Budapesti Szemle. 1869. 14. kötet, 45-47. szám

45. szám - KELETI TURKESZTÁN, vagy a khinai tatárság. – Vámbéry Ármintól

. Bár murában véve névtelen, mégis Ázsiának ezen része, me­lyet legjobban keleti Turkesztán névvel jelölhetünk, nagyon érde­kes. Három oldalról magas, többnyire kóborított hegyektől kör­nyezve, közepét feneketlen h­omoksík képezi, t. i. a borzasztó, rop­pant Góbipuszta nyugoti csúcsa. Északon a Tien-San vagy honi szólásmód szerint Tengri-Uia, égi hegy, déli kiágazatai választják el Turkesztánt Khokand, Oroszország és a khinai tartomány Ili vagy Szungáriától. Ezen határ sok helyi merev sziklafalhoz ha­sonlít, mely mind magasabbra emelkedik, egész az örökös hó- és jégbontott Muzártig, körülbelöl 42° 28' északra, 80° 38' keletre. Keletre a Bollurtag, kristályhegy, néha Boludtag, felhőhegynek is nevezve, s a pámiri fennsík, melyet Közép-Ázsiában Bámidím­­ja, világtető, név alatt ismernek, választják el az említett vidé­ket a gazdátlan, vad Bedakhsántól. E magas fennsíkon van a Szári-Kiil (sárga tó), melyben Wood, a merész angol utazó, az Oxus főforrását fedezte fel, a délkeleti végen pedig a Pusti Khar nevű magas hegyhát vonul el, mely a legutolsó angol mérés sze­rint 19,000 lábnyira emelkedik a tenger színe fölé. Délen Kimn-Lün vagy Kuen-Lun hegyláncra terül el, melynek egyes részei Dzing-Lin, Muszták és Karakurum név alatt ismeretesek , és me­lyek Johnson W. H. állítása szerint 17300 és 16700 láb magas­ságban kiterjedtebb síkokat mutatnak fel, mint a Himalája ke­vésbbé magas hegyhátai. Végre kelet felé a Gobi, vagy, a mint szintén nevezik, Belikáva puszta, képez határt, ha ugyan annak mondhatjuk, egy puszta, melyen egyes részeken, mint például Karasehrből Turfan­ és Komulba vagy Kulisából Ivhotenbe, át­mennek ugyan, mely azonban általánosan csak a legborzasztóbb kísértet- és rémtörténetek mezeje, s a bennszülöttek részéről ép oly kevés figyelemben részesül, mint a Desi­kuvir Persiában vagy más ily tájak Turkesztán -s Arábiában. Sajátságos a mese a három nagy városról, melyek a mai Khoten helyén álltak volna, ké­sőbb azonban egy szörnyű homokvihartól annyira el lőnek temet­ve , hogy ma csak rendkívüli viharok alkalmával tűnik elő né­hány épület; mesének mondom ezt, hogy azonban ott homok általi eltemetések történtek, azt legjobban bizonyítják a sikerrel koronázott ásatások, melyek folytán számtalan, Johnson által többször felemlített tárgy hozatott napfényre. Keleti Turkesztán talajára nézve kisebb mértékben a mai

Next