Budapesti Viszhang, 1855. július-december (2. évfolyam 2. félév, 1-27. szám)
1855-07-01 / 1. szám
,Hallottam ám , saját füleimmel , mikor a gróf mondta! „Meg is érteneked egy grófot?“ ,De bolond ember ked — válaszol a másik, hisz úgy beszél magyarul, mint én, vagy ked.‘ „Ked is látot ám grófot, — felesel a másik — van is ám olyan gróf, a ki magyarul tud ?“ ,Ejnye! hát bolond vagyok én, vagy vak, vagy süket? . . . lármázik amaz, . . . hiszen ott álltam, a két szememmel láttam az ifjú grófot, a főispánnak öcscsét, — meg a magam fülével hallottam, mikor beszélt, — utána meg az öreg nagyságos urnak a fia, a ki détára van, — pedig hisz még az beszélt ám a szegénység mellett. ,Hát mit mondott az a gróf?“ „Azt mondta, hogy: már isten .... akar erre, akar arra,..........voltaképen, . . . . meg hát hogy .... aztán. ........... . . . . akadozik a beszélő, végre nagyot kiált: nem tudom én olyan szépen elmondani, elég az hozzá, azt mondta hogy a jobbágyember, is . . . ember.“ ,Nem hiszek én annak a grófnak, hallja ked?‘ kételkedik a másik. ,„Hát az öreg nagyságos ur fiának sem hisz ked ?“ mondja István. ,Nem hiszek én annak sem!' „Pedig az nem a gróf!“ ,Hagyán, ha nem gróf is, de azért csak ur az is!‘ ,„Nekem sem hisz ked?“' ,Talán ked is az uraknak fogja pártját? „Nem szorultak azok arra, hallja kend, hanem azt mondom, a jóravaló kutya sem ugatja meg azt, aki falatot vet neki.“ ,Beszélhet kend nekem, ked is csak olyan ember, hogy nappal szűzben jár, éjjel meg a putrákat vesz magára. Kicsinyke múlt, hogy a csutora fegyverré nem vált, hanem Tauti fölkapta a hegedűt s a feleselő mellé húzódván, egy keserves nótába kapott. Elkeseredett kezében a hegedű, hogy szinte keresné az ember, hol árad meg könyvje a száraz fának, melyből oly keservesen jó a hang, mintha belől a fájdalmat oldanák meg benne. A durczás paraszt könyökről hallgatta a czigányt, kinek képéről lemaradt minden hunczutság, s elszomorodott vonására úgy kiül a bánat, szinte kérdezné az ember, ki bántott téged, Tanti ? Még mindig szól a nóta, s a feleselő paraszt fejét mindinkább lehorgasztja s a nesztelen csárdában kezdi hallani saját szive lüktetését, melyet nem a harag,hanem a csöndes bánat, tett ilyen zajgóvá. Lassan-lassan elfeledi magát, a vér meggyül ezeiben a hangtól, mely oly bódulttá tette, hogy ha kérné most valaki, leoldaná nyakából a szűrt, de még az inget is, hisz kalapját most kapja le fejéről és az asztal közepére vágva mondja, ,Czigány! mi az ára ennek a nótának ?‘ Nem szól a czigány, ki saját hegedűjének hangján a hetedik mennyországban jár most, és még vagy fél óráig jártatja meg együgyű lelkét a láthatlan világban, s midőn a fáradt kéz a legcsöndesebb hangon fakasztja le az utolsó keserves hangot, mintha csak oly későn ért volna füleihez a hang, akkor felel a kérdésre : ,Nincsen annak ára! — mondja a czigány inkább keservvel, mint gúnynyal. „Itt a pénz, czigány, lármázik a paraszt egészen megbolondulva rúgván ki egy ürgebőrerszényt,melyből húszasok és tallérok dagadozának ki, s a paraszt fölegyenesedve kiáltja — elég lesz e ennyi? ,Mondtam már, — feleli egykedvűen a czigány — nincsen annak ára ! „Nem is volt?“ .Megadták már, még pedig akkora bankót, hogy ha a rend képére ragasztanám, nem látszanék ki alóla, mondja Tanti kihúzván egy százas bankót, melyet a paraszt elejben asztalra vágott. „Ki adta azt, Tanti?“ .Csakhogy adta,— pedig azsérta nótáért adta,— azstán nekem adta, pedig ott voltak a csehmuzsikások is, azsoknak is adhatta volna, azstán mégis nekem adta; mert azt mondta : ezs azs a nótája/ „Jóravaló magyar ember lehetett az?“ ,Azt hiszi kend ?' „Hiszem is mondom is!..........lobbant föl újra a paraszt.“ ,No, ne mondja ked? — ingerkedik Tanti, mert majd megbánja ked?‘ „De az isten szentháromságugyse mondom.“ ,Ne bolonduljon kend, — hisz tudom, hogy a bor mondatja keddel, — his előbb kicsinyke múlt, hogy össze nem szidta kend!" ,Én?‘____ „Ked bizson, mert az a gróf adta ám, kiről azt mondta kend előbb, hogy nem hisz neki! bizonyítja Tanti megint hegedűre kapván, s vagy fél óráig megint azt a keserves nótát húzta, mire a másik újból elmélázván, utóbb megállítja a czigányt, harsányan kérdezve : ,Mondtam?! . . . „,Mondta bizony!!!!“ felesének a körülállók, mire amaz tarisznyáját fölkapván, fejét csóválgatá egy darabig, utóbb kezét nyújtá a czigánynak ezen szóval : ,Tanti! . . . előbb bolondot beszéltem!" Vas Gereben. Sándor bácsi. Kész deczember már a kelmed Ősz üstöke, ősz szakála, De a szive a fejével Még mind az áprilist járja! Élte lakzi, a gyógyszer torkán. Nem ment még le egy gyüszünyi, Mi bordában szőtték, fonták Hogy el nem tud immár nyírni! ? Hatvan évet hord a hátán , S megszentülni mégis jókor . . ? Nem szelídül, még hamisabb . . . . Olyan kelmed, mint az a bor!