Budapesti Napló, 1904. március (9. évfolyam, 61-91. szám)
1904-03-06 / 66. szám
68 szám. Budapest, vasárnap BUDAPESTI NAPLÓ 1904 március 6. jére több gondot fordítsanak. Az előadást a közönség érdeklődéssel hallgatta végig. — Az Országos Magyar Szövetség Debreczenben. Holnap alakul meg Debreczenben az Országos Magyar Szövetség ottani fiókja. A szövetség vezetősége ma érkezett Debreczenbe és részt vett a Csokonai Kör ülésén. Ott voltak gróf Esterházy János, dr. Jancsó Benedek, Herczeg Ferenc Bársony István és gróf Esterházy Gyula. A vendégeket Dobrecki képviselő üdvözölte. Rudnyánszky Gyula Endrődy Sándor három versét olvasta föl, herczeg Ferenc aforizmákat adott elő, Jánosi Zoltán szavalt és végül Bársony István egy elbeszélését olvasta föl. A közönség a fölolvasókat zajos tapsokkal halmozta el. — A szegedi polgármester lemondása. Szegedről táviratozzák. Pálfy Ferenc polgármester ma a város vezető férfiainak kijelentette hogy március 24-ikén, 80-dik születésnapján lemond polgármesteri állásáról. A polgármesternél egy küldöttség jelent meg s maradásra kérte őt, de Pálfy megmásíthatatlan szándékát ismételte. Utódjául a város közönsége egyértelműleg dr. Lázár György országgyűlési képviselőt jelöli, aki Szegednek már egyszer helyettes polgármestere volt. — Mérleg. A háború egészen hasonlatos az üzlethez. Ott is van befektetés, várható nyereség és esetleges veszteség, s a végén mérleget csinálnak. Ennek a mérlegnek aztán van egy csúnya, véres passzusa, amely arról számol be, hogy a háborús vállalkozás hány ember életébe került. Az angol képviselőházban a napokban az egyik képviselő kíváncsiskodott abban az irányban, hogy a dél-afrikai háborúban, amely tudvalevőleg egy szabad kis nemzetnek a leigázásával végződött, mennyi véráldozatába került az angol nemzetnek. Pontos kimutatást kért erről a dologról és a hadügyminiszter teljesítette a kívánságát. Az angolok vesztesség-számláján e szerint a következők találhatók. Az összes verteség aöött Csekély húszezer ember, akinek mindnek még az a vigasztalása sem lehet meg, hogy golyó, kard, vagy kartács ölte meg. A harcosok nagy része, mint a kimutatásból meglátszik, hitvány nyavalyákban pusztult el, amelyek ugyancsak könnyen teremnek a csatamezők tájékán. — A pépa-szabolcsi szén. A Fiuméban megjelenő Magyar Tengerpart napilap a zátonyra került Adria-gőzös megmentéséről referálva, megjegyzi, hogy a mentési akciónál a tengerészeti hatóság Eőre gőzöse nem fejthetett ki teljes erőt, mert pécs-szabolcsi szénnel fűtötték, mely azonban — bár a néhány hét előtt megejtett kísérleteknél jónak találtatott, most nem felelt meg a várakozásnak, mert bebizonyosodott hogy hőkifejtése nem elegendő és jóval kisebb a hajókon rendesen használni szokott szénnél. — Ezen ámítással szemben Déry Károly, az első cs kir. szab. Dunagőzhajózási társaság kőszénbányáinak elárusító igazgatója megjegyzi, hogy 1. az 1903. évi november hó 10-től 14-ig indított négy kísérleti mentési és vontatási járat alkalmával az Előre gőzösön a társaság pécsszabolcsi tojásalakú brikettje gőzfejlesztés és egyéb tekintetben is teljesen bevált; 2. hogy az Előre gőzös a tengerészeti hatóságtól nyert értesítés szerint az Adria gőzös megmentése alkalmával folyt munkáinál pécs-szabolcsi szénnel egyáltalában nem isütött. A pécs szabolcsi szén kifogásolása tehát alaptalan volt. — Házasság: Dr. Schreyer Jenő fővárosi ügyvéd eljegyezte Strausz Mici kisasszonyt, Stausz Antal terménykereskedő és tőzsdetanácsos leányát. Neumann Hugó tisztviselő eljegyezte Rosenthal Elza kisasszonyt, özvegy Rosenthal Józsefné leányát Budapesten. Gerő Alfréd, a Magyar Általános Hitelbank tisztviselője, eljegyezte Germánia Janka kisasszonyt, Germanus Sándor fővárosi kereskedő és neje, Zobel Róza asszony leányát. — Japán cseresznyevirág-ünnepély. A magyar királyi államvasutak gépgyárának tisztviselői ma este sikerült, kedves ünnepélyt rendeztek. Az est programmjának fényes pontja volt Kiss Klára operaénekesnő szereplése. Azonkívül még egy egész sereg fiatal leány gyönyörködtette a nagyszámú közönséget bájos japáni táncokkal és dalokkal. Előadás után ötletes alkalmi lapot osztogattak szét a vendégek között, melyet Szieberth Imre szerkesztett. A tisztek közül: Elesett vagy sebeibe belehalt 719 Tífuszban meghalt 183 Más betegségben elhunyt 123 Az altisztek és legénység közül : Elesett vagy sebeibe belehalt 6863 Tituszban meghalt 7807 Más betegségben elhunyt 4926 — A pálya vége. Keszler Árpád huszonegyéves gyakornok gazdájától, Friedmann Mór kereskedőtől 600 koronát elsikkasztott. A rendőrség azóta nyomozta a fiatalembert, de nem tudta elfogni. Tegnap végre a Belvárosban letartóztattak egy eszülött suhancot, aki engedelem nélkül koldult. A rendőrségen felismerték benne Keszler Árpádot, az eltűnt sikkasztót. Átadják az ügyészségnek. — Öngyilkosság véletlenségből Nyitrdról táviratozzék . Táby Olga, Táby Mihály honvédszázados leánya, véletlenségből pisztolylyal mellébe lőtt és éetveszélyesen megsebesült. — A Kalap király felkéri olvasóinkat, hogy tekintsék meg ma vasárnap este is, tündéri kivilágítás mellett a 3—4 és 5 koronás elsőrangú elismert különlegességeket. Kossuth Lajos utca végén, Klotild-Palota. (x) Gazdák, ha nagy terméshez akarnak jutni, Mauthner-féle magvakat vesznek. Idei tóárjegyzékét, mely 226 oldalra terjed, Mauthner vdán cs. és kir. udvari magkereskedése Budapesten Rodenbiller utca 33.sz., mindenkinek kívánatra ingyen, készséggel megküldi. (x) A Kerpel-kéz finomító jóságát igazolja sok külföldi rendelés és elismerőjével. A kezet 3 nap alatt bársonysimává és hófehérré teszi. Üvegje 90 fillér. 4 üveget franko küld: Kerpel-gyógytár, Budapest, Lipótkörút 28. (x) Földes Kelemen aradi gyógyszerész szépítő szereiről általánosan ismeretes, hogy a Margit-éréme nemcsak tisztítja, puhává és bársonysimává teszi az arcot, hanem lehénti, frissíti, fiatalítja Erősítő és enyhítő alkatrészekből lévén összetéve, mint higiénikus szer is jó szolgálatot tesz. Teljesen ártalmatlan, zsírmentes. A Margit-créma halását növeli a Margit-szappan. Azok a hölgyek akik rizsport használnak, nagyon dcsérik a Margit-hölgyport. Az arcot szárazon tartja a naptól, széltől megvédi. FŐVÁROS (*) Óbudaiak küldöttsége Pirrelohnál és Spann- nál. Vészt József országgyűlési képviselő vezetéségével. Bencze Benő, Szagmüller József, dr. Mittelman Bernát és Zboray Béla óbudai lakosok a tegnapi nap folyamán küldöttségileg tisztelegtek Bécsben Pitreich hadügyminiszternél és báró spaui ellentengernagynál. A küldöttség azzal a kéréssel járult a két katonai malóság elé, hogy a dunai monitorok továbbra is Óbudán állomásozzanak és hogy az annak dején a katonai ruhatár céljaira épült, de időközben történt más rendelkezés folytán jelenleg nem használt épületbe a főváros helyőrségének létszámemelése esetén ide katonaság helyeztessék el. úgy Bit'etch, mint Spaun rendkívül szívélyesen fogadták a küldöttséget és a monitorokra vonatkozó kérést készséggel teljesítették, a katonaság ilyetén elhelyezésének tervét pedig nagyon rokonszenvesen fogadták. (*) Új iskolák a fővárosban A krisztinavárosi iskolaszék azt javasolja a tanácsnak, hogy a kültelkeken állítson az elemi iskolák fölé kétosztályú leső népiskolákat olyan tanulók részére, akiknek a középiskola sok, az elemi iskola pedig kevés A polgári iskolák és gimnáziumok ismeretes túlzsúfoltsága ilyen módon önmagától megszűnnék. SZÍNHÁZ, zene ** Várszínház. Dumas Sándor egyik igazi remekét, az Alfonz urat, ma este a Várszínházban elevenítették fel. Dumas nagy művészettel konstruálta meg társadalmi színművét, de nagyobb építőmesternek sehol sem látjuk, mint az Alfonz úrban. Ennek a drámának a szerkezete olyan tökéletes, hogy mintául lehetne fölállítani. Az alakok jellemzése is bámulatosan sikerült és a dialóg olyan szellemes, hogy csak a Nők barátja versenyezhet vele. A címszerepben Náday Ferenc ma is olyan friss, elmés, jellemzetes, mint évtizedek óta mindig, valahányszor Oktavot alakítja. Raymonde Hegyesi Mari egyik legjobb szerepe, Gyenes az egyszerű, becsületes tengernagyot férfiasan játszsza és Vizváryné drasztikus Gubbardnéja pompás. Adriennne szerepét a kis Várady Ilike játszotta olyan bájosan annyi bravúrral hogy nyílt jelenésben zugó tapsokat kapott ** Művészest. A Lipótvárosi Kaszinó mai — ötödik — művészestjének volt valami speciális jellege. Nem egyes dalénekesek külön számai szerepeltek a műsoron, hanem négy igazi művész egyszerre énekelt szebbnél-szebb dalokat Bratimstól és Solhumanntól. Olyan kvartett véd az, amilyet nem mindennap hall az ember: négy jelesen iskolázott, szép hang és az előadás finomsága teljes harmóniában. Ebben a nemes szövetségben Behr Teréz vitte a vezetőszerepet, de a többi három is előkelő énekesnek bizonyult és kitűnően hozzásimult Behr Teréz művészetéhez Grumbacket de Jong Jeanette, Éless Lajos és Van Elceyk Arthur. A kaszinó fényes közönsége gyönyörködve hallgatta azt a magas színvonalon álló négyes eladást és zajosan, hálásan tapsolt, különösen a Schumann-féle Spanyol-daljátékban. A kvartetten kívül Geyer Stefi kisasszony működött közre Solduzol, Wieniawsky és Hubay Jenő hatásos műveivel. *’ Műsorváltozás az Operában. Az Operaházban a holnap vasárnapra kitűzött Istenek alkonya előadása elmarad, mert a Brünhilde szerep mind két személyesítője : Ney Hernan és Diósyné Berta is megbetegedett. Az elmaradt dalmű helyett a Hoffmann meséit adják bérletszünetben. Az előadás 7 órakor kezdődik. ** Hangverseny és bál. Fényes sikerrel zajlott lema a Royalban a fővárosi hírlapkiadóhivatali tisztviselők művész-estéje. Szabados Béla, Major Gyula és Hűvös Iván dalait Anday Terka, Rieser Anny és Papp Juliska énekelték nagy hatással. Heller Amely rutinos hegedű, játéka után Vágó Béla bravúrral adta elő A világ teremtése című monológot. W. Krammer Teréz ismert művészetével énekelte a La Grange-árat. Ezután Maróthy Margit drámai erővel s finom szmevéssel szavalt egy jelenetet Rostand Sasfiókából. A deklamáció során szinte ragyogott Ábrányi Emu ködői forditásának művészi pompája s a közönség lelkes tetszéséből az előadóval együtt a Rostand munkájával két geniális fordításnak bőséges rész jutott. Az Opera kürtnégyesének (Krnytzky Walter Weidl Antal, Jiprovitz Ede, Klement Sándor) nagyhatású játékával fejeződött be a szép művészest, amely után tánc következett. ** Hangversenyek. A IX filharmóniai hangversenyt e hét-én tartják meg Kerner István karnagy vezetése alatt. Fellép a koncerten Kurz Zelma bécsi operaénekesnő is. — Sidler Stalvin 11-én dalestet ad a Roal-sáhóban. A változatos és tartamas programom hangversenyre jegyek a Harmónia zeneműkereskedésben kaphatók. ** Színházi tűzi lárma. Miskolczról táviratozzák, hogy ma este a színházban a Ghetto premiere-je alatt alaptalan tüzilárma volt. Az első felvonás közepe felé a harmademeleti karzaton erős mozgás támadt, majd egyszerre felugrott az egész karzati közönség és a kijáratok lété rohant. Ekkor valaki elkiáltotta maga Tűzi Erre a földszinen és a páholyokban lévők is felugrottak és a kijáratok felé igyekeztek. A zenekarban a katonazene karnagya ekkor, hogy a közönséget megnyugtassa, a felhúzott függöny mellett a Rákóczi-indulót húzatta. A színpadon több színész volt és egy tűzoltó kiött s lekapva sisakját, azonnal intett, hogy nincsen baj. A földszinten néhányan a székekre ugráltak és azt kiáltották, hogy nincs baj. Németh József igazgató, egy földszinti páholyból szólt a közönséghez, hogy nyugodjon meg. Erre megnyugodtak és kevés szünet után zavar nélkül folytatták az előadást. Baleset nem történt, csak a karzaton löktek fel néhány embert. SPORT Nevezések. A Rákosi-gátversenyre huszonnégy lovat neveztek, köztük két német lovat is, Hardigildet és Ingeriget. Az utóbbi egy tőlünk exportált, nagyon mérsékelt képességű telivér, melynek előreláthatólag kevés köze lesz a finishez. Hardigild, a tavalyi versenyévad folyamán kilenc gátversenyt nyert Németországban és mutatott formái alapján számottevő ellenfél. A mieink közül azonban, mint már a múltkori megbeszélésünkben emltettük, van egy csomó jó klasszisa ló és minden valószínűség szerint el fognak bánni az idegen aspiránsokkal. A nagy alagi akadályverseny kötelezettjeinek sorában csaknem valamennyi steeplerünket ott látjuk és a fogadási listán Cserhát, Boka, Mystery és Ugyanaz máris mint favoritok szerepelnek. A pozsonyi nagy akadályverseny benevezettjei között a két alagi főverseny szereplőit találuk, Vadoné, Türelmes, Schönfeld és Rosogluival megszaporodva. E futamra összesen negyven lovat neveztek és előreláthatólag érdekes verseny lesz. A bécsi Jubleumi-díjra 46 lovat neveztek, köztük három német 16: Prinz Hamlet, Laurin és Hannekorb. A Henckel Memóriáiban 91 ló vállalt kötelezettséget, míg német részről Donnerhorn, Rembrandt, Dormi pure és Dorn nevű telivérek pályáznak a díjra. KÖLCSÖN. SZEMÉLYHITELT kezes nélkül is, helyben vagy vidékre eszközlünk £3*............................................... bármilyen társadalmi állású egyének részére a legkedvezőbb feltételű tőkekamat törlesztésére 200 koronától feljebb. ===== Tisztviselő - kölcsönök állni. megyei, városi hivatalnokoknak 1600 koronán felüli fizetéssel, nyugdíjasulájok. 1000 koronán belüli nyugdíjjal, 10—12—15 évi olcsó amortizáczióra, katonatiszti házassági óvadékra, haszonélvezetekre stb. .ÖLDBIRTOKRA 4%-OS KÖLCSÖNPÉNZ 15—25—30—40—50 vagy 65 évi amortizációra már 300 kor.-tól feljebb nyerhető előleges költség nélkül. Drágább tartozást illetékmentesen átcserélünk, kívánatra magasabb kölcsönre kedvező feltételekkel. Olcsó kölcsönt eszközlünk, továbbá vidéki bérház3 lí Tít helybeli és környékbeliekre II., sőt III. hlyen rész- 11a a 1 a ingatlanokra is kedvező feltételekkel. , ■ =r-1-I les*16 n"yCn ne iff .lStételei? • ORSZÁGOS PÉNZÜGYI IRODA BUDAPEST, Vik., TOKOLYI UTCA 8. !