Budapesti Szemle. 1863. 18. kötet, 58-60. szám
58. szám - A BREBIRI GRÓFOK. — Magyar történeti tanulmány. Második közlemény. — Salamon Ferencztől
a két dvar versenyzésében lelt kielégítést, és sokan számítván úgy, hogy egy még ifjú leendő királytól többet várhatnak jövendőre , mint a már éltes uralkodótól, ki ma holnap sírjába szállhat s utódának első gondja lesz a trón előbbi hívein boszút állani, természetszerűit sok valószínűség javaslá az önzőknek a herczegekhez való pártolást. — És még ily viszonyok között is, a valódi uralkodó hatalma győzött többnyire, s az ő tekintélye maradt fen. Egy Imre király egyes egyedül menvén be a pártosok táborába, fegyvertelenül teszi fogolylyá a koronás lázadót tulajdon fegyveresei közt. IV. Bélában nem hiányzott se az erély, se a tekintély, hogy fellázadt fia, István irányában kövesse nagybátyja, Imre példáját , — csakhogy István serege nem a pártütő Endréé volt. Ha István csak a főpapokra és nemességre támaszkodik vala, az sem történik, hogy a valódi király seregét több ízben megverje a lázadó fiú , s megerősítse az utókornál azon hitet, hogy IV. Béla minden más szép tulajdonai mellett rosz hadvezér, V. István pedig jeles katona volt. Se a magyar nemesség elégületlensége, se Istvánnak netalán nagyobb hadvezéri tehetsége, melyet nem igen mutatott ki másutt —nem fejti meg a lázadást s nem annak erejét. E lázadás második oka és főereje a kúnokban állott. A kún nép, István kedvencze s e lázadás főtényezője még országunkban történt megtelepedésekor, a tatárjárás után sem lehetett sem a civilisatio minden eleme nélkül, se idegenkedő a magyar néptől. Rokon nyelv, közös származás, talán némely rokon szokások s kétségkívül sok hasonló jellemvonás hű képét adhatta bennök, milyen lehetett körülbelül az Árpáddal bejött magyar nemzet. A vallásos különbség sem adhatott nagy okot a gyűlölködésre. Ha buzgó volt is a magyar, nem hajlott e részben vad fanatismusra, kivált épen a XIII-ik század közepén, midőn a hit Európaszerte lankadni látszott. A hún pedig, valamit a többi bevándorlott hun faj, nem volt a pogányságban oly rögzött formák közé szorítva, hogy a keresztyénséget szép szerével is lassanként be ne fogadja, —s valóban már a mongol pusztítás előtti megjelenésökkel fejedelmek s vele kétségkívül számos nemzetségek áttérnek a keresztyén állásra. Érthetővé lesz, hogy IV. Béla mindjárt eleinte vonzalmat mutatott irántok, s ha a mongol rész idején közbe jött véres