Czegléd, 1883 (1. évfolyam, 4-27. szám)

1883-09-16 / 12. szám

Tolsó évfolyam, CZEGLÉD: legközelebbi magán érdekeik biztosítására hívták ] fel, és ezt annál inkább kellett tenniök, mivel a­­ kath. tanítóegyletek az Eötvös alappal szemben követendő magok tartására nézve tőlük kimerítő­­utasítást kérnek. A­ püspöki karnak ezen becses lapban is eléggé ismertetett körlevelét elfogulatlan­­ lélekkel rostálgatván, úgy találjuk, miszerint a­­ kath. főpapságnak épen nem czélja az Eötvös alapra­­ vandal kezekkel csákányt emelni mely különben is haszontalan fáradság lenne, hanem czélja és buzgó óhajtása: az országos segély-alap létesítése által az Eötvös-alappal szemben szabad versenyt képezni, és ezt a kath. népnevelők érdekében az­­elvszerű­leg fentartandó felekezetesség mellett. Már­­ezen czélnak biztosítására nem szükség az Eötvös alapra eddig pártoló kath. tanférfiakat onnét­­csábító szavakkal — prédikáló modorban persua­­deálva — elvonni elég csupán azon tanítóknak többségét a felekezeti alapnak megnyerni, kik ed­dig a másiknak rendes párrtolói közé nem tartoz­nak. És ha ezeknek évenkint fizetendő tagdijjal mailé képzeljük, vagy operative adjuk a nagy- és főtisztelendő urak, nem kis lelkű ajánlatát és nyújtandó áldozatait azt hiszem, a segély­ alap­­tervét, a tanférfiak kellő érdekeltsége mellett, nem lehet bizonytalan experimentatiónak keresztelni. A katekhizmus hangján tartott kenettel­­­jes izgatásnak nevezi czikkiró úr a kath. püs­pöki karnak állítását, hogy a római kath. taní­tóknak nem adatik számarányukhoz mért szerep. Ezen állítás tapasztalati igazságon nyugszik, mi­szerint felekezeti tanítóink legalább eddig kellő számban nem folytak be az alapkezelésébe, mely tényre való figyelmeztetés izgatási jelleggel csak a felületesen ítélő előtt bírhat, és indokát leli azon természetes jogban, mely szerint érdekei felett mindenkinek szabad őrködnie. Tehát nem dicsvágy vagy hiúságra való ösztönzés akar az lenni, hanem csupán atyai intés, „vigilantib­us jura“­jogi elv kívánalmára. További tudva van előttünk,­­ miszerint az E­ötvös-alap fű­ Létesítő­i és pártolói leg­inkább a közös iskola eszméjének hívei és buzgó terjesztői, azért a kath. tanhatóságokat nem lehet ade vég­feltevésrel vádolni, midőn azt mondják , hogy a r. kath. tanítók lassankint a felekezetien irány szolgálatába állanak; mert az anyagi előmenetel, a financiális előny, mindég hatalmas csáberővel bir, és könnyen beszivhatja, vagy eltulajdoníthatja,­­még a művelt ember is azoknak elveit és gondol­kozásmódját, kikkel gyakrabban érintkezik, kivált ha még hajlama is van az ellenkező irányhoz. t Cum­ Sancto sanctu s­eris! Tollát nem alaptalan fele­dem aggasztja a főpásztorok lelkét. Hibásan idéz t. czikkiró ott, ahol azt mondja, hogy az alapnak az országos tanitó­ gyűlés által ■való átvétele esetén a felekezetnélkü­li iskolák te­kintélye a római kath. rovására — a katholikusok támogatásával gyarapittatik, mert az eredeti szö­veg szerint ezen átvétel által az országos tanítói gyűlések nyernének nagyobb tekintélyt és az isko­laügyi felekezetlenség ereje is gyarapodnék. Ezen tétel — azt gondolom — absurdumnak nem quali­­fikálható, valamint bevitatására nem kell sok szót vesztegetni, mert bármely gyűlésnek tekintélye annak működési tere és hatásköre szerint mérle­gelendő, már­pedig hogy az az Eötvös-alap keze­lése által, kibővül és fontosabbá válik, senki sem tagadhatja. A­mi az iskolaügyi felekezetnélküliség gyarapodását illeti, könnyen feltehető, hogy annak párthívei az országos tanítógyűlésben többségben leendvén, segélyezésre szívesebben ajánlják saját feleiket, mint az ellenkező irány embereit, mely eljárás végelemzésben a felekezeti tanítókat más útra téríthetné és így ártana a kath. tanügynek is. Hogy az érdeklett alapbeli segélyek osztogatá­sánál a tanítók, mint ilyenek, nem pedig mint felekezet hívei vannak tekintve, ez csak magán feltevés vagy ártatlan remény, mire a jövő fog ér­demlegesen felelni. Bár jönne mielőbb a kor, mi­dőn az embereket nem vallásuk szerint fogják meg­ítélni, és az életszükség ne kívánja, hogy a fele­kezetek saját érdekeik és jogaik felett féltékenyen őrködjenek! Addig ne ítéljük el a társadalmi té­ren mutatkozó üdvös intézmények szabad versenyét, ne akarjunk az Eötvös-alap részére országos mo­nopóliumot csinálni, hanem annak fenmaradását és gyarapodását ügybuzgó tanférfiakra bízva, ismerjük el az országos segély­alap jogosultságát és jól fel­fogott felekezeti szempontokból kiváló anyagi és szellemi előnyeit. Győzzön a mi jobb ! Czegléden, 1883. szept. 13-án, tartozik ő úgy szeretni szüleit, mint egy paraszt -gyerek, a melyiknek egyebe nincs. Neki van otthon paripája fából, egy egész gőzös, melyet csak el kell indítani, hát úgy szalad, hogy még, aztán brigető fakutya, egész tuczet katona, puskája, kardja, hát első renden ezeket kell szeretni. Igazságod van Géza. Neked a te csecsebecséid közt már van „világod“ Hanem azért boldogabb Jancsika, mikor fűzfavesszőre kapva keresztül lovagolja a homokot, mint te élettelen bábuid közt két cseléd felügyelő zsarnoksága alatt. Hoznak aztán csuda gyereket is. A kereszt­apjával jön. Azon kezdik, hogy az Aladárt a má­­­sodik osztályba kérik fölvétetni, mert tavaly már a zsidó iskolába járt, rendkívüli zseni. Négy esz­tendős korába már olvasott. Mert az apja nagyon okos ember. Mondjátok meg az apjának az én fe­lelősségemre, hogy nagyon bolond ember. — Az Aladár vékony vézna gyerek, okos szemei vannak mint valami akadémikusnak, arcza olyan színű, mint a gorgonzola sajt, rajta van az elkínozott lélek kinyomaata. Most is tanul — dicséri a ke­resztapa zongorázni, meg francziául, ide csak azért jön , hogy szokjék más gyerekek közzé. Hány éves ,■ fi,, , Iréi-ri, sz io'Hzn'a+é Af elm”. No majd ha ...il * lmük­ akkor tessék jönni törvény értelmében. He kérem alásan nagyon okos gyerek. Nem bánom én ha miniszter is, magamat ajánlom. — Aladár egész lenézéssel fordul meg s vonszolja kereszt a piát. Sz­á­műté finomult minősége magas önérzet­tel tekint s­..-t az ugrándozó buksifejü múzsákon. Szegény An­dár az ő rendkívül okos, de annál­­alaposabban bolond apjának az áldozata, fogadom, hogyha a Jancsika tarisznyájából el­fogyasztana egy cső kukoriczát rögtön szörnyet halna tőle. Négy­­éves kmában már­ olvasni! — Megérdemelnének a s­óléi 48 órai kurta vasat. Nem mindenki Grotius ingó — akivel magának érdemiétt büntetéséül . -n­ak pedig retttentő példájára megtörtént, hogy már 8 éves korában latin verseket írt; nrra nem Franklin Benjámin aki 15 éves korában lap­szerkesztő volt. — Anélkül is borzasztó az, a­hogy elgyötrik a fiatalembert életének legszebb idejében, mint Hugó Viktor mondja : „Nyulaztatják, gyúrják, görbítik rámára. Hol uniformisba, hol reverendába, jeles emberré lett szegény hiszi joggal , több van a világon egy ügyefogyottal.“ Szép ez a buzgóság, amit elkövetünk a nép­nevelés terén, de lélekre szólva, úgy megvannak rakva azok a beszélni alig tudó pallusok tanulni valóval, hogy a hajuk szála se látszik ki belőle. — Valósággal csak a rendszer viszi őket, mint a hogy Dickens leírásában olvassuk a frakker lóról, — hogy „a nemes állat úgy meg van kötve hátulról, oldalvást, hogy amint mozgásba hozatik nem bukhatván sem hátra, sem oldalra, kénytelen előre menni“. Még a legszorgalmasabb, ifjú tanító is kinek oklevelében pedig úgy hemzsegnek az eminentiák­ mint a Vatikánban , alig képes a közönségesnél följebb hágó eredményt produkálni. Persze az is befolyással van, hogy újabb időben a tanfelügyelő helyett rendes iskola­látogatók lettek a himlő, vörheny, difteritisz, kik miatt éven­ként pár hónapra be kell zárni az iskolát a szem­­­­léltető módszer szerint. A mi időnkben még három­­ darab könyvből végig tanultuk az egész oskolát,­ egy kicsit diktáltak hozzá olyan dolgokat, melyek­­ még nyomtatásban nem voltak, azokból tanultunk­­ erkölcsi és illem szabályokat, például: „Ne könyö-­ külj az asztalra, Hanem magadnál jobbakra, vagy ! Menj az utczán szépen futyást sat, de mennyi ülőnk is volt, még arra is ráért a tanítónk, hogy­­ a maga szórakoztatására a posteriori mogyorófa felolvasást tartson. Már a legapróbbak is kiszabott órákig benn­­ vannak a fülledt iskolában. Félesztendő kell rá ! még megérteti velök a tanító, hogy a teh­én fiát borjúnak a lóét csikónak hívják (Sohasem tudnák meg különben.) Nyolcz órától tizenegygyig a v*esz-) teg ülést tanulják szünet nélküli mozgások közt! Az én időmben még a sillabizálás járta, a­ki ezt a szót: barázdabillegető ki tudta sil­­labizálni az már aranykeresztet érdemelt, most e helyett praktikusabb módszer van: a sírva-olva­­sás módszere. Egy csapással két legyet. Pedig egy német profeszor se hinné el, hogy a­mit az a gyerek dadog : kö—n—työ—a—az a mi nyelvünkön annyit tesz, hogy kutya­ — Mindemellett gyorsabb a haladás szó sincs róla, gőzerővel megyünk előre, írni és olvasni egyszerre megtanul a gyerek s milyen nagyot bámul először, mikor leírja a 1 (15) betűt, utána az o—t s aztán kijön belőle a ló. Annyi a taneszköz, hogy majd elvesznek benne. Hajdan csak egy volt: a palota. (barbár korszak) Én a matúrát is letettem, mégse láttam földgöm­böt, most egy 4-ik osztályos úgy összevissza ba­rangolja a világtengereket, a szárazföldet mint valami Somoskeői. Innen onnan jobban is fogjuk ismerni Chinát, meg Japánt, mint Alsó-Baranyát. Minden nagy­szerűsége mellett is a rendszernek vannak olyanok, kikkel szemben a földrajz, ter­­ményrajz, nyelvtan stb arra a szerepre hivatvak, amit az emberiség sötét századaiban a hüvelyk csavaró, spanyol csizma s más efféle nemes eszkö­zök töltöttek be, melyek tudvalevőleg rejtelmes dolgokat igyekeztek napfényre csikarni. Sima, hogy­ ilyenek is vannak és lesznek mindig sőt,nagy ereit képviselnek az egyetemes emberiségben —­ igno­rance is also a power, mint az angol mondja,­­a butaság is hatalom.) Azonban hát halld kegyes olvasó 2-ik osz­tályban éneklik már az „A ki nem jár a hitlenek tanácsán“-t, nem valami igaz járatban levő hango­kon éneklik ugyan, de annyit kivehetünk belőle, hogy vége a tanításnak, haza mennek. — Uni sono mondják a távozáskor: „jó étvá, kívánok tanító urnák!“. Mekkora satyra van eb néni Ki tudja lesz-e annak a szegény embernek az étvá­gyához megkívántaid ennivalója ? Kajabusz. Makáry István. Iskolai takarékpénztár. A részek állapota, fejlődése,­­ egyénekről szólva , boldogsága befolyással van, sőt tényezője az egész fejlődésének, boldogságának. Egyes csa­ládok jólétén alapul a nemzet jóléte ; egyes csalá­dok jólétének, boldogulhatásának alapja a szorga­lom, tengelye a takarékosság. Főleg jelen korunkban, midőn gőzerővel megy minden téren a vagyon­gyűjtés, a végletekig föl van csigázva az anyagiak után való kapkodás, ha nem is a legelső, de az első erények közzé soroz­hatjuk a takarékosságot s minden erővel meg kell azt gyökereztetnünk mindenkinek a lelkében. S bármit beszéljenek a konzervatív felfogású embe­rek a gyermeket már az iskolában lehet és kell erre szoktatni, mert az iskola a gyermeket a maga egész mivoltában tartozik képezni és fejleszteni. A szív, — mint központja minden nemes érzéseknek — arra való, hogy tudjon az ember azzal szeretni, tudjon lelkesülni a szépért és ne­mesért; az ész arra való, hogy kifejtve, élesítve azt legyen mivel az embernek gondolkodni, érzéseit, indulatait helyes irányban elindítani, s megítélni a tettek, események jó vagy rész voltát; a két keze meg arra való az embernek, hogy azokkal munkálkodjék. Mindezen eszközöknek fejlesztése tö­­kéletesítése az iskola feladta. Szivét, képezzük a gyermeknek a vallás ál­tal. Beoltjuk abba a hitet, mely nélkül a kebel sivatag, kopár, nem terem benne semmi szép, mint az ugarföldben. Eszét képezzük, a gyermeknek midőn helye­sen gondolkodni, ítélni tanítjuk, szaporítjuk is­mereteinek számát. Hogy legyen erényszerető kö­telességeit ismerő és megtevő isteni és emberi tör­vényeket tisztelő: megtanítjuk az erkölcstanra, hogy hazája, nemzete iránt lelkesülő férfiú váljék belőle: lelkének lapjára írjuk az elmúlt nagy idők történetét, mert a múltak eseményei, dicső alakjai a szív érzéseire jótékonyan hatnak, szóval a gyer­meket szoktatni, neveini, tanítani kell mindenre. Ha a test edzésére, az organizmus tökélete­sítésére szolgál a gymnastika, ha az összes intel­­lectuális tehetségnek erősítésére szolgálnak a kü­lönböző tantárgyak, akkor — kicsibe értve a dol­got — vagyongyűjtésre, nem szellemi, de anyagi jók megszerzésére szolgál a takarékosság. Minthogy egy élő példa többre tanít, mint száz élettelen paragrafus, s mai nap már a taní­tásnak fő elve a szemléltetés, tehát erre a szép erényre is szemléltetve vezessük rá a gyermeket. A fösvénységtől, mint undok bűntől óvjuk a nö­vendéket — példát hozunk rá a bibliából, a tékoz­lásra szintén leírunk egy hatalmas bibliai példáza­tot, a­­takarékosságra vegyük elő magát az életet. Állítsunk e czélból iskolai takarékpénztárakat. Hogy miért kell a gyermeket már az iskolá­ban takarékosságra szoktatni, ezt csak véghetetlen elfogultság kérdezheti. A takarékosság erénye nem szorult arra, hogy mellette védőbeszédet tartsunk, mint hatalmas eme­lője és megtartója a közboldogulásnak, úgy egye­seknél, mint társulatoknál minden életpályán iga­zolja az magát és mégis azt hozták fel ellene, hogy nem gyermeknek való. Nagyképűsködve fúj­ják uni­sono, hogy az felébreszti a gyermekben a telhetetlenség, a kapzsiság vádját, neveli a kal­már szellemet a zsarolási hajlamot, sőt végletekig vive lopásra is csábít s tanít. Ezek mind afféle nagyhangon elmondott sem­mik. Én legalább iskolámban soha nem észleltem ilyen kóros jelenségeket, pedig két év óta életbe van léptetve a szóban forgó üdvös intézmény. Sőt egyenesen jótékony hatása van. A gyermek örül annak a mit bir, óhajtja azt amit elérhet. Az tény, hogy többet kap szüleitől, testvér vagy rokonaitól igy, mint ha nem takarítana; ha ezelőtt kapott cukorra s egyéb nyalánkságra, most kap a taka­rékpénztárra. A nyalánksággal ártott a gyermek magának, a krajczárokkal boldogította a zsidót a boltost, — most a takarékoskodással nem árt senkinek használ magának s boldogitni fogja ké­sőbb magát is s környezetét is ha kiirthatlanul belegyökerezik a takarékosság szelleme. Ez úgy hiszem, nem baj és ha örülve az eredménynek, felhasználva az időt, később is tán nehéz de tisz­tességes munkálkodással mindig, többet óhajt és tesz is félre az ilyen emberre nem az az elne­vezés illik, hogy telhetetlen, hanem inkább az, hogy te-(l.)hetős, s szívből kell óhajtanunk, hogy minden magyar ember olyan legyen. A kalmár szellemtől sem lehet félteni a gyer­meket, mert oly légkörben az iskolás gyermeknek élni nem is lehet, de még nem is tudna. A kal­­márság életmód, erre peddig főleg a magyar gyer­meknek sem ideje, sem kedve nincs, erre nem alkalmas, nem iskolás korában de még később sem. Nem olyan kordában szövődnek a magyar gyerekek hogy a kalmár szellem tenyésztő talajra találna bennök. Egy szikrányit sem ártana, ha ez emle­getett szellemből több volna bennünk és fiainkban. Hogy az az átka volna az üdvös intézmény­­­­nek, hogy a gyermeket lopásra csábítja, például­­ megtörténhetik, hogy apja vagy anyja zsebéből ki- s veszi a pénzt — ha nem adnak neki — csakhogy rá-in szám.

Next