Budapesti Közlöny, 1943. március (77. évfolyam, 49-72. szám)
1943-03-02 / 49. szám
1943 március 2. — 49. szám, amelyhez bejelentési kötelezettség alá eső gép-, járóműalkatrészt kell felhasználni, — a 3. §. második bekezdésében foglalt kivételt nem tekintve — a 4. § ban foglalt rendelkezések V érint kiállított alkatrészfelhasználási (IV. mellékleti és megrendelőlapokat V, mellékleti a honvédelmi miniszterhez (3/b. osztály) kell személyesen benyújtani vagy postán ajánlott küldeményként megküldeni Az iparos a készletéből felhasznált gépjáróműalkatrészek helyett bejelentési kötelezettség alá eső gépjáróműalkatrészek beszerzése céljából belföldre feladni kívánt megrendeléseit —a 4., illetőleg az 5. §-ban említett megrendelőlapon két példányban kiállítva — köteles engedélyezés céljából a honvédelmi miniszterhez 3/b. osztályt személyesen benyújtani vagy postán ajánlott küldeményként megküldeni. A megrendelő lapokhoz csatolni kell az engedélyivel ellátott alkatrészfelhasználási lapokat, illetőleg a számlamásolatokat (3. §. második és utolsó bekezdése). Az előző bekezdésben említett alkatrészfelhasználási lapok, illetőleg számlamásolatok szerint felhasznált gépjáróműalkatrészek helyett nemcsak ugyanolyan, hanem bármilyen más alkatrészt is meg lehet rendelni , a megrendelt alkatrészek együttes súlya azonban a felhasznált alkatrészek együttes súlyát nem haladhatja meg. Az iparos a 4., az 5. §-ban, illetőleg a jelent. első bekezdésében foglalt rendelkezések szerint engedéllyel ellátott megrendelőlapok alapján ki nem szolgáltatott gépjáróműalkatrészeket csak új engedély alapján rendelheti meg újból. Az új megrendelés engedélyezése iránti kérelméhez az újonnan kitöltött megrendelőlapokon felül csatolni kell az engedéllyel már ellátott, de fel nem használt korábbi megrendelőlapokat, illetőleg a szállítóleveleket (7. §, harmadik bekezdés). 7. §: Gépjáróműalkatrész forgalombahozatalával foglalkozó kereskedő (a gépjáróműalkatrészt előállító külföldi gyár belföldi képviselőjét és a nagykereskedőt is ideértve ; az alábbiakban : kereskedő bejelentési kötelezettség alá eső gépijáróműalkatrészt — a 3. §. utolsó bekezdésében foglalt kivétellel — csak a jelen rendelet I mellékletében felsorolt szervek valamelyikének megrendelésére, vagy e szervek valamelyike által engedélyezett megrendelésre szolgáltathat ki. A gépjáróműalkatrészt szállítólevéllel együtt kell a megrendelő részére kiszolgáltatni. Ha a kereskedő a hozzá intézett megrendelést bármilyen okból nem teljesíti, köteles a megrendelőlapra ezt a körülményt — a kiszol-l gáltatás akadályának megjegyzése mellett — rávezetni és a megrendelőlapot a megrendelőnek a kézhezvételtől számított három nap alatt visszaküldeni. Amennyiben a kereskedő a meg- rendelt gépjáróműalkatrészeket csak részben szolgáltatja ki, köteles, a megrendelőlapot viszszatartani és a szállítólevélen —a kiszolgáltatás akadályának megjegyzése mellett — a ki nem szolgáltatott alkatrészeket is feltüntetni. Amennyiben a kereskedő valamely iparos által megrendelt gépjárműalkatrészeknek — súly szerinti — nagyobb részét kiszolgáltatja, a megrendelésben feltüntetett többi alkatrészt (a JIT., illetőleg az V. mellékletben közölt megrendelőlapon) megrendelheti más kereskedőnél. A megrendelést — az iparos megrendelésének csatolása mellett — a honvédelmi miniszterhez (3/b. osztály) kell engedélyezés céljából bemutatni. Ilyen megrendelést csak akkor szabad kiállítani, ha a kereskedő előzetesen meggyőződött arról, hogy az általa megrendelni kívánt alkatrész annál a kereskedőnél, akihez a megrendelést intézi, készletben van. Az első, második és harmadik bekezdésben foglalt rendelkezéseket akkor is alkalmazni kell, ha javítóműhellyel rendelkező kereskedő a műhelye részére, gépjáróműalkatrészt előállító külföldi gyár, belföldi vezérképviselete a képviselete részére szolgáltat ki sx 1 $-ban szttíilait gápjfaápatalkatráát A kereskedő köteles a jelen rendelet alapján kiszolgáltatott gépjáróműalkatrészekről a bejelentésre vonatkozó rendelkezések (1. §. harmadik bekezdése) szerinti csoportosításban két példányban kimutatást N VT melléklet) vezetni 9. §■ A kereskedő a készletéből kiszolgáltatott gépjáróműalkatrészek helyett bejelentési kötelezettség alá eső gépjáróműalkatrészek beszerzése céljából feladni kívánt megrendeléseit — a belföldre szóló megrendelést kettő, a külföldre szólót négy példámyban — köteles engedélyezés céljából a honvédelmi miniszterhez (3/b. osztály) személyesen benyújtani vagy postán ajánlott küldeményként megküldeni. A megrendelésben fel kell tüntetni a címzett nevét (cégét), lakását (telephelyét), a megrendelt gépjárőműalkatrész megnevezését, darabszámát, gyári (alkatrész jegyzék) számát, darabonkénti súlyát, az azonos alkatrészek együttes súlyát, végül a megrendelt összes alkatrészek együttes súlyát. A megrendeléshez csatolni kell a 8. §-ban foglalt rendelkezés alapján vezetett kimutatásnak a megrendelés időpontjában lezárt mindkét példányát, a kimutatás egyes tételeit igazoló megrendelőlapokkal, szállítólevélmásolatokkal, illetőleg számlamásolatokkal (3. §. utolsó bekezdése.) Az előző bekezdésben említett kimutatás szerint kiszolgáltatott gépjáróműalkatrészek helyett nemcsak ugyanolyan, hanem bármilyen más gépjáróműalkatrészt is meg lehet rendelni , a megrendelt alkatrészek együttes súlya azonban a kiszolgáltatott alkatrészek együttes súlyát nem haladhatja meg. Külföldre szóló megrendelésben a fémből készült alkatrészeket a nem fémből készültektől, az új gépjárómű előállításához kiszolgáltatott gépjáróműalkatrészek helyett megrendelt alkatrészeket a javítási célra kiszolgáltatott alkatrészek helyett megrendeltektől elkülönítve kell feltüntetni. Kereskedő a bejelentési kötelezettség alá eső gépjáróműalkatrészt belföldről csak az előállító gyár belföldi vezérképviseletétől vagy képviseletétől, gépjáróművet előállító iparos (vállalat) pedig bejelentési kötelezettség alá eső gépjáróműalkatrészt csak az alkatrészt előállító külföldi iparostól (gyártól) vagy ennek belföldi képviseletétől vagy vezérképviseletétől rendelhet. Az első és negyedik bekezdésben foglalt rendelkezéseket a gépjáróművet előállító iparos (vállalat) megrendelése tekintetében is megfelelően alkalmazni kell. 10. §: " A jelen rendelet rendelkezéseit a bejelentési kötelezettség alá eső gépjáróműalkatrésznek ajelen rendeletben említett gépjáróműveken felül más géphez (vízijárómű, repülőgép, stabilmotor, stb.) való felhasználása, illetőleg kiszolgáltatása esetében is alkalmazni kell. Ilyen esetben az alkatrészfelhasználási és a megrendelőlapon azt is fel kell tüntetni, hogy a gép kinek a birtokában van és milyen célra használják. • 11 § •• A jelen rendelet II—V. mellékletében foglalt nyomtatványokat térítés ellenében a kereskedelmi és iparkamaráknál és a jelen rendelet T. mellékletében erősített szerveknél lehet beszerezni. 12. §. A jelen rendelet rendelkezéseinek megtartását a honvédelmi miniszter megbízottjai útján ellenőrzi. • 13. §. Amennyiben a cselekmény súlyosabb büntető rendelkezés, különösen a közellátás érdekét veszélyeztető cselekmények büntetéséről szóló ■ 1941 : X. L vagy 2. alá nem szik, ki- bágást követ el és két hónapig, háború idején hat hónapig terjedhető elzárással büntetendő az, aki a jelen rendeletben foglalt rendelkezések valamelyikét megszegi vagy kijátssza. A pénzbüntetésre az 1928 : X. törvénycikk rendelkezései irányadók. A pénzbüntetés legmagasabb mértéke nyolcezer pengő, olyan esetben pedig, amikor megállapítható annak a nyereségnek a mennyisége, amelyet a kihágás elkövetője a cselekménnyel illetéktelenül elért, a nyolcezer pengőnek a megállapított, nyereség kétszeresével felemelt összege. A pénzbüntetés átváltoztatására, valamint a kihágás elévülésére az 1939 : II. t.-c. 212 §-ának (4) és (5) bekezdésében, s befolyt pénzbüntetés hovafordítására nézve pedig az 1939:11. t.-c. 218. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni. Arra a készletre, amelyre nézve az első bekezdés alá eső kihágást elkövették, elkobzásnak van helye. Az elkobzott készlet értékesítése és értékének hovafordítása tekintetében a G.110/1941. M. E. számi rendelet rendelkezései irányadók. Az első bekezdésben meghatározott kihágás miatt az eljárás a közigazgatási hatóságnak, a m. kir. rendőrség működési területén a m. kir. rendőrségnek, mint rendőri büntetőbíróságnak hatáskörébe tartozik. Az 1929 : XXX. t.-c. 59. §-a (1) bekezdésének 3. pontjában foglalt rendelkezés szempontjából szakminiszternek az iparügyi minisztert kell tekinteni. 14. §. A jelen rendelet a kihirdetésének napján lép hatályba. Budapest, 1943. évi február hó 27.-én dr. Varga József s. fe. m. kir. iparügyi r miniszter. I. melléklet a K.600/1943. Ip. M. számú rendelethez, Gépjárómű javításával foglalkozó iparosnak katonai gépjárómű javítására megbízást adó szervek : t. a m. kir. honvédség részéről. a) honvédelmi minisztérium 3/b és 32/b. osztálya, b) m. kir. honvéd gépkocsiszertár parancsnokság Mátyásföld, c) m. kir. központi gépkocsijavítóműhely Hajmáskér, dzr. kir. 1. gépkocsizó vonatosztály, Budapest, e) m. kir. II. gépkocsizó vonatosztály, Komárom, f) m. kir. III. gépkocsizó vonatosztály, Szombathely, g) m. kir. IV. gépkocsizó vonatosztály, Pécs, h) m. kir. V. gépkocsizó vonatosztály, Szeged, i) m. kir. VI. gépkocsizó vonatosztály, Debrecen, /) m. kir. VII. gépkocsizó vonatosztály Miskolc, k) m. kir. Vili. gépkocsizó vonatosztály, Kassa, /lm. kir. IX. gépkocsizó vonatosztály, Kolozsvár, oly m. kir. erődítési parancsnokság, Budapest, 2. a m. kir. légierők részéről: a) m. kir. honvéd légierők parancsnoksága, Budapest, b) m. kir. honvéd légierők szertára parancsnoksága, Budapest, c) m. kir. honvéd légierők gépkocsi vonatosztály parancsnoksága, Budapest, 3. a m. kir. folyamőrök részéről az 1. pont alatt felsorolt szervek, 4. a m. kir. csendőrség részéről : a) a m. kir. csendőr közlekedési és híradó osztály műszaki alosztálya, Budapest, b) a m. kir. csendőr közlekedési szárnyparancsnokságok, Budapest Komárom, Ungvár, Fóli Budapesti Közlöny 8. §. 3