Californiai Magyarság, 1955 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1955-01-07 / 1. szám

Ne 1955 január 7 Igazi örömünnep volt az új Apróságok Láni Mátyás ióik.pásztori működésének negyedszázada alatt.. A szépen fejlődő katolikus egyházi élet felvirágoztatását elősegítendő, egy este arról be­szélgettünk a Fatherrel, hogy jó volna az egyház barátait összehívni és megtárgyalni, miként lehetne az elkészült szép auditóriumot jobban ki­használni. Pár nap múlva öt­­hatan jöttünk össze a plébá­nián és a jelenlevők elfogad­tak egy indítványt, hogy két héttel későbbre huszonkét is­merőst fogunk összehozni az auditóriumba barátságos va­csorára és aztán valamelyes szórakozásra. Soha sem felej­tem el, mikor boldog emlékű Fellegi Emilt megkértem,hogy rajzolna-e egy magyar motí­vumot meghívó keretet,“Grand Old Man”-unk készséggel vál­lalkozott rá, de megkérdezte, hogy minek kell az. Hát el­mondtam neki, hogy azzal a színes meghívóval fogjuk ösz­­szetoborozni az első huszonkét vendéget a vacsorára. Úgy is történt. Kimentek a meghívók és alig vártuk a vacsora nap­ját, hogy várjon hányan fog­nak eljönni a vacsorára a meg­hívottak közül. Valamennyi­csodálatára, huszonketten ül­tünk az asztalhoz. A vacsora felszolgálása előtt a Father be­szélt a vendégéhez és köszönte meg nekik, hogy elfogadták a meghívást és jó étvágyat kí­vánt a vacsorához, melyet Zi­­lahy Sándor, az akkori gond­nok és élete párja készítettek. A nagyszerű vacsora után dr. Adler Irving szemorvos je­lentkezett szólásra és azt in­dítványozta,hogy ezeket az es­téket rendszeresíteni kellene, hogy jobban összeismerked­hessünk és ezért mindenki, aki jelen van, hozzon magával két hét múlva még egy vendéget. Vacsora végeztével egyik cso­port társalgásba kezdett, míg a többiek a zöld asztal mellett forgatták a 32 levelűt. Vala­mivel éjfél előtt került asztal­bontásra a sor és távozás előtt arra kértem a megjelenteket, hogy mindenki adja le követ­kező esténk vendégének címét, hogy meghívót küldhessünk az illetőnek. A második estén az egybegyűltek száma már negy­vennégy volt. Nagyszerű han­gulatban telt el az este és meg­állapodtunk abban, hogy ezen túl minden második héten ösz­­szejövünk vacsorára és szóra­kozásra. Hosszú hónapokon át ment ez így és volt igazán meg­értő élet az egyház portáján. Később estélyek is rende­ződtek, melyek révén a nagy­­közönség is­­kezdett hozzászok­ni az új auditóriumhoz és ad­ta a életerőt a mindjobban iz­mosodó egyházi élethez. Ezek az estélyek is meghívók szét­küldésével kezdődtek el, de a közönség annyira hozzászo­kott a nagyszerű műsorokhoz, hogy már csak egyszerű tele­fonhívás is elég volt a meghí­vásukhoz. Az auditórium év­fordulójára rendeződött le az első Szent István ünnepély. A gyönyörű auditórium szinültig megtelt és a Father ünnepi be­széde oly hatással volt a meg­jelentekre,hogy szem nem ma­radt szárazon. Műkedvelőink pedig igazán tudásuk legjavát adták. templom kapavágási ünnepé­lye. A templomszentelést kivé­ve addig nem látott közönség jött össze ez alkalomra és min­denki örült, mikor az alapkőbe elhelyezték az okmányokat, melyek az adakozók hatalmas névsorát, az egyházközség ala­kításának történetét tartal­mazta. Ez volt talán a Father­­nek legboldogabb napja kö­zöttünk. Egy lépéssel közelebb érezte magát tervének megva­lósításához, hogy egyházalapí­­tó lelkipásztora lesz a los an­gelesi magyar katolikusoknak. Mikor véget ért az ünnepség s a hatalmas tömeg szerte­osz­lott, régi plébániájának veran­dáján ültün le. Jó idő telt, míg beszélni kezdett. Nagyon fá­radtnak érezte magát, de mé­gis jólesett neki, hogy olyan sokan tartották érdemesnek a templom alapkőleleplezésére eljönni, hogy bizonyságot te­gyenek együttérzésüknek. Az­tán elmondta, hogy Módoson, egy kis temesmegyei község­ben született szegény szülők gyermekeként. Mikor iskoláit elvégezte, szemináriumba irat­kozott és még nem végezte el azt teljesen, mikor kitört az első világháború. Ott kellett hagyni a szemináriumot és be­vonulni katonának. Rövid ki­képzés után, mint hadnagyot, az olasz frontra küldték és ott harcolt az fanatikus olaszok ellen. Az első napokban már felderítő szolgálatra rendelték ki, miközben az olaszok erős ágyúzást kezdtek hadvonala­ink ellen. Képtelen volt vissza­térni csapattestéhez és egyik legénye által felfedezett bar­langban húzódtak meg. Szigo­rú parancsot adott ki, hogy mindenki igyekezzék fedezék­ben maradni. Az egyik legénye azonban kíváncsiságból kidug­ta a fejét csak pillanatokig, és máris eltalálta egy olasz lesi­­puskás a szerencsétlen le­gényt, aki holtan esett össze a lábai előtt. Ezentúl jobban vi­gyázott mindenki magára. Na­pokig kopogtak a puskagolyók a kopasz hegyoldalon, ők pe­dig be voltak szorulva egy pöt­tömnyi hegyen. Mikor tüzérsé­günk észrevette a kényszer­­helyzetet, heves tűz alá fogta az olasz állásokat és sikerült kimenteni Father csapatát a lepuskázástól. Sok-sok ily hadtörténetecs­­ke elbeszélése után elmondot­ta a Father, hogy főhadnagy­ként szerelt le és aztán vissza­ment a szemináriumba, ahol nemsokára pappá szentelték. A szerbekkel való helyzete nap­ról-napra kiélesedett s így ha­tározta el magát az Ameriká­ba való jövetelre. Első állomá­sa Bridgeport volt, ahol majd­nem egy esztendőt töltött. Itt érte a boldogemlékű los ange­lesi püspök meghívása, ki egy­­házalapító lelkésznek hívta ide a hartfordi püspök engedelmé­­vel. És most itt vagyok, állapí­totta meg, sok-sokezer mér­földre hazámtól és szüleimtől, jóbarátaimtól. Sikerülni fog-e az itteni munkám, azt csak a jövő fogja megállapítani. Sze­retnék otthon lenni egy röpke pillanatra, hogy elmondjam szüleimnek itteni előmenetele­met, de vájjon lesz-e alkal­mam örömükben gyönyörköd­ni... Csak úgy halkan jegyez­tem meg, a tűzpróbát már ki­állta a Father, egész nyugod­tan számíthat arra, hogy itt marad közöttünk, mert hívei lelkükbe zárták. Adja az Isten, hogy úgy le­gyen, Jóska, és most menjen maga is haza, mert holnap egy új napra viradunk, mikor újult erővel neki kell látni a munká­nak, jó éjszakát. A kis veranda lépcsőjéről én is­ gondterhelten álltam fel s mikor becsukódott a Father ajtaja, mintha egész biztos let­tem volna abban, hogy hátra­lévő életét köztünk fogja leél­ni... Egy nyárutói estén nagyon levert volt a Father. Akkori­ban jött híre a jugoszláv atro­citásoknak, magyar családok sommás áttörése a határon. Jóska, valamit kell tennünk, hogy segítsünk ezeken a sze­rencsétleneken. Minden cent megmérhetetlen segítséget je­lent ezeknek a szerencsétlen családoknak és gyorsan kelle­ne a segítség. Nem igen tud­tam mit válaszolni és inkább én tettem kérdést, hogy mit is szeretne tervezni. Hát meg­mondotta, hogy valami estélyt kell rendezni és ennek tiszta jövedelmét azonnal átküldeni a szükséget szenvedőknek. De mikor akarja az estélyt? kér­deztem. A jövő vasárnap volt a válasz. Hogyan, hisz a lap is megjelent már, behirdetésére egy nap nem elegendő, mert a jövő pénteken jön csak ki az újság. Valami nagy sláger kel­lene headlinernek, hogy össze tudjunk közönséget hozni. Épp akkoriban volt itt Fedák Sári és Aknay Vilma, mondottam a Fathernek, hogy megkérem őket a szereplésre és ha elfo­gadják vasárnapra külön kia­dást csinálok az újságból és a templom előtt kiosztjuk min­denkinek terjesztés végett. Fedákék el is fogadták a fel­lépési meghívást, kis négy ol­dalas alakban meg is csinál­tam a különkiadást piros-fehér és zöld keretben és vasárnap délelőtt már ott volt az újság a templom előtt. A rákövetke­ző vasárnap megtelt az auditó­rium, Fedák és Aknay szenzá­ciós sikert arattak és tekinté­lyes összeg ment a szerencsét­len magyar családok segítésé­re. Mikor az utolsó műsorszám is leadódott, legördült a füg­göny, egy páran ott marad­tunk a Fatherrel, aki örömmel számlálta össze a dollárokat és boldogan jegyezte meg, Jóska, ha minden kérésre így nyílik ki magyarságunk lelke, mint erre a rögtönzött meghívásra, hát nagyon jó helyre jöttem én papnak, mert ilyen népet, mint az itteni, boldogság szol­gálni. Büszke vagyok minden egyes hívemre s minden egyes segítőre, aki oly nagylelkűen állt mellém a szükség óráiban. És ekkor még egy fejjel na­gyobbnak láttam a mindenna­pi élet vártáján álló Vezért! Adjon az Isten örök nyugodal­mat annak a csupaszív ember­nek, akinek a szive fáradt ki a folytonos munkában, a foly­­­tonos poszton állásban . . . (ij) ★A magyar üzletekben ugyan ugyanazokért az árakért — sokszor még méltányosabban — mint máshol. Miért men­jünk tehát más üzletekbe vá­sárolni, ha ezt megtehetjük a magyar boltokban is?! CALIFORNIA! MAGYARSÁG Ő S­Z.­ N­TE Kiesett a toll egy amerikai magyar újságos fáradt kezéből a közelmúltban. Az újságos céh egyik kitűnő tagját vesz­tette el dr. Földy Károlyban, akit állítólagos nyugalmából szólított el a kérlelhetetlen ha­lál. Negyven és valahány évvel ezelőtt hozott össze a sors dr. Földyvel Clevelandban, egyik intézményünk országos kon­vencióján. Tejfelesszájú ifjonc voltam akkor, az ő neve már magyarságszerte ismert volt. Egyik detroiti öregúj­ságunk­nak képviselőjeként jelent ott meg, én meg egy alig ismert újságot tudósítottam. A kon­venció első estéjén együtt va­­gyoráztunk az egyik magya­r vendéglőben, szerényen meg­húzódva az egyik sarokban. Az újságosok öregágyai nagy asztal mellett voltak együtt és meg is kérdeztem, hogy miért nem ül oda, ahol megilleti őt a hely, nem pedig velem, itt a sarokban vacsorázzék. Kész is volt a válasszal: Tudod öcsém, pár hét előtt állást cseréltem, mert az egyik szellemóriá­sunkkal volt egy kis összecsa­pásom, nem szívesen látott vendég volnék ott a nagyasz­talnál, hol megbántott felette­sem viszi a szót. Itt jobban is esik a vacsora a te társaságod­ban, legalább van aki rám is hallgat és hidd el, hogy én na­gyon jó tanácsot is tudok ad­ni ilyen kezdőknek, mint te. Jó pár évv­el később találkoz­tunk ismét Clevelandban. Ak­kor a Szabadság munkatársa volt. A régi szeretettel köszön­tött akkor is és miként létem felől érdeklődött. Mikor meg­mondottam, hogy nagyszerű el­helyezkedésben vagyok, szem­mel láthatólag örült neki. Jobb is ez így, nagyon keserű ke­nyér a magyar betű szolgála­ta, maradt inkább az amerikai betű mellett, mely biztos és ké­nyelmes megélhetést ad. Ké­sőbb megint azt hallottam, hogy visszament Detroitba és ott egy vicclap kiadásával pró­bálkozott meg, de ez sem volt megfelelő az ő számára. Mikor újra halottam felőle, a Nép­szavánál volt New Yorkban, ott is volt pár év előtt kény­szer nyugalomba vonulásáig. Aztán magyar irodát nyitott és éldegélt élte végéig. Nagy­szerű, csupaszív ember volt Földy Károly, az újságos tár­sadalomban csakis j­óbarátjai voltak. Szerette mindenki a szerény, jómodorú magyar új- BESZÉD ságost, aki megosztotta volna utolsó betevő falatját is azok­kal, akik a magyar betű rajon­gói voltak. Legutoljára jó pár évvel ez­előtt találkoztam vele a Nép­szava akkori szerkesztőségé­ben. Délben együtt ebédeltünk egy kis sarki korcsmában, hol mindennapi vendég volt a ki­tűnő koszt miatt. Én a Vasár­napnál voltam és érdeklődött, hogy mennek a dolgok. Nem piaszkodhattam, mert elhe­lyezkedésem kitűnő volt. Meg­csóválta őszesedő fejét és le­mondóan válaszolt: Fiú, te el­vesztetted az eszedet. Nagy­szerű szakembernek ismernek minden felé és te mégis vissza­­visszaruccansz a magyar betű mellé, hát szükséged van rá? Lásd, mi nem nagy ficánkod­­hatunk, mi képtelenek va­gyunk akármilyen munkára, így a magyar betű rabszolgái­vá kellett felesküdnünk és itt kell leélni életünket, nem egy­szer érezve fellebbvalóink kér­lelhetetlen szigorát. De te mit keresel a magyar betű mellett. Menj vissza az amerikai betű mellé, hol boldogan élhetsz, hisz nagyon kevés időnk van a magyar betű elhalkulásáig. Dr. Földy Károly Kassán született. Édesapja a hadse­regben volt katonaorvos, ő pe­dig a jogi pályát választotta, ügyvédi diplomát és a vele já­ró “doctor juris”-ságot szer­zett és jóideig ügyvédi gyako­­latot folytatott odahaza. Af­rikába 1912-ben jött és má­­sságoknál dolgozott.­El­ső ízben a szabadságnak lett a munkatársa, majd a Magyar Hírlaphoz szegődött. A Hírlap Detroitba költözésekor a Nép­szavához ment át, majd ké­sőbb a Detroiti Újságnál talál­juk őt. Élte alkonyán visszake­rült a Népszavához és pár év előtti nyugdíjba vonulásáig ott dolgozott. Az utóbbi időben rendszeresen megjelentek írá­sai úgy a Szabadságban, mint a Népszavában. Szűkebb körű családján kívül gyászolja őt az amerikai újságosgárda minden régi tagja, mert dr. Földy Ká­­rollyal egy derék, jóakarata tagját vesztette el, kinek em­lékét sokáig fogja megőrizni számtalan jóbarátja és ismerő­se. Nyugodjék békében szabad Amerika földjének pihenést adó hantjai alatt! Deresedő Szobotos 3-ik oldal Dr. Puskás Zoltán sebész és orvos BOLDOG ÚJESZTENDŐT KIVÁN a Los Angeles és környéki magyaroknak és egyben bejelenti a Hollydale Medical Building MEGNYITÁSÁT “OPEN HOUSE” VASÁRNAP, JANUÁR 9-ÉN délután 2 órától 6 óráig lesz, melyre ezennel szeretettel meghívja a környékbeli magyarokat. 13159 SOUTH PARAMOUNT BOULEVARD HOLLYDALE, CALIFORNIA

Next