Büntető Jog Tára - Polgári Törvénykezés, 1886. április-szeptember (12. kötet, 1-26. szám)
1886-09-16 / 25. szám
386 Büntető Jog Tára, természete, mint a törvény indokolása mondja, a mellékbüntetés, e mellett azonban van benne rendőri intézkedés is. A törvény világosan megmondja, hogy mily dolgok és kinek tulajdonát képező dolgok kobzandók el, t. i. azok, melyek a bűntett elkövetésénél eszközül szolgáltak, így álkulcsok, bankjegy hamisítására használt lemezek, feszítő vas, puska, fejsze, melylyel a betörés, illetőleg az emberölés elkövettetett; továbbá azon dolgok, melyek a bűncselekmény által hozattak létre, pl. hamis pénz, hamis vagy hamisított okirat, közegészségre ártalmas élelmi czikkek stb. Más tárgyak az elkobzás körébe, mely szintén lefoglalás által foganatosittatik, nem tartoznak. Szabály, hogy ezen dolgok is csak anynyiban vehetők lefoglalás alá, mennyiben a tettes vagy részes tulajdonai, más tulajdonának jogkörét az elkobzás csak akkor támadhatja meg, ha az illető tárgyak birtoklása vagy használása különben is tiltva van; ilyen dolog a méreg, hamis pénz stb. A szoros értelemben vett lefoglalás a bizonyítási eljárásban nyer legtypicusabb kifejezést , ahol a lefoglalás czélja egyedül és kizárólag a tárgyi bizonyítékok egybegyűjtése, s épen ezen téren uralkodik nálunk a legnagyobb fogalomzavar. Tételes törvény nem szabályozza a lefoglalás czélját s nem határozza meg azon tárgyakat, melyek lefoglalhatók, vagyis a mint a praxis szereti nevezni, melyek „fényidő zár" alá vehetők. Az úgynevezett „sárga könyv" határozott körvonalakat szintén nem állít fel arra nézve, hogy jogszerűen mikor és mily tárgyak vethetők alá a lefoglalásnak, de ami ezen szabályokban a vezéreszme, az a kifejtetteknek teljesen megfelel ; kár volt a gyakorlatnak ezen helyes iránytól eltérni. De lássuk az ide vonatkozó szakaszokat: a 68. §. következőket rendeli: „Vádlottnak lakásán . . . házkutatást eszközölhet a vizsgálóbíró, ha alaposan vélelmezhető, hogy . . . abban oly tárgyak találtathatnak fel, melyek a tényálladék vagy a vádlott bűnösségének bebizonyítására szolgálnak." A 71. §. szerint pedig az ily jelentőségű tárgyak lefoglalandók. Tehát lefoglalás alá csak oly tárgyak vehetők, melyek bizonyítékot képezhetnek akár objective, akár subjective. Azonban már az „ideiglenes bűnvádi szabályok" sem engedik meg azt, hogy akár vádlottnak, akár más személynek vagyona vagy annak egyes része magánjogi elégtétel czéljából lefoglalható legyen. Ugyanezen elveket találjuk föl az újabb törvényhozásokban , így mindjárt a Magyar Bűnvádi Eljárás javaslata (második kiadás) a 198. §-ban következő alapvető intézkedéseket tartalmazza: „Azon tárgyak, melyek a bűntett vagy vétség elkövetésére használtattak, vagy melyeknek ebbeli rendeltetésére nézve gyanú forog fen, úgyszintén azok, melyek a bűntett vagy vétség által létrehozattak, a mennyiben természetüknél vagy minőségüknél fogva lehetséges, lefoglalandók és bírói őrizet alá veendők vagy másképen biztosítandók. Ezen rendelkezés alkalmazható mindazon tárgyakra vonatkozólag, melyek a tényállás vagy a bűnösség kiderítésére bizonyítékul szolgálhatnak." Ezen szakasz első része az alaki jog szempontjából szabályozza a B. T. K. 61. §-ában meghatározott elkobzást; a második bekezdés pedig kimondja, hogy bármely tár-rgyak lefoglalhatók, melyek bizonyítékul szolgálhatnak , de a javaslat sehol sem rendelkezik a büntetőbírónak azon jogáról, mely szerint ennek hatalmában állana akár hivatalból, akár a fél kérelmére „zárlatot" vagy „biztosítási végrehajtást" elrendelni a magánjogi elégtétel biztosítására; ez a polgári bíró feladata. A német birodalmi Str. P. C. 94. §-ának a lefoglalásról szóló alapvető intézkedése következő: „Gegenstande, welche als Beweismittel für die Untersuchung von Bedeutung 25. szám