ösztöndíjakra, valamint 20, egyénenként 20.000 korona iskolai nevelési segélypénzekre. Az adományban csakis vagyontalan családtagok — árvák — részesíthetők és elsősorban csakis főleg előmenetelű tanulók. A jogosultság, igazolandó. Pályázati kérvények: dr. Marschalkó János nyugalmazott államtitkár úrhoz a »Nyosz« elnökéhez címzendők és küldendők vagy adandók át II., Csalogány utca 46., ev. irodánkban kedd, csütörtök és szombat délelőtt 10-1 1. óráig. Pályázati határidő 1924. évi október hó 15-ével záródik. Budapest, 1924. évi április hó 24-én. Dr. Marschalkó, a nyugdíjasok országos szövetségének elnöke. Az internátusban fizetendő díjakat az internátus igazgatótanácsa folyó évi szeptemberben állapítja meg s erről érdekelteket annak idején hirdetményiig értesíti. Az engedélyezett internátusi helyek folyó évi október hó 1-vel foglalhatók el. Pécs, 1924. évi augusztus hó 7-én. Nagy s. k., rektor. NEM HIVATALOS RÉSZ. A vakok budapesti orsz. kir. intézete szegénysorsú növendékeinek felsegélyezésére Wenhardt Jánosné budapesti lakos 1.000.000 koronát adományozott, azért nevezettnek a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter elismerő köszönetét fejezte ki. Br. Lindenberger János debreczeni róm. kath. püspöki helynök a siketnémák debreczeni intézete szegénysorsú növendékeinek felsegélyezésére 1.000.000 koronát adományozott, azért a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter elismerő köszönetét fejezte ki. Felelős szerkesztő: Bársony István. A „Budapesti Közlöny“ t. közönségét felkérjük arra, hogy minden hirdetési, előfizetési és lapelárusítási ügyben mert a szerkesztőség semmiféle kiadóhivatali ügyet nem intéz el és ilyenről felvilágosítást sem adhat. A „Budapesti Közlöny" kiadóhivatala csak a délelőtti órákban és pedig 8 órától 2 óráig van nyitva. Telefonszáma: József 13—91. Délután telefonálni nem lehet. A szerkesztőség kiadóhivatali ügyekben egyáltalában nem áll rendelkezésre. A „Budapesti Közlöny“ Kiadóhivatala. A m. kir. minisztériumnak 1.977/1921. M. E. számú rendelete folytán a Budapesti Közlöny főlapja a hirdetmények kivonatát közli, míg a hirdetmények teljes szövege a Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítőjében mint melléklapon jelenik meg. A hirdetések közzététele a kéziratnak beérkeztét követő HARMADIK napon történik.