Budapesti Orvosi Újság, 1937. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)
1937-01-01 / 1. szám
2 BUDAPESTI ORVOSI ÚJSÁG 1937 — 1. szám. A tüdőgyulladás létrehozásában a többi kórokozók, minek a Friedländer-féle pneumobacillus, aránylag kisebb jelentőségűek; a kanyaróhoz, vörhenyhez és diphtheriához szövődő tüdőgyulladások kórokozói leginkább a streptococcusok, amelynek különösen a gócszerű tüdőgyulladás létrehozásában tulajdonítanak szerepet. A tüdőgyulladást okozó vegyes fertőzésben szerepelnek: staphylococcusok, a Vincent-féle spirochaeták, a fusiformis és az influenza bacillusok. Az influenza kórokozó szerepe a tüdőgyulladásban vitás. Az 1889—92-iki pandemia alkalmával a legtöbb esetben ki tudták mutatni, a későbbiekben már csak kevésben. Az influenza bacillusi a tüdőgyulladást ugyan előidézheti, azonban az influenza kapcsán fellépő tüdőgyulladásokban, amelyek többnyire gócos alaknak felelnek meg, inkább a pneumococcusok és streptococcusok a tüdőgyulladás kórokozói. A haemolytikus streptococcusok közül a zöldítő alakot, különösen az atypusos pneumoniákban mutatták ki és a kanyaró által megsérült tüdőt is haemolytikus streptococcusok szokták fertőzni. A tüdőgyulladás létrejöveteléhez a felsorolt csínek jelenléte azonban elégtelen, mert a szervezet részleges immunitása is szükséges hozzá. Ha a légzőszervek nyálkahártyái épek és ha a baktériumok egyszerre nem nagy tömegben jutnak a légutakba, akkor a baktériumok nem képesek a szöveteket megtámadni. Ehhez bizonyos hajlamosító tényezők szükségesek, minek a meghűlés, bőséges alkoholfogyasztás, hiányos táplálkozás és egyéb körülmények, amelyek a természetes, intracelluláris védelmet gyengítik. Azonfelül a behatolt baktériumok nem fertőzhetnek, ha ellenük a védettség, az immunitás elegendő nagyfokú, mert akkor a phagocyták, fehérjesejtek a csírokat felfalják, vagy azok mérgét a jelenlevő antitestek közömbösítik. A tüdőgyulladást okozó fertőzés a légutakon, nyirokutakon és olykor a véráram útján történik. Utóbbinak jelentőségét bizonyítja az, hogy az embriókban is támad lobaris pneumonia, ha az anya tüdőgyulladásban szenved. A bacterium kimutatása a tüdőgyulladásban szenvedő vérében, a bacteriaemia fellépte súlyos tüdőgyulladásokban is azt bizonyítja, hogy a pneumococcusok a véráramba is belekerülnek, ha őket a tüdők nem tartják vissza. A tüdőgyulladás kórbonctanilag ugyan helybeli megbetegedés, azonban a kórkép jellegzetessége szerint sem a kezdete, sem a lefolyása nem az, mert az általános tünetek állanak előtérben. Ezek közül felemlíthetők a szív- és az erek bántalmazottságának, az idegrendszer megtámadásának tünetei (zavarodottság, agy izgalmi tünetek), a vesék, az emésztőszervek bántalmazottsága, a máj- és lépduzzanat és a sárgaság. A pneumococcusok áttételeinek tekintik a szívbelhártya-, a szívkörüli robot és az izületi gyulladást, amelyhez súlyos esetekben általános vérmérgezés társul. Tüdőgyulladásban a szív izomzatában elég gyakran támadnak gyulladásos gócok és a szívingerület vezetési zavarát tüdőgyulladásban a Hiss-féle közegben keletkezett góci elváltozásokkal magyarázzák. Olykora pneumococcusok a szívbillentyűkre rakódnak rá. Ilyenkor a tünetek, szívtáji fájdalmak, szívdobogás és zörejek az endocarditis megnyilvánulásainak felelnek meg. Az ilyen eredetű szívbelhártyaláb lefolyása (amennyiben nem sepsissel kapcsolatos) többnyire enyhe és utána billentyűbántalom marad vissza. Némely esetben a tüdőgyulladáshoz társuló szívbelhártyaláb súlyos lefolyású. A tüdőgyulladás kapcsán viszérgyulladás és viszéreldugulás is támadhat, bár ritka az ilyen kórkép. A tüdőgyulladást okozó pneumococcusok genyes agyhártyagyulladást is létesíthetnek ; kór jóslata kedvezőtlen. A tüdőgyulladás agyi szövődményeiből bénulások is keletkezhetnek, mono-, hemiplegiák és aphasiák alakjában. A tüdőgyulladáshoz további szövődményekép ideggyulladás, sá Landry-féle paralysis és véres agygyulladás is társulhat. A tüdőgyulladást görcsök és lelkizavarok is kísérhetik. A tüdőgyulladás lázas szaka alatt a szervezet a chlórt visszatartja, ami miatt menynyisége a vizeletben megfogy. Egyes szerzők a chlórretenzió okát a vesék működési elégtelenségének tulajdonítják, mert a tubulusokban szövettani elváltozásokat mutattak ki. Minthogy azonban rendes körülmények között a pneumococcusok a vérben nem szaporodnak meg, ezért valószínű, hogy a szövetek és ezek közül a bőr, utána a tüdők tartják a szervezetben is chlórt vissza. A chlór visszatartásában a gyulladásos szövetek jelentősége nagy. Azt állapították ugyanis meg, hogy a hypertoniás konyhasóoldat befecskendezése után a tüdők konyhasótartalma gyarapszik. A tüdőgyulladás válságos időszaka, a crisis pneumoniae bekövetkezte nem függ a helyi folyamatoktól. Létrejöttét Klemperer F. és Neufeld G. úgy magyarázzák, hogy ha a vérben felhalmozódott antitestek bizonyos küszöbértéket elértek, akkor áll be a crisis. Friedberger antaphylaxiás folyamatnak tartja, míg Mackenzie az anaphylaxia jelentőségét tagadja. A pneumoniák atypusos alakjai aetiológiai alapon egymástól szigorúan nem különíthetők el. A pneumonia kiterjedése tekintetében iá pneumococcusok virulentiája is tekintetbe veendő, mert ha az csekély és az izgalomhatás sem erős, akkor gyulladást keltő hatása nem jut el a tüdő külső felszínére; ilyenkor központi tüdőgyulladás támad. Ilyen kórképnél a phy-