Budapesti Közlöny, 1939. december (73. évfolyam, 272-295. szám)

1939-12-01 / 272. szám

4­ ­­t (3) A (2) bekezdésben foglalt rendelkezések nem vonatkoznak arra a termelőre, aki a ter­melés helyén tő mellett, az erdei rakodón, vagy egyebütt lévő rakterű idén (telepén) tároló tűzi­fáját kisebb tételekben közvetlenül oly fogyasz­tóknak és esetleg kiskereskedőknek adja el, akik azt nem vasúton vagy hajón kívánják el­szállítani. A termelő által eszközölt ilyen eladá­sokra a rendelet 2. §-ában a telepről eladott tűzifára vonatkozó rendelkezések irányadók. A rendelet 2. §-ában megállapított összegeket ebben az esetben a jelen közlemény 8. pontjá­nak (1)—(3) bekezdéseiben foglaltak szerint kiszámított leadóállomási árhoz kell hozzáadni. (4) A rendelet alkalmazása szempontjából a vagontételekben vásárló kereskedőre, vagy fogyasztóra nézve ugyanazon alapelvek irány­adók. 2. A rendelet a legmagasabb árakat súly­­szerint állapítja meg. Tűzifának árméterekben való eladása esetén az áru súlyát az eladó költ­ségére végzendő próbamérlegelések alapján megállapított súlyadatok figyelembevételével kell kiszámítani. A feladóállomási ár. 3. (1) A rendelet 1. §-ának­ (1) bekezdése a budapesti paritásban megállapított leadóállo­mási árakat tartalmazza. A feladóállomási árak kiszámításánál az ott megállapított árakból kell kiindulni. (2) Ha a tűzifa elszállítása a feladóállomás­tól a leadóállomásig vasúton történt, a feladó­­állomási árat úgy kell kiszámítani, hogy a ren­delet 1. §-ának (1)—(2) bekezdéseiben meg­állapított árakból le kell vonni a rendelet 1. §-ának (4) bekezdésében megjelölt vasúti-, illetőleg hajófuvart. 4. Valamely tűzifakészlet feladóállomási árá­nak kiszámítására oly esetekben is szükség lehet (lásd 8. pont (2) és (31 bekezdés), amikor a tüzifakészlet nem kerül ténylegesen vasúti, vagy hajószállításra (fiktív feladóállomás). Ilyen esetekben a feladóállomási ár kiszámítása szempontjából feladóállomásnak azt a vasúti, illetőleg hajóállomást kell tekinteni, amely az illető tüzifakészlet tárolási helyéhez viszonyítva a készletnek Budapestre való szállítását feltéte­lezve, a termelő szempontjából gazdasági érte­lemben a leglőnyösebben fekszik. A jelen pont alá tartozó esetekben tehát valamely adott helyen tároló tüzifakészlet feladóállomásának az a vasúti, illetőleg hajóállomás tekintendő, amelyet a gondos üzletember választana tűzi­fájának, szabad kereskedelmi forgalom mellett, Budapestre szállítása esetében. 5. A feladóállomási ár vagonba, vagy hajóba rakva értendő. A berakással, mérlegeléssel, kocsikiállítással kapcsolatos költségek, a fel­adóállomáson esetleg felmerülő kövezetvám, valamint forgalmiadóváltság és egyéb hasonló kiadások az eladót terhelik, ellenben nincs beleértve a feladóállomási árba a feladóállo­mástól a leadóállomásig felmerülő fuvarkölt­ség és a leadóállomáson esetleg felmerülő kö­vezetvám. 6. A rendelet alkalmazása szempontjából vasút minden közforgalomra berendezett vasúti vállalat. 7. Előfordulhat, hogy valamely adott helyen tároló tűzifakészletnek más a jogilag megokott feladóállomása, ha a készlet Budapestre szál­­líttatik, mint valamelyik másik leadóállomásra szállítás esetében. E két feladóállomáson — főleg a Budapestig szóló fuvarköltség külön­bözősége folytán — a rendelet 1. §. (4) bekez­dése értelmében esetleg különböző összegű legmagasabb feladóállomási ár lehet hatály­ban, amely körülmény egyes vidékek faellátá­­sát veszélyeztetheti, vagy egyéb okból ellen­tétbe kerülhet a rendelet szellemével. Ilyen esetekben a rendelet 5. §-ában foglaltak sze­rint az illetékes törvényhatóság első tisztvise­lője állapíthatja meg a legmagasabb leadóállo­mási ár kiszámításának módját. A leadóállomási ár. 8. (1) A rendelet 1. §-ának (1) és (2) bekez­désében megállapított árak alkalmazását ugyancsak az alaprendelet 1. §-ának (3) és (4) bekezdése szerint kell elvégezni minden konkrét esetben. (2) A legmagasabb leadóállomási ár meg­határozása szempontjából az előző bekezdés­ben foglalt rendelkezéseket kell kiszámítási alapul venni olyan esetekben is, amidőn a tűzifakészletek a termelés helyéről az eladó­telepre szállítása nem közforgalmú vasúton, vagy hajón (hanem pl. szekéren) történt. Ilyen esetekben a 4. pontban körülírt fiktív vasúti­, illetőleg hajófeladóállomásra érvényes feladó­­állomási árhoz hozzá kell adni ettől a feladó­­állomástól a 12. (3) bekezdése b) alpontjában foglaltak megfelelő alkalmazásával kijelölendő ugyancsak fiktív vasúti, illetőleg hajóleadó­állomási megállapított fuvarköltségnek és annak a kövezetvámnak az összegét, amely a fiktív leadóállomáson tényleges szállítás eseté­ben felmerült volna. A vasúton és hajón való szállítás gazdasági lehetőségének együttes fennforgása esetén e két szállítási mód közül azt kell a számítás alapjául venni, amelyik olcsóbb. (3) Oly esetekben, amikor a fiktív feladó­­állomás és a fiktív leadóállomás egybe esik, a feladóállomás és a leadóállomás között fuvarköltség nem merülvén fel, a leadóállo­mási ár a feladóállomási árral egyenlő. 9. A leadóállomási árban az áru feladásával és szállításával kapcsolatos és az 5. pontban felsorolt mindennemű költségek és a feladó­­állomástól a leadóállomásig felmerülő fuvar­­költség, valamint a leadóállomáson esetleg felmerülő kövezetvám bennfoglaltatnak. A varon beállításának, valamint a vagonból, illetőleg a hajóból kirakásának költségei ellen­ben már a vevőt terhelik. A telepről eladott tűzifa ára. (Rendelet 2. §-a.) 10. (1) A rendelet szempontjából telep min­den olyan raktár és egyéb tárolóhely, amely aprítatlan és aprított tűzifának kisebb-nagyobb tételekben való eladására szolgál. Idetartoznak elsősorban a fakereskedő és f­aaprítóüzemek telepei, a tűzifa kicsinybeni árusítására beren­dezett — nagyrészt belterületi — üzlethelyisé­gek, pincék és raktárait, idetartoznak továbbá azok a raktárak és egyéb tárolóhelyek is, ame­lyeket a fatermelők abból a célból tartanak fenn, hogy tűzifájukat kisebb tételekben köz­vetlenül a helybeli és környékbeli fogyasztók­nak, esetleg kiskereskedőknek eladják. (2) Nem minősíthető ellenben telepről eladott tűzifának az a tűzifa, amelyet a termelő vagóo­­tételekben ad el, tekintet nélkül arra, hogy a vasúton vagy hajón elszállításra kerül-e vagy nem. Az ilyen tűzifa legmagasabb árára nézve irányadó rendelkezéseket a rendelet 1. és 3. £■ alapján jelen közlemény 1. pontja tartalmazza. 11. Azoknak a tevékenysége, akik tűzifájukat kizárólag abból a célból rakatják ki a vasúti-, vagy hajók­adóállomáson, vagy ennek közelé­ben fekvő telepükre, hogy a legmagasabb leadó­állomási ár helyett a telepről eladott tűzifára nézve megállapított legmagasabb ár kikötésére legyenek jogosultak és ezáltal tűzifájukat — vagontételekben tovább eladva — előnyöse­b­ben, nagyobb haszonnal értékesíthessék, mintha vagonban vagy hajóban adták volna, ez a ren­delet kijátszásának minősül. A szóban levő tevé­kenységet ennélfogva ártúllépésnek kell tekin­teni. 12. (1) A telepről eladott tűzifa legmagasabb árának kiszámításánál a legmagasabb leadó állomási árból kell kiindulni. (Lásd a 8. pon­tot.) (2) A rendelet 1. §-ának (3) bekezdése a) pontjában felsorolt városok és községek területén lévő telepekről eladott tűzifa leg­magasabb árának kiszámításánál a rendelet 1. §. (1) bekezdésében feltüntetett legmagasabb leadőállomási árakat kell alapul venni. 13) A rendelet 1. §-a (3) bekezdésének b) pontjának hatálya alá tartozó városok és községek területén lévő telepekről eladott tűzifa legmagasabb árának kiszámítása szempontjá­ból a leadóállomást az alábbi rendelkezések szerint kell megállapítani : a) A vasúton, vagy hajón érkezett tüzifakész­let leadóállomásának a tényleges leadóállomást­­ kell tekinteni. b) Olyan tüzifakészlet leadóállomásának, amely vasúti- vagy h­ajószállítás kikerülésével érkezett (fiktív leadóállomás) több vasúti állo­más közül azt a vasúti állomást és több ha­jó­állomás közül azt a hajóállomást kell tekinteni, ahonnan a telepre tűzifát a legkevesebb költ­séggel lehet beszállítani. Azt a kérdést, hogy adott esetben a vasúti állomást vagy a hajóállo­mást kell-e leadóállomásnak tekinteni, a 8. (2) bekezdéséne­k utolsóelőtti mondatában foglalt rendelkezés megfelelő alkalmazásával kell el­dönteni. 13. A legmagasabb leadóállomási árhoz a rendelet 2. §-a értelmében hozzáadható össze­gek általános adatok figyelembevételével álla­píttattak meg. Elvétve előfordulhat azonban, hogy egyes helyeken (a telepre való szállítás költségének magas volta vagy egyéb körülmé­nyek folytán) a rendelet 2. §-ában megállapított költségek alacsonyaknak vagy a helyi viszo­nyokhoz képest magasaknak bizonyulnak. Ilyen esetekben a rendelet 5. §-ában foglaltak szerint eltérő fogyasztói árak megállapítására van lehe­tőség. 14. (1) A telepről eladott tűzifának a rendelet 2. §-a alapján kiszámított legmagasabb ára a rendelet 1. §-a (3) bekezdésének b) pontja alá eső városokban és községekben különböző ma­gasságú lehet a szerint, hogy az adott esetben az egyes tüzifakészleteknek mi volt a feladó­­állomása. (2) Amennyiben valamely telepről egyidőben oly tüzifakészletek elárusítása történik, ame­lyeknek leadóállomási árai különbözőek, az érdekelt fél jogosult készletét átlagáron elárusí­tani. Ezt az átlagárat a különböző áron vásá­rolt készlet nagyságának és árának megfelelő figyelembevételével akként kell megállapítani, hogy e kérdéses készleteknek átlagáron eláru­­sításából befolyó vétel­árösszegek általában ne haladják meg azt az összeget, amennyi abban az esetben folyna be, ha a különböző készletek a rájuk érvényes legmagasabb áron külön­­külön értékesíttetnének. (3) Az átlagáron árusítás kedvezménye csak azt a kereskedőt illeti meg, aki a tűzifakészle­­tének beszerzéséről és értékesítéséről megfelelő könyvet vezet. Ezt a könyvet úgy kell vezetni, hogy az abban bevezetett feljegyzésekből az előző bekezdésben foglalt rendelkezés betartása ellenőrizhető legyen. (4) Az a kereskedő, aki az előző bekezdésben foglalt rendelkezés ellenére könyvet nem vezet, vagy a könyvet nem az előző bekezdésben meg­állapítot módon vezeti, tűzifakészletének azt a részét, amelynek legmagasabb ára az átlagár­nál alacsonyabb, átlagáron, az ártúllépés jog­következményeinek terhe alatt nem árusíthatja. 15. (1) A rendelet 3. §-ában intézkedés tör­­tént arról, hogy a tű­zifanagykereskedő bizo­nyos feltételek mellett a vagontételben tovább­eladott tűzifa eladási árához, legfeljebb azon­ban a legmagasabb leadóállomási árhoz 10 ton­nánként 15,5 pengőt felszámíthasson. (2) A rendelet vonatkozó feltételei a nagy­­kereskedői tevékenység tényleges fennforgásá­nak eseteire kívánják korlátozni az ártöbblet felszámítását. Ebből kifolyólag ha kétség merül fel az ártöbblet felszámításának jogosultsága tekintetében, figyelembe kell venni mindazokat a körülményeket, amelyekből a nagykereskedői tevékenységre következtetni lehet. (Már kiter­melt fánál egy tételben jelentős mennyiség vá­sárlása, amelynek ellenértékét az átvételkor ki­fizette ; ha a kitermelés folyamán a megvásá­rolt tűzifára a kereskedelmi szokásoknak meg­felelő előleget nyújtott és az ügylet leb­onyo­­dá­sának időtartama a tűzifatermelés és szét­­osztás szempontjából valóságos nagykereskedői tevékenységre mutat, stb.) (3) A nagykereskedők által felszámítható legfeljebb 15,a pengős összeg a fogyasztói árra nincs kihatással, mert az aprítással foglalkozó kereskedő a részére engedélyezett bruttó haszontétel összegét (Rendelet 2. §-a) csak a legmagasabb leadóállomási árhoz adhatja hozzá. A legmagasabb árakon felül kiköthető összegek. 16. (1) A rendeletben megállapított legmaga­sabb árak megfelelő felemelésének van helye Budapesti Közlöny 1939 december 1.272. szám.

Next