Budapesti Szemle. 1908. 136. kötet, 382-384. szám
382. szám - PETŐFI SÁNDOR. – Hartmann Jánostól
mert ő aludni fog és hortyogni, aludni és hortyogni . . . s e hortyogást még koporsótokban a föld alatt is hallani fogjátok, hallani az örökkévalóságon keresztül!» (Úti rajzok.) Az ilyen élet és világnézet mindenesetre érdekesebb, mint az ú. n. «okos», mértékletes, önmegtartóztató. Több s izgékonyabb tápot ad képzelmünknek. Petőfivel szemben azonban — s ez még kivételesebb — az erkölcsi szempontnak is különös szerencséje van. Ha a fiatal lélekvágyán nézi könnyelműségét, a komoly nevelő rámutat a mozzanatra, melyben költőnk szüleit pénzzel segíti nyomorában. Ha az akadékoskodó hálátlannak bélyegzi Vörösmartyval szemben , az elvek embere duzzadó önérzettel figyelmeztet elvei szentségére. Szeles, megbízhatlan a barátságban? Aranyhoz állandóan szeretettel ragaszkodott. Öntelt volt ? Kevély ? Fennhéjázó ? Első sietett megosztani dicsőségét költőtársával. Csapodár a szerelemben? Tünő érzései költői ábrándok valának; igazi szerelméhez «élte végéig» hű maradt. Tivornyázó? Csak költeményeiben. Az életben szinte túlzott mértékletesség jellemző. Rossz diák volt? Csak tréfa. A valóságban «diligenter frequentálta» iskoláit s magánszorgalomból tanult meg három nyelvet. És megszólal a sovén nemzeti érzés: «Szerethette-e valaki szilajabban hazáját?) «A világszabadságról álmodozott,» felel a socialista. Petőfiben így ifjú és agg, férfi és nő, csélcsap fiatalosság és szemüveges erkölcsi látás, sovén érzés és socialismus egyképpen támpontot talál, hogy valami tiszteletreméltóra hivatkozzék benne. Egyénisége dús asztalt terít, melyen együtt lakomázik a legkülönbözőbb ízlés s a sokszínű közönség végül lelkes köszöntőben ünnepli a vendéglátót. Vegyük hozzá, hogy a bohémenek inkább erényei voltak meg benne, mint gyöngeségei. A végletek embere, de — ha lehet e kifejezést használni — a becsületes végleteké. Végletekig megy a barátságban. Aranyt nagyobbnak mondja önmagánál; végletekig a szerelemben : egész pályáján, minden körülmények között, szőkét, barnát egyaránt szeret. A szerelemben sem a polgári szerelem az övé: egyszer egy ravatalon fekvő lányt szeret meg, máskor a színpadi kulisszák mögül éjjel sietne a paphoz, végül egy várkastély lányát úgyszólván megszökteti. Végletekig megy a demo-