Budapesti Közlöny, 1934. november (68. évfolyam, 247-269. szám)

1934-11-03 / 247. szám

1934 november 3. Budapesti Közlöny Magyar királyi államvasutak igazgatósága. F. 62.010/1934. F. III. szám. Hirdetmény. 1935. évi január hó 1-től, új bérlet esetén pedig a kocsik jegyzőkönyvi átadása napjától, 1935., 1936., illetve 1937. évi december hó 31.-ig egy, kettő, illetve három naptári évre terjedő időtartamra különféle raksúlyú ásvány­olaj és termékei, szesz-, szörplé- és kátrány­­szállításra alkalmas tartánykocsikat, továbbá a felek által borszállító hordókkal, vagy hal­­szállító berendezésekkel való felszerelésre al­kalmas fedett, vagy nyitott kocsikat, valamint élelmiszer- és tejszállításra alkalmas hűtőkocsi­­kat, végül ketrecekkel felszerelt baromfiszállító kocsikat fogunk magyar közigazgatás alatt álló területen bejegyzett cégeknek bérbeadni. A kifejezetten belföldre rendelt élelmiszerek és tej szállítása céljából bérelt hűtőkocsik csakis magyar közigazgatás alatt álló területre rendelt küldemények továbbítására használha­tók. A többi kocsi bármely külföldi államba fel­használható, azonban a pályázatban már elő­zetesen be kell jelenteni azt, hogy a bérbe­veendő kocsikat mely államokba rendelt külde­ményhez kívánja a bérlő felhasználni. I. A szerződés feltételeinek lényegesebb pontjai : 1. A bérösszeg folytatólagos bérletnél 1935., 1936., illetve 1937. évi január hó 1-jét, új bér­let esetén pedig a kocsik jegyzőkönyvi átadása napját, követő három napon belül esedékes. Ha bérlő a bérösszeget központi főpénztá­runkba a megjelölt időben le nem fizeti, a bér­let negyedik napjától számítandó, a magyar királyi állami jegyintézet által megállapított mindenkori kamatlábbal azonos késedelmi ka­matokat kell a bérösszeg után fizetni. Az évi bért a következő összegekben állapít­juk meg : A. Tartánykocsik után tonnánként: a) szesz szállításra béreltekért ötvenkettő aranypengő 20 fillér, b) ásványolaj és termékei, továbbá szörplé és kátrány szállítására béreltekért Negyven aranypengő 60 fillér. Minthogy a bérbeadható tartánykocsikból 15 tonna raksulyu kocsik csekély mennyiség­ben állanak rendelkezésünkre, felhívjuk az ajánlattevőket, hogy ajánlataikban kifejezésre juttatni szíveskedjenek azt is, hogy abban az esetben, ha 15 tonna raksulyu tartánykocsik már rendelkezésre nem állanak, úgy 10, 12,5 és 13 tonna raksulyu kocsik bérbeadását is igénylik. B. A felek által borszállító hordókkal vagy halszállító berendezéssel való felszerelésre al­kalmas fedett és nyitott kocsik után kocsin­ként : a) borszállító fedett, vagy nyitott kocsikért Háromszáz aranypengő ; b) halszállító fedett kocsikért és pedig : a) kéttengelyű fedett kocsikért Háromszáz arany­pengő; b) háromtengelyű fedett kocsi­kért Négyszáz aranypengő. .C. Hűtőkocsinként: a) belföldre rendelt tej szállításához bérelt kocsikért Háromszáz aranypengő; b) belföldre rendelt élelmiszer (friss hús, vaj, zsír stb.) szállításra bérelt kocsikért Hétszáz­negyven aranypengő; c) külföldre rendelt élelmiszer szállítására bérelt kocsikért Kilencszázharminc arany­pengő ; d) bel- vagy külföldre rendelt sör szállítá­sára bérelt kocsikért Négyszáz aranypengő. 1. Baromfiszállitó kocsikért, kocsinként ötszáz aranypengő. 2. A bérelt kocsiknak a magyar királyi államvasutak vonalain egy naptári év tartama alatt és pedig a tejszállitó hütőkocsiknak 3.000, sörszállitó hűtő és halszállító kocsiknak 2.000, a többi kocsiknak pedig 1.000 rakott kilomé­tert, új bérlet esetén a 3.000, 2.000 és 1.000 rakott kilométernek a bérlet időtartamához mért arányos hányadát be kell futniok. Bérlő a teljesítményt igazolni, annak elmaradása esetén pedig minden nem igazolt kilométer után Harminc arany pengő fillér kötbért tarto­zik fizetni. 3. A szerződés megkötése esetén a szerződés feltételei betartásának biztosítása végett, bérlő­nek minden egyes, kocsi után naptári évenként óvadékul kettőszáznegyven aranypengőt kell főpénztárunkba 8.132. számú postabefizetési lappal befizetni, vagy állami letétekre alkalmas értékpapírokban letenni, illetve egy elsőrendű pénzintézet által az óvadékösszeg erejéig ki­­állított kezességi nyilatkozatot vagy betéti könyvet benyújtani. E nyilatkozatban a pénz­intézetnek kezességet kell vállalnia a bérlet megújításáig, a bérlet megszűntének esetére pedig az összes bérelt kocsik visszaadásának és a kocsibérleti szerződésből folyó végleges leszámolások napjáig. Az óvadékkép letétbe helyezett értékpapíro­kat a budapesti értéktőzsde legutóbb jegyzett napi árfolyama szerint, de sohasem névértéken felül számítjuk. 4. A kocsiknak szerződés lejárta vagy meg­szűnte után késedelmes visszaadása esetén fize­tendő kötbér naponként és kocsinként hat aranypengő. 5. Folytatólagos bérlet esetén, ha az ajánlat a II. alatti pontban megállapított időre beérke­zik, a lejárt szerződéssel bérelt kocsikat bérlő továbbra is használhatja. Az e hirdetmény I. pontjában megállapított bérösszeget pedig a naptári év első napjától számított időtartamra és késedelmes bérfizetés esetén a naptári év negyedik napjától számítandó késedelmi ka­matokkal együtt fizeti. II. Minden pályázónak 1934. évi december hó 1-én déli 12 óráig kocsinként a fent jelzett óvadéknak megfelelő összegű bánatpénzt kell főpénztárunknál letétbe helyezni, amely bánat­pénz szerződés megkötése esetén óvadékul fog felhasználtatni. Megjegyezzük, hogy bánatpénz címén le­tétbe helyezett, illetve helyezendő kezességi levél óvadékul fel nem használható, miért is azt a szerződés megkötése előtt óvadékul szol­gáló kezességi levéllel kell okvetlenül kicserélni. A régi bérlők közül azok, akiknek a folyó évi és december hó 31-én lejáró szerződésre hátralékos tartozásuk nincsen, a bánatpénz, illetve szerződés megkötése esetén óvadékul használandó összeg részbeni fedezésére a folyó évben készpénzben befizetett, vagy értékpapír­ban (de nem kezességi nyilatkozatban), letett óvadékukat is felhasználhatják, az ily pályá­zóknak tehát csak a különbözetet kell folyó évi december hó 1-én déli 12 óráig befizetniük, illetőleg letétbe helyezniük. A régi bérlők közül csak azoknak kell új ajánlatot benyújtani, akiknek kocsibérleti szer­ződésük 1934. évi december hó 31-én lejár, illetve megszűnik, avagy a már bérletükben álló és 1935., illetőleg 1936. év végéig szerző­désileg bérbeadott kocsikon felül 1935. évtől kezdődően további kocsimenyiséget óhajtanak bérelni. A pályázók okmánybélyeggel ellátott aján­latokat cégjelzés nélküli zárt borítékban „Aján­lat az F. 62.010/1934. számhoz“­ megjelöléssel igazgatóságunk F. III. osztályának (Budapest, VI., Andrássy­ út 75. sz., II. emelet 240. sz.) cí­mezve f. évi december hó 1-ső (első) napjának déli 12 órájáig adják be, vagy postán ajánlva küldjék be. Az ajánlatnak tartalmaznia kell: 1. az igényelt kocsik mennyiségét, folytató­lagos bérlet esetén a már régebben bérelt ko­csik pályaszámát; 2. annak megjelölését, hogy pályázó hány naptári évre és hogy minő szállítmányok ré­szére kívánja a kocsikat felhasználni; 3. annak az állomásnak megnevezését, me­lyen kocsik üresen tároljanak (tároló állomás csak a magyar királyi államvasutak vonalain lehet) ; 4. új bérlő esetén bérlő költségére a kocsikra festendő cégfeliratokat és a szállítmány nemét (reklámcélokat szolgáló feliratok, vagy képek a kocsikra nem festhetők) ; 1­­ 5. a pályázatban be kell jelenteni : a) az új pályázóknak azt, hogy letett bánat­pénzüket a szerződés megkötése esetén óvadé­kul kívánják felhasználni; 3 b) a régi pályázók közül pedig azoknak, akiknek a lejáró szerződésre tartozásuk nin­csen azt, hogy 1934. évi bérletre készpénzben vagy értékpapírban (de nem kezességi nyilat­kozatban) letett óvadékot, a bánatpénz rész­beni fedezésére, az 1934. évi december hó 1-i jelen hirdetményünk alapján kiegészítésül le­tett bánatpénzzel együtt a szerződés megkötése esetén óvadékul kívánják felhasználni. Ez esetben tehát a régi óvadék a szerződés megkötéséig a bánatpénz jellegét veszi fel. Amennyiben a pályázók, — a szerződés meg­kötése után óvadékként felhasználandó, — és készpénzben vagy értékpapírban letétbe helye­zett bánatpénzüket kezességi nyilatkozattal (bank­garancia levéllel) óhajtanák kicserélni, h­ogy e körülményt pályázatukban szintén kifejezésre kell, hogy juttassák. Folyó évi december hó 1-ik napjának 12 órájáig tehát minden pályázónak, minden egyes kocsi után főpénztárunkba kettőszáz­negyven aranypengőt kell bánatpénz címén készpénzben befizetnie, vagy állami letétekre alkalmas, a leteendő pénzértéknek megfelelő értékű papírokban minden egyes kocsi után letennie. Ha régi bérlők folyó évre az óvadékot készpénzben fizették be, vagy értékpapírokban tették le, az esetben tehát csak a különbözetet kell bánatpénz címén befizetniük vagy leten­niük. A bánatpénz lefizetését igazoló nyugtát, illetve értékpapírok letétbe helyezését igazoló letétjegyet az ajánlathoz csatolni nem kell. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy mindazon ajánlatok, amelyek benyújtásával kapcsolat­ban új bérlőknél, a bánatpénz teljes összege, régi bérlőnél pedig vagy a bánatpénz kiegészí­tés, ha pedig az 1934. évi óvadék kezességi nyi­latkozat alapján tétetett le, úgy a bánatpénz teljes összege főpénztárunknál 1934. évi de­cember hó 1-én déli 12 óráig befizetve vagy letéve nem lesz, figyelembe nem vétetnek. Ha egyes pályázóknak a kocsikat bérbe nem adhatnánk, az erre vonatkozó értesítésünk ki­adásával egyidejűleg a bánatpénzt kiutaljuk. Pályázók ajánlataikkal 1935. évi február hó 15-ig kötelezettségben maradnak, s attól vissza nem léphetnek. A kocsik bérbeadását illetőleg a magunk ré­­­szére szabad rendelkezési jogunkat fenntart­juk. Nyertes ajánlattevő a felhívás vételétől szá­mított 15 tizenöt napon belül a bérleti szerző­dést közjegyzőileg hitelesített az ahhoz fűzött „Feltételek“-et pedig 2 tanú által előttemezett cégszerű aláírásával ellátva, s mindkét pél­dányt kellően felülbélyegezve hozzánk vissza­küldeni köteles. Fia nyertes ajánlattevő a kitűzött határidőre a feltételeknek csak egyikét is nem teljesíti, a bérletre vonatkozó minden igénye megszűnik, letett bánatpénzét a magyar királyi államvasu­tak javára elveszti és az bírói közbenjárás nél­kül a magyar királyi államvasutak tulajdonába megy át. Ajánlattevőket alábbi kötelezettségeikre figyelmeztetjük . A bérbeadott kocsikat előzetes engedélyünk nélkül albérletbe adni, vagy akárcsak részben is harmadik személynek használatára átadni nem szabad. Ily esetben a szerződést az azt ki­egészítő ,,Feltételek“ alapján megszűntnek fogjuk nyilvánítani, bérlő pedig az összes ko­csik után lefizetett bért és a letett óvadékot bérbeadó javára elveszti. A bérbeadott kocsikat csakis a magyar köz­­igazgatás alatt álló területen feladott áru to­vábbításához használhatják. E kocsikban tehát külföldi államból más külföldi államba rendelt árut csakis kivételesen és előzetes engedélyünkkel szabad szállítani. Ellenkező esetben a bérleti szerződés külön felmondás nélkül azonnal hatályát veszti s bérlő az összes kocsik után előre lefizetett bért és a letett óvadékot elveszti s az bírói közben­járás nélkül bérbeadó tulajdonába megy át. Ha bérlő az esedékes bért az I. pontban meghatározott időre le nem fizeti, a bérek időközben emeltetnének, nem a szerződésben megállapított, hanem az időközben felemelt magasabb bérösszeget kell az esedékesség nap-

Next