Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1924. szeptember (58. évfolyam, 187-210. szám)

1924-09-02 / 187. szám értesítője

4 A Budapesti Közlöny Hivatalos ÉRTigfréáf , 1924 ®er Toffiper 2. 'Az eltűnt neve Bene Pál, születési helye és ideje Valkó, 1883 július 12., szüleinek­­ neve néhai Bene­­András és Varga Ágnes, házastársának neve Benő Anna, lakik Valkón, gyermekeinek neve kiskorú András és Borbála, laknak Valkón, és néhai Mária, az eltűnt foglalkozása földmi­ves, utolsó lakhelye Valkó, ingó vagyona és értékben Valkó községben, bevonulásának időpontja 1914 julius hó 28., az a csa­pattest, amelyhez az ismert adatok szerint eredeti­leg beosztották, a m. kir. 1. honvéd gyalogezred, az a­ csapattest­,­ melynél utoljára teljesített szolgálatot, ugyanaz, katonai rendfokozata közvitéz, utolsó tá­bori postaszáma ismeretlen, a hadiesemény, mely közben nyoma veszett, állítólag Galieziában 1914. év­ben november 14-én Pelkinia mellett hősi halált halt. A kir. járásbíróság felhív mindenkit, hogy abban az esetben, ha az eltűnt életbenlétéről, tartózkodási helyéről, halálának vagy eltűnésének körülményei­ről vagy a holtnaknyilvánítás szempontjából fontos egyéb körülményekről, így különösen arról lenne tudomása, hogy az eltűnt a fent jelzett időn túl még életben volt, azt e hirdetménynek a bíróságnál tör­ként kifüggesztésétől számított 60 nap alatt a bíró­ságnak jelentse be, mert ha a most megjelölt idő­pontig bejelentés nem érkeznék, a bíróság az egyéb­ként kiderített tények alapján fog a boltnaknyilvá­­nitás kérdésében határozni. Gödöllő, 1924. évi julius hó 21-én. A gödöllői kir. járásbiróság. 1966 Holtnaknyilvánitás. Pk. 1209/1924. szám. A pécs­­váradi kir. járásbiróság Boros Istvánná szül. Boris Éva pécsváradi lakos részéről a 300001922. I. M. sz. rendelet alapján előterjesztett kérelem folytán az állítólag hősi halált halt Boros István volt pécs­­váradi lakos holtnak nyilvánítása iránt az eljárást megindította. Az eltűnt neve Boros István, születési helye Hidas, születési ideje 1881 augusztus 18., szüleinek neve Jiéhai Boros János és neje szül. Petkó Éva, házas­pontja 1914 julius­­11., az a csapattest, melyhez az is­mert adatok szerint eredetileg beosztották, a cs. és kir. 23. gyalogezred, az a csapattest, melynél utol­jára teljesített szolgálatot, ugyanaz, katonai rend­fokozata közkatona, utolsó tábori postaszáma 105, az a hadiesemény, amely közben nyomaveszett, isme­retlen, eltűnésére vonatkozó egyéb adatok nincsenek. A kir. járásbíróság felhív mindenkit, hogy abban az esetben, ha az eltűnt életbenlétéről, tartózkodási helyéről, halálának vagy eltűnésének körülményei­ről, vagy a holtnaknyilvánítás szempontjából fontos egyéb körülményekről, így különösen arról lenne tudomása, hogy az eltűnt a fent jelzett időn túl még életben volt, azt e hirdetménynek a bíróságnál tör­tént kifüggesztésétől számított 60 nap alatt a bíró­ságnak jelentse be, mert ha a most megjelölt idő­pontig bejelentés nem érkeznék, a bíróság az egyéb­ként kiderített tények alapján fog a holtnaknyilvá­­nitás kérdésében határozni. Baja, 1924 április 30-án. A bajai kir. járásbiróság. 10107 Holtnaknyilvánitás. 713/2. 1924. szám. A hajdu­­szoboszlói kir. járásbiróság a Pap Istvánné Husdi Ágnes részéről a 28000/1919. I. M. számú rendelet alapján előterjesztett kérelem folytán az állítólag el­tűnt Pap István volt kábai lakos holtnak nyilvání­tása iránt az eljárást megindította és az eltűnt ré­szére ügygondnokul dr. Ungár József ügyvéd hajdu­­szoboszlói lakost rendelte ki. Az eltűnt neve Pap István, születési helye Kaba, szüleinek neve Pap József és Kiss P. Klára, házas­­társának neve Husdh Ágnes, gyermekének neve Gyula 15 éves, az eltűnt foglalkozása földmives, utolsó lakhelye Kaba, bevonult 1914 augusztus havá­ban, beosztották a 39. gyalogezredhez és ott szolgált mint gyalogos, utolsó tábori postaszáma 109., nyoma­veszett az olasz harctéren, állítólagos levele az olasz harctérről 1915 november 19-én kelt, azóta nyoma­veszett, Társának neve Boris Éva, lakik Pécsváradon, gyer­mekeinek neve István, József és Éva, az eltű­nt fog­lalkozása földmives, utolsó lakhelye Pécsvárad, in­gatlan vagyona van Pécsváradon, bevonulásának időpontja 1914 július vége, az a csapattest, melynél utoljára teljesített szolgálatot, a volt pécsi 52. gya­logezred, katonai rendfokozatú közlegény, utolsó tá­bori postaszáma 44. az a hadiesemény, amely közben nyoma veszett: az orosz harctéren Galacziában 1916 év nyarán fogságba esett és 1917 április 14-én a petrozawodzki kórházban elhalt. A kir. járásbiróság felhív mindenkit, hogy abban az esetben, ha az eltűnt életbenlétéről, tartózkodási helyéről, halálának vagy eltűnésének körülményei­ről, vagy a holtnaknyilvánítás szempontjából fontos egyéb körülményekről, így különösen arról lenne tudomása, hogy az eltűnt a fent jelzett időn túl még életben volt,­­azt e hirdetménynek a bíróságnál tör­tént kifüggesztésétől számított 60 nap alatt a bíró­ságnak jelentse be, mert ha a most megjelölt idő­pontig bejelentés nem érkeznék, a bíróság az egyéb­ként kiderített tények alapján fog a holtnaknyilvá­nítás kérdésében határozni. Pécsvárad, 1924 julius 29. A pécsváradi kir. járásbiróság. ■ 9975 Holtnaknyilvánitás. 968/2. 1924. szám. A nagy­kőrösi kir. járásbiróság közhírré teszi, hogy dr. Dezső János nagykőrösi ügyvéd által képviselt Bődi Jó­­zsefné Vida Mária nagykőrösi lakosnak a 28000/1919. I. M. számú rendelet 1—2. §-a és­­ a 30000/1922. I. M. számú rendelet alapján előterjeszett kérelem folytán az állítólag eltűnt Bődi József holtnak nyilvánítása iránt az eljárást megindította és az eltűnt részére ügygondnok kirendelését mellőzte. Az eltűnt neve Bődi József, születési helye Nagy­kőrös, születési ideje 1874 április 4., szüleinek neve néhai Bődi János és néhai Nagy Eszter, h­ázastársa­ A Mr. járásbiróság felhív mindenkit, hogy abban az esetben, ha az eltűnt életbenlétéről, tartózkodási helyéről, halálának vagy eltűnésének körülményei­ről, vagy a holtnaknyilvánítás szempontjából fontos egyéb körülményekről, így különösen arról lenne tudomása, hogy az eltűnt a fent jelzett időn túl még életben volt, azt e hirdetménynek a bíróságnál tör­tént kifüggesztésétől számított 60 nap alatt a bíró­ságnak jelentse be, mert ha a most megjelölt idő­pontig bejelentés nem érkeznék, a biróság az egyéb­ként kiderített tények alapján fog a holtnaknyilvá­nítás kérdésében határozni. Hajdúszoboszló, 1924. évi március hó 14-én. A hajdúszoboszlói kir. járásbíró­nak neve Vida Mária, lakik Nagykőrösön, gyerme­keinek neve kiskorú Bődi Julianna­­és Terézia, lak­nak Nagykőrösön, az etlant foglalkozása földmives­­napszámos, utolsó lakhelye Nagykőrös,­ vallása vei, bevonulásának időpontja 1915 január 7., az a csapat­test, amelyhez az ismert adatok szerint eredetileg beosztották, a m­. kir. 29. honvéd gyalogezred, utolsó tábori postaszáma 84., a hadiesemény, mely közben nyoma veszett 1915 júliusban, eltűnés­ére­­vonatkozó egyéb adatok: a róla utoljára érkezett hírek, érte­sítések 1915 július 31-én kelt levelezőlapon, mely sze­rint megsebesült­ . A kir. járásbíróság felhív mindenkit, hogy abban a­z esetben, ha az eltűnt életbenlétéről, tartózkodási helyéről, halálának vagy eltűnésének, körülményei­ről vagy a holtnaknyilvánítás szempontjából fontos egyéb körülményekről, így különösen arról lenne tudomása, hogy az eltűnt a fent jelzett időn túl még életben volt, azt e hirdetménynek a bíróságnál tör­tént kifüggesztésétől számított 60 nap alatt a bírd­­ságnak jelentse be, mert ha a most megjelölt idő­pontig bejelentés nem érkeznék, a bíróság az egyéb­ként kiderített tények alapján fog a holtnaknyilvá­nitás kérdésében határozni. Nagykőrös, 1924 augusz­tus hó 19-én. A nagykőrösi kir. járásbiróság. 10016 Holtnaknyilvánitás. Pk. 1787/1. 1924. szám. A­ bajai kir. járásbiróság Tóth Miklósné szül. Nagy Éva her­­czegszántói lakos részéről a 28000/1919. I. M. számú rendelet alapján előterjesztett kérelem folytán az állítólag eltűnt Tóth Miklós herczegszántói lakos holtnak nyilvánítása iránt az eljárást megindította és az eltűnt részére ügygondnokul Tomcsányi Sán­dor ügyvéd bajai lakost rendelte ki. Az eltűnt elve Tóth Miklós, születési helye Her­­czegszántó, születési ideje 1886 december 5., szülei­nek neve Tóth József és neje szül. Bognár Anna, lak­nak Herczegszántón, házastársának neve Nagy Éva, gyermekének neve Tóth József, lakik Herczegszán­­tón, az eltűnt foglalkozása földmives, utolsó lakhelye Herczegszántó, ingatlan vagyona a herczegszántói 950. számú betétbe!* Ingatlan, bevonulásának Idő­ Idézések. _ Idézés: 251/1924. hagy. szám. Néhai Szarka Lászlóné Zubor Zsuzsanna volt öcsödi lakó* hagyatékának tár­gyalására a határnapot 1924. évi december hó 1. napjá­nak délelőtti 9 órájára Szarvason levő hivatalos helyi­ségembe ezennel kitűzöm és erre Szilágyi Bálint isme­retlen helyen tartózkodó örökeit azzal a megjegyzéssel idézem meg, hogy abban az «hetben, ha a tárgya­láson személyesen vagy meghatalmazott által meg nem jelenne, a részére a gyámhatóság által kinevezett gond­nokkal fogom a tárgyalást megtartani és hogy perre utasítás esetében is, amennyiben képviseletéről nem gondoskodna, a gyámhatóság által kinevezett gondnok által fog képviseltetni. Szarvas, 1924. évi augusztus hó 27-én. Ifj. dr. Haviár Gyula, kir. közjegyzőhelyet­­tes, mint dr. Haviár Gyula szarvasi kir. közjegyzőnek a szegedi kir. közjegyzői kamara 76/1922. szám­i hatá­rozatával kirendelt állandó helyettese. 10225 Idézés: 96/1924. hagy. szám. Néhai Erdős András volt szedresi lakos hagyatékának tárgyalására a határ­napot 1924. évi december hó 3. napjának délelőtti 8 órájára Szekszárdon levő hivatalos helyiségembe ezen­nel kitű­zöm és erre Erdős Józsefet azzal a megjegy­zéssel idézem, hogy abban az esetben, ha a tárgyalá­son személyesen vagy meghatalmazott által meg nem jelenne, a részére a gyámhatóság által kinevezett gondnokkal fogják a tárgyalást megtartani és hogy perre utasítás esetében is, amennyiben képviseletéről nem gondoskodna, a gyámhatóság által kinevezett gondnok által fog képviseltetni. Szekszerű, 1924. évi augusztus hó 26. napján. Dr. Csányi László, kir. köz­jegyző, bírói megbízott, 10229 Idézés: 142/1924. l­szám. Néhai Horváth János volt földláki lakos hagyatékának tárgyalására a határ­napot 1924. évi november hó 30. napjának délelőtti 8 órájára Makóra, közjegyzői hivatalos helyiségembe ezennel kitűzöm és erre ismeretlen tartózkodás. Horváth György örököst azzal a megjegyzéssel idé­zem meg, hogy az esetben, ha a tárgyaláson szemé­lyeset­ vagy meghatalmazott által meg nem jelenne, a részére a gyámhatóság által kinevezett gondnok­kal fog a tárgyalás megtartatni és hogy perre uta­zítés esetében is, amennyiben képviseletéről nem gondoskodna, a gyámhatóság által kinevezett gond­nok által fog képviseltetni. Makó, 1924. évi augusz­tus hó 26. napján. Dr. Demkó Pál kir. közjegyző, bírói megbízott. 10219 Idézés: 8166/1924. szám. A nyíregyházi kir. járás­­bíróság közhírré teszi, hogy Busin Mihály felperes­nek Szemán Mihály alperes ellen ingatlan tulajdon­joga iránt indított perében a per felvételére és ér­demleges tárgyalására határnapot tűzött és felhívja a feleket, hogy 1924. évi szeptember bő 23. napján délelőtt 9 órakor hivatalos helyiségében (8. ajtószám alatt) jelenjenek meg, egyszersmind pedig Szemán Mihály alperes ismeretlen örökösei részére ügygond­nokul dr. Helmeczy István ügyvédet (lakik Nyír­egyházán) nevezte ki. A bíróság felhívja az alperest, hogy a fent meg­jelölt határnapon és órában személyesen vagy kép­viseletre jogosult és igazolt meghatalmazott által jelenjen meg, mert ellenkező esetben az ügygondnok fog helyette eljárni. Nyíregyháza, 1924 augusztus 23-án. A nyíregyházi kir. járásbiróság. 10222 Okíratmegsemmisítések. Okiratmegsemmisítés. 1977/1924. szám. f­ülöp Mást­, ton álmosdi lakos az áhnosdi marhalevélkezelő altéi. 29648/1922. 1720. jkvi szám alatt kiállított 1 drb 7 éves világos pej, kanca, 2 h. 1. kesely csillagos lováról szóló marhalevelét ismeretlen helyen elvesztette. Megsemmisítem. Nagyléta, 1924. évi augusztus 2-án. Dr Miskolczy főszolgabíró. 10181 Okiratmegsemmisités. 4690/1924. szám. Tankó Mátyás patosfai lakosnak 1913 márciusi zsemlyeszerü tehené­ről szóló marhalevele elveszett. Megsemmisitend. Szigetvár, 1924 augusztus 23. Főszolgabíró. 10230 Okiratmegsemmisités. 3158/1924. esim. Lingl János endrőcsi lakosnak 1922. évi áprilisi sárga ménes 1992. évi márciusi sárga kancáról szóló marhalevelei elvesz­­tek. Szigetvár, 1924. évi augusztus hó 23. napján. Főszolgabíró, 10231 Okiratmegsemmisités. 3692/1924. szám. Zsófi litván patosfai lakosnak 1910. májusi per, csillagos kancáról, 1918. januári pirostarka tehénről, 1914. augusztusi vöröstarka tehénről marhalevelei elvesztek. Megsem­­misittetik, Szigetvár, 1924. augusztus 23-án. Főszolga- Mró. 30232 Pályázat. Pályázat: 10829/1924. szám. Székesfehérvár szab. kir. város tanácsa, mint a székesfehérvári közs. Árpádházi Boldog Margit leánygimnázium f­enn­tartó hatósága két tanári állásra pályázatot hirdet, még pedig: egy német-francia szakos és szabadkézi­rajz szakos helyettes vagy rendes tanári állásra. Az állásokat 1924 szeptember­ei-én kell elfoglalni. Pályázhatnak nők és férfiak. A m­. kir. vall­ás- és közoktatásügyi minisztérium. 1920 április 24-én kelt 104495/1920. V. számú rendelete értelmében, előny­ben részesülnek — egyenlő személyi és tanulmányi képesítés esetén­ — a megszállott területről mene­külő tanerők. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium 1236/ 1918. számú rendelete szerint a k. állami fizetéski­egészítés szempontjából minden oly rendes tanári szolgálat beszámíttatik, amelyet a pályázó állami vagy oly nem állami középiskolá­nál töltött el, amely az állami fizetéskiegészítést élvező intézetek közé fel van véve. A tanárokat az intézet szervezeti szabályrende­lete értelmében a városi tanács választja s állásuk­ban a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszté­rium erősíti meg. A megválasztottak állása egy évig ideiglenes. A tanárok fizetése teljesen azonos... az állami kö­zépiskolai tanárok mindenkori fizetésével. Az egyes fizetési osztályokba és fokozatokba való előlépés, a kérpótlékok megállapítása s a helyettes tanárnak rendes tanárrá választása ügyében­ követett rend az irányadó. s­­ A szabályszerűen (születési, anyakönyvi kivonat, házassági bizonyítvány, oklevél vagy vizsgálati ér­tesítő, működési bizonyítvány) felszerelt kérvénye­ket Székesfehérvár szab. kir. vári® tanácsához kell beküldeni 1924 Szeptember 5-ig. Később érkező pá­lyázatok nem vétetnek figyelembe. Székesfehérvár, 1924 augusztus 26-án. Dr. Zavaros­ Aladár­­polgármes­ter. 10168 Vegyes hirdetmények.­­ — _____ ______.— ... Hirdetmény. Pk. 11071/1924. szám. A pestvidéki kir. törvényszék az 1874. évi XXXV. t.­e. 15. §-a ér­telmében közhírré teszi, hogy dr. Balassa Lajos ócsai kir. közjegyző működését Vcsán 1924. évi augusztus hó 21-én megkezdte. Budapest, 1924. évi augusztus hó 22-én. A pestvidéki kir. törvényszék. 10195 Hirdetmény. Pk. II. 189831/4. 1923. szám. A buda­pesti központi kir. járásbiróság közhírré teszi, hogy özv. Bulyovits Istvánné szül. Józsa Jusztina buda­pesti (VI., Öv­ utca 212.) lakos a Budapest székesfő­városban 1923 november 21. napján végrendelet hát­rahagyása nélkül elhalt néhai Bulyovits István volt budapesti lakos után maradt örökség tárgyára, jele­sül : Budapest főváros pesti részének 10667. sz. tkvi betétében 1959, 1961, 1962, 19623/a és c/69. hrsz. alatt 473.20 négyszögöl kiterjedésű ingatlan vagyonra örö­kösödési bizonyitvány kiadását kérte. A kir. járásbiróság az 1894 : XVI. t.­e. 100. §-ai alap­ján felhívja mindazokat, akik a fent megjelölt ha­gyatékra mint örökösök kö­teles részre jogosítottak vagy utóörökösök igényt támasztanak, hogy igényei­ket a hirdetménynek a hirdetési táblán kifüggesz­tése — a Budapesti Közlönyben közzététele — napját követő naptól számitott 45 nap alatt a kir. járásbiró­ságnál jelentsék be, mert ellenkező esetben a kir. já­rásbiróság az örökösödési bizonyitvány kiadását a kérvény alapján fogja elrendelni. Budapest, 1924. évi julius hó 26-án.­­'A budapesti központi kir. járás­biróság. 10200 Hirdetmény. Pk. II. 180679/3. 1924. szám. A buda­pesti központi kir. járásbiróság közhírré teszi, hogy özv. Koch Antalné szül. Dabis Natália budapesti •­5/1., Aradi­ utca 52/b. I. emf. Budknet szó*

Next