Budapesti Szemle. 1933. 229. kötet, 665-667. szám
665. szám - A SZAVALÁSRÓL ÉS FELOLVASÁSRÓL. – Berzeviczy Alberttől
A SZAVALÁSRÓL ÉS FELOLVASÁSRÓL. A szavalás fogalma kezd az elunt, avult dolgok körébe sülyedni. Ma kissé ósdinak látszik az olyan alak, aki valamely zeneestély dobogóján megjelenik s rendesen jótékony célra, szép könyvvel a kezében, nagy pátosszal elmond egy többnyire közismert költeményt s vele természetesen tapsokat arat. Régente a vidéki műkedvelők szereplésének legkedveltebb neme volt ez, ma már alig mer rá más vállalkozni, mint hivatásos színész, színésznő vagy költő, aki a saját költeményét adja elő, amennyiben nem látja jobbnak ezt másra bízni. A szavalás tehát, mint az előadóművészet egy önálló faja, kezd tért veszíteni s az előadó-művészetekben ma uralkodó realizmus szemében valami, legföljebb megtűrt dologgá vált, amelyet szigorú korlátok közé kell zárni. Csak nem szavalni szeretnék mondani a színésznek , csak nem szavalni! ezt tekinti szabályul az egyházi, a parlamenti szónok, a tanár, a rádióba felolvasó. Szóval, ma már mindenki óvakodik attól, nehogy valamiképen szavaláson kapják rajta. Azt hiszem, bár a szavalást ma is tanítják a színésziskolákban, sőt az iskolákban is, és így annak valami megállapodott fogalomnak kellene lennie, nem árt a fogalom meghatározását revízió alá vennünk, hogy tisztába jöjjünk a tárgy jelentőségével és természetével is. Mi a szavalás ? E kérdésre én egy új fogalommeghatározást ajánlanék. A szavalás valamely megírt verses szöveg szépségének nyilvános szabad előadás formájában való öntudatos átélvezése és élveztetése. E szokatlannak látszó meghatározás minden része fontos és nélkülözhetetlen. Megírt szöveg szavalható csak : rög Budapesti Szemle. 229. kötet, 1933. április. 1