Budapesti Viszhang, 1856. január-december (1. évfolyam, 1-52. szám)

1856-09-11 / 37. szám

1856. 37. szám. Sept. 11. Szerkesztői szállás: Zöldfa-utca 3. sz. , hova a Előfizetési díj: Helyben, úgy mint vidékre, egész évre 5 f­t. Kiadóhivatal: O r s z á g u t, Kunewalder-ház , hova az kéziratok, levelek,rajzok, s lapelmaradás miatti félévre 2 ft 30 kr., évnegyedre 1 ft 20 kr. Minden küldemény ülő fiz­etési pénze­k, hirdet­é­sek, s hirdetési panaszok küldendők, s levél bérmentesítendő, díjak beküldendők. Bánfi Búzád, 1241. Pusztítva a hiénahad, A bősz tatár nyomul, Dühös, vad öldöklésitől A nép halomra hull. Előtte rémülés, iszony, Mellette a halál, Nyopaába vérboszujáért Egy nemzet átka száll. A falvak lángban állanak, Nincs a ki védené . . . Tűz, éh-halál, s a vad tatár Pusztít mindenfelé. Hol vannak a hon nagyai ? A délceg hadfiak ? АЫ ők Sajó hullámiban, Vagy partján nyugszanak ! Fölöttük búsan sirdogál Az esti enyhe szél, 5 kedves hazájokról velük Oly édesen beszél. . . A vad tatár, mint vészes ár Tovább-tovább halad — De im Pesthez közel megáll Egy zárda-vár alatt. A zárda jámbor papjai Mind elköltöztenek, Csak egy maradt ott hősien, Csak egy, ki nem remeg. Ő nem tanult remegni még A bátor szerzetes , A vad düh ellen nála a Nép menhelyet keres. Halvány, magasztos arcain Szelidség ömlik át, Szivében nyugalom honol, Milyent csak a hit ád. Körültekint a hiveken És szive felsajog, Hogy ennyi nép ártatlanul Egyszerre veszni fog. .,Csatára hat, csatára fel, — Buzdítja híveit, — Csak Istenünk, s erős karunk Az, a ki megsegít. Ha veszni kell, ez életet Csak drágán adjuk el.“ Dörgő szavára a tatár Nyilzáporral felel. És küzd a bátor szerzetes, A rég csaták fia . Küzd, küzd a nép, mert nem szabad Gyáván meghalnia. Mig kétségbeesve vanak ők A zárda lángban áll, Halált suhogtat fegyverük, Babéruk is halál. * Elcsöndesült a harci zaj, A zárda puszta rom , Megszűnt a bajnokok jaja, Megszűnt a fájdalom. Kit a mérges nyil nem talált, Kit el nem ért a kard, Mindenkit a ki megmaradt A rom már eltakart. Csak még egy áldozat maradt A bátor szerzetes, Halált zúg rá a vad csoport, S kinzó eszközt keres. Egy élőfához köttetik A jámbor áldozat — Gúny-tiszteletből a vezér Ezüst nyilat­kozat. És céloz a fásult szivü, Szorul minden kebel, A nyil sivit és vissza rá Jajos fohász felel. Völgyi Viharzúgás künn, s vad téli éjjel — Benn a házban kis vidám család : Mosolygó kép . . telve égi kéjjel. Oh altasd el lelkem bánatát! Ifjú tavasz nyájas holdvilága, Ezüstcsillag halovány kék egen, Zengő patak, erdők szent homálya : Oh adjatok ábrándot nekem ! Lángsugára nyári na hevének — Csókoló a zengő harmatot; Bokrok árnyán fülemile ének : Szerelemre ti tanítsatok ! És te ősznek fájó hervadása — Add lelkemnek bús költészeted ! S ha elzeng a hattyúdal varázsa: Temessen el hulló leveled ! ! T­h­a­­­i K. Zöld dolgok a zöldben. Ereskokép Bernát Gáspártól. Vége. Alig nehány lépésnyire nyílik a violavölgy. Csak egy dombocska választja. Gallakból font tü­skekerités is áll ugyan útban, . . . és némi árokféle sáncolat, hanem ezen apró sé­taszörnyeket könnyedén legyőzi a Tréma szitt, . . . kivéve Csiga és Jámbusi urakat, kik az ugró­művé­szetben a túlparton állók szánalma kacaja közt tevé­nek kísérletet. — Csigáné asszony roszul érezheti magát az ily ingatlan mobilja mellett — súgja Lesinek Nyesi. — Hát még az ifjú mennyasszony mit mondana s érezne az oly vén ikrákra, mint? . . viszonzá kacagva Nyesinek Lesi. — Hozta isten Frau von Tréma. .... mily vé­letlen szerencse! — Krisz­ti Gott, Sapudli szomszéd . . . hát ö­­nök is . . . — Persze, hogy mi is majálisozunk. — Ejnye, ha tudtuk volna . . tehát akkor in Compagnie . . . — így is jó. Strudl barátom. — Legalább a gyermekek kiugrálhatják ma­gukat. — Kevés ideig — jegyzé meg, nyugati felhő­zet felé sóhajtva Trémáné. — Frau von Tréma, van szerencsém önnek Kap­­panka urat bemutatni. — Madame Vitriol, auffirolöm kegyednek Cu­­hoch Longin urat . . híres polkatáncos . . — Frau von Sapudli, ich bin sehr verbunden — nagyon megpirít . . . — Walzert kérünk ... azt a gyönyörű Roset­­ta-Walzert. — Vagy tán polkát méltóztatnak. — Ja, ja . . Zeppert-polkát — szól esdekelve Vitriolné. — Hugóm asszony, tessék ügyelni, hogy itt fiatal ártatlan lánykák is vannak — súgja Trémáné a vállalkozó szellemű özvegynek — Nem értem. Hát én mi vagyok . . vén banya tán ? . . És a polka nem e divatos tánc ? Győzött a majoritás. Zepperl-polkavihart zúg, fog, tombol a badhánsi társaság. Karm­óliának magyar földre csámpáskodott há­rom darab vad művésze képezi a gyepek Orchestru­­mát. — Kanavász Ábel egy csonkafülű májfoltos hege­dűn cincog. Stoppelzieher Illés, bőgőből devalvált guitárját percegteti. Luna Hiacint, bukott solo-hárfás pedig, skatu­­lából rögtönözött harmonikán kínozza az ártatlan levegőt. Ha született valaha a harmatos mezőknek oly dühös kabócája, mely két ugrással akará vala átszök­ni a nagy világot, úgy az nem lehetett más, mint gyermekkorában Zuhoch Longin, ki jelenleg Vitriol­­nét szélvészalakban sodorgatja. Kappanka Fidél, belga nyelvmester, édeskés hangon és szilaj lábakkal ostromolja a szőke Strudl Bibit.­­

Next