Budapesti Szemle. 1858. 4. kötet, 11-14. szám

14. szám - IRODALMI SZEMLE - Petőfi újabb költeményei Salamon F.

S­e azt kezdtük hinni, hogy a költészet szentegyházában bocskort kell kötni mindenkinek , s elég ennyi az üdvösségre, ha mindjárt nem is imádkozni járunk oda , hanem kaczérkodni. Petőfi szélesebb jogot szerzett a közönség ízlé­sében a nép nyelvének, dalainak és a népélet képei­nek, de e jog közel állott ahhoz, hogy egyedárusággá, csupa divattá fajuljon. Mi egészen félreértettük. Mert a főtanulság , melyet műveiből meríthetünk, nem az , hogy abban van az üdv , ha minden rendű, gon­dolkozású és jellemű i­ó­gubát ölt, hogy így senki se ismerjen reá, ha­nem (ennek ellenkezője, tudniillik kövesse mindenki saját szíve s­u­g­a­rl­a­t­á­t, ne hazudjon magára jellemvonásokat, érzelmeket, melyek nincsenek egyéniségéhez forrva, életéből, tapasztalásaiból és lelke tulaj­donságaiból , hadd ismerjen rá minden ember. A költés azon oly nagy mértékben egyéni nemének, melynek Petőfi kitűnő személyese, megvannak árnyoldalai, melyek egyéniségéből származnak, vagy inkább vele azonosak, de megvannak viszont fényol­dalai is , melyek ismét kizárólagos sajátjai, úgy hogy a­ki nem úgy szü­letett, nem akkor és nem úgy élt, gondolkodott és érzett, soha sem fogja utánozhatni. Képtelenségre törekszik , a­ki épen az akar lenni, a­mi más, ha­bár édes testvére volna is. De káros volna a divatnak való meghódolás a közönség részéről is. Petőfi dicsősége, hogy új tért csatolt a nemzeti költészethez , s ez ál­tal szélesítette volna birodalmát, több oldalúvá tette volna ízlésünket, ha a közönség oda nem hagyja az addig elfoglalt területet s így ép oly szűk, ha nem szűkebb térre költözött át minden előszeretetével. Pedig jogot kell tartanunk minden valaha elfoglalt térhez, ke­gyelettel kell viseltetnünk minden eszmekörhöz, mely valaha elevenített, éltetett és lelkesített. Ez által ízlésünk több oldalúvá és fejlettebbé, esz­mekörünk szélesebbé válnék , s nem csak egyetlen egy lámpa bevilágí­totta mezeje volna. Hogy eddig élő közönségünk annyiszor változtatta ízlését, hogy ő mindig valamely élő költőt, s annak legújabb műveit kísérte csaknem kizárólagos részvéttel, volt némi mentsége. Mert nem szigorúak , hanem a legigazságtalanabbak volnánk magunk iránt, ha kényes gyermekhez h­asonlítjuk magunkat, ki csak azért vesz új bábot a kezébe , hogy el­dobhassa az előbbi vásárfiát : ifjak voltunk , az ifjúság minden reményé­vel és tettvágyával, a­kik jobban szeretnek előre, mindig előre , mint hátratekinteni Gyors haladtunkban a tegnapi eszméket már ma mint maradozókat hagytuk az útfélen. Az egész nemzetet így osztályoztuk: haladók és maradók. Az irodalomban is , és sehol inkább , mint az iro­dalomban , ezen kategória szerint ment az igazságszolgáltatás. A költők közt az volt a mi emberünk, a ki a nap eszméit tudta megénekelni, s tovább haladásra buzdított, —­s ha a jelszavakat jól rostül versbe tudta szedni , többet ért nekünk , mint a múltkor valódi művésze. De merre fordítjuk most arczunkat, ha nem a múlt felé ? Minő

Next