Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1928. március (62. évfolyam, 50-75. szám)

1928-03-01 / 50. szám értesítője

, többet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becs­­áron alul is, el fogom adni. Cegléd, 1928. évi február hó 23. napján. Dr. Szentmiklósy László, kir. bír. végre­hajtó._____________________________________________2802 Árverés. 18824/1927. tkvi szám. Rotschild Hermanm végrehajtatóinak Sachs Jenő végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 560 pengő tőkekövetelés és járu­lékai behajtása végett a pestvidéki kir. járásbíróságnak területén levő, Páty községben fekvő s a pátyi 3. sz. tkvi betétben, A. I. 1—2. sorszám, 314. és 315. helyrajzi szám alatt foglalt ház, udvar és szántóból álló ingat­lanból Sasclis Jenő nevén álló felerész illetőségre, a C. 1. sorszám alatt bejegyzett szolgalmi jog érintetlenül hagyása mellett 1250 pengő kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1928. évi március hó 27. napján, délelőtt 10 órakor Páty községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlant a kikiáltási ár két­harmadánál alacsonyabb áron eladni nem lehet. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881. évi LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal szá­mított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél le­tenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helye­zéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek át­adni és az árverési feltételeket aláírni (1881 : LX. t.-c. 147., 150., 170. §§.; 1908 : XLI. t.-c. 21. §.). Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908. évi XLI. tc. 25. §.) Budapest, 1927. évi december hó 19. napján. A pestvidéki kir. járás­­bíróság, mint telekkönyvi hatóság.­­ 1933 Árverés. 3351/1927. tkvi sz. Herceg Windisch-Graetz Lajos budafoki pincészete bej. cég végrehajtatának Kupfer Lajosné szül. Freund Hermin végrehajtást szen­vedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 414 pengő 60 fillér tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a salgótar­jáni kir. járásbíróság területén levő, Karancsapátfalva községben fekvő s a karancsapátfalvai 66. sz. telek­­könyvben, A. I. 1. sorszám, 16. srszám alatt foglalt in­gatlan (kocsma, telek, ház) végrehajtást szenvedett ne­vén, B. 5. és 7. alatt vezetett 3/7-ed illetőségére, 1920 pengő, az ugyanottani 156. sz. telekkönyvben, A. I. 1. sor­szám, 37. srszám alatt foglalt ingatlan (ház, beltelek) végrehajtást szenvedett nevén B. 5. 7. alatt vezetett 3/7-ed illetőségére 120 pengő kikiáltási árban elren­delte. Az árverést 1928. évi március hó 23. napján, délelőtt* 10 órakor Karancsapátfalva községházánál fogják meg­tartani. Az árverés alá kerülő ingatlanokat a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron eladni nem lehet. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881. évi LX. t.­e. 42. §-ában meghatározott árfolyammal szá­mított óvadékképes értékpapírokban a kiküldöttnél le­tenni, vagy a bánatpénznek előleges birói letétbehelye­­zéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek át­adni és az árverési feltételeket aláírni. (1881 : LX. t.-c. 147., 150., 170. g-al; 1908 : XLI. t.-c. 21. q.) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapí­tott bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalé­káig kiegészíteni. (1908. évi XLI. tc. 25. §.) Salgótarján, 1928. évi január 10. napján. A salgótarjáni kir. járás­bíróság, mint telekkönyvi h­­óság. F 1012 Árverés. 2470/1927. tkvi szám. Az Országos gazdakör tagjainak áruforgalmi szövetkezete budapesti bel. cég végrehajtatának Somoskői András somoskői lakos végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyé­ben a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 246 pengő 76 fillér tőkekövetelés és járulékai behajtása vé­gett a salgótarjáni kir. járásbíróság területén levő, So­moskőújfalu községben fekvő s a Somoskőújfalui 811. számú telekjegyzőkönyvben, A. I. 1—3. sorszám, 1536., 1741., 1759. hrszám alatt foglalt ingatlanok (kert és szántók), végrehajtást szenvedett nevén, B. 5. alatt vezetett illetőségre 120 pengő; az ugyanottani 815. sz. telekjegyzőkönyvben, A. -1 1. sorsz., 1859. hrszám alatt foglalt ingatlan (szántó) végre­hajtást szenvedett nevén, B. 4. alatt vezetett illető­ségre 200 P; az ugyanottani 203. sz. telekjegyzőkönyvben, A 1.­1. sorszám, 1538. srszám alatti ingatlan (ház, udvar és kert), végrehajtást szenvedett nevén, B. 19. alatt veze­tett illetőségre 200­0; végül az ugyanottani 131. sz. tjkönyvben, A. I. 2. és 17. sorszám alatt foglalt ingatlan (kert és aránylagos illetmény a 159. számú telekjegyzőkönyvben, kö­zösből) vhajtást szenvedett nevén vezetett illetőségre 300 pengő kikiáltási árban és pedig a somoskőujfalui 203. sz. telekjegyzőkönyvben foglalt ingatlan illetőségre, C. 4. alatt özv. Somoskői Istvánná szül. Csirke Rozália javára bekebelezett özvegyi haszonélvezeti jog fenntartása mel­lett elrendelte. Az árverést 1928. évi április hó 17. napján, délelőtt 10 órakor Somoskő községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlanokat a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron eladni nem lehet. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben vagy az 1881. évi LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni vagy a bánatpénznek előleges birói letétbehelye­­zésérő­ kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek át­adni és az árverési feltételeket aláírni. (1881 : LX. t.-c. 147., 150., 170., §-ai ; 1908 : XL. t.-c. 21. §.). Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, kölcses nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig ki­egészíteni. (1908. évi XLI. tc. 25. §.) Salgótarján, 1927. évi december hó 28. napján. A salgótarjáni kir. járás­bíróság, mint telekkönyvi hatóság. F 1916 Árverés. 10009/1927. tkvi szám. Apátiai József ügyvéd által képviselt pestújhelyi Hitelszövetkezet, mint az O. K. H. tagja végrehajtatának Kováts Pál pestújhelyi lakos végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 240 pengő tőkekövetelés és járulékai behajtása végett az újpesti kir. járásbíróság területén levő, Pestújhely, községben fekvő s a pestújhelyi 1410. sz. betétben, A. + 1. sorszám, 2090. srszám alatt felvett, Kováts Pál nevén álló ingatlanra 8000 pengő kikiáltási árban el­rendelte. Az árverést 1928. évi március hó 27. napján, délelőtt 10 órakor Pestújhely községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási ár kéthar­madánál alacsonyabb áron nem adható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben vagy az 1881. évi LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni vagy a bánatpénznek előleges birói letétbe­helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. {1881. évi LX. t.-c. 147., 150. és 170. §-ai; 1908. évi LX. t.-c. 21. §.) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet telt, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908. évi XLI. tc. 25. §.) Újpest, 1927. évi október hó 18. napján. Az újpesti kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 2893 Árverés. 4137/1927. tkvi szánt. Horváth és Ehrenthal budapesti bej. cég végrehajtatónak Sebőn Mátné szül. Piesmann Janka nagydorogi lakos végrehajtást szen­vedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 2030 pengő 31 fillér tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a paksi kir. járásbíróság területén levő, Nagydorog községben fekvő, a nagydorogi 685. számú telekkönyvi betétben, A. I. 1—2. sorszám, 446., 447. srszám, 197/b. 6. 1. sz., udvar, kert ingatlanra, 1600 pengő kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1928. évi március hó 2. napján, délelőtt fél 12 órakor Nagydorog községházánál fogják megtar­tani. Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási ár kéthar­madánál alacsonyabb áron nem adható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben vagy az 1881. évi LX. t. c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni vagy a bánatpénznek előleges birói letétbehelye­zéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek át­adni és az árverési feltételeket aláírni. (1881 :LX. t.-c. 147., 150., 170. g-al. 1908 : XLI. t.-c. 21. §.) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa igért ár ugyanannyi százalékáig ki­egészíteni. (1908. évi XLI. te. 25. §.) Paks, 1927. évi november hó 17. napján. A paksi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 2891 Árverés. 774/615. vh. szám. Alulirott bírósági végre­hajtó az 1881. évi LX. tc. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszem, hogy dr. Pártos Mihály ügyvéd javára 64 pengő és jár., csatlakoztatott dr. Fü­lep Dezső ügy­véd javára 100 pengő és jár. erejéig a Belvárosi taka­rékpénztár rt. végrehajtató javára 137 pengő és jár. erejéig végrehajtást szenvedő ellen 64 pengő tőkére, ennek 1927. évi augusztus hó 1. napjától járó,10 százalé­kos kamatai és eddig összesen 22 pengő 50 fillérben megállapított költségek erejéig, — amennyiben a köve­telésre időközben részfizetés történt, annak beszámítá­sával — a sárospataki kir. járásbíróság Pk. 5832/1927. szám­i végzése folytán a végrehajtást szenvedőnél 1927. évi december 11ó 6. napján bíróikig lefoglalt és 1360 pengőre becsült ingóságokra az árverés elrendeltetvén, — a felü­lfoglaltatók követelése erejéig is, amennyiben azok törvényes­ zálogjogot nyertek volna — és annak Sárospatakon, a Rákóczi­ utcában, adós lakásán leendő megtartására 1928. évi március ha­d-ik napjának dél­utáni 5 óráját tűzöm ki, amikor a foglalás alatt lévő bútorok, zongora, könyvek és egyéb ingóságok a leg­többet ígér­nek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is, el fognak adótni. Az árverési vevő a vételáron felül a vételi illetéket és forgalmi adót is megfizetni köteles. A törvényes határidő a hirdetménynek a bíróság táb­láján való kifüggesztését követő naptól számoltatik. Sárospatak, 1928. évi február hó 10. napján. Hazay Béla, kir. kir. végrehajtó. 2858 * 1­2 * Árverés: 47/1928. ügyszám. Dr. Sárkány Ferenc buda­pesti (IV., Váci­ u. 9.) ügyvéd által képviselt Jakabfy Dezső pusztaecsegi lakos megkeresésére folyó évi már­cius hó 5. napján, délelőtt fél 12 órakor közbejöttem­mel, a Jakabfy Dezső ur pusztaecsegi gazdaságában (Szolnok megye) az 1875. évi XXXVII. tc. 352. §-a alap­ján megtartandó árverésen a legtöbbet ígérőnek el fog­nak adatni a Jakabfy Dezső által Arany Sándor abádszalóki lakosnak eladott, — de általa át nem vett, következő kenderfeldolgozógépek éspedig: 1. egy darab 20, egyenként 113 centiméter hosszú hengerből álló kendertörőgép, kikiáltási ára 5000 P; 2. 14 tiloló állás, kikiáltási ára 3000 pengő. Az áruk a kikiáltási áron alul is el fognak adatni. A vételi illetéket a vevő viseli, aki az árukat nyom­ban átvenni köteles akként, hogy azokat az eladó a vevő részére Pusztacseg vasútállomásra szállítja s ott vagonba rakatja. Kisújszállás, 1928. évi február hó 24. napján. Dr. Ürley Dénes, kir. közjegyző. F 1915 Árverés. 2290/1927. vht. szám. Alulirott bírósági végre­hajtó az 1881. évi LX. tc. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a beretyóujfalui kir. járásbíróság­nak 1921. évi 3090. számú végzése következtében dr. Dudás Dániel kecskeméti ügyvéd által képviselt Paksi István és Társa kecskeméti lakosok javára 3555 pengő 56 fillér s járulékai erejéig 1924. évi május hó 16-án és más alkalmakkor foganatosított kielégítési végre­hajtás útján le- és felülfoglalt és 10.184 P 4­ 6929 P + 13.440 P-re becsült következő ingóságok,­­úgymint: gazdasági állatok, eszközök, takarmány, bútorok, stb. nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a berettyóújfalui kir. járásbíróság 1924. évi 2290/20. számú végzése folytán 240 pengő tőkekövetelés, ennek 86­­ kamatai és eddig összesen 194 pengő 24 fillérben biróilag már megállapított költ­ségek erejéig, Toldon, a Puskás-féle tanyán leendő meg­tartására 1928. évi március hó 10. napjának dél­előtti 9 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is, el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felü­lfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyer­tek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Berettyóújfalu, 1928. évi február hó 9. napján. Dr. Tibély Elemér, kir. kir. végrehajtó. 2855 Árverés. 1199/1928. tkvi szám. Apják­ Aladár végre­hajtatónak Farkas Sándor végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 20 pengő tőkekövetelés és járulé­kai behajtása végett a békéscsabai kir. járásbíróság te­rületén levő, Békéscsaba r. t. városban fekvő s a bé­késcsabai 8156. számú betétben, A. I. 1. sorszám, 3318. srszám alatt foglalt, 233 és 3­10 négyszögöl területű, végrehajtást szenvedett nevén álló Földváry­ u. 13. sz. ház és udvarra 6000 pengő becsértékben, mint ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1928. évi június hó 11. napján, délelőtt 9 órakor a telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében (Árpád-sor 4., ajtó 9.) fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881.­ évi LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számitott óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni vagy a bánatpénznek előleges birói letétbe­helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881. évi LX. t.-c. 147., 150., 170. §-ai; 1908. évi XL. t.-c. 21. §.) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig ki­egészíteni. (1908. évi XLI. tc. 25. §.) Békéscsaba, 1928. évi február hó 17. napján. A békéscsabai kir. járásbíró­ság, mint telekkönyvi hatóság. 2841 Árverés. 293/1928. tkvi szám. Steiner Lipót és t. végrehajtatóknak Soós Györgyné Doncsecs Rozália vég­rehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság utóajánlatra az újabb árverést 510 pengő tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a szentgotthárdi kir. járásbíróság területén levő, Csö­­rötnek községben fekvő s a csörötneki 229. számú te­lekjegyzőkönyvben A. + 131/a. hrszám, 127. házszámú ingatlanra 7300 pengő; az ugyanottani 238. számú te­lekjegyzőkönyvben, A. + 174. hrszámú ingatlan egy­­hatod részére 132 pengő; az ugyanottani 188. szám­i telekjegyzőkönyvi A. + 250/d. hrsz. ingatlan egytizen­­ketted részére 68 pengő 20 fillér; az ugyanottani 565. számú telekjegyzőkönyvi A. -1­­491/a. hrsz. ingatlan egyhatod részére 55 pengő; az ugyanottani 71. szám­i telek jegyzőkönyvi 418/a, 419-a, 830-a, 145-b, 146-a, 170, 171/a, 275-c, 276-b, 460, 490, 529-a, 529/b, 606-b, 607-a, 643/b, 644-a. és 860-b. hrsz. ingatlanok egyhatod ré­szére 616 pengő kikiáltási árban elrendelte. Az árverés a 131/a. hrsz. ingatlanra özv. Marton Pé­terné Herceg Julia javára bekebelezett lakhatási jog, a többi ingatlanra pedig az özv. Doncsecs Ferencné szül. Kardos Éva javára bekebelezett özvegyi jog fenntartása mellett foganatosítandó. Az árverést 1928. évi március hó 19. napján, délelőtt 10 órakor a telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlanok a kikiáltási árnál alacsonyabb áron nem adhatók el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben vagy az 1881. évi LX. t.­c. 42. íj­ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni vagy a bánatpénznek előleges birói letétbehelye­zéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek át­adni és az árverési feltételeket aláírni. (1881. évi LX. te. 147., 150. és 170. §-ai; 1908. évi XL. te. 21. §.) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig ki­egészíteni. (1908. évi XLI. tc. 25. §.) Szentgotthárd, 1928. évi február hó 5-én. A szentgotthárdi kir. járás­bíróság, mint telekkönyvi hatóság. 2861 A Budapesti Közlöny Hivatalos ÉRTESÍTŐJE 1928 március 1.

Next