Budapesti Szemle. 1901. 106. kötet, 292-294. szám
292. szám - SIENKIEWICZ HENRIK. – Wildner Ödöntől
SIENKIEWICZ HENRIK. A lengyelek 1898-ban kettős hazafias és irodalmi ünnepre készültek. Száz éve múlt, hogy Mickiewicz Ádám, a Pan Tadeusz költője született, s huszonöt éve, hogy Sienkiewicz Henrik, a Quo vadis? szerzője az írói pályára lépett. Egyszerűen megemlítjük ezt a tényt, s nem kutatjuk, vajon jogosan állította-e egymás mellé a közvélemény a két jubilánst, a holt költőt, aki a krakói Wawel király sírboltjában, fejedelmek és nemzeti hősök között nyugszik, s az élő írót, a ki még tehetsége teljességének és világdivatnak örvend. Sienkiewiczben azonban megvolt az illő kegyelet és szerénység. Nem kivánt egyenrangú ünnepeltetést Mickiewiczcsel, akinek alakját az idő kritikája s a nemzeti köztudat már a lengyel Pantheonba sorozta. Csak két évvel utóbb, mostanában ülte meg jubileumát a lengyelek meleg lelkesedése közt, mert amint Mickiewiczet minden eddigi költőjök közt a legnagyobbnak tartják, őt viszont prózaíróik közt becsülik a legtöbbre művészi tollas hazafiassága révén. Ez az utóbbi tulajdonsága — mint látni fogjuk — még nyomósabb indoka az ünneplésnek, mint az előbbi, mert ezek a jubileumok egyszersmind politikai tüntetések színezetét is öltik magukra. A nemzeti hála egyik szép megnyilatkozása, hogy Sienkiewicz számára közadakozásból kies birtokot vásároltak Oblengorsk mellett. Első novellái nem sejttették, hogy ily népszerűségre tesz majd szert hazáján belül, mi több, hogy a modern világirodalom egyik legolvasottabb, talán túlbecsült, de mindenesetre komoly becsű írója lesz. Már elfeledett aprósága, a Senki sem próféta hazájában, valamint hosszabb elbeszélése, a Szétforgácsolt erők (Na marne) nem árultak el szokatlan teher- Budapesti Szemle, CVI. kötet, 1901. 1