Büntető Jog Tára - Polgári Törvénykezés, 1884. október-1885. március (9. kötet, 1-25. szám)
1884-10-09 / 2. szám
18 Büntető Jog Tára vasárnapot; bár csapnának agyon, úgyis ígérik már, hogy agyoncsapnak 1; és Mészáros János azon kérdésére, hogy kik ígérik az agyoncsapást, vádlottnő ingerülten így nyilatkozott : „azért sem mondom meg kutya, hogy csapjanak agyon és ne érhesd meg a vasárnapot. “ Be van igazolva továbbá vádlottnő saját beismerő vallomásával és Földes János másodrendű vádlott bemondásával, hogy vádlott Mészáros Jánosné a gyilkosságot megelőző Virágvasárnapján szeretőjét Redl István juhászt Banán meglátogatta, hogy szeretőjétől hazajővén, magával lőszert, nevezetesen lőport, sörétet, gyutacsot hozott, hogy Mészáros János a fentebb jelzett időben Braun Ábrahám tanyi lakos juhakjában éjjel, alvás közben, lövés által meggyilkoltatván, a gyilkosság utáni nap reggelén vádlott nő egy rezes pisztolyt, melyet vádlottnő Földes János vallomása szerint mindig rejtegetett, bátyának Farkas Jánosnak elrejtés végett adott át, nehogy az, miként vádlottnő mondá, zavart idézzen elő, hogy Mészáros Jánosné a vizsgálat alatt azt, hogy pisztoly volt a háznál, hogy Banáról lőszert hozott, mindeddig tagadásba vette, míg nem a Farkas Jánosnak elrejtés végett átadott, Farkas János által a bíróságnak átszolgáltatott pisztoly, és a feltalált lőszermaradvány előtte felmutattatván, tagadása haszontalanságát, belátva, úgy a lőszer hozását, mint a pisztolynak Farkas János kezére tett bízását beismerte. Be van igazolva, hogy a gyilkosság reggelén Mészáros Jánosnénak köténye, majd a később feltalált felsőruhái, szoknya, rekli véreseknek találtattak, és hogy vádlottnő, noha többször más-más vallomásokkal iparkodott a ruhák véres voltát igazolni, azt nemcsak hogy igazolni nem tudta, de sőt vallomásai egymásnak teljesen ellentmondtak, s mint ilyenek vádlottnő bűnösségét még jobban igazolják. Be van igazolva, hogy a meggyilkolt Mészáros János fejében a bonczolás alkalmával oly minőségű sörét és sárga papírból való fojtás találtatott fel, mint a minő serétet sárga papírban Mészáros Jánosné Banáról hozott, hogy a bűntett után vádlottnő lakása udvarán levő kazalban egy szikdarabba takargatva ugyanazon minőségű serét, sárga papírban gyutacs és por találtatott, mint a minő serétet vádlottnő Banáról hozott, s mint a minő serét és sárga papír Mészáros János agyában a bonczolás alkalmával találtatott, hogy azon szűrdarab, melyben a löveg ma-aradványa a kazalban feltaláltatott, a Mészáros Jánosné szobájában használt nagyobb szűrdarabból leszakitottnak bizonyult be. Végre másodrendű vádlott Földes János belátva tagadása hasztalanságát, eredménytelenségét, beismeri, hogy a gyilkosság az ő jelenlétében követtetett el; beismeri, hogy a gyilkosságot elsőrendű vádlott Mészáros Jánosné követte el. Földes János másodrendű vádlott 1881. június 18-án tett beismerő vallomásában a történteket következőkben adja elő : A gyilkosság előtti pénteken, nagypénteken Mészáros János kimenvén a rétre, Mészáros Jánosné így nyilatkozott: „én már nem lehetek soha Redl Istvánná, hanem majd mégis módját ejtem én annak, hogy Redl Istvánná lehessek. “ Ezután Mészáros Jánosné felemlítette, hogy neki czélja a férjét agyonlőni, és felhívott engemet, hogy míg ezt teszi, én legyek az ajtóban és vigyázzak. Ígért, birkákat, méheket és ruhákat. Másnap szombaton este, midőn Mészáros János a juhakoban lefeküdt, Mészáros Jánosné engemet figyelmeztetett, hogy az éjjel meg fog történni, a mit elhatározott, ezután lefeküdtünk , én elaludtam, s már lehetett éjfél, midőn Mészáros Jánosné engemet felkeltett. Mészáros Jánosné a sublat alsó fiókjából kivette azon rezes pisztolyt, mely mint bűnjel az iratok mellett őriztetik, elmentünk a juhakolhoz. Mészáros Jánosné, miután a juhakol ajtaja csak úgy volt betámasztva, az ajtót vállával benyomta, bementünk az akolba, én megálltam a juhakol ajtajában, Mészáros Jánosné pedig férje fekhelyéhez hatolva, férjét fekvő helyén agyonlőtte. Midőn a pisztoly durrant, én nagyon megijedtem s elfutottam a juhakos ajtajából; Mészáros Jánosné pedig, mint maga mondá, még egy darab ideig bent maradt az akólban. Midőn Mészáros Jánosné haza jött, a pisztolyt az ágya lábába tette, azután engemet bátorított, hogy semmit el ne áruljak, hallgatásomért ígért ,30 db birkát, méheket, és egy öltöző ruhát. Tekintve, hogy Földes János másodrendű vádlottnak ezen most előadott vallomása s a fentebb felsorolt terhelő adatok oly szoros egybefüggést, a cselekményeknek egymásutáni lefolyását, lánczolatát oly meggyőzőleg állítják elő, hogy azok ellenében vádlottnő egyoldalú tagadása, a védelem azon egyedüli fegyvere, hogy a bűntárs vallomása bizonyíték nem lehet, figyelembe nem jöhet. Nem jöhet figyelembe vádlottnő tagadása , mert 2. SZÁM