Budapesti Szemle. 1879. 19. kötet, 37-38. szám
38. szám - SHAKESPEARE JELLEMZÉSE ÉS SZERKESZTÉSE MÓDJÁRÓL. – Gregus Ágosttól
melyeket föltüntet, nagyon rajta van a XVI-ik századbeliség s az angolosság bélyege. Ludwig ellenben úgy magasztalja Shakspere költészetét, mint a világ folyása költészetét, s enynyiből minden színművét egy-egy aesopi mesének tekinti. Ő tehát Gervinussal tart, aki Shakspere drámájában megvalósítva találja, amit Hamlet (III, 2) a színjáték czéljának mond: „Föladata most és eleitől fogva az volt, és az marad, hogy tükröt tartson mintegy a természetnek, hogy fölmutassa az erénynek ön ábrázatát, a gúnynak önön képét, és maga az idő, a század testének tulajdon alakját és lenyomatát". Shakspeare említett jeles magyarázója szerint senki más nem tudja oly mesterileg szemlélhetővé tenni a volt és meglevő, és készülő helyzeteket, a világ állását, az országos állapotot, a korszellemet, a működő személyek régibb és jelen törekvéseit, terveit, és mind e különnemű tényezőket úgy egybe fűzni, hogy a tettet, mintegy élő fát, látjuk belőlük csírázni, kinőni, szerteágazni. Nép és katonaság, uraságok és cselédek elénk varázsolják az illető hely és kor jellemét, előttünk folynak be a fő személyek lelkületére s elhatározására. Mindamellett kétségtelen — s drámai alkotásban úgy is kell lenni —, hogy Shakspearenél túlontúl többet nyom az egyén, mint a viszonyok; sőt mondhatni, hogy a külső dolgok kapcsolatát és ellensúlyozó hatását kelletinél kevésbbé veszi számba. Hősei annál föltétlenebb, szertelenebb működést fejtenek ki. Mind kényekben, mind állásukban hatalmas bakul mutatkoznak, mintsem valószínű, s a társadalmi és történeti alaptól, melyen mégis államok kell, gyakorta igen elállnak. Szenvedélyük, a szerelem, az irigység, a nagyravágyás, vagy bármi egyéb, zabolátlanul csapong és dúl, eszek jóformán csak arra való, hogy a szenvedélyt szítsa és czélját vakon előmozdítsa, nem pedig hogy okosan vezérelje vagy fékezze. A nagy szenvedély az alakokat maga is megnagyítja, s a nagyszerű alak annál hatásosabb lesz, de annál érthetőbb is, tömegre és gondolkozóra egyaránt. A költő csak kevés, hanem erős vonásokkal rajzolja le őket, s mi azonnal mint régi ismerőseinket üdvözöljük, mintha úton-útfélen találkoznánk velük, pedig bizony ritka díszpéldányok, szinte unicumok. Minden tetteket természetesnek találjuk, pedig elégszer ugyan csodálatosak. Mi ennek az oka? Rendkívüli emberektől renden van, ha rendkívüli elhatározások származnak, s a túlzótól méltán 16.