Budapesti Szemle. 1867. 7. kötet, 21-24

21. szám - ESZMETÖREDÉKEK A VÁRMEGYÉK RENDEZÉSÉRŐL. Első közlemény. Szentkirályi Móricztól

ben van, nincsenek-e sokkal nagyobb hátralékok, mint voltak azelőtt? Miért? Mert az adó hasonlíthatlanul magasabb lett, a fizetési tehetség pedig ugyanazon arányban nem emelkedett. De minden adóhátralékok mellett is az ország mintegy 8 millió tiszta jövedelemmel járult a magas kormány szükségleteihez. Ezen adó­hátralékok miatt sem volt tehát valami nagy elégedetlenség a me­gyék ellen. Végig mehetnénk így a közigazgatás minden ágain, és ha nem állítjuk is, hogy jobb, szabatosabb és gyorsabb közigazgatás nem képzelhető, mint a­milyen hajdan a megyék által gyako­roltatott , de viszont okot sem fognánk e téren találni, mely ál­tal igazoltatnék , hogy a régi megyékkel kormányozni nem lehe­tett volna. Sőt ellenkezőleg, ha eltekintve a gyakorlott visszaélésektől, mely­ek minden rendszer mellett lehetők, tisztán a kormányzás eszméjéből indulunk ki, talán nem lenne nehéz bebizonyítani azt is, hogy jól, olcsón, gyorsan kormányozni megyék, általában oly törvényhatóságok nélkül nem is lehet, a­melyek bizonyos mértékű önállósággal nem bírnak, és hogy ily törvényhatóságok­nak a meetingek, egyesületek és minden egyéb társadalmi ala­kulások csak gyönge surrogátumai, melyek együttvéve pótolhat­ják ugyan a megyék hatását a közszellem fejlesztésében, de a törvényhatóságokat a politikai szabadság gyakorlati terén, azon téren, melyen szabadon nemcsak gondolkozunk , nemcsak be­szélünk , de cselekszünk is, nem pótolhatják. Mindezt bebizonyí­tani nem lenne nehéz, ha szándékomtól messze nem vezetne el, mely nem lehet, hogy panegyrist írjak ; vagy csak igazoljam is a megyei, illetőleg magyar törvényhatósági institutiót, hanem csak az , hogy fölvilágosítsam némileg azon eszméket, melyek a megyék rendezése kérdésében az 1848. évi törvények által válto­zott körülmények között fölmerülnek. Az ok tehát, mely a megyék ellen oly gyakran panaszokra szolgált alkalmul, nem fekhetik a közigazgatás körében , hanem egyebütt keresendő. Azon jogok, melyeket a megyék gyakoroltak , magaszto­sak ; egy sincs közöttök, mely, józanon gyakorolva, ne lenne a polgári szabadságnak hatalmas oszlopa; azon közszellem pedig, mely e jogok folytonos gyakorlása által fejlődik, egy nemzet

Next