Budapesti Szemle. 1863. 18. kötet, 58-60. szám

58. szám - A BREBIRI GRÓFOK. — Magyar történeti tanulmány. Második közlemény. — Salamon Ferencztől

a két dvar versenyzésében lelt kielégítést, é­s sokan számítván úgy, hogy egy még ifjú leendő királytól többet várhatnak jöven­dőre , mint a már éltes uralkodótól, ki ma holnap sírjába szállhat s utódának első gondja lesz a trón előbbi hívein boszút állani, ter­mészetszerűit sok valószínűség javaslá az önzőknek a herczegek­hez való pártolást. — És még ily viszonyok között is, a valódi uralkodó hatalma győzött többnyire, s az ő tekintélye maradt fen. Egy Imre király egyes egyedül menvén be a pártosok táborába, fegyvertelenül teszi fogolylyá a koronás lázadót tulajdon fegyve­resei közt. IV. Bélában nem hiányzott se az erély, se a tekintély, hogy fellázadt fia, István irányában kövesse nagybátyja, Imre pél­dáját , — csakhogy István serege nem a pártütő Endréé volt. Ha István csak a főpapokra és nemességre támaszkodik vala, az sem történik, hogy a valódi király seregét több ízben megverje a lázadó fiú , s megerősítse az utókornál azon hitet, hogy IV. Béla minden más szép tulajdonai mellett rosz hadvezér, V. István pedig jeles katona volt. Se a magyar nemesség elégületlensége, se Istvánnak netalán nagyobb hadvezéri tehetsége,­ melyet nem igen mutatott ki másutt —nem fejti meg a lázadást s nem annak erejét. E lázadás második oka és főereje a k­ú­n­o­k­ban állott. A kún nép, István kedvencze s e lázadás főtényezője még országunkban történt megtelepedésekor, a tatár­járás után sem le­hetett sem a civilisatio minden eleme nélkül, se idegenkedő a magyar néptől. Rokon nyelv, közös származás, talán némely rokon szo­kások s kétségkívül sok hasonló jellemvonás hű képét adhatta bennök, milyen lehetett körülbelül az Árpáddal bejött magyar nem­zet. A vallásos különbség sem adhatott nagy okot a gyűlölködésre. Ha buzgó volt is a magyar, nem hajlott e részben vad fanatismusra, kivált épen a XIII-ik század közepén, midőn a hit Európaszerte lankadni látszott. A hún pedig, valami­t a többi bevándorlott hun faj, nem volt a pogányságban oly rögzött formák közé szorítva, hogy a keresztyénséget szép szerével is lassanként be ne fogadja, —s valóban már a mongol pusztítás előtti megjelenésökkel fejedel­­mek s vele kétségkívül számos nemzetségek áttérnek a keresztyén állásra. Érthetővé lesz, hogy IV. Béla mindjárt ele­inte vonzal­mat mutatott irántok, s ha a mongol rész idején közbe jött véres

Next