Cegléd és Környéke, 1932 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1932-01-01 / 1. szám

1. szám CEGLÉD ÉS KÖRNYÉKE — Halálozás. Grieger Tivadar, v. Fehérváry Dezső rgimn. tanár apósa 1931. dec. 29 én Cegléden elhunyt. A megboldogult az eperjesi róm. kat. egyházközségnek 36 éven át volt gondnoka. Holttestét 1931. dec. 31-én szállí­tották haza Eperjesre, ahol a családi sírboltba helyezik örök nyugalomra. — Kulturelőadás a Kulturházban. Vasár­nap, január 3 án délután 5 órai kezdettel előadás lesz a Kulturházban, melyen minden érdeklődőt szívesen lát a rendezőség Belé­pődíj nincs, műsormegváltás 10, 20, 30 és 50 fillér. — Esküvői d­r. Dr gyulai Gaál Lajos so­­mogymegyei földbirtokos folyó hó 3- án tar­totta esküvőjét Bolla József csendőrtiszthe­lyettes kedves leányával, Gizellával a hely­beli róm. kath. templomban . A Széchenyi Kör fiatalságának lelkes gárdája január 1- én, vasárnap este és nem jan. 6-án, mint lapunk legutolsó számában tévesen írtuk, műsorral egybekötött teaestélyt rendez, amit tánc követ. A nívós műsor össze­állításán a rendezőség már tevékenyen dol­gozik és a nagy érdeklődésből arra lehet következtetni, hogy a Széchenyi Kör tea­estélye a farsang egyik legsikerültebb mulat­­­sága lesz. — Gondnoksági gyűlés. Az állami elemi iskolák gondnoksága december 15-én tartotta alakuló gyűlését. Dr Sárkány Gyula, aki az elnökségről lemondott, átadta az elnöklést Szilágyi Imre új elnöknek, aki néhány kere­setlen szóval megígérte, hogy a tanyai iskolák felvirágoztatására mindent elkövet és ehhez kérte a gondnokságnak bizalmát és támoga­tását. Ezután az elnök, majd a gondnokság letette hivatali esküjét. Jegyzőül Hitler Ferenc állami tanítót választotta meg. A gondnok megválasztását a következő gyűlésre halasz­totta. Az állami elemi iskolának gondnoksága 28 tagból áll Ebből tizet hivatalból neveztek ki, tizet a közgyűlés hivatalból választott be és kettőt a tantestület küldött be. Van ezen­kívül 6 tag, akik hivatalból tagjai a gond­nokságnak. — A járásbíróság karácsonyi ünnepélye. Magyary Lajos járásbírósági elnök meleg ■emberszeretelének ismét tanúbizonyságát adva dec 24-én lélekemelő karácsonyi ünnepélyt rendezett a járásbíróságnál büntetésüket töltő foglyok részére. A járásbíróság bírói és összes tisztviselői jelenlétében Kiss László irodafő­tiszt mélyen megindító szavakkal vázolta a karácsony jelentőségét és ezután Magyary Lajos elnök intézett szívhez szóló őszinte szavakat a feszülten figyelő foglyokhoz, akik örömtől sugárzó arccal köszönték meg az ünnepély végén kiosztott szeretetadományokat. — Fehér botot kapnak a vakok. Bezzegh- Huszágh Miklós főkapitány figyelemreméltó intézkedést léptetett életbe. Ezentúl a vakok fehér botot fognak viselni, hogy a járókelők és az autó vezetői már messziről lássák és felismerjék. A rendőrszobák legénysége uta­sítást kapott, hogy az ilyen fehérbotos embe­rekre különösképpen ügyeljenek. A fehér bottal járók csak annyi segítséget kérnek, hogy őket a forgalmas kocsiúton átvezessék, a gyalogjárón pedig váratlan akadályokra (építkezések, járdabontások) figyelmeztessék. Akadályoknál nem elég annyit mondani: Vigyázz !, azt is hozzá kell tenni, mire vigyáz­zon, jobbra vagy balra térjen­­. Ha a járda szélén megáll egy fehérbotos ember, fogjuk meg a kezét vagy a karunkat ajáljuk fel és kisérjük át az úttesten. Villamos megállónál várakozó fehérbotos embernek mondjuk meg minden érkező kocsi számát . Köszönetnyilvánítás. Ezúton mondunk hálás köszönetet mindazoknak, akik felejt­hetetlen drága halottunk, Zsilka László te­metésén részvétükkel fájdalmunkat enyhítet­ték. Zsilka- és Hörömpő-család. — Titkos választás ? A választójogi tör­vény előkészítési munkálatai már javában folynak a belügyminisztériumban. Három ja­vaslat van készülőben. Az első szerint az egész országban titkos és lajstrom­os szavazás lenne. Minden párt csupán egy egy jelöltlis­tával indulna a választási harcba és ezen a listán 245 jelölt neve szerepelne. A második javaslat szerint szintén 245 képviselőt válasz­tana az ország, azonban az eddigi választó­kerületeket összevonnák vármegyénként és minden megyében lajstrom­os választás lenne. A harmadik javaslat szerint csak 190 kép­viselőt választana az ország, amely 11 vá­lasztási kerületre lenne felosztva. Az első kerület lenne Budapest és környéke 30 kép­viselővel, a 10 vidéki kerület pedig lajstrom­os választás útján összesen 160 képviselőt vá­lasztana. A választók és választhatók korha­tára a jelenleg is érvényben levő választási­­ törvény alapján maradna meg. Éppen így­­ megmaradna az ajánlási rendszer is, amely­­ ellen pedig éppen a legutóbbi választás ta­pasztalatai folytán sok kifogást emeltek. Az ajánlások száma azonban alacsonyabb lenne. A három törvénytervezeten kívül három ren­delettervezet is készül. A Károlyi-kormány­­ ugyanis számol az eshetőséggel, hogy esetleg a mostani parlamenttel nem lesz képes kor-­­­mányozni és hamarabb sor kerülhet a Ház feloszlatására, mintsem az új választói tör-­­ vényt letárgyalhatnák. Ebben az esetben —­­ állítólag ! — rendeleti úton lépne érvénybe az új választói rendszer, miután a kormány eltökélt szándéka az, hogy a legközelebbi választást titkos szavazás útján ejti meg. — Mansz hírek. A Mansz és Leányköre, a Magyar Nemzeti Szövetség és a Turul Bajtársi Szövetség jan. 5-én d. u. 6 órai­­ kezdettel a Kaszinóban teadélutánt rendez. Teajegy 1 P. Erre tagjainkat és az érdeklődő­­ közönséget szeretettel meghívjuk.­­ — Köszönetnyilvánítás. Dr Hulin Béla rendőrfőtan­ácsos a Szent Cecilia Ének- és Zenekar Egyesület részére 20 pengőt adomá­nyozott. Az egyesület lelkes támogatójának ezen újabb adományáért ezúton is hálás köszönetét fejezi ki az elnökség — Melyik gyógyszertár lesz nyitva ? Jan. 3 án és 6-án Bac­ó Sándor Árpád tér és­­ Csete Ambrus Batthyány utca, a hét többi­­ napján jan. - ig bezárólag Csete Ambrus. — Ha valamit vesz vagy elad, hirdessen a „Cegléd és Környékében,“ ezáltal sok ol­vasónk csinált mér jó vásárt ! — Iskolánkivüli népművelés rendje. Jan. 3-án d. u. 5 órakor a Kulturházban a babo­nás népszokásokról : Piros Kálmán reálg. tanár; kecskéscsárdai iskolában a gyümölcs­fajok kiválasztásáról: v. Bors Jenő áll. ta­nító ; Seregélyesen a honfoglalásról: Décsy Imre áll. tanító. Jan. 6 án a Lendérdülőben a baromfitenyésztésről: v. Bors Jenő áll. ta­nító ; kőrösi úti iskolában az első segélynyúj­tásról : Décsy Imre áll. tanitó. Dec. 7-én este 8 órakor a Széchenyi Körben a magyar há­zassági jogról: dr Hunyadi Ferenc ügyvéd. — Bán Márton előadása. Bán Márton váci piarista tanár gyönyörű színes felvéte­lekben mutatta be az Anyák iskolájában dec. hó 28-án Tihany nevezetességeit Rámutatott arra, hogy milyen érdekes helye a balaton­­partnak Tihany. Ismertette a biológiai intézetet, annak berendezéseit, továbbá Tihany környé­két, a kirándulóhelyeket, az ez évben fel­állított művészi kálváriát, a bencés monostort stb. A közönség nagy érdeklődéssel és hálásan hallgatta a mindvégig élvezetes előadást. — Anyakönyvi kimutatás. Születtek : Mikes Terézia, Gór Klára, Szabó Ibolya, Oláh Irén, Unghvári Margit, Prohászka Margit, Langa Mária rk., Kurucz Erzsébet, Hamza Juliánna, Cseh István, Barna Mária ref. Há­zasságot kötöttek : Varga Ferenc ref. és Hö­­römpő Terézia ref., Varga László ref. és Cseh Lidia rk. dr Gaál Lajos rk. és Balla Gizella rk. Elhaltak: Csizmadi Mihály ref. 80 év, Berkes Lajos ref. 2 hó, Zsengellér Teréz ref. 63 év, Vincze István ref. 61 év, Nagy Mi­­hályné, Király Juliánna rk. 49 év, Zsilka László rk. 39 év, Balogh István ref. 47 év, Nagy Sándor ref. 48 év, Grieger Tivadar rk. 71 év, Hajdú István ref. 71 év, — Levente Otthon. A nagykőrösi Levente Egyesület a Testnevelési Kirendeltség veze­tőjével karöltve a téli hónapokra otthont nyújt a leventéknek. Ezen célra a volt városi szálló földszinti nagytermét bérelte ki. E nagy helyi­ség a kijelölt időben mindig befűtötten várja a leventéket, akiknek szórakozására a nagy­kőrösi társadalomtól könyveket és szórakoz­­­tató játékokat kérnek. Nálunk a Levente­­ Egyesület ugyanezt a felekezeti iskolák igény­­­­bevételével oldja meg. — Mennyit költ Csehország propagan­dára ? Oehringer dr cseh képviselő a parla­mentben szóvá tette, hogy az 1930—31 évi költségvetésben 28 millió cseh korona volt felvéve propaganda célokra, amely hatalmas összeg egyáltalában nem áll arányban az elért eredményekkel. 3. oldal Fűtésnél 40-ot takaríthat meg, ha vétel előtt kikéri szakszerű felvilágosításunkat. GROSZMANN JAKAB fakereskedés.

Next