Budapesti Sakkhiradó, 1961-1962 (1-16. szám)
1961-1962 / 1. szám
VERSENYHÍREK A Budapesti Sakkszövetség megrendezte Budapest II.osztályú egyéni bajnokságának középdöntőjét.133 sír A leszűkült verseny három csoportben került megrendezésre e csoportonként 4-4 helyezett jutott a döntőbe Részletes eredményt I.csoport Versenybíró:Mokácsi László Ill.csoport SAKKÉLET A SASHALMI ELEKTRONIKUS Üzemében. Az elektronikus sportkör sakkszakosztálya szeptember 21-én tartotta az 196©/61.versenyáv zuróösszejövetelét,díjkiosztását ünnepélyes keretek között. Az Ünnepély a már megszokott gondon előkészítés után az üzen igazgatójának,párttitkárának és szakszervezeti elnökének,valamint a sportkör vezetőjének jelenlétében zajlott le.Képviseltette magát a BTST,a kerületi TST,a Magyar Sakkszövetség és a Budapesti Sakkszövetség is. Az a páratlan eredmény,amelyet a sportkör sakkszakosztálya ért el - mindhárom csapata bajnokságot nyert a budapesti I.osztályban,a kerületi I.és II.osztályban - nétán váltotta ki a dicsérő jelzők sokaságát a hozzzászólókból és erre rá lansolgáltak a tehetséges versenyzők. Kiváló a teljesítmény úgy a tömegesítés,mint minőségi vonalon. Hogyan pozitív a nevelő munke a szakosztályban,igen sokat ás jól foglalkoznak versenyzőtt szaknálás enberi fejlődésével Aa üaen vezetősége Kiskapusi le.Jellemző,hogy sakkozóik most a aa üaen dolgozója, igazgató slvtáraval aa élen igen nagy figyelemmel kíséri a szakosztály munkáját,a bajnoki mérkőzéseken megjelennek és bíráló véleményükkel lesegítik a sportmunkát.Kiskapusi igazgató elv-társnak a neetoni összejövetalein elmondott beszászólása is nagy- szerű példája volt az építőtállaszt kritikának.Az Üzen párttitkára a szakosztály aktív versenyzője öz örömmel vette át a bajnoki éremmet. Ismét példaképül állíthatjuk az ilyen vezetőséget a többi Üzem én vállalat elé és kívánjuk,hogy minél több szakosztályunk e mondhasson magáénak ilyen segítséget a fenntartó szerv részéről. A szakosztályi munka oroszlánrészét Settling Dervelt szakosztályi intéző végzi,akinek a szakszervezeti és sportköri vezetők minden támogatást megadnak. i 'rö* a szövetségi aktive részé-' a l ?,!B ily®a háziünnepélyen való részvétel,mert erkölcsi erőt serít a további társadalmi Bankéhez látva,hogy milyen hasznosan építik a Sashalmi Elektronikus sportkörben az egyetemes magyar sakkozást. Mohácsi László R y sakkja. Heinrich József 6 pont Mté Zoltán 7.5 Balán István 7 Lányi Lóránt 5.5 Varga István 5.5 Bada Kámén 4 Kónyi István 4 Glavina Alajes 3 Karádi Lajos 3 Dohornzky István 2.5 II.seaport VersenybíróiBJury Jeni Berenesy Kámén 7 Csaterics István 7 Radnóti Béla 7 Csemótzky József 6.5 Csatári István 5 Turányi László 5 Bárdi Gergely 4 Perth Kati 4 Mezei Imre, 4 Bergnaser Ágoston 3 Abonyi Perenc 2.5 Versenybírói Máthé László Csuhrán István 7 Tapalyi László 7 Káposztás Miklós 6 Kaloczkay József 5,5 Henney Sail 5,5 Pülöp Sándor 5 Szendrey Tibor 5 Thuróczy Balázs 4 Closó István 3,5 Horváth Lajos V5 Pábri Tibor 3 darte ifjúsági bajnokságot.A verseny enneken érdemelte meg azt a komolytalan versenyzést,amiit a résztvevők bemutattak.A végén 8 fír® olvadt mezőny ez alábbi ered-ményt produkáltál veres-1 A Pénzverő SC III.osztályra minősítő versenyárak eredményeseif.Csorba Kálmán 9.5 Vasvári Károly 9.5 Szentgyörgyi György 9 Csapó Tibor 7.5 Gyurkevite Bála 7.5 Kelezsi László 6,5 Madaras József 6 Slamosvári Mihály 6 Kosztyanió László 5,5 Kufner Antal 5 Gesehi Henrik 4 Nagy János 1 2 id.Csorba Kámén 0 -VERSENYHÍREK A Könnyűipari Varrógép két csoportos elődöntővel rendezte meg házi bajnokságát az alábbi eredménnyel: "A" csoport: Katona László Bozóky József Vlachy István Bánhidi Béla Endrédi Zoltán Dazfelk Károly Borbély József Kennadek Pereno Bánáti István Saeghő János Csermák Perese Donján Miksén "B" csoporti Gart Pál Pásni Gáza Lipák János Csulik Pál Szegedi László Donn Lajos lf.Ceetaekl László Tassár 1 Gyula Gulyán Antal Cnórl teli Sinkó Pereas Korik Andor A Vasas I.osztályra alayeltő versenyének végeredménye 1 Borbély Albert 1 Sréder István Alföldi László Lehrents István Méhely Gyula Labos Jenő Weissfeld Peren© Varga Jenő Stágel Jóssef Skripek József Kéza János Angyal István 8 7.5 7 7 n 5.5 5.5 53.5 2.5 1.5 As Elektronikus III.osztályre ninősítő versenyt rendezett, amelynek végeredményei Simon János Genssl Bertalan Hegy Orel* Vinter László Vizhányó István Zathuretzky Lajen Siller Imre Illés István Colkel Gábor Dlenő István Vidervles Béla Vall Károly 9 8.5 8 7.5 7.5 1. 4 2.5 2 2 1 A Pesterzsébeti Építők SE villám csapatversenyt rendezett Augusstus 2 ellenteletére.A versenyt,amelyen 8 csapat vett részt Janauschek Ernő vásotté. Végeredményt 1. XX.Petőfi 21.5 2. P.Építők I. 19 3. P.Építők IV. 16,5 4. P.Vasas 15 5. Sorter 13 6. P. Építők n. 11.5 7. S.Herisnyagyár 8. P. Épitők m. 8.5 7 9 9 8.5 6 8 7.5 4 4 3.5 2 1.5 1 9 8.5 8.5 8 8 6.5 5 5 3 2.5 2 0 A Honvéd SE csillagszersőnyének eredményei B.Kovács Gábor 9.5 Petri Tibor 9.5 Csapó Zoltán 7.5 Kápenztás István7 Fenek István 5.5 Tóth Bála 5.5 Rajna György 4.5 Lovasa Imre 4.5 Létay Gyula 3.5 Pásztor László 3.5 Deli János3 Horváth István 2.5