Budapesti Napló, 1898. március (3. évfolyam, 60-90. szám)

1898-03-26 / 85. szám

Budapest, 1898. Harmadik évfolyam. 85. szám. Szombat, március 26. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Üllői-út II. Fiókkiadóhivatal: IV. Váci-utca 9. sz. Főszerkesztő: Felelős szerkesztő. Kiadja: VÉSZI JÓZSEF. BRAUN SÁNDOR: A SZERKESZTŐSÉG. Egész évre 14 frt, 40 évre 7 frt, V. évre 3 írt 50 kr. egy hónapra 1 írt 20 kr. Egyes szám Budapesten 4 kr., vidéken 5 kr. Az ököljog ellen. Irta: Weiss Berthold. Budapest, március 25. A bátorság kétségtelenül legszebb ékes­sége a férfiúnak. Az a bátor férfiú, aki nyíl­tan vallott meggyőződésének védelmében síkra száll, egy eszméért helyt áll minden veszedelemmel szemben, mindeneknek tisz­teletére méltó. Aki a hazáért, a becsületért, az összesség érdekeiért vagy saját legszen­tebb erkölcsi javáért teszi kockára életét, az is érdemes a bátor férfiút megillető tiszte­letre. De nézzük, hogyan határozzák meg a bátorságot mai társadalmi fogalmaink szerint? Ha a lapok szenzációit figyelemmel kí­sérjük, azt látjuk, hogy mindennap egy csomó bátor ember játszik az életével; hol innen, hol onnan érkezik egy-egy párviadal híre. Vájjon annak a jele ez, hogy a férfi­erényeknek virágkorát éljük ? Vagy nem vall-e inkább arra, hogy épp oly könnyel­műen játszunk életünkkel, mint a kártyaasz­talnál pénzünkkel ? Nem bátorság ez, hanem az erkölcsi fo­galmaknak veszedelmes dekadenciája. A gyilkolás bűn. De nem bűnös az, aki nyílt csatában oltja ki az ellenség életét, vagy önvédelemből embert öl. És miért? Mert a kényszerűség elől nem lehet kitérni. A hazáért, a családért, saját magunkért koc­kára kell tennünk gyakran életünket. De csak akkor, ha arra föltétlenül szükség van. Más­különben nem is volna dicső dolog a vitézség és az önfeláldozás. Az az irány, amely most minálunk lábra kapott, vétkezik ezek ellen a nagy erények ellen is. Ha semmiségek, félreértések miatt és egészségtelen társadalmi fölfogásokért min­den pillanatban készek vagyunk odadobni életünket, az nem jelenthet mást, mint hogy magunkat kérésre becsüljük. És ez a saját­ságos jelenség Magyarországban mindinkább szembeötlő. Más államokban és társadalmakban nem ismerik vagy méltatják-e a becsület és bátor­ság fogalmát éppúgy, mint nálunk? Az angol lord, a német junker, a francia úr nem oly érzékeny hitének és nevének tisztaságára, mint a magyar úr és kereskedősegéd ? Talán minálunk egészen más világ van, mint Európa többi műveit országaiban? Ki merné ezt józanul hinni, vagy mondani? Ami nálunk lábrakapott, az ferdeség és olyan ferdeség, melyet ki kell irtanunk, ha nem akarjuk, hogy az ököljog uralma térjen vissza közibénk. A jog és erkölcs uralmának minden jog­államban az a biztosítéka, hogy bármely ügyünkben törvény és bíróság dönt és az ér­dekelt felek nem lesznek maguk ügyük bírá­­ivá. Mindaz, ami ezzel ellenkezik, visszaesést jelent az ököljog felé. És ha közelről meg­nézzük, a párbaj sem jelent egyebet. Leg­első­sorban a felsőbb és műveltebb osz­tályoknak kellene e barbár szokást abba­hagynak, mert ők vannak hivatva példát adni a nagy tömegnek. Ezekből a kö­rökből indult ki a párbaj divatja is és onnan hatolt lefelé a társadalom többi réte­geibe. Nálunk ezelőtt csak az úgynevezett előkelő körökben dívott a párbajozás. Ez épp oly helytelen volt, mint a nagyban való kár­tyázás, amely sok exisztenciát tönkre tett. Most már oda jutottunk, hogy a nagy tömeg is kezdi a könnyelmű példákat követni. Az erkölcsi fölfogás társadalmunk minden réte­gében meg van mételyezve. Terjed a köny­­nyelműség, mely vagyonnal és élettel játszik, aminek nem lehet más következménye, mint hogy a társadalmi rend meginog és a bomlás felé halad. A könnyelmű párbajozásnak a következ­ménye az is, hogy a cselekményeknek őszinte és nyílt megítélése jóformán lehetetlen. Mert mindenki, akit a nézetnyilvánítás kellemetle­nül érint és aki nem mindig a legszeplőtle­­nebb, egyszerűen a párbaj remédiumához nyúl és ezzel terrorizál. A kard és a pisztoly mint a kritika ellenszere, mindinkább előtérbe nyomul. Körülbelül olyan színe van a dolog­nak, mintha az a jelige uralkodnék: „Ha szólsz, lövök.“ Ilyen módon a párbajjal járó életkockázat a spekuláció tárgyává sülyed. Ily felfogás mellett lehetetlen, hogy köz­életünk egészségesen fejlődhessék. Mert épp oly veszedelmes az egyesek terrorizmusa, mint a tömegeké. Az állam egyik hivatása a tömegek ter­rorizmusa ellen megvédeni a polgárait, e­s van is elegendő eszköze. De megdöbbenése­n látjuk azt, hogy az állami hatalom eddig nem bírta megfékezni az egyeseknek az ököl­jogra támaszkodó terrorizmusát, amely pedig épp oly veszed­e­­lmes, mint a tömegek terro­rizmusa. Ha az állam képes volt az egyiket megfékezni, kötelessége a másiktól is meg­óvni a társadalmat. Voltak idők, amidőn az iszákosság, a játékszenvedély vagy más ily társadalmi ve­szedelem ellen, a legszigorúbb büntetéseket szabták meg. A társadalmat fenyegető vesze­delmek megtorlása a legnagyobb erélyével kell hogy történjék. A párbajozás szenvedélye minálunk ilyennek mutatkozik. És azért te­kintet nélkül személyére és állására, kímélet­lenül kell elbánni a vétkessel. Ezt jó lesz valahára komolyan fontolóra venni, mert ha még tovább fejlődik a mai állapot, a jövő nemzedék már el fogja érni, hogy az élet és erkölcs becse teljesen elenyé­szik, s párbajozókból, segédekből és becsü­­letbírákból fog állani az egész társadalom és az egyetlen uralkodó kódex a párbaj­­kódex lesz. Fiatalságunknak egy ragály ellen való megvédéséről van szó. És így nemcsak az államhatalomnak jut szerepe a védő munká­ban, hanem első­sorban a legkiválóbb és leg­tekintélyesebb társadalmi testületeknek. A társadalmi hibákat legjobban a társada­lom van hivatva kiküszöbölni. És ebben a kérdésben minden erejüket összponto­­sítaniuk kell, hogy a párbajdüh mételyét kiirtsák. Hirdetniük kell a legelőkelőbb osztá­lyoknak, hogy a párbaj a becsületet helyre nem állítja, sőt a könnyelmű párbaj nem tisztességes. A politikai világban ne intézze a kritikát golyó és kard. Akit megsértenek, azt vegye oltalmába a társadalom, nyújtson neki jogor­voslatot a törvény. A könnyelmű párbajozók, a párbajsportot űzők, ezek a bátor urak, akiknek a bátorsága hamis bátorság, záras­sanak ki a társadalmi testületekből. És kezdőd­jék az eszmék tisztázásának munkája lenne az iskolában. A gyermekifjú fogékony lelkébe kell elhinteni a jobb belátás és a nemesebb erkölcsi felfogásnak magvait; egyszersmind a zsenge korban párbajozókkal éreztesse teljes szigorát a család és az iskola. Újságjaink­­ járuljanak hozzá a ragály terjesztéséhez, mert a párbajhírek közlése is nagyon hozzájárul annak a hitnek a megerősítéséhez, hogy a párbajozás vitézség és dicső dolog. Ha azt akarjuk, hogy az emberek igazán becsületesek legyenek, a becsület fogalmát ne engedjük eltorzítani. Lapnak mai száma nyolc oldal A fekete kabinet Budapest, március 25. Tehát van mégis fekete kabinet. Néhány héttel ezelőtt, mikor a vád először merült fel, hivatalos cáfolattal ütötték el a dolgot. Az a cá­­folat hiteles is volt csakugyan , a magyar posta becsülete és önérzete érdekében örömmel vettünk róla tudomást. Ám időközben fontos fordulat állott be a dologban. A napokban megjelent az igazságügyi miniszternek egy rendelete, mely — mint értesü­­lünk — egyenesen meghagyja a postának, hogy a keresztkötéses küldeményeket behatóan vizsgálja meg, a zárt csomagok tilos tartalmára valló külső körülményeket s egyéb idevágó adatait pedig kö­zölje a vádhatósággal. Íme, a cabinet mi­ apránkint való életbehí­­vásának első részlete. A rend és tekintély poli­tikája gyönyörűen dolgozik, ugyebár? A zárt csomagot a levéltől mi különbözteti meg? Csu­pán a térfogata, a csomag nem egyéb nagyobb levélnél, a levél ugyanaz, ami egy kicsi csomag. Felsőbb rendeletre a posta szaglászni tartozik tilos dolgok után, ma még csak a zárt csom­a­gokban, holnap talán már a levelekben is. E beh gyönyörűen haladunk az alkotmányos jogállam felé. Az igazságügyi miniszter e szenzációs ren­deletét a következőkben mutatjuk be olvasó­inknak : A tár. igeiazságügy miniszternek SS811S9&. I. ДГ. E. számú rendelete a bíróságnak lefoglalt nyomtatványok postai szál­lításának megakadályozása tárgyában. A kír. fő­ü­gyészein­ek és kir. ügyészeknek. Hivatalos utón nyert értesülésem szerint oly izgatást tartalmazó nyomtatványok, melyek­nek lefoglalását a sajtóügyi vizsgálóbíró elrendelte és részben foganatosította is, árumintákba és más hi.lapokba rejtve, keresztkötés alatt vagy zárt csomagokban adatnak fel a postára. Minthogy a postahivatalok nagy elfoglalt­ságuknál fogva mindenhol és minden időben nem fordíthatnak elég gondot e csempészet fel­derítésére, felhívom a királyi ügyész urakat, hogy ott, ahol a nyomtatvány lefoglalása elren­deltetett, valamint ott, ahol az ily nyomtatvá­nyok tilos terjesztése a közrend bűnös megzava­rására vezethetne, a postahivatalokat keressék meg, hogy az ily határozottan megjelölendő nyom­tatványok csempészetét minden törvényes módon akadályozzák meg, nevezetesen a keresztkötés alatti küldemények beható megvizsgálása útján fel­fedezett ily nyomtatványokkal a fennálló szabá­lyok szerint bánjanak el, a zárt csomagok tartal­mának tilos voltára a külső körülményekből és a helyi viszonyok ismeretéből merített adataikat pedig a kir. ügyész urakkal haladéktalanul kö­zöljék és ez által az elrendelt bírói lefoglalás szabályszerű foganatosítására alkalmat szolgál­tassanak. Kelt Budapesten, 1898. március 6. Erdély s. k.

Next