Budapesti Viszhang, 1853. január-április (2. évfolyam, 1-28. szám)
1853-01-13 / 4. szám
Akkor még könnyű volt nagy emberré lenni, s gyakran egy journalista barátsága elegendő volt arra, hogy valaki nagytekintetű tudós, közszeretetben és tiszteletben álló egyéniséggé lehessen. De volt is ám becsületük a journalistáknak ! Még a vidéki levelezők is kitűnő megtiszteltetésben részesültek, s pápaszemet hordoztak. A pápaszem akkor a bölcseség jelképe volt. Magam ugyan nem hordtam soha pápaszemet, hanem azért nem panaszkodhattam soha tekintélyhiány miatt, mert elég ügyes voltam akkor intézkedni hogy ez különcrködési vágynak tudassék fel, mi még nevelő érdekességemet. A nők előtt érdekes voltam már csak azért is,mert hirlapira valók , s alkalmam volt hízelgő bókjaimat nyilvánosan elmondhatni, mi még a férfiaknak is kedvesen esik, hát még a nőknek ? ! A színésznők részéről különösen igen fényes és hízelgő kitüntetéseknek örvendhettem. A művészek nem győztek bókjaikkal. Vendéglőkben, kávéházakban legnagyobb gyorsasággal és előzékenységgel szolgáltak , s hitelem ha akartam volna,bármennyi is lett volna. De az adósságtól óvakodtam , mert ez csökkenthette volna tekintélyemet, így állottak viszonyaim , midőn egy színházi előadás alkalmával,— most már eszembe jut — épen „Lindátó1 adták, (hogy mely időben játszik e kalandocska elképzelheti az olvasó ha csak annyit mondok, hogy akkor tájban „Linda 4 előadása még esemény volt) egy gyönyörű nőbe lettem szerelmes a bolondulásig. Mikor azt mondom bolondulásig,azt értem alatta hogy bolondnak még pedig sült bolondnak kelle vala lennem, ha e gyönyörű teremtésbe nem szerettem volna bele. Szemei kékek voltak mint kék kő , és igézők mint a terített asztal éhes gyomornak ! Szája . . ah ! ilyen szájat soha sem láttam teljes életemben , pedig Birchpheifer Karolina arczképét is láttam életnagyságban. Termete ? ! .. Három boltos legényt lelkesített poétává , olvastam is hozzá irt verseiket az „Agramer Zeitung“-ban. És ez angyalt szerettem én ! De hogy szerettem ! ! Romeo hozzám képest csak bliktri volt! Egész estén nem vettem le róla szemcsévemet. Észre vette és . . és mosolygott. . de hogy mosolygott . . . azt hittem hogy azonnal hamuvá égek, annyira lángra gyújtá szívemet! Oldalánál egy férfi ült ki néha szót váltott vele, kiről azonnal gyanítom hogy férje. a férjek könnyen fölismerhetők , kivált ha nejeik oldalánál ülnek. Játék után csarnokban vártam rá. Midőn férje karján előttem elrejtett, nagyot sóhajtottam, ő észre vette, és . . és ismét mosolygott. Ő megértett , ő szeret! szólék magamban journalistai önhittséggel, s három lépésnyi távolságban követni kezdém. . . Az úri utczába tértek,s mindjárt a legelső házak egyikébe mentek be. Jól megjegyzem a ház számát,s a legnagyobb elégültséggel mentem estelizni. Másnap délelőtt lehető legdíszesebb toilettet csípvén, nem mulasztára el az úri utczában alá s felsétálni. Vizsgálódtam jobbra balra , mint egy ember ki valakit keres, és ki írhatná le meglepetésemet (melynek nagyságát csak e már annyiszor által használt „ki írhatná le !44 felkiáltással színezhetek némiképen) midőn egy divatárus boltban , mely épen azon ház előtt volt hova tegnap ismeretlennőm lépett, imádottamat pillantam meg egészen otthoniasan öltözködve. Ah tehát divatárusnő ! szólok , és meggyőzvén magamat hogy tárczámat nem feledtem honn,beléptem a boltba. Köszöntés után felismerni látszott és és. . . ismét mosolygott. Amint később meggyőződtem , gyakori, mondhatnám örökös mosolygás oka az volt, mert fogai oly szépek valának,hogy kölcsönzött kifejezést használva, el lehetett volna adni elefántcsont helyett,annyira fehérek és fényesek voltak. Szalagot vásároltam, és bókokat mondtam. A szalagért én fizettem ezüsttel, a bókokért ő fizetett gyémánttal , mosolyokkal. Másnap ismét elmentem virágokért, később mindennap mentem, s gyakran két három óra telt bele míg elhatároztam hogy ez vagy amaz csokor lesz e czélszerűbb. Ekközben nem szalasztom el e jó alkalmat értésére adni hogy tetszik véghetetlenül és ... és ő ismét mosolygott. . . Egy napon férjét is ott találtam, kinek mint újságírót mutatott be. Nem tudom tudta-e hogy valósággal az vagyok,vagy csak czélszerűnek látta e minőségben állítni férje elé,annyi bizonyos hogy e bemutatásra a férj lehető legnyájasabban meghajolt,s értésemre adó, miszerint épen a napokban akart egy tisztelt szerkesztőt fölkeresni, s felkérni hogy szíveskedjék az újdonságok között említést tenni neje pipere raktáráról. Mindent ígértem , s másnap olyan czikket vágtam ez újonnan a párisi mintára lehető legdíszesebben fölszerelt pipere raktárról, hogy pár nap múlva , midőn ismét a boltba menek , imádottam nem győzé eléggé emlegetni hogy e czikk minő kelendőséget eszközölt kelméinek , és tudtomra adá hogy ezután csak délutáni 5 óráig fogom a boltban találhatni, miután ezentúl az estéket fenn fogja tölteni szállásán , mely e házban az első emeleten van, és helyét a boltban férje fogja pótolni. Megértem és még aznap meglátogatom. Midőn beléptem , cseppet sem látszott meglepetettnek, sőt mosolygott és . . és igen kedvesnek találtam. Néhány héttel e történtek után egy napon ismét nála valók. Édesdeden beszélgetünk, s bár csakhamar sötéten, szórakozottságból nem gyújtott gyertyát. Egyszerre csak nagy robajjal megnyílik az ajtó , s azon a férje szavakkal rohan be : — Rég gyanakodtam , de végre. . . Gyertyát! A nő reszketve gyújtott gyertyát, s én igazat szólva nagyon szerettem volna máshol lenni! Amint rám ismert, meglepetve meghajolt, s zavartan igy szólt: