Budapesti Orvosi Újság, 1921. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1921-01-13 / 2. szám
1921. 2. szám. és a központi idegrendszer kórszövettanának összeköttetése újabb keletű. Oka ennek kettőben rejlik: az egyik a klinikai elmekórtan fejlődésének késői megindulása, a másik pedig a központi idegrendszer ép és kóros szövettani viszonyainak komplikált volta. A tudományos elmekórtani kutatás modern fejlődésére legnagyobb hatással Kraepelin és iskolája voltak. Míg Kraepelin előtt az elmekórképek elhatárolása főleg a tünetcsoportok különbözőségén alapult, Kraepelin a fősúlyt a pathogenetikus adottságra és a prognostikus egységességre helyezte és így az agypathológusokat megfelelő feladatok elé állította. Ennek első eredménye az volt, hogy míg ezelőtt az agyszövettani vizsgálat alatt majdnem kizárólag az agyrostozat vizsgálatát értették, az újabb vizsgálatoknak — elsősorban Nissl és Alzheimer kutatásainak — súlypontja az agykéregre helyeződött át. A központi idegrendszer histopathologiájának, mint a klinikai elmekórtan résztudományának fő czélja az egyes kórképek boncztani megalapozása. Már Nissl állította fel azt a tételt, hogy minden elmekóralaknak kell hogy legyen megfelelő boncztani alapja és így elvi különbség szervi és functionális elmebaj között nincs. De a tények alapján állva el kell ismernünk, hogy egyes kóralakok — például hysteria, mániás-depressiós elmezavar, paranoia, degeneratiós elmezavar — boncztani alapját egyáltalán nem ismerjük és így Alzheimer-re azokat a kóralakokat nevezzük organikusoknak, melyeknél kimutatható az idegszövet elpusztulása vagy annak a physiologiás határokat túllépő elváltozása. Az ily módon megalapozott szervi elmebajok száma már elég nagy. Ide tartoznak elsősorban a syphilogen elmebajok, különösen a paralysis progressiva, melyről tudjuk, hogy a kéregben bőven kimutatható spirochaeták közvetlen hatása alatt jön létre és lényegében az agykéregnek egy különleges lobos folyamata, melylyel párhuzamosan halad egy súlyos elfajulási processus. Az aggkori elmebajok területén is előbbre vitte ismereteinket az agyszövettan; elősegítette a különböző kóralakok felállítását, megkülönböztette a tulajdonképpeni senilis elváltozásokat az arteriosclerosisos elváltozásoktól, kimutatta az Alzheimer-féle betegség szövettani odatartozását a senilis elmebajokhoz. A veleszületett elmegyöngeség szintén a kórszövettan segélyével osztályozható alcsoportokra; érdekesek az amaurosisos idiotismus jellegzetes kéregelváltozásai, az infantilis és juvenilis paralysis szövetlelete, a gumós sclerosis esetei. Az epilepsia is felosztható boncztanilag megalapozott csoportokra (arteriosclerotikus, encephalitikus, alkohologen, syphilogen stb.) és a genuin epilepsiának boncztanilag még nem tisztázott eseteiben is találtak kéregelváltozásokat és érdekes, hogy ugyanilyen elváltozásokat találunk psychopathiás csekélyebbértékűség (psychopathische Minderwertigket) eseteiben is. A kórboncztani elváltozások alapján Jákob az elmebajokat négy csoportba osztja: Az első csoportba tartoznak az elmebajok, melyek boncztani alapja a központi ,idegrendszer valódi gyuladásos folyamata; ilyenek a postsyphilitikus elmebajok, elsősorban a paralysis. A második csoportot képezik azok a megbetegedések, melyeknél főleg parenchymadegeneratio van jelen, okozva egyrészt külső bántalmak által (trauma, mérgezések !), másrészt anyagcserezavaroktól és a belső secretiós mirigyek együttműködésének hiányosságától. Ide számítjuk az aggkori elmegyöngeség különböző alakjait és a Kraepelin-féle dementia praecoxcsoport egy részét. Az elmebajok egy harmadik csoportja a központi idegrendszer elsődleges véredénymegbetegedésén alapul, ilyenek az arteriosclerosisos elmebántalmak és a kis kéregedények lueses endarteriitisén alapuló elmezavarok. Végül a negyedik csoportba tartoznak azok az elmabajok, melyeknél az agyvelő elsődleges vagy másodlagos fejlődési rendellenessége van jelen; ilyenek az idiotismus különböző alakjain kívül kórképek, melyek rokonságban állanak az epilepsiával (például gumós sclerosis) és maga az epilepsia.