Mai Budapesti Nap, 2003.december (1. évfolyam, 9-31. szám)
2003-12-01 / 9. (278). szám
Körök a 18. Nemzetközi Lemezbörzén Zsenge korú riporterünk tegnap a Petőfi Csarnok lemezbörzéjén járt. Rigorózus helyszíni riportját olvashatják az alábbiakban. „I can’t get no satisfaction, but I try but I try...” - csengett vissza a fülembe a több évtizedes örökzöld, miután már a tizenkettedik kört ráttam a Pecsa koncerttermében tartott Nemzetközi Lemezbörzén. Nem mintha ez szólt volna a hangszórókból, bár akár szólhatott is volna, ám ekkor éppen valami érces hangú rocker süvítette a lemezbörze-marketingdalt a Metallica egyik ugyancsak örökzöld dallamára. Valahogy úgy, hogy: „Reagge, classic, rock and roll, lemezbörze, érezd magad jól!” Meg is tettem minden tőlem telhetőt, hogy eleget tegyek a felszólításnak, ám csak nem érkezett el az a bizonyos satisfaction - ami jelen esetben szigorúan megelégedettségnek fordítandó, mert egyszerűen nem találtam semmi kedvemre való ritkaságot. Kedvemre valót igen, de ritkaságot nem. Pedig nem vagyok egy túlérzékeny zenerajongó, egyszerűen csak egy újabb kor gyermeke, (ha nem is a legújabbé). Szomorúságom alapja a következő volt: a látottak szerint a lemezbörzén a könnyűzenei időszámítás úgy 1993-ban véget ért. Itt elsősorban a cédékről beszélek, mivel azokat bogarásztam át alaposabban, miközben a bakelitekre csak egy-egy oldalpillantást vetettem. Kétharmad-egyharmad a bakelitek javára egyébként. A célközönség a hanghordozóknál valamivel heterogénebb volt, bár a legdominánsabb csoportot egyértelműen az amolyan „easy rider öcsém” típusú negyvenesekötvenesek alkották. A családias közeget színesítette a kiöregedett sanzonénekes, a műmájer DJ, a tűznyelvekbe öltözött rocker és a Spin Doctors fazonú szolid alternatív is. A nemzetköziséget néhány szomszédos ország standja biztosította, az egyiknél még a szlovák korona-forint árfolyamba is bepalantást lehetett nyerni, a legnemzetközibb pillanat pedig kétségkívül az volt, amikor egy kínai úriember és egy szlovák árus igyekeztek dűlőre jutni. Ezt azonban nem vártam meg, sokkal érdekesebb volt ugyanis a magyar lélek rezdüléseit figyelni: ismét meggyőződhettünk arról, hogy a magyar egy céltudatos (tolakodók), leleményes (alkudozók), kreatív nép (ez utóbbiról a következő feliratú, LP-ket tartalmazó doboz tanúskodott: „Indie - Anyád”. Nos, lehet, hogy ez minden bennfentesnek egyértelmű üzenet, én mindenesetre kíváncsisággal teljes értetlenkedéssel fogadtam.). „Gábor, nyugodtan adjál el bármit! Értékesítsd a lemezeket!” -rázott fel merengésemből egy hang, amely általános derültséget keltett az easy riderek körében. A rutinosabbjai eközben discmannel kabátzsebükben rótták a köröket mindegyre, miközben a hangosbemondó dedikálásra szólította fel az egybegyűlteket, a sorok között pedig feltűnt maga a rongyláb király is, aki végül szintén tollat ragadott. Mi is csak ballagtunk szakadatlan, miközben egyre csökkenő lelkesedéssel szemléltük a tömött oszlopokban álló lemezeket, melyek ára dicséretes módon olykor még a bolti felénél is alacsonyabb volt. Aztán megakadt a szemünk egy magyar előadókat felvonultató soron, mely - ABC sorrendben, de a teljesség igénye nélkül - a következő illusztris előadókból állt: ADStúdió, August Bárió, Ámokfutók, B-Boys, Happy Gang, Manhattan stb. Ekkor döntöttünk úgy, hogy indulunk haza. Vincze Barbara A látottak szerint a lemezbörzén a könnyűzenei időszámítás úgy 1993-ban véget ért TE IS SZALT BE AZ SMS-TÁRSKERESÉSBE! Így regisztráld magad: küldd el SMS-ben a BDTARS szót a 06-90-631-666 mobilszámra. Ezután a rendszer megkérdezi beceneved, majd nemed és életkorod, majd rövid bemutatkozó szöveged, végül a keresett partner minimális és maximális életkorát és nemét. Sikeres regisztrációd után küldhetsz és fogadhatsz üzeneteket. HOGYAN VÁLASZOLHATSZ A HIRDETŐKNEK? Előbb regisztráld magad. Ha üzenni szeretnél valamelyik hirdetőnek, üzeneted a 06-90-631-666 mobilszámra küldd. Üzeneted elé írd a BD kódot és a hirdető nevét! Például: BD ERZSI Szeretlek! Bármely Westel vagy Pannon telefonról! ©TeleMedia Kft. SMS díja 76 Ft+áfa. KÉRDÉSED VAN? KÜLDJ SMS-T A MODERÁTORNAK A MODERATOR SZÓVAL KEZDVE, VAGY HÍVD KÖZÖNSÉGSZOLGÁLATUNK: 06-1/455-7204 (Hölgy keres Urat) BD TERI9 33 éves, vecsési nő keresi társát tartós kapcsolatra. (33 éves) BD MYSTARS Ami, 158 cm, 50 kg, két éve elvált, 45-50 év körüli társat keres. IAA pwpcj BD DZSANDI1 Sziasztok fiúk! Ha van kedve valakinek sms-ezni, írjatok! (21 éves) BD POJO Sziváron élek. Keresem ápolt, anyagias, érzéki, igényes páromat! 162/52. (42 éves) BD BRIGI79 Kizárólag tartós, komoly kapcsolatot szeretnék. 23/162. (23 éves) BD VICA288 Sziasztok fiúk, komoly kapcsolatot szeretnék. Találj rám. (22 éves) BD SACI75 168/58, 40 év, nőies, vonzó nő igényes, mély kapcsolatot keres. (40 éves) BD RAC01 Szombathely, komolyság, vidámság, őszinteség, hűség, szeretet! Ha érted jelszavaim, várom sms-edet! (25 éves) BD ANCSA242 26 éves győri lány komoly kapcsolatra keres társat 30 éves korig. Legyél őszinte! Szeretem a zenét, színházat. (26 éves) BD MARG0117 Szép arcú, vonzó, igényes, diplomás hölgy társát keresi. (38 éves) BD CSILLA133 1721 cm, arányosan molett,1 kecskeméti, vidám, 1 nagy mellű, 1 gyerme-1 kés nő keresi őszinte, 1 vidám, 30-as partne-1 rét (29 éves) ! (ÚR keres Hölgyet) BD PISTI386 Pest megyei srác vagyok, barátot keresek kedves, aranyos hölgy személyében. (24 éves) BDATTILA 609 Pesti, jóképű, barna srác, 181/81, kedves, csinos lányt keres. (27 éves) BD IMICI16 170/48/88, csinos, filigrán, jó egzisztenciával rendelkező társat, barátot, szerelmet remélek. Komárom megye. (48 éves) BD STEVY3 188 cm magas, 83 kiló, sportos testalkatú vagyok. Spanyol származású. Csinos hölgyek jelentkezését várom. (23 éves) BD LACIKA121 Szia! 173/72/34, Pécs melletti, elvált. Hűséges, arányos alkatú barátnőt keresek tartós kapcsolatra! Én az vagyok! (34 éves) BD ATEK11 Sziasztok lányok, várom a válaszotokat!? (28 éves) BD DOKI142 Ha őszinte, romantikus, komoly kapcsolatra vágysz, hívj engem! Kalandor lányok kíméljenek? 171/70/35. (35 éves) Budapest személyesen 4 2003. december 1., hétfő Mai Budapesti Nap Huszonöt éves a magyar internet Ezelőtt 25 évvel volt először Magyarországon lehetőség az internetre való csatlakozásra. Akkor az első hálózat Bécs és Budapest között létesült. A világháló itthoni történetében komoly előrelépést jelentett, hogy Moszkva és az Egyesült Államok között hazánk volt az első „digitális” közvetítő. - Körülbelül a ‘90-es évek elején kezdtem el használni az internetet. Az én környezetemben a tudományos világ emberei, az egyetemisták voltak azok, akik elsőként jutottak hozzá. A műegyetemre jártam, úgyhogy azt hiszem ez magától értetődő. Az internet elterjedésének már akkor is meghatározó motorja volt a levélküldés. A ‘90-es évek közepén Ungvári professzor hazaérkezett Amerikából, és mivel felfedezte a világháló nyújtotta korlátlan lehetőségeket, gyakorlatilag az internet egyfajta apostolává vált - nyiatkozta a téma kapcsán lapunknak Kocsis Kristóf, a Chip magazin főszerkesztője. Bár 25 év nem nagy idő, de a technika világában ez mégis elegendő volt arra, hogy az internet óriási fejlődésen menjen keresztül. A felmérések alapján az első években túlnyomó többségben voltak az internetező férfiak Magyarországon, de viszonylag hamar behozták őket a nők. Ma ez az arány 44% az 56%-kal szemben, egyelőre még a férfiak javára. Ezzel a számadattal az elsők között vagyunk a világban az internetező hölgyek arányait tekintve. Lassan tehát mindkét nem gyakorlatilag ugyanannyi időt tölt el a világhálón, viszont a szörfözési szokások teljesen eltérnek egymástól. Annyiban nincs különbség, hogy mindkét nem elsőként levelezni szeret, azután sokan az információszerzésre, hírek olvasására helyezik a hangsúlyt, míg végül már jóval kevesebben vásárolnak az interneten. A nők leginkább a női oldalakat, a gyermekneveléssel, az egészségüggyel és a családdal foglalkozó weboldalak után érdeklődnek, és ha vásárlásra kerül a sor, akkor könyvet és CD-lemezt vesznek. A férfiakat ezzel ellentétben a tőzsdei és gazdasági oldalak foglalkoztatják, és ha költeni támad kedvük, akkor a legtöbben számítógépet vagy kiegészítő eszközöket vásárolnak. A felhasználók csoportja 25 év alatt rengeteget változott. Mint ahogy azt a fentiekben említettük, kezdetben leginkább csak a tudományok iránt érdeklődők és a diákok kapcsolódtak az internetre. Ma már gyakorlatilag mindenki valamilyen formában hasznosítja a világhálót. Az érdeklődési hullámhoz érthető okokból a nagyszülők csatlakoztak a legkésőbb, de ma már sokan közülük is leülnek a számítógép elé. Sőt, nemrégiben már szövetséget is alapítottak az internetező nagymamák, és több tanfolyam is indult kimondottan azért, hogy az idős korúak is valahol el tudják sajátítani a szükséges technikai ismereteket. Az internetezésnek alsó korhatára nincs, csak a szülőkön és a gyermek fogékonyságán múlik, hogy mikor kapcsolódik életében először a világhálóhoz. Vízteleki Zoltán ÓRIÁSI ARÁNYBAN NŐ AZ INTERNETEZŐK SZÁMA Az utóbbi egy évben mind az internetszolgáltatók, mind a felhasználók száma nőtt. Egy idei felmérés szerint a szolgáltatók száma tavaly ugyanebben az időszakban 62 volt, most azonban 73. Az otthoni internetezők száma az egy évvel korábbi 624 ezerről döbbenetesen sokat, 49%-ot nőtt. Mindemellett a legtöbben még mindig a modemes csatlakozást választják a lényegesen gyorsabb ISDN vagy ADSL helyett. Kutatás indul a transzszexuálisok könnyebb életvitelének érdekében Egy kutatás eredményes kivitelezéséhez transzszexuálisokat keres az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium. Eddig mindössze hathét kitöltött kérdőívet küldtek vissza. Transzszexuálisnak mondható az a személy, akinél ellentét merül fel a testi nem és a pszichoszexuális nem között, tehát mondjuk férfiként él, de nőnek érzi magát, és fordítva. Ők csak abban az esetben képesek teljes életet élni, ha műtétekkel és különböző orvosi beavatkozásokkal átoperáltatják magukat. A Transzszexuálisok a szociálisegészségügyi ellátásban című kutatás megpróbálja feltárni az érintetteknél felmerülő problémákat. A kérdőív elsősorban arra keresi a választ, hogy hány ilyen ember van, és hogy tettek-e már valaha kísérletet arra, hogy átoperáltassák magukat. Ha esetleg tettek, akkor kaptak-e valahonnan támogatást. A kutatás résztvevői személyes interjúkat fognak készíteni transzszexuálisokkal, és elvileg 2004 júniusáig elkészítik azt az ajánlást, amelyben kifejtik, hogy miként lehetne javítani a mostani helyzeten. Itthon az utóbbi években több szervezet és társulás is létesült azért, hogy védjék a melegek és transzszexuálisok érdekeit. Évente nő azoknak a megmozdulásoknak és programoknak a száma, melyeken részt vesznek. Mindazonáltal az elemzők szerint még mindig óriási az elszigetelődés a homo- és a heteroszexuálisok életvitele között. Rendszeresen alapvető életviteli akadályokba ütköznek, mint például a házasság vagy a gyermeknevelés. A Háttér Társaság képviselői hangoztatták, hogy a kutatás azért jött létre, mert az általuk működtetett információs és segélyszolgálatnál rengeteg olyan kérdés felmerült, melyre még ők sem igazán tudták a választ. A transzszexuálisokat elsősorban az érdekli, hogy Magyarországon, hol és miként van arra lehetőség, hogy átoperáltassák magukat. az