Budapesti Szemle. 1858. 4. kötet, 11-14. szám
14. szám - IRODALMI SZEMLE - Petőfi újabb költeményei Salamon F.
Se azt kezdtük hinni, hogy a költészet szentegyházában bocskort kell kötni mindenkinek , s elég ennyi az üdvösségre, ha mindjárt nem is imádkozni járunk oda , hanem kaczérkodni. Petőfi szélesebb jogot szerzett a közönség ízlésében a nép nyelvének, dalainak és a népélet képeinek, de e jog közel állott ahhoz, hogy egyedárusággá, csupa divattá fajuljon. Mi egészen félreértettük. Mert a főtanulság , melyet műveiből meríthetünk, nem az , hogy abban van az üdv , ha minden rendű, gondolkozású és jellemű iógubát ölt, hogy így senki se ismerjen reá, hanem (ennek ellenkezője, tudniillik kövesse mindenki saját szíve sugarlatát, ne hazudjon magára jellemvonásokat, érzelmeket, melyek nincsenek egyéniségéhez forrva, életéből, tapasztalásaiból és lelke tulajdonságaiból , hadd ismerjen rá minden ember. A költés azon oly nagy mértékben egyéni nemének, melynek Petőfi kitűnő személyese, megvannak árnyoldalai, melyek egyéniségéből származnak, vagy inkább vele azonosak, de megvannak viszont fényoldalai is , melyek ismét kizárólagos sajátjai, úgy hogy aki nem úgy született, nem akkor és nem úgy élt, gondolkodott és érzett, soha sem fogja utánozhatni. Képtelenségre törekszik , aki épen az akar lenni, ami más, habár édes testvére volna is. De káros volna a divatnak való meghódolás a közönség részéről is. Petőfi dicsősége, hogy új tért csatolt a nemzeti költészethez , s ez által szélesítette volna birodalmát, több oldalúvá tette volna ízlésünket, ha a közönség oda nem hagyja az addig elfoglalt területet s így ép oly szűk, ha nem szűkebb térre költözött át minden előszeretetével. Pedig jogot kell tartanunk minden valaha elfoglalt térhez, kegyelettel kell viseltetnünk minden eszmekörhöz, mely valaha elevenített, éltetett és lelkesített. Ez által ízlésünk több oldalúvá és fejlettebbé, eszmekörünk szélesebbé válnék , s nem csak egyetlen egy lámpa bevilágította mezeje volna. Hogy eddig élő közönségünk annyiszor változtatta ízlését, hogy ő mindig valamely élő költőt, s annak legújabb műveit kísérte csaknem kizárólagos részvéttel, volt némi mentsége. Mert nem szigorúak , hanem a legigazságtalanabbak volnánk magunk iránt, ha kényes gyermekhez hasonlítjuk magunkat, ki csak azért vesz új bábot a kezébe , hogy eldobhassa az előbbi vásárfiát : ifjak voltunk , az ifjúság minden reményével és tettvágyával, akik jobban szeretnek előre, mindig előre , mint hátratekinteni Gyors haladtunkban a tegnapi eszméket már ma mint maradozókat hagytuk az útfélen. Az egész nemzetet így osztályoztuk: haladók és maradók. Az irodalomban is , és sehol inkább , mint az irodalomban , ezen kategória szerint ment az igazságszolgáltatás. A költők közt az volt a mi emberünk, a ki a nap eszméit tudta megénekelni, s tovább haladásra buzdított, —s ha a jelszavakat jól rostül versbe tudta szedni , többet ért nekünk , mint a múltkor valódi művésze. De merre fordítjuk most arczunkat, ha nem a múlt felé ? Minő