Budapesti Orvosi Újság Mellékletei, 1912
Bőr- és bujakórtan - 1912-02-15 / 1. szám
1912. 1. szám. BŐR- ÉS BUJÁR ŐRTAN Az Ehrlich álláspontja annál kevésbbé tartható, mert hiszen ott vannak a salvarian-halálesetek, a melyek mindenkor egészen sajátságos súlyos agyi jelenségek között állottak be és melyekben a bonczolás az enkephalitis haemorrhagica jelenségeit állapította meg. Az ő állítása szerint a szer „aránylag ártalmatlan”, mert hiszen sok százezer adag után csak egynéhány halálesetről van tudomásunk. Szerinte a halálesetek száma sokkal kisebb, mint például a chloroformnál. Ezzel szemben azt mondhatjuk, hogy a halálesetek statistikája kétségtelenül hiányos. Például a német irodalomban 8 haláleset van közölve, a magyar orvosi irodalomban ellenben csak egy eset, holott részben a napilapok révén, részben eléggé megbízható magánértesüléseink alapján mi 5 halálesetről tudunk. A felfogás dolga, hogy lehet-e a szert „aránylag ártalmatlannak" nyilvánítani. Túlságosan optimistikus Ehrlich-nek az a feltevése is, hogy a mellékes körülmények, mint a víz hibája, okai a szerencsétlen complicatióknak és hogy idővel esetleg meg fogjuk tanulni a vészes jelenségek beállta esetén is a beteget megfelelően kezelni; esetleg úgy, mint ahogyan Gennerich ajánlja, mindjárt az első symptomáknál trepanáljuk a koponyát és pungáljuk az agyat, hogy az agynyomás jelenségeit elhárítsuk és így elkerüljük a halálos kimenetelt. Visszatetsző dolog a destillált víz hibájában keresni a complicatiók okát, mikor egy arsenvegyületet viszünk be a véráramba. Annál kevésbbé lehet ilyet concedálni, mert hiszen láz, súlyos általános jelenségek és halálesetek a salvarsan intramusculáris bevitele után is előfordultak. Hogy az intravénás infusio után gyakrabban fordulnak elő, azt eléggé meg lehet azzal magyarázni, hogy ilyenkor a véredények endothelje jobban ki van téve a káros hatásnak és hogy a központi idegrendszer a vérben nagy mennyiségben keringő arsenvegyületből többet köt meg egyszerre. Ha szokásban lett volna például az acid, arsenicosumot intravénásan adni, akkor az agyban az a szokatlan kórboncztani lelet, amelyet salvarsan után látunk, talán eddig sem lett volna ismeretlen. A salvarsankezelésnek sokkal gyakoribb complicatiója az agyi idegek bántalma. Már mint ismert dolgot előbb felemlítem, hogy minden méreg, amely a központi idegrendszert megtámadja, megtámadhatja a körmi idegeket is, ebből pedig az következik, hogy a salvarsan után közvetlenül vagy hoszszabb idő múlva észlelhető idegműködési zavarokat a salvarsan rovására kell írni, tehát mint az arsenicismus jelenségét felfogni. A salvarsant ezzel a váddal szemben Ehrlich mindenképpen igyekszik megvédeni, de ebben a védelemben távolról sem találjuk azt a logikai következetességet, melyet Ehrlichnél megszoktunk. Ehrlich először is az eseteket két csoportra osztja, olyanokra, amelyek a salvarsan után rövid idő múlva, legfeljebb három nap múlva jelentkeznek és olyanokra, amelyek egy fél, 1, 2, 8 és 4 hónap múlva fejlődnek ki. Ennek a megkülönböztetésnek tulajdonképpen semmi alapja nincsen, de Ehrlich-пек azért van erre szüksége, hogy az első csoportra egy külön magyarázatot adjon, nevezetesen azt, hogy az nem egyéb, mint „Herxheimer-féle reactio“, vagyis, hogy az elölt spirochaeták endotoxinja okozza az ideg gyuladását és duzzadását, ami akkor vezet működési zavarhoz, ha az ideg egy szűk csontcsatornában fut le. Feltéve, hogy a magyarázat helyes, a zavarnak még így is csak a salvarian az oka. A később jelentkező idegzavarokat Ehrlich neurorecidiváknak tekinti és következetesen ezt a tendentiosus elnevezést használja. Szerinte a rosszul vascularizált idegbe a tökéletlen nedvkeringés miatt nem jut elegendő salvarsan, ott a spirochaeták nem pusztulnak ki és utóbb megtámadják az ideget. Hivatkozva Benario statistikájára, azt állítja, hogy „neurorecidivák" higanykezelés után körülbelül olyan gyakoriak, mint a salvarsan után, azonkívül kétségbe vonja azoknak az észlelőknek az adatait, akik, mint Finger, túlságos gyakran észleltek idegzavarokat salvarsan után. Finger 500 salvarsan-eset között 44 idegbénulást látott, ellenben több mint kétezer higanynyal és jóddal kezelt eset között csak öt ilyen complication Ezzel szemben áll Wechselmann statistikája, aki mintegy háromezer salvarian-eset között csak 10 nemorecidivát látott. Olyan statistika, mint a Fingeré, valósággal vádképpen hangzik és azon nem lehet magunkat kétkedő megjegyzésekkel túltenni, mint amire Ehrlich hajlandóságot mutat. Ehrlich hivatkozik arra, hogy más betegségekben (febris recurrens, framboesia), melyekben a salvariant ugyancsak szép sikerrel használták, ideghűdések complicatióképpen nem fordultak elő. A syphilis-kezelésnél e szerint maga a syphilis az oka a complicatiónak. Azt hiszem, nem is fogja senki kétségbe vonni, hogy az olyan véredény, amelyben syphilises elváltozás már előzőleg volt, vagy a már beteg ideg jobban szenved egy újabb káros hatány, az arsen alatt. Még az is lehetséges, hogy az ideg, vagy a véredény, amelyet egy méreg megtámadt, utóbb könnyebben válik a syphilises folyamatok székhelyévé. Akárhogy fogjuk fel azonban az elváltozásokat, a súlyos elváltozás és a vészes kimenetel az adott esetben salvarsan nélkül mégsem következtek volna be. Az összes complicatiók okául tehát nem engedhetünk mást szerepelni, mint magát a salvariant. Az intravénás infusiók alkalmával szóba jött a konyhasóoldat, concentratiójának kérdése. Marschalkó a szokásos 0'9 %-os konyhasóoldat helyett Q'4—0'6'%-os oldatokkal tett kísérletet és azt találta, hogy azután ritkább és csekélyebb a reactió. Ugyanezt az észleletet tette Wermer is. Wechselmann szerint a konyhasó concentratiója nem bír fontossággal és úgy látszik, ugyanazt tartja Ehrlich is, mert legutolsó előadásában a kérdést nem érinti. A 6'11 %-os konyhasóoldat használata tisztán elméleten alapszik és mert az alap ebben az esetben ingatag, éppen azért, ha valaki az intravénás kezeléshez ragaszkodik, szerintem helyesen cselekszik,ha kevésbbé koncentrált konyhasóoldatot alkalmaz. A 0'1 %-os konyhasóoldatnak fagypontja körülbelül egyezik a vér fagypontjával és a vérsejtek ebben az oldatban leginkább megtartják az eredeti térfogatukat. Ebből azonban nem következik az, hogy ez az oldat indifferens. Elő sejtekkel végzett számos kísérlet mutatja, hogy a tiszta konyhasóoldat sok esetben mérges és a mérges hatást más sók hozzáadásával szokták csökkenteni. A mi esetünkben azonban a konyhasónál sokkal erősebb mérget viszünk be, a salvarsant, amely hoszszabb érintkezés után a mosott vérsejtekkel a 0 9 %-os konyhasóoldatban is haemolysist idéz elő. A nagyobb mérget nem hagyhatjuk el, de a konyhasóval csak az a czél, hogy közvetlenül ne okozzon az infusio haemolysist. Ezt pedig elérjük kevesebb konyhasóval is. Pár pillanat múlva a bevitt folyadék és a vér már jól össze van keverve, sőt a máj és más belső szervek pár perc alatt, hogy úgy mondjuk, kezdik megszűrni a vért a salvarsantól. A kevésbbé concentrált konyhasóoldat zavart nem okozhat, mert egy 0,6 %-os konyhasóoldat a kémcsőben sem idéz elő még 24 óra múlva sem haemolysist. Állatkísérletekben nemcsak arsennel, hanem konyhasóval is lehet lázat előidézni és ugyanaz az arsenmennyiség erősebben hat, ha több konyhasó támogatja hatását. Ebből levonhatjuk a következtetést az emberre is. Az emberi szervezet az arsenvegyület bevitele által sokszor súlyos próbára van téve és előnyére lesz. 3