Budapesti Napló, 1904. március (9. évfolyam, 61-91. szám)

1904-03-26 / 86. szám

Budapest, 1904. Kilencedik évfolyam. 88. szám. Szombat, március 26. A pl­ál Ita. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kerepesi-ut 25. Fiókkiadóhivatal: Museum-körut 18. Főszerkesztő: VÉSZI JÓZSEF. Felelős szerkesztő: BRAUN SÁNDOR. Kiadja: A SZERKESZTŐSÉG. JE-­l .­­Egész évre 14 kor., és évre 7 kor., Vs évre 3 kor. 50 fillér, egy hónapra 1 kor. 20 fillér. Egyes szám Budapesten és a vidéken 41 fillér. Khuen, Budapest, március 25. (K.) Khuen nobilis volt Temesvárott, túlságosan nobilis. Programmbeszédében, me­lyet ma délelőtt mondott el a temesvári sza­­badelvű párt gyűlésén, nyilatkozott a maga kormányzati idejéről s nyilatkozott a jövendő politika alapjairól. Ahol önmagáról nyilatko­zott, azt a nobilis módot választotta, hogy nem magát védte"*"*imnem ellenségeit. De aztán lütSSrgba­ vitte­ a habilítást és ahol a nemzetről beszélt, ott sem a nemzetet védte, hanem annak ellenségeit. A tisztelt képviselő­­jelölt úr, akivel szemben szívesen elismerjük, hogy utólag sokkal rokonszenvesebbnek bizo­nyult, mint amin­nek megbízatása idejében csak az örök hívek kisded tábora merte hir­detni. •s a tisztelt képviselőjelölt úr tehát lehetett volna valamivel kevésbé nobilis. Meg­engedhette volna magának, hogy a saját sze­mélyét védje, s nem kellett volna az udva­riasságban odáig mennie, hogy a nemzet ellenében annak ellenségeit mentse. Igazságo­sabb lett volna úgy ellenségeivel és a nem­zettel szemben is. A programmbeszéd első fele látszatra a Khuen-korszak története. De nem az. Védő­beszéd az ellenzékről, mely őt megbuktatta. Megmondja ezt a temesvári képviselőjelölt úr nyíltan is, mikor beszédében vastapsokra pályázó naiv pátoszszal jegyzi meg, hogy hát ő a hibákat is menteni szereti, ha azokat magyar ember követi el. Szép és nobilis meg­jegyzés. De a magyar ellenzék nem követett el hibát és nem szorul ilyen védelemre. Kér­dezze meg a képviselőjelölt úr legjobb bará­taitól s ezek között önmagától is, h­gy azok az eredmények, melyeket a­ nemzeti küzdelém­ az ő megbuktatása után csikart id,‘ nem védik-e meg sokkal hatásosabban a­­parlaiaeuti ellen­zéket, mint ez a nobilis, programmbeszéd? Ivhuen arra hivatkozik, hogy a nemzeti vív­mányok ígéretképpen már benne voltak az ő kormányzati programmjában, csakhogy ő a véderő törvény revízióját tartotta és tartja még most is helyesebb alkalomnak a re­formok, megvalósítására. Már ebben is té­ved a képviselőjelölt úr. Mert először is azok a reformok vajmi ködös körvonalakkal jelentkeztek az ő programmjában s egyáltalán nem volt ellenőrizhető, hogy meg fogják-e komolyan nyugtathatni a közvéleményt vagy sem. De másodszor, és ez sokkal fontosabb, katonai reformok terén száz szép ígéretnél többet ér egy megvalósított, törvénybe foglalt reform. A katonai ígéretek úgy szállnak fel, mint Andrée léghajója, és úgy is térnek vissza. Sok ígéretet láttunk már és egy se valósult meg. Ha tehát az ellenzék csak annyit ért volna el Khuen megbuktatása óta, hogy az ő ígéreteit Tisza konkrét javaslatokban hozta meg, már akkor sem szorult ra a temesvári nobilis védelemre. De mást is el méltóztatott felejteni Khuen úrnak. Őt nem is az ellen­zék, hanem a szabadel­vűpárt ViT-"fWT" Kfig Megbuktatta pedig azért, mert az osztrák kor­mány perfidiái ellenében nem tudta vagy nem merte _.j&gg,v­édelmezni a­ magyar alkot­mányt. Hasonlítsa össze Khuen a saját be­szédét azzal a másik beszéddel, melyben Tisza István koppintott Koerber körmeire, és mondja meg őszintén, hogy ilyen kuruc korrek­túráért nem érdemes-e egymagában is egy kormányt megbuktatni. A mai Khuen maga is megbuktatná ennyiért az akkori Khuent. Mindent összevetve tehát, bár azért a nobilis védelemért. Ne védje ebűen az ellenségeit, ami fölösleges, hanem védje önmagát, ami egy és más okból valamivel nehezebb vagy legalább is kényelmetlenebb. Még sokkal visszásabban fest, mikor a temesvári képviselőjelölt úr a nemzettel szem­ben annak ellenségeit veszi nobilis védelmébe. Itt Khuen úr egy kis ravaszkodást művel és ahol elfogy a mondókája, úgy tesz, mint a megakadt bankett-szónok. Azt mondja: „éljen a király!“ És Khuen odalenn Temesvárott kissé sokszor éltette a királyt. Mintha a nem­zet a királyban látta volna ellenségét. Hát hiszen aki a vesékbe lát, az talán ilyesmiről is tudna egy-két verset. De az egész nagy nemzeti küzdelem rendjén, még a hirhedett hadparancs pillanatában sem mondta az ellen­zék, hogy törekvéseink a király ellentállásán törnek meg. Szó volt a király osztrák taná­csosairól, azó volt a katonai triumvirátus­ról, szó volt mindenről és mindenkiről, még arról is, hogy mindig akadnak szol­gálatkész magyar udvaroncok, de a király­ról nem volt szó, hacsak úgy, nem, hogy a parlament is azt mondta:­„­„éljen a király !“ Ha tehát Khuen úr védeni akarja a magyar nemzeti törekvések ellenségeit, akkor merjen az osztrák politikai és katonai tanácsosokról beszélni és ne érje be annyival, hogy élteti­­ a királyt. Merje azt, mondani, hogy akiket a magyar nemzet a maga jogos törekvéseinek ellenségei gyanánt ismert fel, azok egy ma­gyar légynek se akarnak véteni. Merje azt mondani, hogy Koerber, ha véletlenül a Lajtha partjára kerül, arccal Ausztria felé for­dul, mert egy lélegzetvétel erejéig se akarja Magyarországot megkárosítani. Merje azt mon­dani, hogy a magyar kormányférfiaknak csak a magyar királylyal kell tárgyalniok és soha se ütköznek össze olyan láthatatlan erőkkel, melyek még a legjobban nevelt minisztert is megtanítják huszárosan káromkodni. Ha igazán meg akarja Khuen nyugtatni ezt a nemzetet, hogy nem kell idejét for­maságokra fecsérelnie, amiknek ő nevezi a nemzeti aspirációkat, akkor ne a ki­rályt éltesse, hanem segítsen megtörni azokat az osztrák befolyásokat, melyek nem engedik­­élni a nemzetet. Ehuen még nem képviselő­­Temesvárott, de már miniszter a király szen­t­mélye körül. Ebben a minőségében alkalma­s is, módja is volna az osztrák befolyá­­s­­ok felismerésére és megtörésére. S ha­­ erről csak egy diplomatikusan óvatos mon­­­daiban beszélt volna temesvári választói előtt, több elismerést érdemelne a nemzettől, mint amennyi tapsot kapott azért, hogy nobilis akart lenni s nem magát védte, hanem ellen­eseit, és nem a nemzetet vette oltalmába, hanem annak ellenségeit. De a képviselőjelölt úr a püspöki palotából ment a gyűlésbe, szent hangulatokkal volt eltelve s prédikációjának témájául azt választotta: „aki téged kővel dobál, kenyérrel dobáld vissza!“ Ez pedig szép téma, míg csak a jelölt űrről van szó, de túlságosan szent, ha a nemzetnek prédikálják. Van aztán a temesvári programmbeszédben egy passzus,melyért teljes elismerés jár ki Khuen­­nek. Az igazán makulátlan szabadelvűségnek szinte forró vallomása ez. Néhány tömör mon­datban egész programra, néhány meleg hang­ban egész riadó. Amit a programmbeszédben Khuen önmagáról és ellenségeiről mondott, az pikáns; amit a nemzetről és a monarkia két államának közös érdekeiről mondott, az leg­jobb esetben szépítés; de amit a szabadelvű­­ségről mondott, azt az egész magyar nemzet­nek érdemes meghallgatnia. Ezért a forró val­lomásért ne fogadjuk hűvösen a temesvári programmbeszédet . . . BELFÖLD A földmivelésügyi miniszter a tőzsdén. A Neue Freie Pressenek táviratozzék Budapestről. Tallián Béla földmivelésügyi miniszter elhatározta, hogy a földmivelésügyi minisztérium, mint testület, a buda­pesti áru- és értéktőzsde tagjai sorába lépjen. A mi­niszter e határozatával a budapesti tőzsde elnökségé­nek régi óhaja teljesül. Hír szerint a földmivelésügyi miniszter megbízásából Rudzsics György osztálytaná­csos, a mezőgazdasági statisztikai osztály főnöke, a földmivelésügyi minisztérium képviseletében már be is lépett a tőzsde tagjai sorába. Helyettesítésével ugyanazon osztály titkára, Szánthó Menyhért bíza­tott meg. Khuen-Héderváry Temesvárott Budapest, március 25. Gróf Khuen-Héderváry Károly, a király sze­mélye körüli miniszter ma délelőtt mondta el programmbeszédét Temesvár város választóközön­sége előtt, a városi vigadó föllobogózott nagyter­mében. A miniszter programmbeszédét és a sza­badel­vűpárt értekezletének lefolyását a követke­zőkben ismertetjük: A temesvári szabadel­vűpárt ma délelőtt tíz óra­kor értekezletet tartott, melyen Flausics Mátyás elnö­költ. A pártelnök megnyitotta az értekezletet, aztán fölszólította azokat, akik nem tartoznak a szabadelvű­­párthoz, hogy hagyják el a termet, majd pedig egy tíztagú küldöttséget menesztett Khuen-Héderváry Ká­­ro­lért, akit, mikor a terembe lépett, éljenzéssel fogad­­ta le. A pártelnök üdvözlő szavai után Khuen-Héderváry a következőket mondotta: Mindenekelőtt köszönetet mondott a város vá­­lasztóközönségének első megválasztatásáért s megin­dokolta, hogy miért nem jött el eddig Temesvárra. Miniszterelnöki állása rövid tartama dacára annyira lekötve tartotta, hogy egy napra sem távozhato­­ a fővárosból s még azután is háttérbe kellett szorítania személyes érzelmeit, nehogy bármi nyilvános fellé­­péssel megzavarja az országos politika érzékeny kö­reit. Egy visszalépő miniszterelnök szavai könnyen félremagy­aráz­hatók s szóló akkor is, mint mindig, kész volt inkább személyes reputációját kockáztatni, semhogy akaratlanul megzavarja az ország ügyeinek fejlődését. Ma, amikor mit sem kockáztat, fölhasz­nálja az alkalmat, hogy politikai fölfogásáról be­számolón, amit legcélszerűbbnek úgy tart, ha visszat­ér miniszterelnöksége korára, közbevető­­leg megmagyarázza, hogy ámbátor a hivatott közjo­­gászok véleménye szerint nem volt kötelezve, mégis letette mandátumát, nehogy olyan látszata legyen a do­lgnak, mintha a letűnt zászló formája alatt akarna továbbra is a temesváriak bizalmára­­támaszkodni. Áttérve a parlamenti küzdelmek méltatására, az exlex sajnálatos voltát nemcsak a sok anyagi kárban, de főleg abban látja, hogy a nemzet sohasem tűrte a törvény nélkül való kormányzást. Az egyetlen vigasz e tekintetben az, hogy a törvényenkívüli helyzetet nem a többség idézte elő s az hogy ilyen rendelle­nességek remélhetőleg nem fognak többé előfordulni. Két körülményben keresi a lezár­ott küzdelem kárai­nak okát. Az egyik az alkotmány hézagos volta és a más­i a házszabályok fogyatékossága. Miután az utóbbi baj könnyebben orvosolható, itt kell keresni a gyógyítás forrását. A beállott álla­potnak legelső következése az lett, hogy az országtól közmegny­ugvással fogadott és különösen a közgaz­dasági téren eredményes kormány válságba jutott. A szabadelvű párt egysége is veszélyben forgott ezáltal. Eb­ben a pillanatban fordult szóló felé a király kegye. E vállakozásnak egyfelől a király bizalma adta meg az alapját másfelől az addigi működése iránt megnyilat­kozott bizalom. Egy nagy veszély elhárítására szí­vesen feláldozta volna személyét különösen akkor, mikor a király és nemzet közötti viszony bár a legkisebb csorbulást szenvedhette volna. Ezért folyamodott az engesztelékenység fegyvereihez. Tudva, hogy a tervezett ujonclétszám felemelése okozta az elkeseredett parlamenti küzdelmet, vállal­kozott, hogy az ujonclétszám felemelésének kérdését

Next