Budapesti Szemle. 1859. 5. kötet, 15-17. szám

15. szám - GOETHE. Élet- és jellemrajz I. (Lewes nyomán) – Szász Károlytól

gyors szemlélet pótolván s előzvén meg a tapasztalat késő követ­keztetéseit : — oly jellemvonás, mi a költői természetekkel is köz. Wieland, Merck, Bürger, Stael asszony, Károly Ágost s más emberek keresve keresték barátságát. Amália nagyherczegnő test­véri bensőséggel levelezett vele, s „Frau Aja"-nak minden levele egy kis ünnep volt az udvarnál. Tizenhét éves korában lett nő, s tizennyolczban anyává; de a körülmény nemhogy korán megvéní­tette volna sőt lány-ifjúságát úgy látszik maradandóbbá tette. „Én és Farkasom — mondá — mindig igen szorosan ragaszkod­tunk egymáshoz, mert együtt töltöttük ifjúságunkat." Az anya és fiú szép benső viszonyát ez egy szóból eléggé megítélhetni. — Tőle maradt fiára elbeszélő kedve, élénk szelleme, kitüntető von­zalma minden iránt, a mi saját egyéniség bélyegét hordta magán, s öröme, ha boldog arczokat láthatott maga körül. Maga is érezte, hogy őt mindenki szivélyessége s türelmes volta miatt szereti. „Szeretem az embereket s ezt mindenki érzi; igények nélkül me­gyek utamon s ez mindenkinek tetszik; soha sem feddőzöm sen­kivel, azt keresem az emberekben, a mi jó van bennök, rész tu­lajdonaikat arra bizom, a ki teremtette s legjobban tudja mikép fordítsa jóra. Ily módon teszem életemet boldoggá s kényelmessé." Ki ne ismerne fiára — az anya e vonásaiban ? Anyjától öröklé azon szokását is, hogy minden ok nélküli fölindulást és izgatottságot gondosan kikerült s mindazt eltávo­lítani igyekezett magától, a mi kedélye nyugalmát felzavarhatta volna. Verőfényt szerető lelkülete visszarezzent a vihartól. Ez igyekezet annyira ellenkezik azon önkénytes izgalomkereséssel, melylyel az emberek legnagyobb része megmérgezi életét, hogy épen nem csodálhatjuk, ha Göthe e miatt oly gyakran jött s­z­i­v­telenség vádja alá, holott élete történetét s jellemét csak valamennyire ismerve, átlátandjuk, hogy annak oka épen nem érzéketlenség, sőt igen is nagy érzékenység volt. Fogékony és fi­nom idegzete nem bírta e fölindulás háborát; mi kevésbé élénk természeteknek felfokozó ösztön lett volna, neki zavaró akadály volt. Igaz, hogy természetünk ösztönében van: izgató eszközöket keresni,­­ de eszélye elég erős vala illő határai közé szorítni ösztönét. Átalában jellemének kulcsát önuralkodása adja kezünkbe-királya volt önmagának. Tanulmányává s főtörekvésévé tette, ma­gában minden tehetséget, erőt és sajátságot, a leghatalmasabbat

Next