Budapesti Viszhang, 1855. január-június (2. évfolyam 1. félév, 1-25. szám)
1855-04-22 / 16. szám
Réges régen , ezelőtt sok évvel, Midőn még a magyar félmázsás kopját Hordozott kezében, Túl Krasznahorkán napkelet fölé Juhok legeltek kisded somhegyen . . . Lombsátorában ült a vén juhász, Körötte örvös szunnyadt ebek. S ki ételét naponta hozta meg, Lombsátorának hímes pamlagán Fáradt leánya könnyedén hevert . . . ,Kelj föl Arankám és siess haza, Közéig az est, majd elsötétedel. Hárskút fölött az ég is elborúlt, Nem hallod olykor dörgő szózatát ? Mit Krasznahorka százszor visszamond . . . Siess galambom, és köszöntsd anyánkat, S a kis fiút, hogy kút körül ne járjon Intsd nevembe* .... Szólt a vén apa, s a jó leány fölállt, Megsimítván szőke szép haját — „Hát isten áldja meg kigyelmedet“! . . S vidám dalának szárnyain repült . . . Jött a felleg megriasztott vihar paripáján Bősz tekintetével, Hogy lesújtsa tüzes menykövével Ki a porból feléje törekszik . . . De elragadta őt szilaj lova. Mert megkondúlt Hosszúréth harangja. Alkonyult, a végső napsugár, Krasznahorka barnult homlokát Csókolgatá. Az est fuvalma rejthelyéből Gyorsan jött elé S mi zaj csak kelt a rénaságon El-el lebbenő szárnyára véve . . . Este jön. A somtetőnek is Lassan-lassan kigyúlt csillaga, Cserény aklába volt már a nyáj, A bérezi viszhang sem felelgete Az erebneknek vakkanásira, Pihent az élet fáradt gyermeke . . . Csak a vén juhász, ki még tüzelgete, A vén juhásznak nyugta nem vala: Eladó leány volt a szép Aranka . . . Hamvadt a tűz. Elszállt a gondmadár.