Budapesti Napló, 1899. szeptember (4. évfolyam, 241-270. szám)
1899-09-01 / 241. szám
341. számi Budapest, péntek -v . BUDAPESTI NAPLÓ tól, csaknem szóról-szóra így adta elő a dolgot • Lebrun-Renauld annak idején a semmitőszék előtt is. És a semmitőszék jegyzőkönyvében, amelyet a tanú is aláírt, az egész állítólagos vallomás úgy van fölvéve, együtt, amint mi most föntebb átírtuk. Csakhogy az első mellékmondat után, a he mi pontosvesszőt tettünk, a jegyzőkönyvben pont van. Ezt a pontot azonban, amelyet a jegyző véletlen tetszése biggyesztett oda, lecáfolja a következő mondat állítmánya. Az eredetiben a mondat ugyanis így hangzik : Le ministre savait . » . Márpedig mindenki előtt, aki csak valamenynyire is tud franciául, világos, hogy ez az imparfait nem múlt időt jelent, nem azt jelenti: a miniszter tudta, hanem az imparfait azt jelenti, hogy ez a mondat mellékmondata az előbbi főmondatnak: Du Paty . . . azt mondta nekem, hogy . . . Hogy ez az imparfait mennyire fontos és menynyire más értelmet ad az egész vallomásnak, mutatja az is, hogy Mercier a rennesi hadbíróság tárgyalásának elején szükségesnek látta megjegyezni, hogy az az imparfait ne ejtsen tévedésbe senkit, az csak véletlenül került oda . . . Véletlenül ? Hát nem különös-e, hogy Lebrun- Renauld mai vallomásában épp azon a helyen szakította félbe Dreyfus szavainak az idézését, amelyet az imént jeleztünk és pontosvesszővel jelöltünk meg? És nem világos-e így mindenki előtt, aki ezeket megfigyelte, hogy a koronatanú érdekes pauzája sem volt véletlen, hanem Mercier előbbi megjegyzésével kapcsolatos, szándékos, előre betanult fogás ? Ezt akartuk megjegyezni és most kérjük az olvasót, folytassa az érdekes vallomás olvasását tovább.) Ebben a pillanatban belépett öt tüzér s elvezette Dreyfust a lefokozáshoz. Én is kimentem a szobából s csakhamar több aktiv és tartalékos tiszt csoportosult köréje, köztük volt Guerin őrnagy és Philippe őrnagy is s ezeknek ismételtem Dreyfus szavait. Azután elmentem a tiszti menázsba reggelizni s ott Grenier kapitány, Pelois százados és mások jelenlétében még egyszer elmondtam, hogy mit vallott Dreyfus. Ugyanazon a napon néhány esti lap azt a hírt közölte, hogy Dreyfus a szolgálatot tevő kapitánynak megvallotta bűnösségét és Mercier tábornok, aki akkor hadügyminiszter volt és aki súlyt vetett arra, hogy erről információt szerezzen, másnap reggel nyolcadfél órakor elküldte lakásomra Gonse tábornokot, aki megkérdezte tőlem, hogy miféle vallomást tett Dreyfus. Én ismételtem Dreyfus szavait és Gonse elvitt a hadügyminiszterhez, akinek újra előadtam az elitélt vallomását. A hadügyminiszter parancsára elmentem az Elyséebe, ahol Dupuy miniszterelnök bevezetett a köztársaság elnökéhez. Casimir-Périer ur fölvilágositást kívánt tőlem Dreyfus viselkedéséről s különösen azt akarta tőlem megtudni, váljon bizonyos lapok közleményeire való tekintettel, nem érintkeztem-e újságírókkal. — Nem hiszem — feleltem erre — hogy közvetetlenül érintkeztem volna velük, de lehetséges, hogy a tisztek között, akikkel a dologról beszéltem, újságírók is voltak. Az 1898. év elejéig főnökeimen, Gonse és Milet tábornok és Cavaignacon kívül senkinek sem beszéltem a dologról. 1897. októberben, amikor a revíziós mozgalom megkezdődött, Gonse tábornok magához hivatott és fölszólított, hogy mondjam jegyzőkönyvbe mindazt, amit 1895. jan. 6-án szóval elmondtam. Ezt meg is tettem. 1898 elején Cavaignac akkori hadügyminiszter elhivatott s fölszólított, hogy ismételjem azokat a szavakat, amelyekkel Dreyfus bűnösségét bevallotta. Erre kivettem zsebemből jegyzőkönyvemet és kitéptem belőle azt a lapot, amelyet 1895. január 6-ikán teleirtam. Cavaignac ezt a lapot lemásolta és visszaadta nekem. A miniszter 1898. január 7-én beszédet mondott a kamarában, amelyben felolvasta a jegyzetkönyvemből kiírt adatokat is. Mondhatom, hogy az adatok egészen helyesen voltak közölve. Néhány nappal később megsemmisítettem ezt a lapot. Azt hittem, hogy szükségtelen tovább is megtartani, mert hisz a hadügyminiszter lemásolta s a kamarában fölolvasta. Az a szokásom volt, hogy minden év elején megsemmisítettem az előző esztendőből való jegyzetkönyvet. Egy hadbíró : Miért nem szólt százados úr erről a vallomásról semmit a köztársaság elnökének, akinél kihallgatáson volt ? Lebrun-Renauld: Nem engedtek annyi időt, hogy erről is beszélhessek. A hadbíró: Milyen célból küldte önt Mercier tábornok az elnökhöz? Lebrun-Renauld: Hogy erről a vallomásról tett jelentésemet ott ismételjem. Demange: Hát hogy lehet az, hogy ön mégsem ismételte? Lebrun-Renauld: Nem jutottam hozzá. Casimir-Périer úr nagyon izgatott volt, amikor az indiskréciók miatt korholt, és már az előszobában hallottam szidalmazó kiáltásokat, mint: „Aa a semmiházi! Az a nyomorult Г Demange: És ön ezeket magára vonatkoztatta ? Lebrun-Renauld: Magamra vonatkoztattam. Demange : Önhöz beszélt Dreyfus ? Nem inkább szaggatott monológban beszélt ? Lebrun-Renauld: Dreyfus beszélt, de én nem feleltem neki. Demange: Ha Dreyfus valóban mondta azokat a szavakat, amelyeket ön neki tulajdonít, akkor föl kellett volna tűnni ön előtt az ellentétnek e két mondás közt: „Ártatlan vagyok“ és „Ha kiszolgáltattam okmányokat“ . . . Lebrun-Renauld: Én csak azt ismétlem, amit hallottam. Demange : De hát ilyesmi csak tett valamelyes benyomást önre! Lebrun-Renauld: Én csak azt mondhatom, hogy semmi benyomást se tett rám. Demange: A semmitőszék előtt ön azt vallotta, hogy a lefokozás napján rendes, szabályszerű jelentést írt, amely így hangzott: „Szolgálat kezdődött ekkor és ekkor, végződött ekkor és ekkor“. A Megjegyzéseit rovatba ezt írta bele: „Semmi különös se történt“. Hát nem tartotta szükségesnek, hogy olyen komoly dologról, mint ez a vallomás, a jelentésben említést tegyen? Lebrun-Renauld: Nekem nem volt feladatom, hogy a vádlottból vallomásokat vegyek ki, s éppen ezért nem tettem róla említést a jelentésben. Demange: A semmitőszék előtt azt mondta ön, hogy „Dreyfus azt a benyomást tette, mintha mentegetné magát, de a vallomás tényleg megtörtént”. Lebrun-Renauld: Ez egyéni véleményem volt, amit nem is kérdeztek tőlem. Bizonyos személyek Dreyfus szavait vallomásnak vették, mások egyszerű magyarázatnak; ez az ő dolguk, nekem ehhez semmi közöm. Labori: Miért őrizte ön meg négy évig jegyzőkönyvét, s miért tépte össze épp abban a pillanatban, amikor fontossá vált? Lebrun-Renauld: Ez személyes ügy. Igazán nem is tudom, miért őriztem meg négy évig a jegyzőkönyvemet; éppúgy el is léphettem volna, miután Cavaignackal közöltem; mert ezzel, amint mondtam, már hitelesítve volt ez a jegyzet; de akár van jegyzőkönyv, akár nincs, Dreyfus szavai megmaradnak. (Dreyfus kijelentése.) Dreyfusföláll és a következő kijelentést teszi): Nem igaz, hogy Lebrun-Renauld otthagyott a teremben, amelyben őriztek. Én a következőket mondtam: Ártatlan vagyok, s ezt fól fogom kiállítani a népnek; a miniszter jól tudja! Ez célzás volt Du Paty látogatására, amelynek álmával velem a miniszterről beszélt, így végeztem: Remélem, hogy három év múlva kiderül ártatlanságom ! És most (a bíróság felé fordul) engedjék meg csodálkozásomat kifejezni azon, hogy öt év után elferdítik a szavaimat, azokat a szavaimat, amelyek ártatlanságom hangoztatásával kezdődtek és ártatlanságom hangoztatásával végződtek és mindezt a főnökeim előtti Nem értem ennek az elferdítésnek a célját! Ez olyan eljárás, amelyen minden tisztességes embernek meg kellene botránkoznia! (Nagy megilletődés.) (Lebrun Renauld a publikum mozgása közepette hagyja el a tanuk számára kijelölt helyet.) S (Más tanuk.) Elnök: A következő tanú Anthoine százados ur. Anthoine: Hivatkozom d’Attel tanuságtételére, amely éppúgy hangzott, mint a Lebrun- Renauld előtt tett vallomás. Azt azonban maga Lebrun-Renauld és Mercier tábornok is beismeri, hogy Dreyfus nem is beszélt D’Attel-lel. Utána következik: Guérin ezredes, aki vallomásában kijelenti, hogy Lebrun-Renauld százados mindjárt Dreyfus kapitány lefokozása után beszámolt neki azzal, hogy Dreyfus vallomást tett, amelyben beismerte az árulást, de azzal mentegetődzött, hogy a vállrojtok fénye csábította őt el. Ha ő okmányokat szolgáltatott ki — így adta azt nekem elő Renauld — úgy azért tette azt, hogy fontosabbakat kapjon. — Én — folytatta Guérin — felkértem Renauld-t hogy ismételje a többi katonatisztek előtt is a vallomást, amit Renauld meg is tett. Guérin ezredes azt mondja továbbá, hogy Dreyfus, mikor a lefokozás után elment egy csoport katonatiszt előtt, hogy a rabkocsiba szálljon, odakiáltotta nekik, hogy három év múlva igazságot fognak neki szolgáltatni. A tanú azután Saussier tábornokhoz ment, hogy a reggeli eseményről és Dreyfusnek Lebrun-Renauld előtt tett nyilatkozatáról szóbeli jelentést tegyen. Egy bíró kérdésére Guérin kijelenti, hogy nem tudja, vájjon Esterházy ismerte-e a vádlottat. Dreyfus kijelenti, hogy soha sem ismerte Esterházyt. Mitry őrnagy elmondja Anthoine századossal folyt beszélgetését, amelyből állítólag kitűnt, hogy Dreyfus vallomásainak értelme nagyjából az volt, hogy jelentéktelen okmányokat szolgáltatott ki, hogy másokat kapjon értük. Feyrolles ellenőr azt vallja, hogy Guérin ezrredes a lefokozás után azt mondta neki, hogy Dreyfus Lebrun-Renauld százados előtt vallomást tett. A tanú elmondta azután, hogy a Zola-per idején megkérdezte Lebrun-Renauld századostól, miért пещ tett jelentést Dupuy-nek és Casimir-Périer-nek a vallomásról. Lebrun-Renauld erre így válaszolt: — Félelemből nem tettem, mert mikor az Elyséss egyik előszobájában várakoztam, hallottam, amint a szomszéd szobában valaki ezt mondta: „Hogy áll a dolog azzal a csendőrrel, aki kivel,italos titkokat árul el és anyagot szolgáltat a sajtó- nak ? Pórul járhat ilyen indiskréciókkal.* Erre behívtak Casimir Périerhez és ennek hatása alatt hallgattam el a vallomásokat. Dreyfus kijelenti, hogy soha sem mondotta, hogy pőrét három év múlva revideálni fogják. Kéri az elnököt, olvastassa föl Boisdeffre tábornokhoz írt levelét, hogy lássák, milyen szavakkal kérte a vizsgálat megindítását. Ami a három én, kifejezést illeti, arról azt a fölvilágosítást adja Dreyfus, hogy ő azt mondta Du Paty de Clam-nak, hogy a kormánynak a további nyomozáshoz idő kell majd, de két vagy három év letelte előtt meg fognak győződni ártatlanságáról. (Forzinetti.) A következő tanú Forzinetti őrnagy, a Gherche-Midi fogház volt igazgatója, akit, mivel Dreyfust ártatlannak tartotta, elmozdították állásától. Forzinetti azt mondja, hogy Dreyfus magatartása a börtönben mindig olyan volt, mint ártatlan emberé. Erről a megfigyelésről ő jelentést tett Boisdeffre tábornoknak. Azután elmondja, hogy Du Paty azt kívánta tőle, hogy Dreyfust álmában vakító fényű lámpával lepje meg. Forzinetti elmondja azután, milyen kétségbeesett volt Dreyfus és hogy öngyilkosságot akart elkövetni. Dreyfus elismeri, hogy lefokozása után azzal a gondolattal foglalkozott, hogy megöli magát. Ha mégis kiállotta a szenvedéseket, ez csak feleségének a műve volt, aki megérttette vele kötelességét. (Mozgás.) ...1899. szeptemberi család CSÖMÖRI SZŐILEJÉBEK termett kitűnő asztali bor palackozásával és elárusitásával csemege kereskedését, Budapest, Muzeum-körut 21.,Д Щ a Jg I család CSÖMÖRI SZŐLLEJEBEK1 temn M A С ¤ Varga Sándor bíztam meg, Boraimnak kitűnő minőségéért, hamisitatlanságáért felelősséget vállalok. Üres üvegek 5 krért vézetnek vissza. Mack Ferenc.