Állami Kossuth gimnázium, Cegléd, 1918-1919

csepp tintáig (Meg azokat a borítékokat is, melyeken az iskola neve rá volt­ nyomtatva). Elvitték a házi felszerelés legnagyobb részét, továbbá a villamos csengőjelző készülék jó részét s a meghagyottat szétrongál­­ták Az elvitt dolgoknál m­ég elkeserítőbben hatott az itt hagyott, de tönkretett tárgyak látása. Különösen a természetrajzi szertár mutatta a vandalizmusnak megdöbbentő képét Minden egymásra és össze-vissza hányva ! A kitömött állatok bőre lenyúzva, fejeik elcsavarva vagy le­vágva, a herbárium széttaposva, növényminták, mikroszkím­ai és egyéb preparátumok eltörve és szétdobálva stb. A kárnak pontos számba­vétele jelentékeny munkát adott A Magyar Jóvátételi Bizottsághoz fel­terjesztett kimutatás szerint az iskolát ért kár az 1920. évi májusi érté­keket véve alapul, 474028 korona Ebbe nincsen beszámítva az a kár, mely magában az épületben és tartozékain esett és mely az épület tu­lajdonosát, Czegléd városát terheli. Ez a felszerelést ért kárnál ugyan jóval kevesebb, de szintén elég jelentékeny. Mialatt az épület meg volt szállva, iskolánk 1919 május közepétől 1920 január elejéig (a románok kivonulása után kb két hónap kellett a takarításhoz és az elkerülhetetlenül szükséges apróbb javításokhoz) az Országos Gyermekvédő Ligának helybeli hadiárvaotthonában talált haj­lékoz­ott 5 tantermet kaptunk és egy kis tanári szobát. A múlt tanév­ben a 12 osztályt, az idén a 11 osztályt tíz osztályba összevontuk s öt osztályt délelőttönkint, ötöt pedig délutánonkint tanítottunk. A hadiárva- Otthon igazgatóságának ezen a helyen is hálás köszönetet mondunk azért, a kultúra iránti megbecsülésből származó, lekötelező szeretésért, mellyel iskolánkat hajléktalanságában támogatta. Amilyen végzetes volt az utolsó két esztendő az intézeti épületre nézve, épen annyira vészthozó volt a tanári testületre is. A tanári testületbe az 1918. év nyarán és őszén visszatért vala­mennyi hadba vonult tagja ; emberáldozatot tehát testületünktől a há­ború nem szedett. Ettől a körülménytől is megnyugtatva, de egyébként is a régi megszokott belső harmóniától áthatva, fogott hozzá a testület az 1918,19 tanév elején munkájához. A belső harmónia zavartalanul megmaradt az októberi forradalmat követő néhány hónapban s a közélet terén is valamennyien igyekeztünk hozzájárulni a polgári társadalmi rend fentartásához és a nemzeti eszme érvényesüléséhez. Ebből az időből való, hogy a tanári testület az igazgató kezdeményezésére kérte és meg is kapta a kormány engedélyét ahhoz, hogy az intézet Kossuth Lajos emlékére a „Kossuth-főgimnázium“ nevet viselhesse. A testület belső harmóniája azonban 1919 február havában szinte máról holnapra teljesen felborult, aminek egyik oka az volt, hogy az iskolához az 1918. év végén és az 1919. év elején számos új, még ta- 1

Next