Budapesti Közlöny, 1932. augusztus (66. évfolyam, 173-196. szám)

1932-08-03 / 174. szám

. Idegen állampolgárok, amennyiben kellő előképzettséggel bírnak, erkölcsileg kifogásta­lanok, a fentebb említett zárt létszámon felül is felvehetők, feltéve, hogy ezáltal a magyar­honos jelöltek kellő kiképzése hátrányt nem szenved. A Bizottság elnöke a felvételi kérvények be­adási ideje és alakiságaira nézve kellő időben a Budapesti Közlönyben és a m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium Hivatalos Közlö­nyében pályázati hirdetményt tesz közzé. A Bizottsághoz intézett írásos folyamodvány­­beadási ideje, alakiságai és a szükséges csatol­mányai ügyében az alábbiak szerint kell el­járni : a) a folyamodványok augusztus hó 15. és 30. között nyújtandók be a Bizottság elnökéhez és a folyamodványhoz a következő eredeti okmá­nyokat kell csatolni : 1. születési bizonyítvány, 2. középiskolai érettségi bizonyítvány, 3. ható­sági (vagy hatósági orvos által láttamozott) orvosi bizonyítvány a folyamodónak a pályára való alkalmas voltáról és himlőoltási bizonyít­vány, 4. erkölcsi bizonyítvány folyamodó nem­­zethűségéről és erkölcsi megbízhatóságáról, 5. ha a folyamodó hadiárva, annak hatósági igazolása, 6. ha a folyamodó atyja harctéri szolgálatot teljesített, a Károly-csapatkereszt elnyerésének igazolása, 7. közhatósági bizonyít­vány folyamodó szüleinek foglalkozásáról és vagyoni helyzetéről, 8. szülői (vagy gyámi) beleegyezés , b) a folyamodvánnyal egyidejűleg 15 % fize­tendő be a Bizottsághoz kezelési költségekre. A folyamodók nemzethűségét és erkölcsi megbízhatóságát igazoló erkölcsi bizonyítványt azok számára, akik valamely hazai középisko­lából közvetlenül óhajtanak a gyógyszerészi pályára lépni, annak a középiskolának igaz­gatója állítja ki, amely iskolának a folyamodó az érettségi vizsga letételekor hatáskörébe tarto­zott. A­ magyarországi egyetemekről vagy fő­iskolákról közvetlenül átlépő egyének nemzet­­hűségét az illető egyetem vagy főiskola által kiadott távozási bizonyítvány tanúsítja. Azok­nak, akik nem esnek az előző két rendelkezés alá, a nemzethűségét és erkölcsi megbízható­ságát állandó lakhelyük illetékes politikai ható­ságától (városban a rendőrkapitányságtól, köz­ségekben az elöljáróságtól) a legújabb kerettel kiállított erkölcsi bizonyítvánnyal kell igazol­niuk. Idegen állampolgárok erkölcsi kifogástalan­ságát az általuk bemutatott okmányokból a Bizottság saját hatáskörében állapítja meg. A beérkezett kérvényeket az elnök a Bizott­ság tagjai között osztja szét, akik javaslatukat szeptember hó 15-ig a Bizottság elnökéhez visszajuttatják. A kérvények felett a Bizottság teljes ülésben,­­— legkésőbb szeptember hó 25-ig­­— az alábbi­akban részletezett rendelkezések figyelembe­vételével végérvényesen határoz. A kijelöléskor figyelemmel kell lenni nem csupán a nemzethűség, az erkölcsi megbízható­ság követelményeire és a megelőző tanulmányi eredményekre, hanem arra is, hogy elsősorban lehetőleg a hadiárvák és a gyógyszerészeknek, valamint a harctéri szolgálatot teljesítetteknek és a közalkalmazottaknak gyermekei nyerjenek engedélyt és hogy a kijelöltek száma az egyes törvényhatóságok között is lehetőleg arányosan oszoljék meg. Külföldön, vagy engedély nélkül megkezdett gyógyszerészgyakornoki szolgálat a pályára lépésre szerzett jogot egyáltalán nem biztosít. A benyújtott kérvényekre vonatkozó bizott­sági döntést az elnök az érdekeltekkel írásban (postán elküldve) közli, illetve az engedélyt nyertek részére Törzslapot állít ki. A megadott engedély érvényét veszti, ha a kiállítás napjától számított hat hónapon belül az illető azt igénybe nem veszi, illetve gyakor­noki működését valamely jogosított gyógyszer­­tárban ezidő alatt meg nem kezdi. 4. §• A g­­j­ógy­szerés­zgyakorn­okok nyilvántartása. A gyógyszerészgyakornokok állandó nyilván­tartása végett a Bizottság elnöke az engedélyt nyert gyakornokjelölt részére törzslapot állít ki 2 példányban, melyek közül az egyik a Bizott­ságnál marad és a másik a jelöltnek adatik át. A jelölt a gyógyszertárba való belépést saját törzslapján a tiszti főorvossal igazoltatni, majd a törzslapot láttamozás céljából a Bizottság­nak beküldeni és láttamozás után azt meg­őrizni tartozik. A gyógyszerészgyakornokká való felvétel csak akkor válik véglegessé, ha azt a Bizottság a bemutatott törzslap láttamo­­zásával tudomásul vette. Ha a gyakornok eset­leg helyét változtatja, kilépését, valamint új helyre való belépését (a gyógyszertár felelős vezetőjének megváltozása helyzetváltozásnak tekintendő) ugyancsak a törzslapon az illeté­kes tiszti főorvossal igazoltatni tartozik. Min­den ilyen esetben a törzslapot a Bizottságnak láttamozás céljából bemutatni tartozik. A tiszti főorvosi igazolásokat a Bizottság előadója a törzslapnak a Bizottságnál őrzött házipéldá­nyába átvezeti. A gyógyszerészgyakornok a gyakornoki vizsgára való jelentkezéskor törzs­lapját a gyógyszerészgyakornoki vizsgálóbizott­ság elnökének bemutatni köteles. Az illetékes törvényhatóság tiszti főorvosa a gyógyszerészgyakornokok nyilvántartásának céljából, csak annak a jelentkezését fogadhatja el és igazolhatja, aki a Gyógyszerészgyakornoki Kijelölő Bizottságtól engedélyt kapott a gyógy­szerészi pályára való lépésre. 5. §. A felelős gyógyszertárvezetők gyakornok­­tartási joga. A felelős gyógyszertárvezető gyakornokot csak akkor vehet fel és tarthat, ha a m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztertől nyert engedély alapján gyakornoktartásra jogosítva van. A gyakornoktartási jogosítvány iránti kér­vény az illetékes törvényhatóságnál nyújtandó be, mely azt a tiszti főorvosi véleménnyel ellátott javaslatával felterjeszti a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszterhez. A m. kir. vallás­os közoktatásügyi minisztertől megadott jogosít­vány visszavonásig érvényben marad. A jogosítvány megvonásáról a 105.597/1912. szám­i V. K. M. rendelettel kibocsátott „Szabály­zat a gyógyszerészgyakornokok kiképzése és a gyógyszerészsegédi idő tárgyában“ 13. §-ának b) pontja intézkedik. Ugyane rendelet 2. §-a szabályozza a gyógy­szertárban alkalmazható gyakornokok számát. 11. §• A Bizottság teljes ülése. A Bizottság évenként legalább kétszer teljes ülést tart, egyet (vagy többet) a kijelölések meg­­ejtése végett és egyet a gyógyszerészi pályára a következő tanévben felvehetők létszámának megállapítása céljából. Az elnök a teljes ülést többször is összehív­hatja, azonban a m. kir. vallás- és közoktatás­­ügyi miniszter vagy a Bizottság tagjai felének kívánságára összehívni tartozik. A teljes ülésen minden tag köteles résztvenni s arról csak indokolt esetben maradhat el. A teljes ülés határozatait szótöbbséggel hozza, szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. Egy tag kívánságára a szavazás titkos. Határozatképességhez a tagok felének jelen­léte szükséges. Az ülésről felvett jegyzőkönyvek a V. K. M.­­hez felterjesztendők. 7. 8-Az elnök és az előadó. A Bizottság élén az elnök áll. Az elnök a be­érkezett felvételi kérvényeket kiosztja a Bizott­ság tagjai között, vezeti a Bizottság teljes üléseit, összehívásukról gondoskodik. Szavazategyenlő­ség esetén szavazata dönt. Képviseli a Bizott­ságot a m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisz­terrel és a hatóságokkal szemben. Az elnököt akadályoztatása esetén a két mi­nisztériumot képviselő bizottsági tag rangidő­sebbje helyettesíti és e minőségében mindazokat a jogokat gyakorolja, melyek az elnököt meg­illetik. Az előadó­ — az elnökkel egyetértőleg. — végzi a Bizottság adminisztratív teendőit. A bi­zottsági tagoktól véleményezett kérvényekről összefoglaló javaslatot terjeszt a Bizottság teljes ülése elé; részt vesz a Bizottság rendes munkás­ságában, fogalmazza a Bizottság kimenő ügy­iratait, őrzi és kezeli a Bizottság irattárát és pénztárát. Az előadót akadályoztatása esetén az elnöktől felkért bizottsági tag helyettesíti. A gyors intézést kívánó, kisebb fontosságú vagy olyan ügyeket, melyekben a Bizottság fel­fogása kellőkép ismeretes, az elnök az előadó­val együtt elnöki hatáskörben intézi és a Bizott­ságnak utólag bejelenti. 8. §. A Bizottság tagjai A bizottsági tagok részt vesznek a Bizottság munkájában. Javaslatot tesznek a részükre ki­osztott kérvényekre nézve és a teljes ülésen az ezek feletti döntés meghozatalakor szavazati joggal bírnak. Minden bizottsági tagnak jogában áll a teljes ülésen indítványt tenni és azt megokolni. 9. §. A kezelési díjak felhasználása és elszámolása. A felvételi kérvényekkel egyidejűleg befizetett 15 %-nyi kezelési díjakból befolyt összegből fedezendők a m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztertől külön rendeletben megállapítandó tiszteletdíjak és munkadíjak, valamint a fel­merülő adminisztratív költségek. A kezelési díjak felhasználásáról a Bizottság évente elszá­molást mutat be a m kir. vallás- és közoktatás­­ügyi miniszternek, ki az esetleg mutatkozó feles­legek felhasználására nézve a Bizottság meg­hallgatása után határoz. 10. §. E rendelet a kihirdetés napján lép életbe és ezzel egyidejűleg a „Magyarországi Gyógy­szerészegyesület kebelében alakult Numerus Glausus Bizottság“-ra vonatkozó 1921. évi 104.895. szám alatt és az 1924. évi 8286. szám alatt kibocsátott rendeletek hatályukat vesztik, Budapest, 1932. évi julius hó 20-án. Dr. K­ara­fiát­h Jenő s. k. m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter. BUDAPESTI KÖZLÖNY 1932 augusztus 3. 829/1931—1932. et. sz. Pályázati hirdetmény. A debreceni m. kir. Tisza István Tudomány­egyetem altiszti létszámában 10 altiszti állásra a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 1931. évi november hó 12-én 8777/1931. IV. szám alatt kelt felhatalmazása alapján pályá­zatot hirdetek. — Pályázat alá kerül 1 szak­­altiszti és 9 II. osztályú altiszti állás. "Az 1931 : III. t.-c. rendelkezése szerint az állások felerészben igazolványos altisztekkel töltetnek be, természetesen csak abban az eset­ben, ha a pályázók a pályázati feltételeknek egyébként is megfelelnek. A már szolgálatban álló kisegítő szolgáknak a m. kir. vallás- és köz­oktatásügyi miniszter úr 1908. évi augusztus hó 24-én 3624/el­. szám­ú rendeletével közzétett minisztertanácsi határozat 4. pontjának alkal­mazásával minden más pályázóval szemben elsőbbségi joguk van. Felhívom mindazokat a 42. életévet még be nem töltött magyar állampolgárokat, akik a be­töltendő állásokra pályázni óhajtanak, hogy magyar állampolgárságukat vagy az opciót, élet­korukat, nyelvismereteiket, iskolai képzettségü­ket, családi és egészségi állapotukat, előző szol­gálataikat, hadkötelezettségi, a még szolgálatban nem állók erkölcsi bizonyítványt és egyéb sze­mélyes viszonyaikat feltüntető hiteles okmá­nyokkal felszerelt kérvényeiket, az állami szol­gálatiján állók közvetlen felettes hatóságaik útján, más pályázók pedig közvetlenül a debre­ceni m. kir. Tisza István Tudományegyetem Rectori Hivatalában, a Rector Magnificushoz címezve (2­0 okmánybélyeggel vagy szegény­ségi bizonyítvánnyal ellátva), a pályázati hirdet­ménynek a Budapesti Közlönyben történt har­madszori megjelenésétől számított 30 nap alatt nyújtsák be.

Next