Budapesti Napló, 1904. március (9. évfolyam, 61-91. szám)
1904-03-26 / 86. szám
Budapest, 1904. Kilencedik évfolyam. 88. szám. Szombat, március 26. A plál Ita. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kerepesi-ut 25. Fiókkiadóhivatal: Museum-körut 18. Főszerkesztő: VÉSZI JÓZSEF. Felelős szerkesztő: BRAUN SÁNDOR. Kiadja: A SZERKESZTŐSÉG. JE-l .Egész évre 14 kor., és évre 7 kor., Vs évre 3 kor. 50 fillér, egy hónapra 1 kor. 20 fillér. Egyes szám Budapesten és a vidéken 41 fillér. Khuen, Budapest, március 25. (K.) Khuen nobilis volt Temesvárott, túlságosan nobilis. Programmbeszédében, melyet ma délelőtt mondott el a temesvári szabadelvű párt gyűlésén, nyilatkozott a maga kormányzati idejéről s nyilatkozott a jövendő politika alapjairól. Ahol önmagáról nyilatkozott, azt a nobilis módot választotta, hogy nem magát védte"*"*imnem ellenségeit. De aztán lütSSrgba vitte a habilítást és ahol a nemzetről beszélt, ott sem a nemzetet védte, hanem annak ellenségeit. A tisztelt képviselőjelölt úr, akivel szemben szívesen elismerjük, hogy utólag sokkal rokonszenvesebbnek bizonyult, mint aminnek megbízatása idejében csak az örök hívek kisded tábora merte hirdetni. •s a tisztelt képviselőjelölt úr tehát lehetett volna valamivel kevésbé nobilis. Megengedhette volna magának, hogy a saját személyét védje, s nem kellett volna az udvariasságban odáig mennie, hogy a nemzet ellenében annak ellenségeit mentse. Igazságosabb lett volna úgy ellenségeivel és a nemzettel szemben is. A programmbeszéd első fele látszatra a Khuen-korszak története. De nem az. Védőbeszéd az ellenzékről, mely őt megbuktatta. Megmondja ezt a temesvári képviselőjelölt úr nyíltan is, mikor beszédében vastapsokra pályázó naiv pátoszszal jegyzi meg, hogy hát ő a hibákat is menteni szereti, ha azokat magyar ember követi el. Szép és nobilis megjegyzés. De a magyar ellenzék nem követett el hibát és nem szorul ilyen védelemre. Kérdezze meg a képviselőjelölt úr legjobb barátaitól s ezek között önmagától is, hgy azok az eredmények, melyeket a nemzeti küzdelém az ő megbuktatása után csikart id,‘ nem védik-e meg sokkal hatásosabban aparlaiaeuti ellenzéket, mint ez a nobilis, programmbeszéd? Ivhuen arra hivatkozik, hogy a nemzeti vívmányok ígéretképpen már benne voltak az ő kormányzati programmjában, csakhogy ő a véderő törvény revízióját tartotta és tartja még most is helyesebb alkalomnak a reformok, megvalósítására. Már ebben is téved a képviselőjelölt úr. Mert először is azok a reformok vajmi ködös körvonalakkal jelentkeztek az ő programmjában s egyáltalán nem volt ellenőrizhető, hogy meg fogják-e komolyan nyugtathatni a közvéleményt vagy sem. De másodszor, és ez sokkal fontosabb, katonai reformok terén száz szép ígéretnél többet ér egy megvalósított, törvénybe foglalt reform. A katonai ígéretek úgy szállnak fel, mint Andrée léghajója, és úgy is térnek vissza. Sok ígéretet láttunk már és egy se valósult meg. Ha tehát az ellenzék csak annyit ért volna el Khuen megbuktatása óta, hogy az ő ígéreteit Tisza konkrét javaslatokban hozta meg, már akkor sem szorult ra a temesvári nobilis védelemre. De mást is el méltóztatott felejteni Khuen úrnak. Őt nem is az ellenzék, hanem a szabadelvűpárt ViT-"fWT" Kfig Megbuktatta pedig azért, mert az osztrák kormány perfidiái ellenében nem tudta vagy nem merte _.j&gg,védelmezni a magyar alkotmányt. Hasonlítsa össze Khuen a saját beszédét azzal a másik beszéddel, melyben Tisza István koppintott Koerber körmeire, és mondja meg őszintén, hogy ilyen kuruc korrektúráért nem érdemes-e egymagában is egy kormányt megbuktatni. A mai Khuen maga is megbuktatná ennyiért az akkori Khuent. Mindent összevetve tehát, bár azért a nobilis védelemért. Ne védje ebűen az ellenségeit, ami fölösleges, hanem védje önmagát, ami egy és más okból valamivel nehezebb vagy legalább is kényelmetlenebb. Még sokkal visszásabban fest, mikor a temesvári képviselőjelölt úr a nemzettel szemben annak ellenségeit veszi nobilis védelmébe. Itt Khuen úr egy kis ravaszkodást művel és ahol elfogy a mondókája, úgy tesz, mint a megakadt bankett-szónok. Azt mondja: „éljen a király!“ És Khuen odalenn Temesvárott kissé sokszor éltette a királyt. Mintha a nemzet a királyban látta volna ellenségét. Hát hiszen aki a vesékbe lát, az talán ilyesmiről is tudna egy-két verset. De az egész nagy nemzeti küzdelem rendjén, még a hirhedett hadparancs pillanatában sem mondta az ellenzék, hogy törekvéseink a király ellentállásán törnek meg. Szó volt a király osztrák tanácsosairól, azó volt a katonai triumvirátusról, szó volt mindenről és mindenkiről, még arról is, hogy mindig akadnak szolgálatkész magyar udvaroncok, de a királyról nem volt szó, hacsak úgy, nem, hogy a parlament is azt mondta:„„éljen a király !“ Ha tehát Khuen úr védeni akarja a magyar nemzeti törekvések ellenségeit, akkor merjen az osztrák politikai és katonai tanácsosokról beszélni és ne érje be annyival, hogy élteti a királyt. Merje azt, mondani, hogy akiket a magyar nemzet a maga jogos törekvéseinek ellenségei gyanánt ismert fel, azok egy magyar légynek se akarnak véteni. Merje azt mondani, hogy Koerber, ha véletlenül a Lajtha partjára kerül, arccal Ausztria felé fordul, mert egy lélegzetvétel erejéig se akarja Magyarországot megkárosítani. Merje azt mondani, hogy a magyar kormányférfiaknak csak a magyar királylyal kell tárgyalniok és soha se ütköznek össze olyan láthatatlan erőkkel, melyek még a legjobban nevelt minisztert is megtanítják huszárosan káromkodni. Ha igazán meg akarja Khuen nyugtatni ezt a nemzetet, hogy nem kell idejét formaságokra fecsérelnie, amiknek ő nevezi a nemzeti aspirációkat, akkor ne a királyt éltesse, hanem segítsen megtörni azokat az osztrák befolyásokat, melyek nem engedikélni a nemzetet. Ehuen még nem képviselőTemesvárott, de már miniszter a király szentmélye körül. Ebben a minőségében alkalmas is, módja is volna az osztrák befolyások felismerésére és megtörésére. S ha erről csak egy diplomatikusan óvatos mondaiban beszélt volna temesvári választói előtt, több elismerést érdemelne a nemzettől, mint amennyi tapsot kapott azért, hogy nobilis akart lenni s nem magát védte, hanem elleneseit, és nem a nemzetet vette oltalmába, hanem annak ellenségeit. De a képviselőjelölt úr a püspöki palotából ment a gyűlésbe, szent hangulatokkal volt eltelve s prédikációjának témájául azt választotta: „aki téged kővel dobál, kenyérrel dobáld vissza!“ Ez pedig szép téma, míg csak a jelölt űrről van szó, de túlságosan szent, ha a nemzetnek prédikálják. Van aztán a temesvári programmbeszédben egy passzus,melyért teljes elismerés jár ki Khuennek. Az igazán makulátlan szabadelvűségnek szinte forró vallomása ez. Néhány tömör mondatban egész programra, néhány meleg hangban egész riadó. Amit a programmbeszédben Khuen önmagáról és ellenségeiről mondott, az pikáns; amit a nemzetről és a monarkia két államának közös érdekeiről mondott, az legjobb esetben szépítés; de amit a szabadelvűségről mondott, azt az egész magyar nemzetnek érdemes meghallgatnia. Ezért a forró vallomásért ne fogadjuk hűvösen a temesvári programmbeszédet . . . BELFÖLD A földmivelésügyi miniszter a tőzsdén. A Neue Freie Pressenek táviratozzék Budapestről. Tallián Béla földmivelésügyi miniszter elhatározta, hogy a földmivelésügyi minisztérium, mint testület, a budapesti áru- és értéktőzsde tagjai sorába lépjen. A miniszter e határozatával a budapesti tőzsde elnökségének régi óhaja teljesül. Hír szerint a földmivelésügyi miniszter megbízásából Rudzsics György osztálytanácsos, a mezőgazdasági statisztikai osztály főnöke, a földmivelésügyi minisztérium képviseletében már be is lépett a tőzsde tagjai sorába. Helyettesítésével ugyanazon osztály titkára, Szánthó Menyhért bízatott meg. Khuen-Héderváry Temesvárott Budapest, március 25. Gróf Khuen-Héderváry Károly, a király személye körüli miniszter ma délelőtt mondta el programmbeszédét Temesvár város választóközönsége előtt, a városi vigadó föllobogózott nagytermében. A miniszter programmbeszédét és a szabadelvűpárt értekezletének lefolyását a következőkben ismertetjük: A temesvári szabadelvűpárt ma délelőtt tíz órakor értekezletet tartott, melyen Flausics Mátyás elnökölt. A pártelnök megnyitotta az értekezletet, aztán fölszólította azokat, akik nem tartoznak a szabadelvűpárthoz, hogy hagyják el a termet, majd pedig egy tíztagú küldöttséget menesztett Khuen-Héderváry Károlért, akit, mikor a terembe lépett, éljenzéssel fogadta le. A pártelnök üdvözlő szavai után Khuen-Héderváry a következőket mondotta: Mindenekelőtt köszönetet mondott a város választóközönségének első megválasztatásáért s megindokolta, hogy miért nem jött el eddig Temesvárra. Miniszterelnöki állása rövid tartama dacára annyira lekötve tartotta, hogy egy napra sem távozhato a fővárosból s még azután is háttérbe kellett szorítania személyes érzelmeit, nehogy bármi nyilvános fellépéssel megzavarja az országos politika érzékeny köreit. Egy visszalépő miniszterelnök szavai könnyen félremagyarázhatók s szóló akkor is, mint mindig, kész volt inkább személyes reputációját kockáztatni, semhogy akaratlanul megzavarja az ország ügyeinek fejlődését. Ma, amikor mit sem kockáztat, fölhasználja az alkalmat, hogy politikai fölfogásáról beszámolón, amit legcélszerűbbnek úgy tart, ha visszatér miniszterelnöksége korára, közbevetőleg megmagyarázza, hogy ámbátor a hivatott közjogászok véleménye szerint nem volt kötelezve, mégis letette mandátumát, nehogy olyan látszata legyen a dolgnak, mintha a letűnt zászló formája alatt akarna továbbra is a temesváriak bizalmáratámaszkodni. Áttérve a parlamenti küzdelmek méltatására, az exlex sajnálatos voltát nemcsak a sok anyagi kárban, de főleg abban látja, hogy a nemzet sohasem tűrte a törvény nélkül való kormányzást. Az egyetlen vigasz e tekintetben az, hogy a törvényenkívüli helyzetet nem a többség idézte elő s az hogy ilyen rendellenességek remélhetőleg nem fognak többé előfordulni. Két körülményben keresi a lezárott küzdelem kárainak okát. Az egyik az alkotmány hézagos volta és a mási a házszabályok fogyatékossága. Miután az utóbbi baj könnyebben orvosolható, itt kell keresni a gyógyítás forrását. A beállott állapotnak legelső következése az lett, hogy az országtól közmegnyugvással fogadott és különösen a közgazdasági téren eredményes kormány válságba jutott. A szabadelvű párt egysége is veszélyben forgott ezáltal. Ebben a pillanatban fordult szóló felé a király kegye. E vállakozásnak egyfelől a király bizalma adta meg az alapját másfelől az addigi működése iránt megnyilatkozott bizalom. Egy nagy veszély elhárítására szívesen feláldozta volna személyét különösen akkor, mikor a király és nemzet közötti viszony bár a legkisebb csorbulást szenvedhette volna. Ezért folyamodott az engesztelékenység fegyvereihez. Tudva, hogy a tervezett ujonclétszám felemelése okozta az elkeseredett parlamenti küzdelmet, vállalkozott, hogy az ujonclétszám felemelésének kérdését