Budapesti Közlöny, 1939. január (73. évfolyam, 1-25. szám)

1939-01-01 / 1. szám

a fenti 12, illetőleg 8 héten felül 12 hónapon belül legfeljebb két ízben 4—4 hét tartamára engedélyezhető. (11) A „Kórházi beutaló lap“-on megjelölt ápolási időnek meghosszabbítása iránti javas­latot a kórház (klinika) a jelen rendelet­hez mellékelt minta szerinti 2. számú „Ápolási idő meghosszabbítás“ elnevezésű űrlapon teszi meg és a megfelelően kitöltött űrlapot a beteg lakóhelyére illetékes kerületi főorvosnak küldi meg. (12) A családfőnek 8 hétnél, a családtagnak 4 hétnél továbbtartó kórházi (klinikai) ápolása esetén a 8 héten, illetőleg a 4 héten túlterjedő ápolásért járó ápolási díj csak abban az eset­ben számítható fel az OTBA terhére, ha az ápolási időtartam meghosszabbítását a kórház (­klinika), illetőleg a beteg vagy hozzátartozója a 8 hét, illetőleg a 4 hét letelte előtt kérte és azt az OTBA igazgató főorvosa, illetőleg a pénz­ügyminisztérium engedélyezte. (13) Az OTBA a beteg által igénybevett állami kórház, közkórház, klinika közös osz­tályára nézve megállapított ápolási díjat téríti meg és pedig abban az esetben is, ha a beteg külön kórtermi ápolást vett igénybe. (14) Magángyógyintézeti ápolás az OTBA terhére csak az OTBA igazgató főorvosának engedélyével vehető igénybe. (15) A magángyógyintézeti ápolás csak olyan betegség esetén engedélyezhető, amelyben a beteg állapotának javulása csak a gyógyintézeti ápolás keretében várható. (16) A magángyógyintézetbe ápolásra felvett igényjogosult után felmerült ápolási költséget az OTBA csak abban az esetben téríti meg, ha a beteg vagy hozzátartozója a magángyógy­intézeti ápolás engedélyezését az igényjogosult családfő lakóhelyére illetékes ellenőrző orvos­nál az ápolásbavételt megelőzőleg kérte és az ápolásbavételt az illetékes ellenőrző orvos véle­ménye alapján az OTBA igazgató főorvosa engedélyezte. (17) Közvetlen életveszély esetén a magán­­gyógyintézeti ápolás a kérelemnek előzetes elő­terjesztése nélkül is igénybe vehető, a felmerült ápolási költséget azonban az OTBA csak abban az esetben téríti meg, ha a beteg vagy hozzá­tartozója a magángyógyintézeti ápolás engedé­lyezését az igényjogosult családfő lakóhelyére illetékes ellenőrző orvosnál az ápolásbavételtől számított 8 napon belül kérte, ha a közvetlen életveszély fennforgását a magángyógyintézet vezető orvosa által kiállított bizonyítvánnyal igazolta és ha az OTBA terhére való ápolásba­vételt az illetékes ellenőrző orvos véleménye alapján az OTBA igazgató főorvosa engedé­lyezte. (18) A magángyógyintézeti ápolás engedélye­zésére vonatkozó kérelmet a családfő lakó­helyére illetékes ellenőrző orvosnál szóval vagy írásban kell előterjeszteni. Az ellenőrző orvos véleményét a „Kórházi beutaló lap“-ra jegyzi fel. Az igazgató főorvos az engedélyt, legfeljebb 2 hét tartamára, a magángyógyintézet meg­nevezése, valamint az ápolási időtartam meg­jelölése mellett a „Kórházi beutaló lap“-ra ve­zetett záradékban adja meg. Az ápolás időtar­tamának meghosszabbítása tekintetében, az igazgató főorvos javaslatára, a pénzügyminisz­térium határoz. (19) A magángyógyintézeti ápolás időtarta­mát, a (10) bekezdésben meghatározott idő­tartamokon belül, az igazgató főorvos, illetőleg a pénzügyminisztérium esetenként állapítja meg. (20) Az ápolási idő­tartamának meghosszab­bítása tekintetében a (11), (12), illetőleg (18) bekezdésekben foglalt rendelkezések az irány­adók. (21) Magángyógyintézet igénybevétele esetén az OTBA az igényjogosult állandó lakóhelyé­hez legközelebb eső közkórház (Budapesten a­­ klinikák) közös osztályára nézve megállapított­­ ápolási díjat téríti meg.­­­­ (22) Az OTBA igazgató főorvosa a magán­gyógyintézetben ápolásba vett igényjogosultat bármikor megvizsgálhatja, vagy az általa ki­küldött OTBA orvossal megvizsgáltathatja. (23) .A „Kórházi beutaló lap“ érvényét veszti abban az esetben, ha a beteg annak alapján az ápolást a „Kórházi beutaló lap“ kiállításától számított 14 napon belül nem vette igénybe. Abban az esetben, ha az OTBA járulék levonásának alapjául szolgáló járandóság családtag után részesül családi pótlékban vagy nevelési járu­lékban, akkor az OTBA a közös osztály szerinti ápolási díjból az alábbi %-nak megfelelő összeget viseli X °/oX 1 1 %X % X havi 80 Pvagy annál kevesebb 100100100100100100100100 havi 80 P-nél több,de havi 120 P-t nem haladmeg 80 85 90 95100100100100­ ­ 120 99 99 99 99 160 99 99 99 99 75 80 85 90100100100 íooj r>160 99 99 99 99 200 99 99 99 99 70 75 80 85 90 95100100 200 99 99 99 99 240 99 99 99 99 65 70 75 80 85 90 95100 V 99 240 99 99 99 99 280 99 99 99 99 60 65 70 75 80 85 90 100 99 280 99 99 99 99 320 99 99 99 99 55 60 65 70 75 80 851 100 99 320 99 99 99 99 360 99 99 99 99 50 55 60 65 70 75 80100 99 360 99 99 99 99 400 99 99 99 *9 45 50 55 60 65 70 75 95 99 400 99 99 99 99 440 99 99 99 99 40 45 50 55 60 65 701 90 99 440 99 99 99 99 480 99 99 99 99 40 40 45 50 55 60 65 851 99 480 99 99 99 99 520 99 99 99 99 35 40 40 45 50 55 60 80' 99 520 99 99 99 99 560 99 99 99 99 35 35 35 40 45 50 55 75 99 560 99 99 99 99 600 99 ' 99 99 99 30 30 35 35 40 45 501 70 99 600 99 99 99 99 640 99 99 99 99 30 30 30 35 35 40 45 65^ 99 640 99 99 99 99 680 99 99 99 99 30 30 30 30 35 35 401 60 99 680 99 30 30 30 30 30 30 l 35I 351 1 ' "1 1 és ha a családfő7 Budapesti Közlöny 1939 január 1. — 1. szám. 10. §. Tüdőbeteg gyógyintézeti ápolás. (1) Az OTBA szolgáltatásaira igényjogosult családfő és családtag tüdőbeteg gyógyinté­zeti ápolása esetén — amennyiben a jelen szakaszban meghatározott kellékek fennforog­nak, •— a felmerült ápolási díjaknak az alábbi táblázatban meghatározott részét az OTBA viseli. (2) Tüdőbeteg gyógyintézeti kedvezményes ápolásban az igényjogosult csak abban az esetben részesülhet, ha az alábbiak szerint végzett orvosi vizsgálatból kitűnik, hogy tüdő­beteg gyógyintézeti ápolásra feltétlen szüksége van és attól jelentős gyógyeredmény várható. (3) A tüdőbeteg gyógyintézeti ápolás igény­­bevételénél a jelen rendelethez mellékelt minta szerinti 3. számú „Tüdőbeteg gyógyintézeti beutaló lap“ elnevezésű űrlapot kell használni. Az űrlap az ellenőrző orvosnál szerezhető be. (4) A „Tüdőbeteg gyógyintézeti beutaló lap“ I. rovatát az az orvos tölti ki, aki a beteget kezelte. A beteg kezelőorvosának megkeresé­sére az űrlap II. rovatát az OTBA Budapesti Szakorvosi Rendelőintézetének tüdőosztálya, az OTBA megbízott szakorvosa, illetve e helyett valamely a baj megállapítására illetékes köz­kórház (klinika) vagy valamely tüdőbeteg­gondozó intézet tölti ki a beteg megvizsgálása alapján. E vizsgálat céljából a Budapesti Szak­orvosi Rendelőintézet tüdőosztálya díjtalanul áll rendelkezésre. A beteg megvizsgálása alap­ján kitöltött űrlapot zárt borítékban a beteg­nek vagy hozzátartozójának kell átadni, aki azt az OTBA igazgató főorvosához (Budapest, VIII., Trefort­ utca 3.) juttatja el. (5) Az igazgató főorvos a beteget megvizs­gálás céljából a Budapesti Szakorvosi Rendelő­­intézetben való megjelenésre hívhatja fel. (6) A tüdőbeteg gyógyintézeti kedvezményes ápolást az OTBA igazgató főorvosa enge­délyezi. (7) A kedvezményes ápolás tizenkét hóna­pon belül családfő és családtag részére leg­feljebb 16 hétre engedélyezhető. Kivételes ese­tekben az igazgató főorvos javaslatára a pénz­ügyminisztérium a kedvezményes ápolást 16 hétnél hosszabb időre is engedélyezheti. (8) Az ápolási kedvezmény a családfő részére járó és az OTBA járulék levonásának alapjául szolgáló járandóság összegéhez képest, a­melyet a tényleges szolgálatban álló alkal­mazottak a hivatalfőnök részéről, az ellátásban részesülők pedig az ellátási díjaikat számfejtő hivatal részéről kiállított és három hónapnál nem régibb keletű bizonyítvánnyal igazol­nak — az állami tüdőbeteggyógyintézetekre nézve megállapított közös osztályú ápolási díj alapulvétele mellett, az alábbi táblázatban meg­határozott mérvben engedélyezhető. A fent­­említett bizonyítványban a családi pótlékban vagy nevelési járulékban részesülő családtagok száma is megjelölendő.

Next