Budapesti Szemle. 1938. 248. kötet, 722-724. szám

722. szám - A NÉVTELEN MAGYAR HŐS. – József kir. hercegtől

A NÉVTELEN MAGYAR HŐS. A magyar történelem hős katonái között első helyen áll az, akiről meg akarok emlékezni. Nálánál méltóbbat, dicsőb­bet nem jegyzett föl a magyar történetíró, vagy krónikás. Az a lelkes, minden áldozatra kész hazafi, aki a béke idejé­ben csendes rejtekében szorgos munkában élt s a háborúban a legmagasztosabb önfeláldozással életét adta a hazáért, mindnyájunkért és mint a hősök hőse küzdött ezer év szörnyű viharjaiban nemzetünk létéért. Árpáddal jött be a Kárpátok koszorúzta szépséges honba. Kemény harcban sok ellenfelét legyőzte, míglen egész Magyar­ország az övé­ben , és ha imitt-amott alul is maradt a tusák­ban, a csorbát szívós merészségével mindig kiköszörülte. Számos háborúja folytán Európa rémévé lesz, mert nem lehet neki ellentállni. Messze-messze eljárnak hadai és ret­tegve hódol be a táj, melyen kardja végigsuhint. Krisztus után 900-ban győztes itáliai hadjárat után Pannoniát fog­lalja el, majd nagyszerű hadászati fölfogással új otthonának védelmére rendezkedik be. Ezután kezdődik a háborúk hosszú, — mondhatnám ezeréves sorozata, melyet mindvégig a magyar harcos nagy­szerű hősiessége jellemez. Az ő haragja szörnyűséges volt, amint azt Európa ősi krónikásai följegyzik, vészt és pusz­tulást hozott. Szent István megkereszteli a magyar hőst és ettől kezdve a kereszténységnek hűséges őre lesz a kelet pogánysága ellen. A Kárpátok és bástyájának dicsőség koszorúzta védője. 1030 nyarán II. Konrád német császár bajorjaival és a csehekkel, hatalmas sereggel betör Magyarországba, de Budapesti Szemle. 248. kötet. 1938. január. 1

Next